Üzleti sztori nole

2012. június 11. hétfő | Szerző: marinov

9

Jó döntés a pillanat tört része alatt?

Megkerülhetetlen és fényes teniszlegenda születhetett volna ma a Roland Garroson. Ha Novak Gyokovics nyer, olyat visz véghez (sorozatban megnyeri mind a négy nagy tornát), ami még Federernek és Nadalnak sem sikerült. Novaknak nem jött össze, de egy bejegyzést azért inspirált.


Nem teniszről fog szólni a bejegyzés, ezért nem kell messzire szaladniuk azoknak, akiket nem érdekel a sport. Csak az apropója az: az a pillanat, amikor Gyokovics ma kora délután a meccsben maradásért szervált, és 30-40-nél, Nadal meccslabdájánál valaki közbekiabált. Gyokovics mozdulata megtört, idegesen felnézett, majd új pattogtatásba kezdett (a videón egy percnél látható a jelenet). “Bazmeg, ez kettőshibát fog ütni” – villant fel bennem, és úgy is lett. Gyokovics rontott, a trófea Nadalé lett, az egy éven belüli Grand Slam lehetősége pedig elszállt. 

Persze a meccs nem ezen a bekiabáláson és kettős hibán múlt, de erről és a megérzésemről jutott eszembe egy korábban olvasott történet. Malcolm Gladwell mesélt Ösztönösen című könyvében egy Vic Braden nevű teniszedzőről, aki észrevette: már a labda feldobásakor felismeri, ha egy játékos kettős hibát vét szerváláskor. Mindegy, hogy női vagy férfi, ismert vagy ismeretlen játékosról, élőben vagy a tévében nézett meccsről van szó.

Könyvében Malcolm Gladwell azt fejtegette, mi lehet ennek a tudásnak a kiváltója. „Mit láttam? Fekszem az ágyban, és egyfolytában ezen gondolkodom. Hogyan csinálom? Nem tudom. Annyit törtem ezen a fejemet, hogy teljesen az idegeimre ment. Valósággal kínzott. Újra meg újra átgondoltam, és próbáltam rájönni. Elakadt a mozdulatuk? Léptek egyet feleslegesen? Megpattintották a labdát, máshogy ütötték meg, ami megváltoztatta a mozgását?” – idézi Gladwell a teniszszakembert.

A szerző végül oda lyukad ki, hogy a hatodik érzéken alapuló gyors helyzetfelismerés és ítéletalkotás elménk zárt ajtaja mögött zajlik. Braden megpróbált rájönni „jövőbelátó” képessége titkára, de nem sikerült neki. Márpedig a mai világ megköveteli, hogy döntéseinket megindokoljuk és feltárjuk mögöttes okait – mutat rá Gladwell. Vagyis ha azt mondjuk, hogy gondolunk valamit, rögtön azt is fel kell tárnunk, miért gondoljuk úgy.

Ösztönösen című könyvében Gladwell úgy érvel: ez a hozzáállás téves, és ha megtanuljuk, hogyan fejleszthetjük döntéseink minőségét, el kell fogadnunk a pillanat tört része alatti döntések és elemzések titokzatosságát. Tisztelnünk kell a tényt, hogy léteznek olyan döntések és helyzetmegítélések, amelyeket nem tudunk racionális alapra helyezni, mégis néha jobb eredményekre vezetnek.

A teniszezők sem tudják mindig, mit miért és hogyan tesznek

És még egy kicsit Bradennél és a teniszezők példájánál maradva: a szakember hosszú évekig igyekezett minél több világklasszis teniszjátékossal beszélni. Feltette nekik a kérdést, hogyan és miért játszanak úgy, ahogy játszanak, és a válaszokból az derült ki, hogy sokszor még a játékosok sem tudják.

Braden videóra vette a teniszezők mozgását, aztán a mozdulatokat digitalizálta és képkockákra bontotta, hogy tudományos pontossággal meg tudja állapítani többek között, hány fokos szögben fordítja el Pete Sampras a vállát, ha a pálya másik végébe üt fonákkal. Andre Agassi egy tenyeresének képsorát például a végletekig egyszerűsítve elemezte: a játékos testét csontvázként ábrázolta, hogy az ütés minden mozdulatában látsszon, és mérhető legyen, testének mely ízülete milyen munkát végez. Gladwell szerint ez a videó tökéletes illusztrációja annak, hogy képtelenek vagyunk leírni, hogyan viselkedünk egy adott pillanatban.

Szinte minden profi azt mondja, hogy tenyeres ütésnél csuklóból csavar, ‘nyes’ az ütővel. De mit látunk a felvételeken: a játékosok szinte soha nem fordítják el a csuklójukat tenyeres ütéskor. Csak jóval a labda elütése után mozdul be a csukló. A játékos azt hiszi, hogy elütéskor mozdul, de nem, csak jóval az ütés után. Hogyan lehetséges, hogy ennyi ember ebben a tévhitben van?” – teszi fel a kérdést Braden.

Nem azt mondom, hogy a fent leírtak igazak és hinni kell bennük (Gladwell inspiráló szerző, de állításaival vitatkozni legalább olyan divat lett a tengerentúlon, mint őt olvasni), csak azt, hogy a mai kettős hibáról ez jutott eszembe. Az viszont nagyon is érdekelne, hogy ti mit gondoltok az ösztönös és azonnali döntésekről.


Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az oldalt a Facebookon!

Hírlevél + Médiaajánlat




9 hozzászólás ehhez: Jó döntés a pillanat tört része alatt?

  1. Pikszi says:

    Egyáltalán nem konyítok a pszichológiához, és általában azt a fajta amatőr pszichologizálást is gyanúsnak találom, amit (az általam amúgy a Facebook-forradalomról írt cikke óta őszintén kedvelt) Gladwell itt elővezet, viszont a saját gyér tapasztalataim alapján egyet kell vele értenem, mert azt figyeltem meg, hogy stresszhelyzetben pl. sokkal több információt vagy tág értelemben vett tudást vagyok képes aktivizálni, mint amennyivel a saját tudomásom szerint rendelkezem. Ebben a reflex-természetű, nem tudatos tudásban meg azért érdemes bízni (sokszor a racionális döntésmechanizmusok vagy a klasszikus logika ellenében), mert bármennyire is vakrepülésnek tűnik néha, ez ösztönöz, hogy olyan labdákért is elindulj, amiket józan számítás szerint nem érhetsz el. És ezek általában jó döntések, az én praxisomban legalábbis.

    (Amúgy örülök, hogy mostanában itt a megszokottnál ütemesebben szaporodnak a betűk. És szinte a hogyjönide bejegyzések a legjobbak.)

  2. zaza says:

    alap példa erre az, amikor a ruhaszárító kötelet, az utolsó pillanatban veszed észre, de átlimbózol alatta. a kung fu is épít erre, a rengeteg gyakorlás azért kell, hogy minél több mozdulat rögzüljön ilyen elemi szinten. mert küzdelemben nem jut eszükbe, hogy egy ütést hogyan védjenek ki, hogy csinálták edzésen, hanem kivédik.

    egy döntés megszületésekor az első pillanatban az addigi tapasztalataid összessége rögtön kiad egy irányt, majd a következő pillanatban közbelép az elme, és ekkor a félelmek, nem alátámasztott, de elfogadott hitek, hiedelmek, a megfelelési vágy, stb. módosítják azt. az intuició és az általa hozott döntések az ez utóbbi hatások megszüntetésével hozhatók előtérbe. és bár nem feltétlenül lesz (látszólag) eredményes a döntés, hiszen ez csupán a tanulási folyamat része. viszont a “hibás” döntés tapasztalata tovább javítja a döntéshozás hatékonyságát.

    hasonló helyzet az, amikor egy feladat megoldásakor nem ellenőrzök/vizsgálok meg/kérdezek meg valamit, amit amúgy könnyedén lehetne azért, mert valaki nagy önbizalommal áll az egyik oldalon. és a tudását megkérdőjelezni több fáradság lenne, mint maga az a részügy (ami persze kihat az egészre), így automatikusan elfogadom. ez többször egyébként könnyen megelőzhető hibához vezetett, így erre már jobban odafigyelek, és ha kell, gyorsan elérem, hogy ne érdekeljen, hogy ki hiszi valamiről, hogy jobban tudja, az a lényeg, hogy a fejemben kialakuló kép minél biztosabb alapokon álljon. fontos, hogy ez ne ártson se a bizalomnak, se a feladatnak, tehát nem önfejű, hanem következetes maradok.

    a cikkben szereplő teniszguru lehet, hogy csupán nem tudta megfogalmazni (általa nem ismert fogalmak hiányában, vagy fogalmazási korlátok miatt) azt, amit tudott. és az is lehet, hogy akkor se ment volna vele senki semmire.

  3. Szabler says:

    Magam nem vagyok semmilyen értelemben szakértője a témának, csupán érdeklődő, és utóbbi minőségemben olvastam a múlt héten Jonah Lehrer egy idevágó cikkét a New Yorkerben. Ez az írás is azt feszegeti, hogy profi sportolók – pl. LeBron James – miért mondanak csődöt fontos pillanatokban. Szerepet játszhat a túlgondolás, ugyanis a tudatos végiggondolása azon mozdulatoknak és tényezőknek, amiket végre kell hajtani, amiket tekintetbe kell venni egy sikeres dobás vagy ütés érdekében egy amatőr esetében célra még vezethet, de egy gyakorlott, kipróbált profit már leblokkolhat. Utóbbi esetében jobb lenne, ha már “autópilótára kapcsolva” hajtaná végre az említett mozdulatokat. A cikkben szó esik a tét, a vereség elkerülésének tudati hatásáról is.

    http://www.newyorker.com/online/blogs/frontal-cortex/2012/06/the-new-neuroscience-of-choking.html

  4. Pikszi says:

    @Szabler: ez egy remek cikk, köszi.
    Összefoglalom: a tett halála az okoskodás, avagy Hamletből miért nem lett volna soha élsportoló :)

  5. Névtelen says:

    Én amatőr szinten kosárlabdázom és azt figyeltem meg, hogy a a dobás kezdetekor azonnal meg tudom állapítani, hogy be megy-e a labda vagy nem függetlenül attól, hogy én dobtam-e vagy valaki más, bár ez inkább térlátás mint fejlett 6. érzék de akkor is érdekesnek találom.

  6. qvik says:

    Ösztönös és azonnali döntés – vezetésnél néha jól jön, néha persze nem, de eddig megúsztam. Voltam már olyan szituációban, amikor egy abszolut “ösztönös” mozdulat mentette meg a helyzetet, s fogalmam sem volt akkor sem, most sem, mit is tettem, nem volt tudatos.
    A sport is ilyesmi – milliószor begyakorlot mozdulat, tudatosság s amkikor kell, gyors reakció látszólag tudat nélkül, “ösztönből”. S ha valaki feszült (mert előre tervezi a valamit s tudja sok múlik rajta vagy ilyesmi), könnyen lehet, hogy épp a tudatossága miatt veszít, mert nem hagyta érvényesülni az “ösztönt”.
    Vagy más. Vágyok valamire, tervezgetem, hogy megveszem, de nincs pénzem, vagy legalábbis nem akarok akkora összeget most rá költeni. Aztán ez így megy sokáig. Egyszer csak – már-már elfelejtve tudatosan a dolgot – épp meglátom azt a valamit s megveszem, pedig ha tudatosan gondolkodom, nem tenném. S ez általában jó döntésnek bizonyul, de sajna van, amikor nem.
    Tehát szerintem az “ösztönös” és azonnali döntések fontos részét képezik életünknek, de csak akkor működhetnek jól, ha már sokszor begyakorlot mozdulatot, cselekedetet végzünk el ösztönösen. Jó példa a fenti sportos események. Pl. zaza kung fus példája, vagy bármilyen harcművészé, pl. egy vivóé. Nem hinném, hogy előre tudja mit tesz, csak egy reakcióra ad “automatikus” választ.

  7. déjvid says:

    A harcművészes példák jók.
    De vehetjük éppen a csocsót is: ember nem látja, merre megy a labda teljes sebességgel, és a jó játékos mégis tudja. “Érzi” a labdát. A kung-fus “érzi” az ellenfél kezét. A cselgáncsos érzi az ellenfél mozgását, egyensúlyát stb. Mert az összes (többi) körülményt tudat alatt felfogja és kiértékeli, majd szintén a köznapi gondolkodás nélkül aszerint cselekszik.

  8. Shaddark says:

    Szerintem nem csak a sportban működik így az agyunk hanem mindenkor.
    Erről nekem a sablonok képzése és automatikus használata ugrik be.
    Bővebben:
    http://elmondo.blog.hu/2010/10/26/sztereotipiak_6

  9. Lolon says:

    talán ha kicsit belemélyedünk Polányi tacit (hallgatólagos) tudás fogalmába, többet is megtudhatunk erről
    http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/tudfil/ktar/forr_ed/polanyi.htm

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to Top ↑

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ. A honlapra látogatva beleegyezel alkalmazásukba. További információ.

A süti (cookie) egy kis adatcsomag, amely jó pár online szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen. Ennek segítségével jegyzi meg például a szájt az előző hozzászólásod során használt nicknevedet (és így adataidat nem kell újra beírnod), de a sütik révén számlál látogatókat a Google Analytics szolgáltatása is. A sütiket bármikor törölheted gépedről, vagy beállíthatod a tiltásukat. Így persze a szájt működése nem lesz teljes értékű. Az Elfogadom gombra kattintva hozzájárulsz a sütik alkalmazásához.

Bezárom