Olyan személyiségekkel került közeli barátságba, mint Picasso és Lev Trockij, valamint (két alkalommal is) feleségül vette az évszázad egyik legkülönösebb művészét, Frida Kahlót. Vajon ezek után mi értelme van a kannibalizmussal büszkélkedni? – teszi fel a kérdést a Híres művészek titkos élete című könyv szerzője. Az alábbiakban e kiadványból szemlézem a vele kapcsolatos mítoszokat.
A neve
A festőt Diego María Rivera néven keresztelték meg, nem pedig Diego María de la Concepcíon Juan Nepomenuco Estanislao de Rivera y Barrientos Acosta y Rodríguez néven, ahogyan később ő maga állította.
A születése
Rivera azt állította, hogy születésekor a bába halottnak nyilvánította, és betette egy trágyával teli kosárba. A nagyanyjának azonban sikerült feltámasztania őt úgy, hogy megölt néhány galambot, azután belecsavarta őt meleg belső szerveikbe. Talán így történt, talán csak legenda; annyi bizonyos, hogy egy középosztálybeli család ikergyermekeinek egyike volt.
A harcai és kísérletei
Rivera Mexikóban nőtt fel, Porfirio Díaz diktátor uralma idején. Tehetsége korán kiderült, és hasznot húzott Porfirio állami ösztöndíjából, ugyanakkor tanúja volt a munkásosztály elnyomásának is. Későbbi állításai ellenére azonban nem tüntetett együtt a bányászokkal Mexikó vidéki területein, és nem csatlakozott a kannibalizmussal kísérleteztező orvostanhallgatókhoz sem. Rivera azt is terjesztette magáról, hogy Emilio Zapata csapatában bombákra specializálódott, és képes volt úgy felrobbantani egy vonatot, hogy egyetlen utas sem sérült meg. Ehelyett azonban az állami művészeti akadémiára járt, ahol kitüntetéssel végzett, és később tanulmányutat nyert Európába.
A merényletkísérlete
1910-ben rövid időre hazalátogatott egy kiállításra, de látogatásának saját bevallása szerint volt egy titkos célja is: merényletet akart elkövetni Porfirio Díaz ellen egy bombával, amelyet a sombrerója alatt csempészett be az országba. Tervéről végül állítólag azért mondott le, mert a megnyitóra a miniszterelnök helyett a felesége ment el. Rivérának azonban esze ágában sem volt felrobbantani a miniszterelnököt. Valójában rengeteget küszködött azért, hogy a kormány ne vonja meg tőle az ösztöndíjat.
Utolsó kívánsága
A mítoszgyáros Rivera utolsó kívánsága az volt, hogy a hamvait keverjék össze Kahlo hamvaival, azután pedig abban az azték templomot utánzó épületben temessék el őket, amelyet ő maga épített. Ehelyett azonban a Jeles Emberek Nemzeti Rotundájában helyezték örök nyugalomra, Mexikóvárosban.
Köszi, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!
“Olyan személyiségekkel került közeli barátságba, mint Pablo Picasso és Leon Trockij (…)”
Mármint Lev Trockij ;)
bio
Arra a kérdésre pedig, hogy mi szüksége volt az ilyesfajta kamuzásra: ismert “elmebaj” a kóros hazudozás és nagyotmondás, amikor a páciens egyszerűen belső kényszerből hazudik, nem feltétlenül azét, mert előnyt akar belőle kovácsolni.
Lehet, hogy ő is ilyen volt.
bio
kedves bió, Mexikóban Leon-nak hívták és hívják a Lev-et, és bizony ez történt annak idején companero Trotskyval is (mert hát mitől Trocij…? ha ragaszkodik a magyar megfelelőhöz,akor meg miért nem Leó ?…)
@bio nem kell feltétlenül pszichiátriai esetnek lennie valakinek ahhoz, hogy ilyen történeteket terjesszen magáról. Simán el tudom képzelni azt is, hogy egyszerűen csak romantikus fantáziája volt, és szeretett volna pl. a diktátor ellen harcolni vagy extrém dolgokkal (pl. kannibalizmussal) kísérletezni. Lehet, hogy annyira szerette volna ezeket, hogy elkezdte mondogatni, hogy meg is tette őket. De attól még nem biztos, hogy kóros hazudozó.
Arról nem is beszélve, hogy sok híres személyiség terjesztett magáról olyan anekdotákat, amik nem voltak igazak, vagy nem velük történtek meg – a hírverés mindig jól jön.