A magyar internet első évtizedében meglepő hevességgel folyt a “hacker kontra cracker” vita, vagyis hogy ki tekinthető igazi számítógépkalóznak, ki a bűnöző és ki nem – olvasom a 20 éves a magyarországi internet című kiadványban.

És tényleg. Sem az Internettóban, sem később a hvg.hu-ban nem tudtuk úgy leírni – véletlenül vagy tudatlanságból – a hacker szót egy rosszindulatú támadásra vonatkozóan, hogy azonnal ne kaptunk volna felháborodott hangvételű olvasói leveleket. Mintha egy önkéntes hackerrendőrség figyelte volna a magyar web tartalomgyárait, ugrásra készen a tévesztések korrigálására.
 
Ahogyan a jubileumi kiadvány felidézi: a klasszikus szóhasználat szerint ugyanis “a hacker nem rosszindulatú támadó. Követ el ugyan olyan dolgokat, amelyek az üzleti élet szereplői szerint elítélendőek, sőt, esetleg még jogilag is büntethetők, de céljuk nem a károkozás és végképp nem az anyagi haszonszerzés”. A hacker ebben az értelmezésben inkább csak saját ügyességét próbálja, ha pedig hibát talál, figyelmezteti az üzemeltetőt. A cracker ezzel szemben nem törődik azzal, ha károkat okoz, élvezettel turkál rendszereinkben és hozza nyilvánosságra az általa megszerzett adatokat.
 
A média azonban nem volt érzékeny e megkülönböztetésre, és letette voksát az egységes hacker kifejezés mellett. Az MTI-ben utoljára 2000 februárjában szerepelt a cracker szó, akkor is csak Szekfű Balázst, a Carnation Internet Consulting ügyvezető igazgatóját idézték. A szakma egy darabig ellenállt, aztán feladták. Egy exkollégám szavait a fülemben hallva egy ideig még serényen javítgattam kollégáim hackerjeit crackerekre, végül én is feladtam.