A New York egyik jelképének számító szobrot – Frederic Auguste Bartholdi alkotását – Franciaország ajándékozta az Egyesült Államoknak az amerikai függetlenség emlékére. Ahogyan az a Wikipédián is olvasható: a szobor pénzhiány miatt csak évekkel a centenárium után, 1884 júliusában készült el Franciaországban, és 1885. június 17-én érkezett New Yorkba. A 350 darabból álló alkotás összeállítása hónapokig tartott, végül 1886 októberében avatták fel.

A szobor összerakásának mozzanatai – a Brooklyn-híd és a Golden Gate építésének emlékezetes pillanatai mellett – az utóbbi hetek legnépszerűbb történelmi fotói voltak a Pinteresten. Mivel e bejegyzés is e láz apropóján készült, a cáfolat előtt lássuk előbb a képeket a párizsi építésről:

… majd az amerikai kicsomagolásról:

A fotókat látva nem meglepő a legenda elterjedése: a Szabadság-szobor arca kicsomagoláskor ugyanis valóban sötét volt, egész egyszerűen azért, mert ilyen anyagból készült. A réz csak idővel adja meg magát a természetnek, a mostani patinás zöld akkor még sötétvörös volt (ami fekete-fehérben feketének is tűnhet).

A jelenség magyarázatául hozott állítások viszont légből kapottak. A szobor modelljei nem voltak feketék: a feladattal megbízott francia művész a szobor testéhez szeretője (későbbi felesége) alakját, a fejéhez pedig anyját használta inspirációként. Ugyanígy az is biztos, hogy Bartholdi nem a fekete katonák tiszteletére dolgozott: 1879-es szabadalmi kérvényében az Egyesült Államok függetlenségét jelölte meg alkotása témájául. A polgárháborúról vagy a fekete katonákról szó sem esett.

Ami utóbbit illeti: a Snopes szerint vitathatatlan, hogy az amerikai polgárháborúban mindkét oldalon harcoltak feketék, és közülük páran magas rangú kitüntetéseket kaptak. Erre azonban csak a háború vége felé volt lehetőségük, és az északi seregben ekkor sem érte el az arányuk a 12 százalékot. Ez alapján azt állítani, hogy – ahogy az egy jelentősen túlírt körlevélben elhangzik – a feketék kulcsfontosságú szerepet játszottak a háborúban, ugyanolyan túlzás, mint mifelénk azt emlegetni, hogy rengeteg magyar harcolt az északiak oldalán.