Legenda

2012. május 08. kedd | Szerző: marinov

1

Rémmesék és szóbeszédek a londoni metróból

Metrólyukat takaró kamuház, bezárt állomáson felejtett utas, egyiptomi szellem a múzeum megállójánál, titkos kormányülés a soha át nem adott állomáson, gombatermesztés és kémek – történetek a londoni tömegközlekedés földalatti világából


Korábban már írtam a Paddington pályaudvarhoz közeli londoni házról (Leinster Gardens 23-24.), melyet az 1868-ban megnyitott földalatti építésekor le kellett bontani, és a lyuk helyére egy álhomlokzat került. A házak közti rés szellőzőként szolgált a kezdetben gőzhajtású mozdonyokkal üzemelő alagúthoz. A homlokzat, leszámítva a befeketített ablakokat, teljesen élethű, nem csoda, hogy nagy tradíciója volt az ezzel kapcsolatos átveréseknek: taxikat, pizzafutárokat küldtek a címre, a 30-as években pedig valaki egy jótékonysági estet is szervezett ide.

Mivel a ház csak két sarokra volt a bayswateri szállásomtól, a múlt héten közelebbről is megnéztem. Az első képen hátulról látjátok a lyukat; vártunk egy metrót, jó hangos még ma is, aztán átsétáltunk a frontszárnyra. A második fotón a kamuhomlokzat és a mellette lévő igazi ház látható elölről, a harmadikon a vakablakok a fák takarásában, a negyediken pedig benéztem a kamuajtó oldalába: a kétnégyzetméteres beugrót ma tárolónak használják.

A szintén most beszerzett London (Amazing and Extraordinary Facts) című könyvből kiderül: a metrózás a kezdeti, gőzmozdonyos időkben nem volt nagy élmény. Egy újságíró korabeli visszaemlékezésében egyenesen Hadésznek nevezte a földalatti világot, és megfogadta, hogy soha többé nem megy a füsttel teli alagutakba. Írásában reményét fejezte ki, hogy hamarosan beszüntetik ezt az egészségre valószínűleg igen ártalmas közlekedési módot.

Könyvében Stephen Halliday más metrós érdekességekről is beszámol. Megemlíti, hogy a kezdeti félelem a földalatti vasúttól nem meglepő annak fényében, hogy az új tömegközlekedési módot John Cumming a mélyben lapuló ördög provokálásaként illetve a közelgő világvége előrehozójaként harangozta be.

A hátrahagyott és elfelejtett utas

A legismertebb legenda South Kentish Town bezárt állomásához kapcsolódik: egy rendszeresen visszatérő szóbeszéd szerint egy véletlenül kiszállt utas több napon át az állomás foglya volt, míg egy metróvezető észre nem vette. A sztori alapjául a Wikipédia szerint egy megtörtént eset szolgált: állítólag egyszer valóban megállt a metró a bezárt állomáson, a vezető ki is nyitotta a jármű ajtaját – a valóságban azonban senki nem szállt ki. Lett viszont az esetből egy kicsit felturbózott novella John Betjeman tollából, ami tovább éltette a legendát.

Ha kíváncsiak vagytok a megálló felszíni részére, a camdeni piacra menet menjetek egy megállóval tovább (Kentish Townig), és a Kentish Town Roadon visszafelé gyalogolva találjátok az egykori megálló felszíni épületét. Az állomás messziről látszik, de csak ha tudjuk, mit keresünk. A fenti képen látható két épület közül én például először a feketét hittem állomásnak: legalábbis a kottalapokkal betakart ablakok, a lehegesztett ajtók, a párkányon égnek meredő szögek, valamint az épület belsejében látható, a lemenetelt mutató jelzőlámpa mind erre utaltak. A Wikipédián rákeresve azonban gyorsan kiderült, a mellette lévő (ma piros) épület volt az állomás, amely most zálogházként üzemel és az eredetileg az állomásnév jelzésére használt csíkon ma a cég neve szerepel.

Megtalálható az utca túloldalán az egykori lejáró is, lezárva, a lépcsőt szemét borítja. Grafittiőrülteknek különösen megéri a párperces pluszséta: néhány sarokkal arrébb ugyanis egy igazi Banksy látható – igaz, már celebesítve, védőfóliával konzerválva és CCTV-kamerával biztosítva (lásd az utolsó képen). Az állomás egyébként így nézett ki régen, és így néz ki ma, belülről.

Egyiptomi múmia, soha át nem adott állomás és idegen kémek

Egy másik legendás lezárt metróállomás a Tottenham Court Road és Chancery Lane közötti British Museum Station, amelyről azt mesélték, hogy egy ókori egyiptomi szellem uralja – nyilván a múzeumból mászott le oda. Egy újság még díjat is ajánlott annak, aki eltölt egy éjszakát az 1933-ban lezárt állomáson, és bizonyítékot szerez a szellem létezésére.

Halliday szerint létezik egy olyan metróállomás is, amely bár hosszú időn át készült, végül soha nem adták át. A Hampstead és Golders Green állomások közötti North End Station mégis jelentős szerepet játszott a brit történelemben, az angliai csata során, 1940-ben ugyanis itt (is) gyülekezett a Churchill-kabinet. Ha kíváncsiak vagytok, hogyan néz ki az állomás ma, itt vagy itt megnézhetitek.

A legrégebben nem használt londoni metróállomás a King William Street Station, amit 1890-ben nyitottak meg, de csak tíz évig üzemelt. Bezárása után szóba került, hogy gombát lehetne itt termeszteni, de a kezdeményezésből nem lett semmi. Az első világháborúban idegen kémeket sejtettek odalent, a második világháború bombázásai során pedig civil óvóhelyként üzemelt.

Történetek korábbról a budapesti és a berlini metróból


Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az oldalt a Facebookon!

Hírlevél + Médiaajánlat




Egy hozzászólás ehhez: Rémmesék és szóbeszédek a londoni metróból

  1. zaza says:

    Golders Green

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to Top ↑

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ. A honlapra látogatva beleegyezel alkalmazásukba. További információ.

A süti (cookie) egy kis adatcsomag, amely jó pár online szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen. Ennek segítségével jegyzi meg például a szájt az előző hozzászólásod során használt nicknevedet (és így adataidat nem kell újra beírnod), de a sütik révén számlál látogatókat a Google Analytics szolgáltatása is. A sütiket bármikor törölheted gépedről, vagy beállíthatod a tiltásukat. Így persze a szájt működése nem lesz teljes értékű. Az Elfogadom gombra kattintva hozzájárulsz a sütik alkalmazásához.

Bezárom