Érthetetlen, hogy miért érzett késztetést ilyesfajta történetek kitalálására, amikor az élete enélkül is kellőképpen érdekes volt.

Olyan személyiségekkel került közeli barátságba, mint Pablo Picasso és Lev Trockij, valamint (két alkalommal is) feleségül vette az évszázad egyik legkülönösebb művészét, Frida Kahlót.

Vajon ezek után mi értelme van a kannibalizmussal büszkélkedni? – teszi fel a kérdést a Híres művészek titkos élete című könyv szerzője. Az alábbiakban e kiadványból szemlézem a vele kapcsolatos mítoszokat.

A neve

A festőt Diego María Rivera néven keresztelték meg, nem pedig Diego María de la Concepcíon Juan Nepomenuco Estanislao de Rivera y Barrientos Acosta y Rodríguez néven, ahogyan később ő maga állította.

A születése

Rivera azt állította, hogy születésekor a bába halottnak nyilvánította, és betette egy trágyával teli kosárba, a nagyanyjának azonban sikerült feltámasztania őt úgy, hogy megölt néhány galambot, azután belecsavarta őt meleg belső szerveikbe. Talán így történt, talán csak legenda; annyi bizonyos, hogy egy középosztálybeli család ikergyermekeinek egyike volt.

A harcai és kísérletei

Rivera Mexikóban nőtt fel, Porfirio Díaz diktátor uralma idején. Korán kiderült róla, hogy tehetséges, és hasznot húzott Porfirio állami ösztöndíjából, ugyanakkor tanúja volt a munkásosztály elnyomásának is. Későbbi állításai ellenére azonban nem tüntetett együtt a bányászokkal Mexikó vidéki területein, és nem csatlakozott a kannibalizmus jótékony hatásaival kísérleteztező orvostanhallgatókhoz sem. Rivera azt is terjesztette magáról, hogy Emilio Zapata csapatában bombákra specializálódott, és képes volt úgy felrobbantani egy vonatot, hogy egyetlen utas sem sérült meg. Ehelyett azonban az állami művészeti akadémiára járt, ahol kitüntetéssel végzett, és később tanulmányutat nyert Európába.

A merényletkísérlete

1910-ben rövid időre hazalátogatott egy kiállításra. Minden rendben zajlott, ám Rivera elmondása szerint a látogatásának volt egy titkos célja is: merényletet akart elkövetni Porfirio Díaz ellen egy bombával, amelyet a sombrerója alatt csempészett be az országba. Azt állította, hogy végül kénytelen volt lemondani a tervéről, mert a megnyitóra a miniszterelnök helyett a felesége ment el. Rivérának azonban esze ágában sem volt felrobbantani a miniszterelnököt. Valójában rengeteget küszködött azért, hogy a kormány ne vonja meg tőle az ösztöndíjat.

Utolsó kívánsága

A mítoszgyáros Rivera olyasmit adott a hazájának, amelyre annak nagy szüksége volt: a nemzeti identitás felemelő történetét. Utolsó kívánsága az volt, hogy a hamvait keverjék össze Kahlo hamvaival, azután pedig abban az azték templomot utánzó épületben temessék el őket, amelyet ő maga épített. Ehelyett azonban a Jeles Emberek Nemzeti Rotundájában helyezték örök nyugalomra, Mexikóvárosban.