Magasnak tűnő funkciója ellenére nem az egykori szövőnő, későbbi első női miniszter hozta azokat az intézkedéseket, amelyek hat évtized múltán is viszolygást keltenek. Az abortuszok nyílt és brutális üldözését a teljesítménykényszer szülte, és szovjet mintára dolgozták ki.
A döntést azonban nem Ratkó hozta meg, hanem az MDP Politikai Bizottsága, sőt az 1953. évi költségvetés országgyűlési vitáján maga Rákosi is szólt a népesedéspolitikai helyzetről.
Törvényt nem hoztak, ehelyett – jó szokás szerint – egy minisztertanácsi határozatban hirdették ki 1953 februárjában többek között az agglegényadó bevezetését és a magzatelhajtás elleni küzdelmet.
Miért kötjük mégis Ratkó nevéhez?
A Rubicon szerzője, Szabó A. Ferenc szerint Ratkó Anna maga is sokat tett neve fennmaradásáért. Több konferencián is emlékezetes beszédet mondott az abortusz elleni harc propagálására, és irritáló lehetett az is, hogy éppen az ország első női minisztere képviselte az elsősorban a nőket meggyalázó rendszert.
A társadalom Ratkó nevének negatív mitizálásával fejezte ki érzelmeit, s emlegeti évtizedek múltán is pejoratívan, pedig már a szerencsétlen határozat kihirdetése után néhány héttel leváltották.
Valószínűleg e mítosznak – nem pedig befolyásának – köszönheti Ratkó, hogy három és fél évvel leköszönése után, 1956 novemberében merényletet követtek el pesterzsébeti háza ellen.
Részletek a friss Rubiconban.
Ha fontos számodra a kamuhírek elleni harc, támogasd a munkám havonta egy kávé, egy magazin vagy egy könyv árával.
“a nőket meggyalázó rendszert.”
Az abortusz tiltasa miert is gyalazza a noket??
Barmely no, aki abortuszon esik at, meggyalazva; mig barmely no aki szult, a fajdalmak ellenere is megdicsoulve erzi magat.
Akkor most hogy is van ez?
Kedves Mivan!
Javaslom, olvass utána egy kicsit, mitől volt a Ratkó-féle abortusztiltás meggyalázó egy nőnek.
Bárki is hozta meg a döntést az abortusz tiltására, talán az egyetlen jó döntése volt a Rákosi korszaknak.
aki ezt a szöveget írta, hülye mint a segg. A Ratkó-gyerekek és unokák tartják még el az országot.
“A 2000-es évek harmincévesei az úgynevezett Ratkó-unokák, a Ratkó-gyerekek gyerekei. Szüleik korosztálya rendkívül népes volt, és részben a sok, családra vágyó fiatal, részben a harminc éve életbe léptetett születésösztönző intézkedések következtében az 1974-es és az 1975-ös év demográfiai csúcsot hozott. A mai harmincévesek az általánost még a pártállam idején végezték, de középiskolai tanulmányaik nagyobb része már a rendszerváltás utánra esett. A külföldre utazás számukra így nem jelentett rendkívüli eseményt, viszont nyelvtudásukon érezhető, hogy még az orosz biflázásával kezdtek. Nagyon aktív korosztály: alig tízezer harmincéves vonult ki a munkaerőpiacról, és csak hat-hétezer köztük a munkanélküli. A többiek – 160 ezren – dolgozók.
Aktuális munkaerő-piaci elemzésekben és társadalompolitikai tanulmányokban gyakran említik a Ratkó-gyerekeket és a Ratkó-unokákat, erre vezetik vissza, hogy Magyarországnak egyelőre nincs akut demográfiai problémája. A Ratkó-gyerekek még, a Ratkó-unokák már a munkaerőpiacon vannak, a kereső-eltartott arány így jelenleg, átmenetileg kedvezően alakul. A Ratkó-gyerekek nyugdíjba vonulásával feltehetőleg pótlólagos erőforrások bevonására lesz szükség a munkaerőpiacon.”
azt a megalázó rohadt pofáját annak a szegény Ratkó annának…..
amúgy rühellem a Rákosi-korszakot a funkcikkal együtt, de azért álljon már meg a menet.
ami ma van az nem alázza meg a nőket, mi???
Hini!
Te nem vagy észnél! Én ratkós gyerek vagyok. A családi hátterem emiatt nagyon ziláltra sikeredett, hogy finoman fogalmazzak.
“Barmely no, aki abortuszon esik at, meggyalazva; mig barmely no aki szult, a fajdalmak ellenere is megdicsoulve erzi magat.”
Aki nem szeretne szülni, annak rémálom, ha rákényszerítik, és se a család egészének, se a gyereknek nem jó, ha oda születik, aki senki se várta…
Az 50-es években nem hiszem, hogy a korszerűbb, alacsony hormontartalmú fogamzásgátlók széles kör számára elérhetőek lettek volna, inkább a lórugás típus. Pedig manapság sem minden nő képes a mellékhatásait elviselni (vannak akiknek meg sem kottyan). Az 50-es években nem hiszem, hogy Durex és társai minden sarkon kaphatóak voltak. Az 50-es években még családban akkor is volt szex, ha a nő nem akarta…És ez utóbbi még manapság is előfordul. Házasságon belüli erőszak létező jelenség, de ha aházasságon kívülit is nehéz bizonyítani, ezt mág inkább.
Másrészről még ma sincs olyan fogamzásgátlási módszer, ami 100 % biztonságot nyújtana. Ha valaki foylamatosan szedi a bogyót, de egyszer hány, vagy hasmenése lesz, vagy egyéb gyóygszert kap, vagy orbáncfű teát iszik (bizonyos fogamzásgátló hatását gátolja, de nem feltétlen tudja a tea ivó), még ma is befigyelhet védekezés ellenére nem kívánt terhesség.
“Az 50-es években nem hiszem, hogy a korszerűbb, alacsony hormontartalmú fogamzásgátlók széles kör számára elérhetőek lettek volna, inkább a lórugás típus.”
Már csak azért sem voltak elérhetők szélesebb kör számára, mert nem léteztek.
Az első fogamzásgátló tabletta (Envoid) 1959-től kapható. Az USA-ban. Először csak menstruációs problémák kezelésére használták, fogamzásgátlóként 1960-tól.
Magyarországon 1967-től forgalmaznak fogamzásgátló tablettát, Infecundin néven.
Ami egy országnak, államnak jó, az nem biztos, hogy élhető életet biztosít egy állampolgárnak. Egy államnak régebben (és talán ma is, csak rejtetten) elsősorban nem nőkre, vagy szorgalmas munkáskezekre volt szüksége, hanem férfiakra, vagyis katonákra. (Ma inkább az idősebb generáció eltartására hivatkoznak.) Az eredmények azt mutatják, ha nem katonai beállítottságú egy társadalom, akkor nincs értelme az államnak beavatkozni a magánéletbe: Magyarországon a viszonylag jónak mondható szociális támogatórendszer ellenére is meredeken csökkent a születések száma.
Sajnálatos, hogy a cikk éppen hogy nem tisztázza a tényeket, hanem tovább táplál egy elterjedt történelmi mítoszt, ha úgy tetszik, városi legendát.
A VALÓSÁG evvel szemben:
Sem Ratkó Anna, sem a kor más funkcionáriusai NEM tiltották be az abortuszt. ELLENKEZŐLEG: ők engedélyezték először! Ratkó Anna kora előtt MINDIG tilos volt az abortusz Magyarországon.
A Ratkó-törvényként emlegetett 1953-as jogszabály – valójában nem törvény, hanem miniszteri rendelet volt – számos betegség esetében, sőt, méltánylandó rendkívüli szociális helyzet esetén is lehetővé tette az állami egészségügyi intézményben végzett abortuszt, szemben a korábbi gyakorlattal, amelyik a terhesség művi megszakítását kizárólag a várandós anya életének közvetlen veszélyeztetése esetén tartotta megengedhetőnek. A jogszabályt már a rákövetkező évben, 1954-ben tovább „enyhítették”, majd ’56-ban a teljes liberalizáció következett, aminek következtében az abortuszok száma azonnal évi 120 ezerre ugrott, és a ’60-as évek végére évi kétszázezerre emelkedett. Azóta folyamatosan csökken, igaz, a vonatkozó jogszabályok is szigorodtak.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a mai ratkóannázás célja az, hogy egy sötét bolsevik káder nevével összemosva próbálják lejáratni azokat az embereket, akik ma szót emelnek a művi abortuszok ellen. Holott Ratkó Annát a föntebb leírtak miatt nem az abortusz ellenzői, hanem éppen a pártolói tisztelhetik szellemi elődjükként – mint azt a személyt, aki Magyarországon elsőként fordult szembe az abortuszról alkotott több ezer éves erkölcsi fölfogással, és kezdte meg liberalizáció máig ható művét.
Vajon azon elgondolkodott-e már valaki, hogy ÁLTALÁBAN miért akarnak, vagy nem akarnak szülni a nők, valamint azon, hogy ha igen, akkor mikor és hányat? Ha erre tudunk válaszolni, megjósolhatjuk egy adott társadalom demográfiai jövőjét. Az abortusz tiltása, anyagi ösztönzők bevezetése, agitációs kampányok – ezek mind durva beavatkozások, melyek alkalmanként “bébi-bummot” okozhatnak, de hosszabb távon nem rendezik a lélekszámot az elvárt irányban, illetve nem okoznak túl nagy boldogságot az állampolgároknak. Ha azzal érvelünk, hogy a nyugdíjasokat (azaz majd minket) a gyermekeinknek kell eltartania, az teljesen igaz, de ettől még bármilyen nyomásgyakorlás a nőkre megalázó lesz, mert nem tekintik őket szuverén, önmagában értékes személyiségnek, hanem csak tenyészállatnak.
A modern társadalmaknak igenis szembe kell nézniük azzal , hogy elöregszenek, lélekszámuk is csökken – ez természetes jelenség. A szaporodó lakosság egyenes következménye a túlnépesedés, majd a szegénység, a nyomor – csak idő kérdése.