Véletlen párhuzamok a mindennapokból

Évek óta rendszeresen írok olyan véletlen párhuzamokról, amiknek hajlamosak vagyunk túlzott jelentőséget tulajdonítani. A mindennapok apró véletlenjeivel azonban jó néha eljátszadozni, én például osztályozom őket egy egytől tízes skálán. Most rajtatok a sor.




Nem történelmet, életet, gondolkodást meghatározó párhuzamokról van szó, inkább olyan apró egyezőségekről, amikor az időben távolabbi esemény miatt az időben közelebbi egyfajta pluszjelentést kap. Mondok pár példát az elmúlt hetekből, hogy lássátok, mire gondolok:

- olvasom a pécsi Füttyös Nőről szóló cikket, és amikor eljutok a füttyös szóig, a velem egy szobában ülő kollégám feláll, és fütyörészve elindul kifelé. Az én skálámon ez: 7/10

- haverom panaszkodik a munkahelyére, és a rádióban eközben megszólal az Anima “Nem jó már nekem, ez a hely” refrénű száma: 7/10

- könyvet olvasok, és a szövegben felbukkan egy ugyanolyan nevű, foglalkozású szereplő, esetleg ugyanaz a helyszín, történelmi esemény, irodalmi hivatkozás, stb, mint az előzőleg olvasott könyvben. Ezekre a kapcsokra egy időben vadásztam is, azaz vártam, hogy jöjjön végre valami, amivel az adott könyvet összeköthetem az előzővel. A legdurvább eset egy csillagos 10/10 volt, még bejegyzés is született róla.

Na ilyenek gyűjtésére biztatlak most titeket is, elő az érdekes, meghökkentő és vicces véletlenekkel. Ha most nem jut eszetekbe ilyesmi, figyeljétek magatokat, és gyertek vissza mesélni, ha elkaptatok egyet.

* A kép csak illusztráció, elsősorban saját sztorikat várok, nem vicces fotókat.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

76 hozzászólás

  1. Werewolfmayer szerint:

    Én két ilyet tudok mesélni, mindkettő nőkkel kapcsolatos.:))
    Az első:
    Szóval, jártam egy lánnyal, D-vel, de szakítottam vele egy másik lány miatt, ő volt M. Két évig voltunk együtt, majd egy napon szétváltunk. Aznap este, mikor szakítottam M-el úgy feküdtem le, hogy a számítógépemet bekapcsolva felejtettem, és ment egész éjszaka. Reggel felkelek, és látom, hogy a gép bekapcsolva maradt. Kómás fejjel oda ülök a gép elé, hogy kikapcsolja, erre látom, hogy D este küldött (két éve nem beszéltünk egymással!) MSN-en egy üzenetet, hogy: “Szia! Mi van veled? Rég nem hallottam felőled.”. Nekem ez 10/10:))

    A második:
    Mikor megismerkedtem a (most már sajnos ex-) feleségemmel (Cs), akkor derült ki, hogy a névnapunk ugyan abban a hónapban van, két nap eltéréssel, a születésnapjaink között meg kereken egy hónap eltérés van. Így persze nem volt nehéz észben tartani a dátumokat.:)) Ja, és Cs abban az általános iskolában volt tanár, ahova én is jártam sok évvel azelőtt…
    Ez legyen, mondjuk 7/10.:))

  2. Zsú szerint:

    Ülök a buszon, és azon gondolkozom: megérett az idő, hogy különváljanak az útjaink a párommal. De hát azért ott a pozitív, de ott a negatív… Szóval őrlődtem rendesen. Véletlenszerű lejátszási lista ment fülemben, kb. 200 számmal. Gondoltam, hogy “mutass nekem valami jót”, és ötöt belepörgettem. “It’s Goodbye Time”… Na jó, oké. Vége lett a dalnak, jött a következő, és felcsendült még egyszer ugyanaz a dal! Két külön mappában is megvan, na de mekkora esélye van már annak, hogy egymás után 2x szerepeljen egy véletlenszerű listában! Úgyhogy erre mondtam, hogy “kösz, univerzum, értettem”… :)

  3. Ádám szerint:

    Néhány perccel ezelőtt, ahogy olvastam ezt a cikket és eljutottam a következő részhez: “- olvasom a pécsi Füttyös Nőről szóló cikket, és amikor eljutok a füttyös szóig, a velem egy szobában ülő kollégám feláll, és fütyörészve elindul kifelé.”, ekkor a velem egy szobában lévő haverom – aki éppen telefonált – elkezdett fütyülni… Ekkor rögtön rákérdeztem, hogy miért fütyül, amire nem tudott konkrétan válaszolni…

  4. Juli szerint:

    Én sokszor kapom fel a fejem, amikor háttér-tévézés közben beszélgetek, olvasok, hogy a beszélgetés során elhangzó szó, ill. olvasott szó ugyanakkor hangzik el a TV-ben is :) ))

  5. Zsuzsa szerint:

    Férjem meséli tegnap: kotorászott egy dobozban, ahol a névjegykártyákat tartjuk. Kezébe akadt egy V. Péter kártya, akiről hirtelen nem tudta, hogy kicsoda, valamikor, valahol kapta tőle. Visszarakta a dobozba, abban a pillanatban csörgött a telefon és ez a V. Péter hívta, akivel még az életben nem telefonált (egy közös ismerőstől szerezte meg a számunkat).Egy apró szívességet akart kérni a férjemtől:-) 10/10.

  6. Balázs szerint:

    Múltkor kerestem egy kombináltfogót, nagyon sokfele benéztem már, nem találtam sehol. Mikor leültem a fotelbe és ölembe tettem a kezem, mert elegem volt, hirtelen ott termett egy kombináltfogó.

  7. @ttila szerint:

    Egy friss eset: épp mutattam a páromnak a telefonomon az egyik legfrissebb letöltött hülyeségemet, a zombis időjárásjelentőt, amikor megszólalt a rádióban a Cranberriestől a Zombie…

    http://youtu.be/6Ejga4kJUts

  8. Lola szerint:

    Hát ez nekem mindennapos. Mondjuk én hiszek a vonzás törvényében, így nem csodálkozom már egy ideje, ha felhív, akire épp abban a másodpercben gondolok.
    Ez most egyre gyakoribb egy fiúval, akivel bimbózik köztünk valami :) Múltkor volt egy olyan eset, hogy épp hazafelé tartottam melóból, és rá gondoltam, hogy ejj, de rossz, hogy mostmár két napja nem beszéltünk, és most kellene beszélnünk már. Ebben a pillanatban megcsörrent a mobilom, és ő hívott. 10/10 mert igazából nem volt beszélnivalónk (csak hiányzott).

    Azelőtt meg az volt, hogy arra gondoltam, milyen jó lenne elmenni egy eseményre, ahova csak ő tudott bevinni. Aztán egy pár perc múlva írt nekem, chatelni kezdtünk, és pár percen belül elhívott, ahova akartam. 8/10 mert tudta, hogy érdekel a rendezvény.

    Munkában is gyakori. Dolgozom egy cégnek, csak így alkalmanként, egy évben 1-2 alkalommal. A napokban elkezdtem elég sokat gondolni rájuk, hogy de jó lenne, ha hívnának egy újabb melóra, mert jól jönne egy kis mellékes így fűtésszezonban. Erre visszamentem az irodába egy megbeszélésről, és a mobilomon ott figyelt a nem fogadott hívás. 10/10

    Minap: ülök itthon, azon gondolkodom, hogy na, mostmár mégiscsak itt az új év, össze kellene kapni magam, és az ellazult kis életmódváltásomat, diétámat újra össze kellene kapni, szigorúbbra venni, visszamenni szépen az edzőterembe, vagy bármilyen, de tényleg bármilyen eszközzel rávenni magam a fogyásom komolyan vételére. Unatkozom. Klikkelgetek a könyvjelzőim között, blogról blogra, egyszer csak rátévedtem az egyik, legalább egy éve meg nem nyitott életmódblogra, és lám: éppen aznap hirdette meg a szerző, hogy újra indul egy sorozat, amelyben a nyilvánosság erejét bevetve, a blog segítségével lehet belevágni egy komoly, áldozatos, ám bizonyítottan hatékony programba, a jelentkezés indul. Nabasszus :D 10/10

    Szóval nálam ez mindennapos élmény. Vagy nem tudom. Boszorkány lennék? Vagy csak fatalista? :)

  9. mplz szerint:

    épp hallgattam: Zorall – Valami véget ér
    és a “tekinteted az arcomba vág” sornál töltődőtt be a puruttya főoldalán ez a gif http://kepgep.hu/2012/02/06/main/tumblr_lro2q7BTJl1r1sz3oo1_500.gif (nem vicc!) 7/10 :) ))

  10. Indira szerint:

    Csak úgy felugrottam a netre unalmamban valamelyik nap a wikipédiára, és amikor a Romániáról szóló talán 2. vagy 3. szócikket olvastam, felhívott a párom. Közölte, hogy a volt főbérlőnk kereste, aki lemondta a találkájukat azzal, hogy Romániába kell utaznia.

    Néhány hete: abban a pillanatban, hogy felugrottam a kanapéból, hogy csak úgy felhívjam öcsémet – már csörgött is a telefon, ő volt az.

  11. Ati szerint:

    Hazautaztam vidékre, ilyenkor otthon anyám mindig csinál valami friss meleg kaját. Falatozs közben ott ült az asztalnál. Nekem meg eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti riport Piréziáról. Az egy kitalált ország volt egy átverés, amit sokan be is vettek. Már vagy 5 perce erre gondoltam, amikor anyám megszólalt, hogy milyen hülye emberek vannak, hogy beveszik a Pirézia sztorit. meg ma már annyi mindent elhisznek. Előtte pedig teljesen más irányú beszélgetés volt. A pirézia sztorinak nem volt semmilyen előzménye. Egyáltalán már annak is kicsi volt az esélye, hogy egy régebbi sztori közül pont ez eszembe jusson. Anyám közbevágása pedig még inkább érdekes.

    Mindenesetre ha létezik gondolatolvasás, akkor ez az volt. Később csak úgy poénból ki is találtam, hogy biztosan gondolatolvasás történt. Az agy kibocsát bizonyos frekvenciákat, s ha talán ezt egy másik felfogja, akkor leképezheti annak információ tartalmát. Anyám persze nem tudta hogy én mire gondolok, viszont leképezte azt… :)

  12. xezs szerint:

    Én most Angelina Jolie-ra gondoltam. Nem hívott fel. 0/10

    Megteszi?

  13. zsis szerint:

    Tavaly egyik ismerősöm mondta, hogy tud olcsóbban jegyet szerezni a szigetre. Arról volt szó h kb egy hét múlva hívni fog, de már bőven eltelt annyi, és épp a metrón ültem egy barátnőmmel amikor kérdezte, hogy mi lesz a jegyekkel, erre én elkezdtem panaszkodni, hogy ja nemtom, még nem hívott eddig, és ahogy annak lennie kell, abban a pillanatban csöngött a telefonom, és ő hívott…10/10 :D

  14. Barbi szerint:

    Sziasztok!

    Én egy napon születtem Anyukámmal.
    Ő 1959. 08. 18-án, én 1989. 08. 18-án.
    Pontosan a harmincadik születésnapján.
    Kereken 9 hónapra születtem.
    Édesanyámat Erzsébetnek hívják, a névnapja november 19-én van.
    A névnapi vacsora, ünneplés után esett teherbe (november 18-án éjjel).
    :)

    Barbi

  15. Pistike szerint:

    Nekem 05. 13.-án van a szülinapom, a feleségemnek meg 10. 26.-án… Pont kétszer annyi.. De nem ezért jöttünk össze. :)

  16. Vittore szerint:

    Nálam már nagyon sokszor előfordult, hogy pont hívni akartam a barátnőmet és pont akkor hívott ő a mobilomon. 10/10

  17. Mandulaflower szerint:

    Velem sokszor vannak ilyen véletlenek. Mind 10/10.

    Ha eszembe jut valaki, akiről tudom, hogy rég nem láttam már, tuti sicher, hogy aznap összefutok vele az utcán. :-)

    De sokszor volt olyan is, hogy kimondtam, hogy “apu miért nem hívsz már fel” és megcsörrent a telefon abban a pillanatban.

    Olyan is volt, hogy épp panaszkodtam, hogy egy tanár nem válaszol a levelemre. Erre megjelent és odajött, hogy “ne haragudjon, de mindig akkor jut eszembe amikor meglátom” (aznap válaszolt). :-)

    Meg otthon nem volt fogkefénk (pontosabban tartalékunk). Én épp Pesten jártam délelőtt 10 körül és bementem egy boltba: vettem egy két darabos csomagot, mert le is volt akciózva. Megyek haza és mondom anyunak, hogy vettem fogkefét. Mondta, hogy ő is aznap délelőtt járt a boltban és mivel akciós volt, vett egy csomaggal. :-)

    Még ami rendszeres, hogy megkívánom pl. a spenótot. Nem is mondom anyunak, de spenóttal jön haza a boltból. :-)

    Ezek tényleg 10/10-esek. Ilyen gondolatátviteles cuccok, ráérzések, meg hasonlók.

  18. Mandulaflower szerint:

    Ááááááá!

    Eszembe jutott még egy véletlen:

    Én 90-es vagyok, anyu 60-as, a nagyanyám 30-as és mind a legkisebb lányok vagyunk a nővéreink közül. + Ha jól tudom nagyanyámnak 1 nővére volt hivatalosan, anyumnak 2, nekem 3. :-)

  19. xezs szerint:

    Barbi az kifejezetten érdekelne hogy honnan tudjátok hogy anyukád mikor esett teherbe. Merthogy ezt még az orvosok sem tudják pontosan megmondani.

    A 9 hónap is csak erőteljes becslés, a mai napig nem lehet pontosan eldönteni, hogy ki hány napra, hónapra született.

    szóval csak óvatosan a nagyotmondással.

    Ez a többiekre is vonatkozik.

  20. Sári szerint:

    Egyszer még nagyon régen történt,mikor is az ezredfordulót vártuk (gyengébbek kedvéért 1999 utolsó éjszakáján vártuk 2000-t). Azelőtt pár héttel néztük meg bátyámmal az Ítéletnap c. filmet, mely arról szól, hogy minden ezer esztendőben eljön a sátán, és megpróbál teherbe ejteni egy kiválasztott lányt. A főszereplő Arnold Schwarzenegger, szal ilyen mindentszétlövős akciós filmről van szó. De akkor még kicsik voltunk, szóval félelmetes volt ilyen sátáni dolgokról egyáltalán beszélnünk is. Szilveszter estét pedig épp tökéletesnek láttuk arra, hogy unokatestvéreinket beijesszük, hogy jajj ezredforduló, eljön a sátán, stb. S ahogy ezt elmeséltük a könyvespolcról lezuhant egy könyv, melynek címe “Ezer esztendő” volt. A könyv témájának semmi köze nem volt a filmhez, de azért jól összecsináltuk magunkat! :D

  21. Bandi szerint:

    Biztos, hogy figyelnek minket!
    Évekkel ezelőtt a híradót néztem, amikor egy férfi nagy vehemenciával magyarázott valamit. Nem figyeltem rá, csak megállapítottam a családban hangosan, hogy “Ezzel a fejjel jó lenne fűcsomónak a Hortobágyon!” A család nevetett a kijelentésemen, mire a tévéből a fickó mondatának végéből ennyit hallottunk: “…a Hortobágyon?”
    Nálam ez megtestesíti az interaktív tévézés fogalmát!

  22. Dr.Görgen szerint:

    A németek múlttal való szembenézéséről beszélgettünk társaságban. Mesélem, hogy Tübingenben láttam egyszer egy különlegesen kíméletlen szövegű emléktáblát, de sajnos a pontos szövegre már nem emlékszem. Beírtam a google képkeresőjébe (németül persze): emléktábla, Tübingen – hátha fenn van a neten. Na mi volt az első találat? “Ebben a házban lakott Alois Alzheimer, a róla elnevezett szindróma felfedezője…” :) ))

  23. Andie szerint:

    Tegnap háromszoros dolog történt.

    Könyveket fordítok, még tavaly karácsonykor mondta a kiadó vezető, hogy nekem adná egy amerikai bűnöző életrajzát. Nemrég kezdtem el a munkát, tegnap épp a gyerekkoránál tartottam: Szicíliából New Yorkba vándorolt olasz apa (maffiózó, 40-es évek), akit aztán visszatoloncoltak.

    Este programom volt: barátnőm hívott színházba, mert anyukája nem tudott menni. Még beszéljük is a darab előtt, hogy nem olvastam utána, szeretek úgy beülni, hogy semmit sem tudok a darabról.
    Függöny föl, Epres Attila kiáll a mikrofon elé, és elkezdi mondani, hogy Szicíliából jött New Yorkba, és hogy most már nem Al Capone az úr (maffia vonal), és aztán az egész darab visszatoloncolástól félő olasz bevándorlókról szólt.

    De még nincs vége. Kifelé menet dicsértük a fiatal színésznőt, aki ismeretlen volt eddig számunkra. Megnéztük: Törőcsik Franciska. Akit szerepe szerint nagyon félt az apja egy fiútól.

    Hazamegyek, bekapcsolom a tévét, és ott ül Törőcsik Franciska a “Mindenből egy van” színpadán, mellette Rudolf Péter, az ideges apa, aki félti őt egy fiútól.
    10/10

  24. bajszos nő szerint:

    Mesélem egyik kolléganőmnek, hogy gyerekkoromban annyi murokfőzeléket ettem, hogy besárgult tőle az arcom. Erre 2 órával később a következő MTI-hírt olvasom: “Bőrszínt vált egy hároméves brit fiúcska: szinte rikítóan narancssárga lesz, ha túl sok sárgarépát eszik.”

  25. illeskese szerint:

    Egy kora reggel felébredtem, és gondoltam megnézem mennyi az idő. Nyúltam a telefonom felé, és mielőtt hozzáértem volna, megszólalt az ébresztő. 10/10

  26. illeskese szerint:

    Egyszer kora reggel felébredtem, mondom megnézem menni az idő. Ahogy nyúltam a telefonom felé, mielőtt hozzáértem volna, megszólalt az ébresztő. 10/10
    Még kis koromban volt egy ilyen: fekszem az oldalamon, lehunyom a szemem, kinyitom a szemem, mintha egy hosszút pislantottam volna és reggel van. :D Ez volt eddig a legjobb, 10/100

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Rekordösszeget adtak a baseball-legenda pólójáért - Pár hete írtam egy cikket a Play ball! blogra baseballos legendákról. A válogatásban szerepelt egy ... - #link
  • Angyal az áruházban? - A 2011. szeptember 11-einek mondott videó természetesen hamisítvány, méghozzá elég gyenge munka, mivel nincsenek jól ... - #link
  • Így büntetik a szabálytalankodó gyalogost Detroitban? - Az incidens valóban megtörtént, a Snopes szerint azonban nem Detroitban, hanem a dél-afrikai Bloemfonteinben, 2012 ... - #link
  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link

Pinterest

Archive Gallery: BeaSpectacular SinkingSpectacular Sinking
Pazar fotók a gyűrűsOrigami Paper GardenBeautiful Portraits
mail manBruce vs BKVMinnesota Timberwolv