A láthatatlan ember arcai című tárlat első termében a történelmi regényeket mutatják be a kiállítók, a másodikban pedig többek között a meseíró Gárdonyit. Itt találkozhatnak a látogatók az író titkosírással vezetett naplójával is, melynek első kódfejtői – köztük neves tudósok – sorra csődöt mondottak.

Gárdonyi naplójával 2004-ben a HVG is foglalkozott. Sindelyes Dóra cikkéből kiderül: a “kincset” őrző egri múzeum által is támogatott össznépi rejtvényfejtés az 1960-as évek végén ért véget, amikor is Gilicze Gábor fordító – akkor még joghallgató – és Gyürk Ottó honvéd alezredes szinte egyszerre rukkolt elő a jelek megfelelő értelmezésével. Az ezeroldalas „fordításból” fél évtized múltán Z. Szalai Sándor irodalomtörténész adott közre kétszáz lapnyi válogatást. 

A cikk szerint a napló fényt vet Gárdonyi „a szűzdohányát dugdosó, pénztől-adósságtól irtózó, papucsos hétköznapiságára” csakúgy, mint elbeszélő művészetének frissítését célzó „reformeri igyekezetére”. A feljegyzések napvilágra kerülése igazított a Gárdonyi-portrén is: addig ugyanis senki nem gondolta az íróról, mennyire önmarcangoló lélek volt, s hogy felerősödött benne az önújítás szándéka.

És hogy miért volt szüksége Gárdonyinak a titkosírásra? A kiállítás apropóján nyilatkozó H. Bagó Ilona muzeológus szerint a szerzőt elsősorban az elrejtőzés játékos formája izgatta.

GÁRDONYI GÉZA – TITKOSNAPLÓ