“Mennyi legenda fűződött ehhez az „eredeti tekercshez”! Hogy ez az igazi Úton, ahogy a Szentlélek diktálta Jack Kerouacnak, s ő csak írta egyfolytában – 1951 áprilisában, három héten át, őrült alkotói rohamában! Hogy végig kábítószert (benzedrint) használt közben, azzal pörgette fel magát, és egyetlen, a végtelen utat jelképező, százhúsz láb (harminchat méter) hosszú papírtekercsre írta a regényt, bekezdések és központozás nélkül!” – olvashatjuk a magyarul is megjelent eredeti Úton előszavában.

A fordító M. Nagy Miklós szerint “a főként Allen Ginsberg által terjesztett legenda egy része igaz, egy része túlzás, de hogy hol végződik a valóság, és hol kezdődik a legenda, azt ma sem könnyű megállapítani”.

Naplóból regényfolyam

Kerouac ígéretes sporttehetségként került a Columbia Egyetemre, ám miután egy mérkőzésen eltörte a lábát, abbahagyta az egyetemet. Többéves utazgatásba kezdett, és élményeit naplóba jegyezte. 1951 áprilisában aztán írógéphez ült, és húsznapos kopácsolás után megszületett az Úton alapverziója, a friss Wired számítása szerint 5770 szavas napi teljesítménnyel.

Később Kerouac cáfolta, hogy benzedrint fogyasztott volna írás közben – saját vallomása szerint egyfolytában csak kávét ivott. Az eredeti verzió publikálása óta pedig már azt is tudjuk, hogy az ős-Úton-ból nem hiányzik a központozás sem.

A legendával ellentétben Kerouac nem az írógép előtt ülve fogalmazta a regényt, inkább csak összekomponálta a művet, felhasználva a korábbi változatok legjobban sikerült mondatait – mutat rá M. Nagy Miklós.

És még ez sem a vége

Ez a változat azonban nem felelt meg a kiadónak, és cenzúrázni kellett a kor közerkölcse miatt. Kerouac pedig, mivel maga is mielőbbi megjelenést akart, 1951 és a regény 1956-os megjelenése között folyamatosan csiszolgatta az Útont. A kihúzott sorok mellett több epizódot továbbírt, és a metaforikus részeket is tovább finomította – idézte fel a könyv születésének részleteit M. Nagy Miklós.

Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az Úton egyfelől a beatnemzedék spontán írásművészetének kiemelkedő példája, s ugyanakkor a világirodalom egyik legaggályosabb gonddal készült, sokszoros szerkesztésen átesett nagyregénye, s ez nemcsak az 1957-es változatra, hanem, ha valamivel kisebb mértékben is, de már az 1951-es tekercsre is igaz. És még pikánsabb a történet attól, hogy miközben az Úton egyfelől az új nemzedék büszke és dacos szabadságvágyának jelképe lett, Kerouac végül ‘bármilyen’ változtatásba beleegyezett, csak hogy végre megjelenhessen a Szentlélek által diktált könyve” – írja M. Nagy.