2012. feb. 16.
Hogy is van azzal a spenóttal?
marinovEzt nem lesz egyszerű értelmezni: nem igaz a spenót vastartalmáról szóló tévhitet leleplező bizonyíték. Avagy hol ér véget egy bizonyítási vagy cáfolási eljárás?
Az ismert történet szerint a spenót rengeteg vasat tartalmaz, és ezt a Popeye képregény szerzője meg is örökítette, hogy így népszerűsítse a növényt az amerikai gyerekeknek. Ennek állítólag meg is lett a hatása: az Egyesült Államokban a harmincas években egyharmadával nőtt a spenótfogyasztás.
A történet második szintje az a tény, hogy a kiugró vastartalom csupán tévhit: a spenót ugyan valóban a magas vastartalmú növények között van, de ez az érték nem kiugró (összehasonlításképp: a curry por vastartalma 295, a csirkemájé 120, az aszalt őszibaracké 41, a lencséé 33, a spenóté 27, a fokhagymáé 17 ppm). Ismert egy olyan magyarázatkísérlet, miszerint a tévhit alapja egy 19. századi német tudós munkája, melyben a kutató véletlenül rossz helyre rakott egy tizedesvesszőt. A hibát ugyan az 1930-as években kijavították, de a tévhit terjedését már nem sikerült megállítani.
A Száz kémiai mítosz című könyv azonban megmutatja a történet egy harmadik szintjét is: azt, amikor a tévhit leleplezése is lelepleződik. Mike Sutton kriminológiai szakértő ugyanis nem elégedett meg ennyivel: utánajárt a tizedesvesszős történetnek, és semmilyen eredeti nyomot nem talált. A legenda szerinte először a nyolcvanas években tűnt fel, Terry J. Hamblin írásában. Sutton megkereste a történetet papírra vető professzort, ő azonban már nem emlékezett forrásaira.
Rámutatott viszont Sutton még arra, hogy a Popeye-történetekben sehol nem jelenik meg az az állítás, hogy a tengerész a vastartalma miatt eszi a spenótot; a szerző inkább az A-vitamin szükségességére akarta felhívni a figyelmet. Nem igaz szerinte az sem, hogy egyértelműen a képregény okozta a spenótfogyasztás növekedését, továbbá az sem, hogy a harmincas évekig ne tudtak volna a növény valós vastartalmáról.
Lehetne ez a történet vége, ha nem lenne az internet, ahonnan egy friss, január 26-ai keltezésű bejegyzésből megtudjuk: 2010-es munkája megjelenése után Sutton új információkhoz jutott, és ez alapján 1972-ig vissza tudta vezetni a legenda forrását. A mítosz többi elemén ez ugyan nem változtatott, de legalább Sutton utólag bocsánatot kérhetett az ez év januárjában elhunyt Hamblintől, akiről korábban azt állította: légből kapott állításokra hivatkozva terjesztette el a tizedesvesszős mítoszt.
Ha tovább is van, mondjátok még.
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:
A spenótból ráadásul a szervezetbe bevitt vasnak csak egy nagyon elenyésző része hasznosul, az oxálsav tartalma miatt. Bővebben itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vegetarianizmus
En a kov. valtozatot ismerem, egy ismeretterjeszto konyvbol vagy cikkbol, de a pontos cimre nem emlekszem:
A spenot vastartalmat allitolag a harmincas evek vegen merte meg valaki – a forras megadta a nevet is (sajnos). A szamot100 g novenyre szokas megadni (vagyis mondjuk 0,1 mikrogram/100 gramm spenot) es a baki az volt, hogy az irodalomban altalaban friss novenyek a 100 gramjat hasznaljak a szerzo viszont szaritott novenyt hasznalt alapnak. Akik olvastak viszont felteteleztek, hogy szabvanyosan a friss levelek 100 grammjara vonatkozik a szam.
Az adat azert lett olyan fontos, mert az USA-ban eppen kerestek olyan eteleket amiknek magas a vastartalma, ugyanis a legmegfelelobbet, a marhahust, alapvetoen a katonaknak szantak a haboruban. Erre kellet volna valami megfelelo potlek es a spenot a hatalmas vastartalmaval kapora jott.
Naponta a növénynemesítések és növényvédő szerek fejlesztése miatt is százával elemzik a spenót beltartalmát. Egyáltalán nem hihető, hogy több mint száz éve vétett tizedesvesszőt nem lehet kitörölni az emberek tudatából. Inkább csak valamelyik újságban volt még egy kis üres hely, a többiek átvették (15 helyen lehetett ezt a képtelenséget olvasni egyetlen napon).