Legenda Nikola-Tesla

2012. április 14. szombat | Szerző: marinov

4

Mi történt Teslával Budapesten?

Egy saját maga által terjesztett legenda szerint Nikola Tesla egy csodálatos jelenést követően a pesti Városligetben jött rá a váltóáramú motor működésének alapjaira, és egy bottal gyorsan le is rajzolta a porba ötleteit


Nikola Tesla, minden idők egyik legnagyobb feltalálója 1856-ban született, tevékenységét elsősorban az elektromosság, a mágnesesség és a gépészet területén fejtette ki. Itt most nem térnék ki arra, mit köszönhet neki az emberiség, ha akarjátok, munkásságából a Wikipédián magyar nyelven is kaphattok egy kis ízelítőt. E bejegyzés Tesla budapesti hónapjait eleveníti fel, azon belül is azt a legendát, amely a szerb feltaláló visszaemlékezése szerint a város egyik parkjában történt vele.

Tesla prágai iskolájából 1881-ben érkezett Budapestre, azzal az ígérettel, hogy segédkezhet Puskásék épülő telefonközpontjában. Magyarországi rokonai közbenjárására állást is kapott, de közel sem olyat, mint amiről álmodott: szakmai fejlődés helyett először csak kulimunka és kis pénz jutott neki a Központi Távíró Hivatalban. Fizetéséből nehezen tartotta el magát, miközben naponta csupán pár órát aludt.

Akkori egészségi állapotáról az évtizedekkel később kiadott The Autobiography of Nikola Tesla című írásban olvashatunk. Bevallása szerint Tesla Budapesten három szobán át hallotta az óra ketyegését, s már egy légy repkedésének a hangját vagy a három kilométerre járó vonatok zaját is nehezen viselte. Igencsak túlzónak tűnő emlékezése szerint szinte beleőrült a 20-30 kilométerre járó vonatok füttye által kiváltott rezgésekbe, bántották a napsugarak, sötétben viszont mindent és mindenkit érzett maga körül. Pulzusa esetenként a 260-at közelítette, de hiába kezelték különféle orvosok, nem tudtak segíteni rajta.

Végül mégis meglett a megoldás: állítólag barátja és segítője, Szigety Antal (más forrásokban Szigeti) bírta rá a testmozgásra, ami visszahozta életerejét. Sétálni egy közeli parkba jártak, és itt esett meg a legendás látomás, miközben Tesla épp Goethe Faustját idézte fejből…

“Az istenség lehull, pár pillanat még, / de támad már új szenvedély: / örök fényét habzsolni hogy’ rohannék, / előttem a Nap, mögöttem az éj, / felettem a menny, alattam a tenger – / szép álom, s közben minden fény kihal. / Haj! lelki szárnyakhoz nem egyhamar / szerezhet testi szárnyat is az ember!”

Ekkor – meséli Tesla – váratlanul belevágott valami, és egy bottal a homokba rajzolta egy addig megoldatlan probléma megfejtését, lefektetve ezzel a váltóáramú motorok működésének alapját. Ötlete megvalósulására azonban még éveket kellett várni; Budapestről 1882-ben előbb Párizsba, onnan pedig Amerikába vezetett az útja.

A forgó mágneses mező elvének felfedezését egyébként többen is magukénak vallották: Tesla fent említett, utólag 1882-re datált jelenésén túl Galileo Ferraris azt terjesztette, hogy ő már 1885-ben megépítette a maga modelljét. Az előzményekre azonban egyikőjüknek sincs hiteles bizonyítéka. Ami fennmaradt: Tesla 1888-as szabadalma és Ferraris hónapokkal későbbi cikke.

Tesla visszaemlékezésének köszönhetően azonban a Városligetnek született és a mai napig él egy legendája. Ha arra jártok, keressétek meg a botját, majd igyatok meg egy fröccsöt a tiszteletére a Kertemben vagy a Pántlikában.

A bejegyzés angol verziója: THE MIRACULOUS VISION OF NIKOLA TESLA

Hírlevél + Facebook + Médiaajánlat:



A cikk szerzője:

Végzettségét tekintve szociológus-közgazdász. Korábban dolgozott az Internettónál és a hvg.hu-nál, jelenleg a HVG Business és HVG Jövő lapok szerkesztője. Kedveli a történelmi és a városi legendákat. Szabadidejében könyveket fal, kosárlabdázik és vörös-fehér focicsapatok fanatikus rajongója.



4 Responses to Mi történt Teslával Budapesten?

  1. Pingback: Mi történt a híres feltalálóval Budapesten? | TradeCommands

  2. szvetnik a. mondja:

    http://www.bluesci.org/?p=5706

    ld. a fenti rövid cikket a Cambridge University által – diákok szerkesztésében – kiadott “βluesci” folyóirat 2012 januári
    számának 10-11. oldalán.
    szv.

  3. Pingback: Legendákat a pesti tűzfalakra! | Urban Legends

  4. Pingback: Tesla mint nőcsábász úszásoktató? | Urban Legends

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Back to Top ↑