Érdekes lenne utánajárni, miért nincsenek kínai sírok és temetések sehol Magyarországon, hova tűnnek az itt élő kínaiak” – bukkan fel egy megbízás rendre az UL postafiókjában illetve Facebook-falán. A szóbeszéd egy másik formája az okot is tudni véli: azt sugallja, hogy “mivel a kínaiak a magyar ember szemében annyira egyformák, hogy senki sem tudja őket megkülönböztetni, az elhunytakat be sem jelentik, és papírjaikkal új rokonok érkeznek az országba“. Külföldön létezik egy gusztustalan horrorváltozat is, amivel már itt is foglalkoztam, és amely a kínai büfékben véli megtalálni a holttestek eltüntetésének helyét.

Eddig ezeket a megkereséseket elintéztem egy visszakérdezéssel: Honnan tudjuk, hogy nincsenek kínai temetések Magyarországon? Miért kellene nekünk tudnunk arról, hogy ha egy kínai ember meghal Magyarországon?

Egy átfogó riportanyagban az Index is megpróbált utánajárni a legendának, s bár nyilatkozóik logikailag is értelmetlennek nyilvánították az eltüntetések állítólagos magyarázatául szolgáló papírszerzést (“… ha logikusan belegondolunk: mit tudnának az öreg kínai helyére hozni? Egy másik öreg kínait, hiszen a papírjai erre szólnak. És az érv, amit felhoznak emellett a legenda mellett éppen az, hogy soha nem látnak az utcán öreg kínait.”), a vád azóta is rendre visszatér.

Ideje hát tiszta vizet önteni a pohárba. Még egyszer nekifutottam a kérdésnek, és kiderült, anélkül is ragyogóan cáfolhatók a fenti legendák, hogy pesti kínai sírhelyeket fotóznánk le (amit ennek ellenére azért illusztrációként megtettem). A kérdés megválaszolásában Salát Gergely, az ELTE BTK Kínai Tanszékének egyetemi adjunktusa vezet majd minket, lássuk.

A rejtély megoldása nem túl bonyolult

Salát szerint a hazai kínai kolónia meglehetősen fiatal, aminek köszönhetően a természetes halálozási ráta rendkívül alacsony. A rendszerváltás környékén ugyanis, amikor tömegesen érkeztek ide kínaiak, többségében vállalkozó szellemű, 20-30-as korosztályba tartozók, és később is viszonylag fiatalok jöttek. A kínaiak ugyanis nem gazdasági vagy politikai menekültként jönnek ide, hanem szerencsét próbálni, vállalkozni, s erre leginkább az aktív korúak hajlandók. Akik húsz éve érkeztek ide, azok kevés kivétellel még ma is csak a 40–50-es éveikben járnak. Ahogy kínai sírokat nemigen látunk, ugyanúgy idős, beteg kínai embereket sem.

Másrészt, folytatja Salát, ha egy kínai mégis súlyosan megbetegszik, akkor igyekszik hazautazni Kínába, mert jellemzően jobban bízik a kínai gyógyászatban, mint a magyar egészségügyben. Ha pedig gyógyíthatatlan beteg, akkor a hagyományoknak megfelelően hazautazik meghalni, a szeretteihez közel. Az utolsó dolog, amit egy beteg kínai tesz, az az, hogy befekszik az újpesti Károlyi Kórházba.

Harmadrészt, ha mégis itt hal meg – például autóbalesetben –, akkor hamvait a családja általában hazaszállíttatja. A kínai hagyomány szerint ugyanis mindenki szeretné, hogy a szülőföldjén temessék el, s e kívánság teljesítése afféle családi kötelesség. Erre a szokásra külön üzletág épül: számos kínai és hongkongi vállalkozás szakosodott arra, hogy a tengerentúlon elhunyt honfitársak holttestét/hamvait elszállítja, és elintézi a szülőfaluban történő temetéssel kapcsolatos papírmunkát.

Negyedrészt, a kínaiak hozzátartozóik holttestével igen tisztelettudóan bánnak. Az őskultusz a társadalom egyik legfontosabb eleme, s ehhez hozzátartozik a halott tisztességes eltemetése és az előírt áldozatok bemutatása a szellemének. Ha az ember valamelyiket elmulasztja, akkor a kultusz értelmezése szerint a sértett szellem könnyen bajt hoz az élő családtagokra, így nemigen éri meg a halottakkal tiszteletlenül bánni.

Papírokért meg aztán pláne nem

Salát nem tudja megmondani, hogy Magyarországon fordult-e elő olyan eset, amikor egy holttest eltüntetésével szereztek iratokat valakinek, ezt kizárni mindenesetre nem lehet. Azt gondolni azonban, hogy ez mindennapos gyakorlat, a kínai halottkultuszt ismerve butaság lenne.

Az egyetemi adjunktus szerint hivatalos iratokhoz jóval egyszerűbben is hozzá lehet jutni. Ha valaki bejelenti a rendőrségen, hogy elvesztette az útlevelét, majd erről háromszor apróhirdetést tesz közzé egy Magyarországon megjelenő kínai újságban, akkor – ha mégsem hozzák vissza az okmányt –, a nagykövetség kiállít egy új útlevelet. Hogy történt-e ilyen visszaélés, nem tudni, mindenesetre a ’90-es években gyakran lehetett találkozni ilyen hirdetésekkel. Ma már nemigen – írja Salát.

Magyarország jó egy évtizede egyébként már egyáltalán nem számít túl vonzó kivándorlási célpontnak: a piac kicsi és telített, a gazdaság stagnál, a hatóságok barátságtalanok. Egy jó üzleti érzékkel megáldott kínai számára egy fejlődő kínai nagyváros sokkal jobb lehetőségeket kínál, mint Budapest. Ennek megfelelően az utóbbi tíz évben a kínai kolónia létszáma stagnál, s aki tud, az vagy továbbmegy nyugatra, vagy hazatér.

A legenda eredete

A holttestek eltüntetéséről szóló városi legenda Európa-szerte ismert, és valószínűleg az idegentől, ismeretlentől való félelmünkből ered. Salát szerint Magyarországon akkor terjedt el, amikor 2001 augusztusában a Havaria Press (HP) hírügynökség kiadott egy hírt, miszerint Magyarországon évente 110 kínai hal meg, és ebből 100-nak a holtteste eltűnik, egy kínai bűnbanda tevékenységének köszönhetően. Ez a szám úgy jött ki, hogy a magyar halálozási arányokat rávetítették a kínai kolóniára, ami a már említett alacsony átlagéletkor miatt abszurd eredményt adott.

“A hírügynökség vezetője, Horváth Zsolt arra hivatkozik: fülest kaptak, de nem adhatja ki az informátort. Munkatársai úgy kerestek bizonyítékot, hogy a magyarországi halálozási arányt alapul véve kiszámították: ha hivatalosan 8 ezer kínai él hazánkban, akkor közöttük évente 110 halálozás feltételezhető. Érdeklődtek, hány kínai halottról tud a hatóság. Kiderült: a rendszerváltás óta évente egy-két alkalommal helyszíneltek a rendőrök kínaiak lakásán természetes haláleset, öngyilkosság esetén. A Fiumei úti temetőben nyolc-tíz ázsiai sír található. A hírügynökség névtelenül idézi még a Malév egyik munkatársát, aki szerint tíz év alatt egyetlen urnát, koporsót sem szállítottak tőlünk Pekingbe. Ha nincsenek halottak, nyilván ‘eltüntetik’ őket – következtet a Havaria Press. … A hírügynökség kiszámította: évente úgy 100 holttest tűnik el.” – írt a HP számítási módszereiről 2001 októberében a 168 óra.

Mivel uborkaszezon volt, a hírt szinte minden médium átvette, és azóta kiirthatatlannak bizonyul. Pedig a hírügynökség később visszavonta állításait, bocsánatot kért, és korrekcióra kérte mindazokat a sajtóorgánumokat, amelyek hírt adtak a „kínai holttestek eltűnéséről”. Ez azonban már alig jelent meg a nyilvánosságban, kivéve például Sághy Erna fent idézett riportját a 168 órában.

Az amúgy rendkívül széttagolt és a többségi társadalommal nemigen kommunikáló kínai közösséget annyira sértette a híresztelés, hogy példátlan módon közös szervezetet alapítottak és nyílt levelet írtak a magyar közvéleményhez az ügy miatt. Ennek azonban szinte semmilyen hatása nem lett, a legenda tovább él – mutat rá Salát.

Mit mondanak a temetők üzemeltetői?

Megkerestem a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-t is az ügyben; tőlük azt szerettem volna megtudni, gyakoriak-e a kínai temetések Magyarországon. Válaszában Tóth Gábor szolgáltatási igazgató megírta: faji, vallási vagy egyéb világnézeti hovatartozás szerinti nyilvántartást a jelenleg hatályos adatvédelmi rendelkezések miatt nem vezet intézetük, de természetesen felkeresik őket Magyarországon elhunyt külföldi állampolgárok hozzátartozói, többek között távol-keletiek is. Temetőikben ugyan elszórtan vannak távol keleti sírok, kripták, de számuk elenyésző, nincs például „kínai parcella”.

Ennek oka szerinte az, amit Salát Gergely is említett: a hazánkban élő távol-keleti népesség viszonylag fiatal, illetve az a tény, hogy az elhunyt elhamvasztása, majd búcsúztatása után az urnakiadást választják a hozzátartozók. Arról már az intézet is csak a megrendelők elmondásai alapján értesül, hogy az elhunytat szülőföldjén kívánják eltemetni. Tehát kínai, távol-keleti származású elhunytak búcsúztatását meg szokták tartani Magyarországon, akár a temetői ravatalozókban is, utána viszont nem feltétlenül temetik el budapesti temetőkben az elhunyt hamvait.

És hogy a cikk végén a címben szereplő kérdésre is válaszoljak: ha kis számban is, de vannak tehát kínai sírhelyek Budapesten. A barátnőmmel tegnap tettünk is egy sétát az Újköztemetőben, ahol több kínai sírhelyet is láthattok – egyet-kettőt mi is megörökítettünk nektek.

Update | A legenda a 2015-ben sugárzott Kicsi ország, kicsi Kína című Spektrum-sorozatban is megjelenik. A nézők az egyik kínai interjúalanytól megtudják: azért lehet ilyen kevés kínai sírt látni Magyarországon, mert a kilencvenes években érkezett generáció most az ötvenes-hatvanas éveiben jár. Akik mégis meghalnak, azok hamvait hazavitetik, “hiszen az egyik legősibb kínai tradíció szerint a lehulló levél mindig a gyökerekhez esik”.