1. tévhit: Az ősmagyarok a nyereg alatt puhították a húst

Ez a hamis legenda egy hunokról szóló, valószínűleg szintén hamis leírásból ragadt a magyarokra. A téveszme annak ellenére népszerű, hogy Bátky Zsigmond néprajzkutató már 1903-ban meggyőzően rámutatott valószínűtlenségére. Szerinte a legenda forrása egy ázsiai nomád praktika lehetett, amely során a lovak sebesülését nyers hússal kezelték; ezt érthette félre egy hunokkal szemben amúgy is előítéletes ókori szerző. Fodor István szerint azonban a hússal való gyógyítás csak elvétve volt tapasztalható a nomádok körében. Más kérdés – így a szerző -, hogy napon szárított húst viszont gyakran vittek magukkal az egykori nomád lovasok.

2. tévhit: A honfoglaló magyarok kicsik és karikalábúak voltak

Szatmáry László 1982-es vizsgálataiból kiderül: a honfoglaló magyar férfiak testmagassága átlagban 168,89 cm volt (5,25 centivel magasabb a korábbi becsléseknél), a nőké pedig 160-161 centi. Márpedig a 170 centi körüli férfiak abban az időben sem számítottak alacsonynak, sőt, kifejezetten magasnak ítélhetők. Fodor szerint az O-láb sem volt jellemző rájuk, többségük jól táplált, magas testalkatú lehetett. Később a magyarok átlagmagassága csökkent, aztán az utóbbi fél évszázadban jelentősen megnőtt.

3. tévhit: A királynét megölni | nem | kell félnetek

II. András király első felesége, Gertrúd ellen 1213-ban merényletet hajtottak végre a pilisi erdőben. Katona József drámájának köszönhetően napjainkban a közvélekedés arra vezeti vissza a gyilkosságot, hogy korábban Gertrúd fivére, Berthold a királyné segítségével tett erőszakot Bánk feleségén. Ezt a verziót azonban két dolog is megkérdőjelezi: egyrészt a merénylet állítólagos kiváltóját, Bertholdot nem ölték meg a támadók, másrészt a bűnösként hírbe hozott Bánk a merénylet után is ispán maradt. A gyilkosság valószínűbb oka Körmendi Tamás szerint az, hogy a Gertrúd érkezése után a hatalomból kiszorult előkelők így vettek elégtételt a királynén.

Ezzel a történelmi eseménnyel kapcsolatos az a história is, miszerint az összeesküvők János esztergomi érseket is beavatták tervükbe, ám ő nem mert állást foglalni, ezért központozás nélküli, többféleképpen is értelmezhető választ küldött:

A királynét megölni nem kell félnetek, helyes, ha mindenki beleegyezne, én nem ellenzem.
A királynét megölni nem kell, félnetek helyes, ha mindenki beleegyezne, én nem: ellenzem.

A történet, mely már a 13. században anekdotaszerűen terjedt a művelt egyháziak körében, minden józan logikával ellentétes, forrásértéke pedig igen bizonytalan – írja Körmendi.

4. tévhit: A Szent Korona keresztje eredetileg is ferde volt

Pálffy Géza szerint ez is csak egy legenda, az újabb történeti kutatások szerint ugyanis biztosan állítható, hogy a kereszt eredetileg egyenesen állt. A 16. század előtti időkből ugyan nincs képünk a koronáról, de az ez utáni ábrázolásokból, leírásokból kiderül, hogy nem mindig volt ferde a kereszt. A ferdeségre utaló első ismert leírás 1784-ből származik, méghozzá a bécsi főkamarástól. A deformációt a szakemberek a koronát felülről ért erős nyomással magyarázzák, bekövetkeztének ideje pedig 1625 és 1784 közé tehető.

5. tévhit: Damjanich fenyegető búcsúkiáltványt írt a szerbeknek

A legenda szerint a Bánságból kivonuló Damjanich egy kiáltványban azzal fenyegette meg a bevonuló szerbeket, hogy ha bántani merészelik a hátramaradt magyarokat, visszatér “bosszúállóként”. “… kiirtalak benneteket a föld színéről, s hogy magja se maradjon a rácnak, utójára magamat lövöm főbe, mint a legutolsó rácot!” – idézi Hermann Róbert az állítólagos kiáltványt, melyet először Jókai Mór közölt 1849-ben.

Hermann szerint azonban a kiáltvány hamisítvány: keltezése téves, egyetlen példány sem maradt fenn belőle és nem tud róla Bánság akkori teljhatalmú országos biztosa sem. Ráadásul logikailag sem stimmel: Damjanich nem akarhatta felbőszíteni a szerbeket egy olyan szituációban, amikor nem tudott mit tenni a hátramaradt magyarok ügyében. Szerinte Damjanich valóban írt egy levelet egy szerb vezérőrnagynak, de ebben inkább kért, mint fenyegetőzött. A híres damjanichi búcsú tehát “nem aktaszerű bizonyosság, de mert közszájon forgott, karakterizálja az idő hangulatát, és beleillett Damjanichnak rác létére is erős magyar jellemének keretébe” – idézi Hermann Zalár József korabeli tábori történetírót.

További tévhitek a lapban – tartalomjegyzék a legendás tematikus számhoz itt.