Boldizsár Ildikó, a Meseterápia című könyv szerzője évek óta adja elő különféle korú emberek százainak A Fák titkos szíve című mesét, arra kérve hallgatóit, hogy a befejezés nélkül előadott történetet ők zárják le. A finisek között nincs két egyforma, ami Boldizsár szerint annak bizonyítéka, hogy az archaikus történeteket mindenki saját lelki mintázatának és élettapasztalatának megfelelően igazítja önmagához. A mesék befejezésében markánsan megjelennek az adott korosztályra vagy veszélyeztetett csoportra (betegek, öregek, állami gondozottak, börtönben élők) jellemző értékítéletek, érzelmi struktúrák.

Íme a mese rövidített formája, a kommentek között elmondhatjátok, ti hogyan fejeznétek be:

“A nyúl egy alkalommal élelem után kutatott, valahol Afrikában. Iszonyatos volt a hőség, s csak az járt az eszében, milyen jó lenne egy kis árnyék. Egyszer csak meglátott egy hatalmas, öreg mangófát. Közelebb húzódott, és udvariasan engedélyt kért, hogy beléphessen a hűs árnyék területére.
A fa engedélyt adott, a nyúl pedig lehuppant az árnyékba, majd így szólt: “Ó, Kedves Öreg Fa, hálásan  köszönöm az árnyékod”.
Nem sokkal később a nyúl azt érezte, nagyon viszket a háta.
“Kedves Öreg Fa! – szólalt meg ismét. – “Lennél olyan jó és megengednéd, hogy a törzsedhez dörzsöljem a hátamat?”. A fa így válaszolt: „Természetesen kedvesem.” A nyúl ezt is megköszönte.
A fa kis idő múlva megszólalt: „Nyulacska, te vagy az első teremtmény, aki ilyen tisztelettel és megbecsüléssel fordultál hozzám. Viszonzásul szeretném megmutatni neked a fák titkos szívét.”
Azzal a fa törzséből kiemelkedett egy ajtó, megnyílt, és a nyúl besétált rajta. Alighogy belépett és megpillantotta a csodálatos kertet, melyhez hasonlót még életében nem látott, földbe gyökerezett a lába. Ragyogó lágy fény világított meg mindent. Egy patakocska folyt keresztül a kerten és annak medrében csillogtak az arany és ezüst gyöngyszemek, drágakövek, gyűrűk. A fákon varázslatos gyümölcsök kínálták magukat és a kincsektől roskadozó bokrok pompáztak ezer színben. A nyúl nem nyúlt semmihez: leült a fűre és csak szívta magába a fa titkos szívének szépségét.
Végül a fa megszólalt: „Barátom, te megmutattad nekem, hogy képes vagy megtartani a szavad, ezért szeretnélek megajándékozni. Válassz kincseimből valamit, ami tetszik”.
A nyúl örömében ide-oda ugrándozott, végül egy rubintos aranygyűrűt választott és ráhúzta a farkára. Megköszönt mindent a fának, és megígérte, hogy soha senkinek nem beszél arról, amit látott.       
Hazafelé az úton lesben állt a hiéna és meglátta a nyúl farkán a csillogó gyűrűt. Megfenyegette, ha nem mondja el, honnan szerezte, megöli. A nyúl féltette az életét és elárulta a hiénának, hogyan jutott a gyűrűhöz.
A hiéna azonnal a fához sietett, és képmutató udvariassággal azt kérte, hadd üljön a fa árnyékába, hadd dörzsölhesse a hátát a fa törzséhez. Végül a fa megengedte, hogy megnézze a szívét is, miután a hiéna megígérte, nem nyúl semmihez.
Amint azonban az ajtó kinyílt, a hiéna mohón a fák gyümölcseire vetette magát és teletömte annyi kinccsel a hátizsákját, amennyi csak belefért. Letörte az ágakat, letaposta a virágokat, beleköpött a patak vizébe. Tört, zúzott, amerre járt.
Amikor a fa már nem bírta elviselni a pusztítás okozta fájdalmat, úgy döntött, bezárja szívének ajtaját, és nem nyitja ki többé senkinek.
A fény egyszer csak halványodott és az ajtók kezdtek becsukódni. A hiéna képtelen volt menekülni nehéz zsákmányával, ezért mindent elszórva futott az ajtó felé. Az pedig  csukódott, csukódott…”

Ennyi a történet, most rajtatok a sor – fejezzétek be. Aki pedig nem vett részt a korábbi játékban, itt megismerkedhet a Hálátlanság című mesével is.

Fotó: pexels.com