A műsorból  megtudjuk, hogy kezdetben elsősorban a fényképészet technikai hiányosságai miatt és esztétikai okokból módosítottak a fotókon: színeztek, hajat retusáltak, képeket illesztettek össze panorámafotókká. A fényképészek egy idő után rájöttek, hogy anyagilag is jobban járnak, ha már maguktól megszépítik az előnyös ábrázoláshoz szokott fotóalanyaikat.

Amikor a lapok áttértek az illusztrációkról a fotóra, a fotóretusálás új szerepet kapott: utólag kellett megteremteni egy meg nem örökített esemény “hiteles” fényképét. A Tolnai világlapjában például egy villamosbaleset bemutatását úgy oldották meg, hogy a fotós lefényképezte a helyszínt, és utána a figurákat belerajzolták. “Fényképészünk véletlenül arra ment s hirtelen lefotografálta a szerencsétlen esetet” – írta a Tolnai Világlapja, de a Múzeum körúti villamos alatt heverő, szerencsétlenül járt ember és a segítségére siető járókelők alakja csak rajz volt.

Mivel a XIX. században a fényképésznek még nem volt mindenhova szabad bejárása, és a technológia sem tette lehetővé a mozgó alakok fotózását, a koronázási események megörökítését például úgy oldották meg, hogy összekombinálták a fényképezőgéppel készült portrékat egy litográfiai háttérrel. Az első politikai célú, magyarországi képmanipulálás 1866-ban történt meg – Sissi ecsettel festett magyar ruhás fotójáról már itt is olvashattatok.

A leghíresebb fotómanipulációk a Szovjetunióhoz, azon belül is a sztálini tisztogatásokhoz köthetők – e gyakorlatot David King híres könyvéből ismerhetjük meg. A retusált történelem-ből megtudjuk például: olyan is megesett, hogy egy jó húszfős bolsevik vezetőcsoportból végül csak hárman maradtak: Lenin, Kalinyin és Sztálin, aztán legvégül már csak Sztálin.

A szovjet példa Magyarországon is ragadósnak bizonyult. Persze a történelemhamisításhoz nem kellett mindig technikailag manipulálni egy képet: a fotók megfelelő válogatása, bizonyos képek “elhagyása” is gyakori eszköz volt. Így maradt ki például egy 1949-es Tanácsköztársaság-albumból Kun Béla, a rendszer vezetője, aki egyetlen fényképpel sem került a válogatásba.

Bánkuti András fotós felidézi Sztálin tolmácsának első találkozását a nagy szovjet vezetővel. A tolmács nem ismerte fel Sztálint, mivel a fotók alapján egy “nagyon magas, jóképű, sima arcú embert” várt, de csak “egy alacsony, ragyás arcú törpével” találkozott.

A kor fotósai szerint az igen hiú Rákosi Mátyást is nagyon nehéz volt fényképezni. Hogy a felelősségre vonást elkerüljék, a fotósok jó fényviszonyok között sok és sokféle képet készítettek Rákosiról, hogy aztán szükség esetén ezek megfelelő részeivel cseréljék ki az előnytelenül sikerült akciófotókon Rákosit. A retusőrök bibircsókokat szedtek le, lágy arcvonásokat keményítettek, zordakat tompítottak megértővé, egy alkalommal pedig még egy Sztálinnal közös képet is létrehoztak, egy nagyobb csoportképből.

(Zárójelbe belinkelem ide az RTL Klub hasonló tematikájú, Aki széppé próbálta tenni Rákosit című adását is, mely után a retronom.hu-n élénk vita indult arról, retusálták-e, és ha igen, milyen mértékben Rákosi legendás búzás képét. De a műsorral kapcsolatban egy még durvább vád is megjelent: a sztoriról itt olvashattok részletesen, majd megpróbálok utánanézni, mi lett ebből az ügyből.)