Az alábbiak nem az én okoskodásaim, hanem két közelmúltban megjelent könyv – Michael Brooks New Scientist-szakíró 13 rejtély című műve, illetve Rose Shapiro brit tudományos újságíró Beveszed? című könyve – vonatkozó fejezeteinek rövid áttekintése.

Ha kérdezitek: a két szerző közül hozzám Brooks hitvallása – “a tudománynak tudnia kell, mit nem tud” – áll közelebb; Shapiro könyörületet nem ismerő szkepticizmusa esetenként hasonló gyanút ébreszt bennem, mint az alternatív medicina képviselőinek hókuszpókjai.

Tisztában vagyok vele, hogy az alternatív gyógyítás elkötelezett hívei nem sokat adnak a „több betegség gyógyításában is kudarcot valló” orvostudomány fanyalgásaira.

Ahogy azzal is, hogy a cikk mintájára a „Mi a baj a hagyományos gyógyítással?” című anyagot is el lehetne készíteni, pontokba szedve a főbb kérdéseket e témában is (és most elsősorban nem a magyar egészségügy financiális visszásságaira gondolok). E vádak azonban nem gyengítik az alábbiakat; lássuk hát a homeopátiát a következetesség és az igazolhatóság tesztjén.

Mi a homeopátia alapelve?

Noha többféle megközelítés is létezik, a homeopátia alapelve az, hogy a hasonlóság alapján kell a gyógymódot megtalálni, vagyis a gyógyszernek tartalmaznia kell azt az anyagot, amely ismereteink szerint a betegség tüneteit kiváltotta – mutat rá Michael Brooks. Ezt az anyagot vízben vagy alkoholban felhígítják, egészen addig, amikor az oldat már egyetlen molekuláját sem tartalmazza az eredeti anyagnak. Samuel Hahnemann, a homeopátia alapító atyja szerint ez az eljárás nem a kémiáról szól, hanem arról az „energiáról”, amely a szeren keresztül a vízbe áramlik.

A homeopátia képviselői szerint a gyógykezelés összetett folyamat; a tüneteket a személyiség és a fiziológia valamennyi vonásának figyelembevételével kell szemügyre venni. Ha a klinikai kísérletek nem igazolják a gyógyszerei hatását, a homeopátia előszeretettel védekezik azzal, hogy hatásfoka esetről esetre változhat: a gyógyszer az egyik embernél gyógyítja a bajt, a másiknál nem. A tudományos felfogás szemében ez persze ellenőrizhetetlen hadova – véli Brooks.

Mire emlékezik a víz?

A homeopaták egy része a “víz emlékezetével” magyarázza a hatást. A legtöbb tudós azonban ódzkodik e magyarázattól, mert minden olyan elképzelés, amely a víz bonyolultságával próbálja magyarázni a homeopátia jelenségét, rengeteg új kérdést von maga után. Rose Shapiro fel is teszi ezeket: mivel a homeopátiás készítmények úgy készülnek, hogy nagy hígítású oldatot csepegtetnek cukorra, amelyről aztán az oldat elpárolog, nem kellene-e a homeopatáknak a “cukor emlékezetét” is bizonyítaniuk? Vagy azt, hogy miközben az emberi test a tablettát megemészti, az emlék nem marad-e meg a vízalapú sejtekben, hogy aztán a csatornahálózat magával vigye? Vagy hogy mi van azokkal az anyagokkal, amelyekkel a homeopátiás készítmény és a víz molekulái korábban találkozhattak? A Földön található víz legnagyobb része négymilliárd éve körforgásban van; sok mindenre emlékezhet. Lehet-e a víznek szelektív memóriája? – kérdezi Shapiro.

Mi a különbség a homeopátia és a vakcináció között?

Az immunológia és a homeopátia területei alapvetően eltérnek egymástól – mutat rá könyvében Shapiro. A legtöbb homeopátiás készítménnyel szemben az oltóanyag ugyanis tényleg tartalmaz a vízen kívül mást is – halott vagy legyengített organizmusokat. Ezek az antigéneknek nevezett anyagok az általuk megelőzni kívánt betegség ágenseivel állnak kapcsolatban. További és nagyon lényeges különbség Shapiro szerint, hogy a vakcinákat a betegségek megelőzésére fejlesztették ki, nem pedig kezelésükre vagy a tünetek enyhítésére – mint ahogy azt a homeopátia állítja szereiről.

Mi a baja a tudománynak a homeopátiával?

A tudomány érthetetlenül áll az előtt a jelenség előtt, hogy több tanulmány is arra a következtetésre jutott: egyes esetekben a homeopátia a placebo-hatást meghaladó eredményeket produkált. Ez messze van ugyan a homeopátia lelkes elfogadásától, de nem is temeti a gyógymódot. Egy 2005-ös tanulmány a Journal of Alternative and Complementary Medicine-ben elismerte, hogy „vannak arra utaló jelek”, hogy a sorozatosan hígított és felrázott homeopátiás készítmények biológiailag aktívak – „de egyetlen olyan klinikai terület sincs, ahol egyértelműen bizonyítást nyertek volna azok a hatások, amelyekről beszámoltak”. A homeopátia hatásának elemzése során Brooks szerint nem az a probléma, hogy ne lehetne „megdöbbentő kezdeti eredményeket találni… A valódi probléma a már korábban látott hatás megismétlése”.

Miért baj, ha nem káros?

Shapiro szerint egy szabad társadalomban mindenkinek joga van azt választani, amit egészségesnek hisz, egészen addig, amíg közvetlenül nem árt senkinek. A szerző az alternatív gyógymódokat két csoportba osztja: egyik részük csupán hatástalan (ide sorolja például a homeopátiát, ahol a készítmény nem tartalmaz hatóanyagot), másik részük viszont veszélyes is (mivel ellenőrizetlen mennyiségben tartalmaznak erős hatóanyagokat). Szerinte azonban még az első esetben említett szerek is veszélyesek, ha az azt használó betegek halogatják vagy elkerülik a hagyományos orvosi kezeléseket az alternatív gyógymód miatt. Angliában például a nem olyan távoli múltban malária megelőzésére ajánlottak homeopátiás szert, jelentős kockázatnak kitéve ezzel a külföldre utazókat, vagy homeopátiás szerekkel “erősítik” a kicsiket védőoltások helyett.

A kóklerek fojtják meg a homeopátiát?

A 13 rejtély könyv szerzője túllép tudományos kételyein, és megpróbálja megérteni a tudományos szemszögből érthetetlen jelenséget. Könyvében bemutat egy londoni homeopátiás patikát, ahol szerinte kiderül, mi a baj a homeopátiával. Beszél az ott látott furcsa termékekről (a lávából, G-dúrból, fiszmollból, gabonakörökből, gumióvszerből, müzliszeletből vagy HIV-fertőzött férfi véréből készült “orvosságokról”) és az ott dolgozó gyógyszerészek hókuszpókjairól (a hígítási procedúra egy zajos csapkodás egy bőrkötéses biblián). Michael Brooks szerint a homeopátia mára azoknak a játszóterévé vált, akik szeretnék azt hinni, hogy minden „természetes” dolog egyben gyógyító is. A homeopátiás készítmények száma hatalmas, és elvileg minden homeopátiás szer végigmegy a „gyógyszervizsgálatnak” nevezett ellenőrzési folyamaton, a gyakorlatban azonban nagyon sok az átverés.

Vilma Bharatant, a londoni Természettudományi Múzeum botanikusát – gyakorló homeopatát, egyben elszánt homeopátiakritkust – idézve Brooks leírja: a gyógymód képviselői a hívőtábor tiszteletéből húznak anyagi hasznot, de semmiféle tudományos következetességet nem követelnek meg maguktól. Bharatan ezért rendszerező munkára szánta el magát: sorra vette a virágos növényekből készült homeopátiás szerek elemeit, és meghatározta azokat a tüneteket, amelyeket állítólag gyógyítanak. Ezt követően egy számítógépes program segítségével kiválogatta e szereket és elkészítette ezek kladisztikus elemzését. Bharatan úgy véli, elemzése olyan tudományos eszközt ad majd a kezébe, amellyel kigyomlálhatja a homeopátiás kezeléseknél használt szerek mesterségesen felduzzasztott gyógyszerkönyvét. Vallja, hogy a homeopátiás szerek kémiai reakciók útján hatnak, ez pedig azt jelenti, hogy a sorozatos hígítás – a homeopátia leglényegesebb vonása – nem csupán időpocsékolás, hanem a homeopátia problémáinak gyökere is. Ha ugyanis a módszer hatása a kémiában rejlik, akkor nincs szükség e körülményes eljárásra.

Mit hozhat a jövő a homeopátiának?

Brooks úgy véli, a homeopátia azért nem lesz a múlté, mert a hasonlóságon nyugvó, irányadó alapelve valamilyen szinten működik. Szerinte nincs okunk feltételezni, hogy a gyógyszergyárak a homeopátiás készítményeket ne kezelnék hasonló komolysággal – már ha ezekkel a készítményekkel nem járnának együtt azok a „bolondériák és furcsaságok”, amelyek a homeopátia alapelveivel összefonódtak. A könyv szerzője szerint egy napon talán Vilma Bharatan kladogramjai lesznek azok az ajtók, amin keresztül a homeopátia bebocsátást nyerhet a legitim tudomány világába.

Shapiro ennél szkeptikusabb: szerinte a homeopátia maximum akkor enyhíti a tüneteket, ha az embernek nincs semmi komolyabb baja, vagy ha olyan baja van, amiből amúgy is felépülne. Simon Hoggart újságírót idézve leírja: “megfigyelték már, hogy a homeopátiás kórházakban soha nincs baleseti osztály? Próbálja ki az egy a millióhoz hígítású árnika-tinktúrát lábtörésre!”