“Én asszony Rehana Aman név, élek Ugandában, nekem van két gyermeke egy fiú és egy girl.When akartam kap kölcsönt, hogy gondoskodjon az életemet, és lehet indítani egy vállalkozást voltam csalás 5times különböző hamis hitelezők különböző országok és ebben a folyamatban elvesztettem egy csomó pénzt, nincs többé remény life…”

Évek óta ismerjük a veszélyt, az egyik bejegyzésben még gyűjteni is kezdtétek a legviccesebb próbálkozásokat, mégis a mai napig rengetegen bedőlnek nekik. Az Index által idézett Microsoft-kutatás szerint azonban épp a primitívségük miatt működnek ezek a levelek.

Az átverés átlátszósága ugyanis megszűri a célcsoportot: a levél csak a végtelenül hiszékeny célközönséghez jut el, és nem rabolja a csalók idejét azzal, hogy kétkedőkkel leveleznek rengeteg energiabefektetéssel, kétes végeredménnyel (lásd Dezső Andris levelezését 2005-ből). Ezen felül minél primitívebb a levél, annál jobban működik a kapzsiság faktor is, vagyis a könnyen lenyúlható, “bugris afrikai” gazdagok képének felvillantása. Nem utolsósorban: nem érdemes finomítani a leveleken azért sem, mert könnyebb egyszerűen több levelet kiküldeni.