Az igazság a Red Bullról?

A fenti címen fut az a körlevél, amely az egyik leghíresebb energiaital fogyasztásától próbál minket elrettenteni. Nézzük, mit lehet összegyűjteni a témáról.




Először lássuk a levelet:

“Akkor ennyit a Vodka-Red Bullról…
 
IGAZSÁG A “RED BULL” ENERGIA ITALRÓL
 
Ezt az italt országunk minden szupermarketjében árusítják, mégpedig szabadon, s mivel divatban van, bármelyikünk fogyaszthatja és megkóstolhatja, még ha csak kíváncsiságból is..pedig akár halálos is lehet.
 
A RED BULL-t azért készítették el, hogy a nagy fizikai terhelésnek alávetett személyek agyát serkentse, de semmiképpen nem arra, hogy egy ártalmatlan vagy üdítő italként fogyasszák.
 
A RED BULL-t világszerte forgalmazzák a következő szlogennel: “;Növeli a fizikai állóképességet, élénkíti a koncentráló képességet és a reakcióidőt, energíát ad és javítja a lelkiállapotot”;. Mindez megtalálható (kapzsi tulajdonosai szerint) az évezred energiaitala, a RED BULL dobozán.
 
RED BULL a világ majdnem 100 országába eljutott.
 
A Vörös Bika márka legfőbb fogyasztói fiatalok és sportolók,akik rabul estek az ital által kiváltott hatásnak.
 
A TÖRTÉNET a következő: Az italt Dietrich Mateschitz készítette el, egy osztrák származású üzletkötő, aki egy HONG KONG-i üzleti útja során fedezte fel, amikor egy fogkefét gyártó cégnek dolgozott. Ennek, a kofeint és taurint tartalmazó recept alapján elkészített folyadéknak abban az országban bomba sikere volt, s ekkor fordult meg a fejében, hogy milyen hatalmas sikert aratna ez az ital Európában, ahol még ez a termék ismeretlen volt, nem beszélve az igazi vállalkozóvá válás lehetőségéről.
 
ENNEK AZ ITALNAK AZ IGAZSÁGA AZONBAN MÁS!
 
Franciaországban és Dániában éppen most tiltották be, mint a halál koktélját, a GLÜKURONSAV LAKTON-nal kevert vitamin összetevői miatt. GLÜKURONSAV LAKTON egy rendkívül veszélyes vegyület, melyet a hatvanas években az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma fejlesztett ki a VIETNAM-ban állomásozó haderők harci szellemének a fokozására, s amely a háborús stresszt oldó hallucinogén kábítószerként hatott. A szervezetben azonban romboló utóhatást váltott ki, ezért idővel megszüntették, mivel az ezt fogyasztó katonák soraiban nagy számban fordult elő migrén, agydaganat és májbetegség. Ennek ellenére, a RED BULL doboz összetevői között olvasható: GLÜKURONSAV LAKTON, mely serkendő gyógyszerként van kategorizálva.
 
NEM SZEREPELNEK a RED BUL dobozán az ital fogyasztásának azon következményei, amelyek megkövetelnék, hogy tüntessék fel rajtuk az alábbiakat:
 
FIGYELMEZTETÉSEK
 
1. Fogyasztása veszélyes, ha utána nem végzel fizikai gyakorlatokat, mivel energizáló hatása felgyorsítja a szív ritmusát és ez egy GYORS LEFOLYÁSÚ INFARKTUST okozhat.
 
2. AGYVÉRZÉSNEK vagy kitéve, mivel a RED BULL vérhígító összetevőket tartalmaz, hogy a szívnek könnyebb legyen a vért pumpálnia, és ezáltal kisebb fáradtsággal lehessen egy adott fizikai terhelést elvégezni.
 
3. Tilos a RED BULL-t ALKOHOLLAL keverni, mert ez a keverék az italt olyan “halálos bombává” változtatja, amely KÖZVETLENÜL A MÁJAT TÁMADJA MEG, melynek következményeként az érintett terület soha többé nem regenerálódik.
 
4. A RED BULL rendszeres fogyasztása olyan visszafordíthatatlan ideggyógyászati betegségek megjelenését idézheti elő, melyekből nem lehet felépülni.
 
VÉGKÖVETKEZTETÉS:
 
Ez egy olyan ital, amelyet az egész világon be kellene tiltani. Venezuela, a Dominikai köztársaság, Puerto Rico és más Karib-tengeri országok folyamatosan riasztják a többi nemzetet, mivel ennek az italnak alkohollal történő keverése az emberi szervezetben időzített bombát hoz létre főleg a serdülőkorúak és a tájékozatlan felnőttek körében, az ismeretek hiánya miatt.
 
MIVEL FONTOS EGÉSZSÉGÜGYI TÉMÁRÓL VAN SZÓ, KÜLDJÉK EL EZT AZ E-MAILT MINDEN KAPCSOLATUKNAK, FIAIKNAK ÉS LEÁNYAIKNAK, ÉS KÉSZÍTSENEK MÁSOLATOKAT, HOGY MEGMUTATHASSÁK MINDAZOKNAK, AKIKET ISMERNEK.
 
Ezt az italt az ország szupermarketjeiben és üzleteiben árusítják, és bármelyikünk, bármely barátunk vagy gyermekünk megkóstolásra elfogyaszthatja… a reklámokat követve, ..pedig akár halálos is lehet.”

A Red Bull körüli szóbeszédekkel már a Legendavadászatban is foglalkoztam. Az egyik legismertebb legenda szerint az ital egyik legfontosabb összetevőjét, a taurint bikaheréből állítják elő. Valójában azonban a misztikus nevű taurin bikaspermával való párosítása helytelen. A szóbeszéd eredete valószínűleg abban a tényben rejlik, hogy az 1824-ben felfedezett savat kezdetben ökörepéből nyerték ki. Ma már azonban semmilyen állati eredetű összetevő nincs benne, teljes mértékben szintetikus úton állítják elő.

Vissza a kezdetekhez

„Eddig egyetlen új termék sem bukott ekkorát ezen a teszten” – idézi az Eltérített márkák című könyv a Red Bull fogyasztói tesztelésével megbízott piackutató cég szakvéleményét. A kezdeti eredmények igen lehangolóak voltak, ám termék atyja, Dietrich Mateschitz akkor már túl volt azon a ponton, ahonnan még vissza lehetett volna fordulni. Feladta biztos állását, hogy az Ázsiában népszerű energiaitalok mintájára létrehozza a Red Bullt.

És számítása bevált, amit nem kis részben a termék köré tudatosan épített suttogó propagandának köszönhetett – olvasható a könyvben. Mielőtt a cég egyetlen terméket eladott volna, minden piaci célország élelmiszer-hatóságával engedélyeztetni kellett az összetevőket. Ez a fent említett, akkor még ismeretlen taurin miatt lassan ment csak, a termék egyes országokban többéves várólistára került. Mateschitznek öt évet kellett várnia például a Németországba irányuló export jóváhagyására, ez idő alatt azonban elindult valami, aminek később – kis túlzással – a termék a világhírét köszönhette.

Amíg ugyanis a német hatóságok azt mérlegelték, engedélyezzék-e a Red Bull behozatalát, az osztrák–német határvidéken már jelen volt a termék. Az emberek itták az energiaitalt, és találgatták, vajon miért nem lehet ezt legálisan is kapni az országban. Igaz talán, hogy valamiféle titkos drog van benne? – tanakodtak.

A cég nem sietett cáfolni a híreszteléseket, sőt, még a honlapjára is felrakta a szóbeszéd különböző verzióit. A Red Bull értékesítői a szórakozóhelyeken elszórt üres italos dobozokkal erősítettek rá a találgatásokra, emellett a droggyanú és a szülői ellenzés egyre népszerűbbé tette az italt a fiatalok körében.

A cég továbbra is csak akkor cáfolta a legkülönbözőbb híreszteléseket, amikor azok már úgy eldurvultak, hogy muszáj volt cáfolni őket. Minél több pletyka keringett arról, hogy a Red Bull veszélyes, annál nagyobb mennyiséget vásároltak a fogyasztók. Ugyan a kezdeti időkben több olyan híresztelés jelent meg, hogy a Red Bull fiatalok halálát okozta, a legendavadász Snopes.com szerint 2004 novemberéig nem jelent meg olyan vizsgálati eredmény, mely összefüggést mutatott volna ki az energiaital fogyasztása és a halálesetek között.

Magyar-ügy: üdítő vagy energiaital?

A Red Bullal kapcsolatos nemzetközi gyanakvást idehaza felerősítheti a termék 1997 és 2000 közötti, magyarországi betiltása körüli sajtómizéria is. Amikor ugyanis a Red Bull három évre megadott magyarországi forgalmazási engedélye 1997 novemberében lejárt, a hatóságok nem akarták meghosszabbítani, arra hivatkozva, hogy az ital kétszer annyi koffeint tartalmaz, mint amennyit a magyar élelmiszertörvény engedélyez az üdítőitalokban (de nem többet, mint egy csésze feketekávé – érvelt a gyártó akkoriban).

A probléma a cég képviselői szerint az volt, hogy a magyar élelmiszertörvény akkoriban csupán üdítőitalokat ismert, és nem volt külön szabályozás az energiaitalokra. Az ügy kapcsán az ÁNTSZ írásban elismerte, hogy az ital ellen nem érkezett egészségügyi kifogás és a laboratóriumi vizsgálatok sem találtak egészségre káros anyagot a termékben – olvasható az MTI archívumában.

A terméket ennek ellenére betiltották, és csak azután kezdték újra legálisan árusítani, miután a tisztiorvosi hivatal új eljárás lefolytatására kötelezte fővárosi intézetét. A felülvizsgálat eredményeként 2000. április 20-án kiadott miniszteri határozat egyértelműen leszögezte, hogy a Red Bull “közegészségügyi szempontból megfelelő”.

A konkrét vádakról

A fent idézett körlevél glükuronos részének a Snopes járt utána, a szerkesztő azonban egyik általa átkutatott élelmiszerbiztonsági adatbázisban sem találta meg a glükurolaktont veszélyes anyagként. A legendavadász oldal szerint a levél 2000 környékén kezdett keringeni a neten.

Mint az a termék weboldalán is olvasható, a glükuronolakton egy szénhidrátfajta, mely az emberi testben és az élelmiszerekben (gabonafélék, vörösbor) is előfordul. A méregtelenítési folyamatban vesz részt, és segíti a szervezetet a méreganyagok kiürítésében.

Grósz Andor (Szegedi Tudományegyetem) és Szatmári Ákos (Radó György Honvéd-egészségügyi Központ) Az energiaitalok története és hatása az emberi szervezetre (Orvosi Hetilap, 2008. november 11.) című tanulmányukban elemzik az energiaitalok fő összetevőinek élettani hatásait. Részletes felsorolásukban megemlékeznek az L-taurinról (egyetlen tanulmány sem utal arra, hogy tartós fogyasztásának egészségkárosító hatása lenne), az L-karnitinről (2000 mg/nap alatti dózisban nem káros), a ginszengről, a guaranáról, a koffeinről és a cukorról, a glükuronról azonban szót sem ejtenek. Illetve egy másik táblázatban szerepel a glükuronolakton is, de csupán ennyit írnak róla: “egyszerű cukor”, illetve “glükózból készülő anyagcsere-melléktermék, a kötőszövetekben található nagyobb mennyiségben, részt vesz a glikogénképzésben is”.

Tanulmányukban a szerzők felidéznek néhány nagy vihart kavart energiaitalos tragédiát. Szólnak Ross Cooney kosárlabdázó haláláról, aki sportolás előtt Red Bullt ivott, s esete után Franciaország betiltotta az italt. Idéznek olyan amerikai eseteket, ahol az energiaitalok hányingert és szívritmuszavart okoztak, valamint megemlítik, hogy az ital nagy mennyiségű fogyasztása bizonyos esetekben epilepsziás rohamokhoz vezetett. E rohamok azonban nem a fenti levélben említett, “rejtélyes” glükuronnal, hanem a más termékekben is megtalálható koffeinnel, illetve az ital taurin- és guaranatartalmával voltak összefüggésben, és a fogyasztás felhagyása után a tünetek is megszűntek.

Az energiaitalok alkohollal való keverése kapcsán szólnak a három svéd fiatal red bull-vodkázás utáni haláláról, amely esetről a Snopes szerint – mint már fent is írtam – később sem sikerült egyértelműen megállapítani a Red Bull szerepét. Megemlítenek egy amerikai tanulmányt is, mely szerint nem volt kimutatható pozitív hatással sem a szondatesztre, sem a motoros koordinációs képességekre, sem a reakcióidőre az, amikor az alkoholfogyasztó az ital mellé energiaitalt ivott. Egy harmadik amerikai tanulmány csúnyán elveri a port az ördögi nedűn, amikor az alkohol és az energiaital együttes fogyasztását a felelőtlen szexszel, diszkóbalesetekkel, fizikai károkozással és sérüléssel köti össze.

Összefoglalva: a kutatók az általuk megvizsgált szakirodalom alapján úgy vélik, hogy az energiaitalok átmenetileg jelentősen javítják a pszichomotoros teljesítményt (reakcióidő, koncentrálás, memória), a szubjektív figyelmet és a fizikai teljesítményt; ennek oka a koffein. Ez a kedvező hatás azonban csak az első 90 percben tapasztalható, ezután erősödő fáradtság következik.

A kutatók emellett felhívják a figyelmet arra: nem mindegyik energiaital-összetevő ismert részletesen, és csak kevésnek vizsgálták meg az emberi szervezetre kifejtett hatásait, egyéb anyagokkal való kölcsönhatásait. S mivel az emberek fogékonysága e vegyületekkel szemben eltérő, az energiaitalok rendszeres, teljesítménynövelésre történő fogyasztása nem megengedhető – vélik.

Hogyan ismerhetünk fel egy hamis lánclevelet? – infografika



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

36 hozzászólás

  1. Okostojás szerint:

    Lényegében akkor a cikk írója nincs távol az igazságtól cak le meri Írni, amit ti esetleg nem. Mivel nem kis pénzről van szó nem hiszem, hoyg hivatalosan bárki is le meri írni, hogy a Red Bull halálos hosszú távon. Inkább csak “nem javalott” kategória, ami persze tudjuk, hogy messze kimerítheti ezt a fogalmat is. Maradjunk annyiban, hogy épp olyan moslék a redbull, mint az összes ilyen szar, amit eladnak, hogy elhitessék a pornéppel, majd ettől jobban leszek. Kizárt, hogy egészséges legyen és kizárt, hogy semmilyen káros mellékhatása nincs. Kockázatos a fogyasztása, csak merni kéne leírni. Kár azon lovagolni, hogy ” nincs rá bizonyíték”, sajnos a jótékony hatására még kevésbé sincs bizonyíték, sőt! Rengeteg étkezésre alkalmatlan szart árulnak a boltokban, nem csak a redbull tartozik ide. A coca-cola és társaitól kezdve sok egyéb maszat is ez a kategória, ahol semmi se szent csak a profit. De előbb-utóbb mindegyik számot ad a tetteiről, hogy emberek egészségének romlásához járult aktívan hozzá. Igyátok csak!!!

  2. BB szerint:

    Várj csak, alkohollal kell inni, hogy ütős legyen :) Azt kihagytad

  3. Szasa szerint:

    Mekkora sunyiság ez a cikk! “Az igazság a Red Bullról?” Minek alapján ragadja magához az igazságot?! A veszélyességről van bizonyíték, sok. Itt meg azzal bizonyít a cikk írója, hogy nincs bizonyíték? Hát milyen érv ez? Tessen olyan vizsgálati eredményeket hozni, hogy x önkéntes y mennyiségben fogyasztotta z éven keresztül n rendszerességgel és a szóba jöhető betegségek 0%-kal térnek el a hasonló korú stb. red bullt nem fogyasztókhoz képest. De éppen ezt nem teszik: “csak kevésnek vizsgálták meg az emberi szervezetre kifejtett hatásait, egyéb anyagokkal való kölcsönhatásait.” Akkor pedig hogyan meri bárki is cáfolni a káros voltát?

  4. marinov szerint:

    Kedves Szasa!

    A cikk nem ragadja magához az igazságot, mint ahogy az a leadben olvasható: “Nézzük, mit lehet összegyűjteni a témáról”. A cikk írójaként semmit nem bizonyítok: idézek egy témaösszefoglaló cikket, egy legendavadász oldalt és egy kicsit beszélek a Red Bull körüli szóbeszédek természetéről.

    A címben lévő “Az igazság a Red Bullról?” mondat pedig a körlevél címe, mint ahogy ezt is megírtam a leadben. Nem mellesleg kérdőjel van a mondat végén, tehát semmit nem állít, hanem kérdez.

    Ami pedig az általad említett nyomozati utat illeti: az nem bizonyítja a termék károsságát, ha azzal érvelsz, hogy nem hoztam olyan bizonyítékot, ami a károsságát igazolja (egyébként meg az idézett orvosok igenis beszélnek ilyenekről is).

    Szóval nem értem a soraid, az indulatodat.

  5. Steiner Özge szerint:

    A Red Bull nem bikaheréből van? Akkor kell a francnak, téliszalámit sem eszem, mióta kiderült, nem szamárból gyártják…

  6. Harpagon szerint:

    Kedves Marinov!
    Nem hiszem, hogy a cikk stilisztikája a lényeg. Hanem az, hogy felment egy biztosan káros élelmiszert és nagyon erősen az ártalmatlanságár sugallja. Ez a baj! Nagy baj!
    H.

  7. marinov szerint:

    Kedves Harpagon!

    Szerintem olvasd végig a cikket :)

  8. szárnyas szerint:

    Akinek nem ízlik vagy fél tőle, az ne igya!

  9. Bolha szerint:

    Tisztelt Marinov!
    A cikk teljesen tárgyilagos, viszont egy fontos adalékkal járulnék hozzá.
    Mint olvasom, Ausztriából szerezték be anno a Red Bullt az azért epekedő németek. Ez lehet, viszont NSZK-ban már a hetvenes évek végén forgalomban volt az Isostar és több hasonló eneria ital, ami lórúgás a mostani kamu RedBullokhoz képest. Szóval, ha egy német megkostólta a Red Bullt, mert bezsongott a suttogó marketingtől, azt érezhette, hogy extra light Isostar iszik. Abban az italban a legrosszabb a szaga volt, bár megvallom a nyelvem sem lájkolta. Jó magam nem iszom ilyeneket, mert ezeknek is szaga van és nem illata, valamint olyan szinten lüktet a kalimpám három korty után, mintha egy patkoló kovács dolgozna a mellkasomban a pardubicei derbyt megelőző napon.

  10. Phaemoor szerint:

    Jó neked! :)
    Én megiszok hármat és vígan bealszok utána…
    De mondjuk a kávéval is így vagyok, 3 dupla kávé után néha hangosan koppan a fejem az asztalon :)

  11. varvizib szerint:

    Az lenne a normális, ha olyan szabályozás lenne ami kötelezné a gyártókat, hogy a termékeik összes összetevőjét és azok együttes hatását vizsgálják be egészségügyi szempontból, MIELŐTT az forgalomba kerülhetne. (Nyilván a már bevizsgált anyagokat nem kell újra bevizsgálni, csak az újakat, és azok vegyületeit.)

    Ha tíz évig eltart a vizsgálat, akkor tartson el tíz évig. Az ember nem kísérleti nyúl, hogy vele etessenek meg minden moslékot, szemetet meg műkaját. Ráadásul mennyire abszurd az az elképzelés, hogy minden élelmiszer alapvetően egészséges amíg ki nem derül róla hogy nem az. Miért lenne az? Inkább fordítva, a kikísérletezett műélelmiszerek esetén azt kellene bizonyítani, hogy miért egészséges, milyen többletet ad (nem profit hanem egészségügyi, vagy környezetfenntarthatósági szempontból) ami indokolná a bevezetését?

  12. Tunturka szerint:

    Azért érdemes tudni a körlevélről, hogy azt Fernando Alonso és a Ferrari írta! :-) )

  13. varosszel szerint:

    Nekem mar volt olyan paciensem, aki nagy mennyisegu energiaital fogyasztasat kovetoen az intenziv osztalyon kotott ki, heveny veseelegtelenseggel.

  14. kuangeleven szerint:

    Régebben a kezembe akadt valamilyen sportújságnak egy hetvenes években kiadott évkönyve. Volt benne egy PR-cikk. (A dolog pikantériája, hogy ez a fogalom akkor még ismeretlen lehetett.) A cikkben a Coca-Cola sportolók teljesítményére való pozitív hatásáról értekeztek. Azért tetszett különösen, mert 10-15 évvel korábban még ugyanezen ital mámorában fetrengett a dekadens Nyugat.
    Azóta bezárult a kör, mert az ital újra az egészségtelen életmód szimbóluma lett, feloldja a csontokat, ilyesmi(?).

    Azt hiszem ez a téma megérne még néhány kört.

    Ami a cikket illeti sokan nem veszik észre mi a gond. Akár egészséges a ReD Bull, akár nagyon nem az, senkinek nem tesz jót, ha egy körlevél blődségeket állít róla. Ha semmi baj nincs az itallal, akkor azért, ha káros az egészségre, akkor pedig egy ilyen levél elvonja a figyelmet a valódi problémákról, aláássa az italt jogosan érő kritika hitelességét is.

  15. Adani_ szerint:

    A Coca-Coláról is volt ilyen kamu riogató levél ,h savas kémhatású tömény szirupban meg a WC csészét is kitisztítja meg az úttestre folyt vért lehozza stb. A Mythbusters cáfolta minden állítást.

    Az meg, h sok energiaitalt iszik valaki és megy a kórházba? Más italnál is van ilyen, pl. tömény szesznél is belehalhat az, aki több litert leküld, mint ahogy volt is haláleset ilyenből az alkoholmérgezés is ölhet. Mégse tiltják be emiatt a tömény szeszt. De vízből is lehet annyit inni ,ami már halálos adag.

    Koffein van a kávéban is, azt mégse tiltják be.

  16. V2Chopper szerint:

    Nem kell túlzásba vinni és kész. Bizonyos afrikai törzsek állítólag egészen kis mennyiségű arzént fogyasztanak rendszeresen és nem ráncosodik a bőrük.
    Ha egy laboratóriumi egérnek 1 hónapon keresztül naponta beadnak egy lórugásnyi adag aszpartámot, rákos lesz és megdöglik. Ezért aztán az amcsik be is tiltották ezt az édesítőszert. Ennek ellenére Magyarországon (és Európa-szerte) forgalmazzák – jogosan, hiszen kis adagban fogyasztva nem ismert semmilyen rákkeltő hatása. Ez van többek között a cukormentes üdítőkben és a diabetikus készítményekben is. Én is ezt rakom a kávémba évek óta, mert hő hatására sem bomlik el és ezért nincs mellékíze mint pl. a szacharinnak.
    De ettől még nem iszom energiaitalokat, inkább egy jó kávét, vagy teát….

  17. balapety szerint:

    Az isostar sosem volt energiaital.Sportital mint a lucozade.Se koffein se taurin nincs benne.

  18. [...] Szimpatikus.hu Közösség, a “Az igazság a Red Bullról? | Urban Legends” című bejegyzésre szeretném felhívni a figyelmeteket. Várom a hozzászólásokat, [...]

  19. Martino Succi szerint:

    Bolha hozzászólásához: Gyermek- és fiatalkorom egy részét Németországban töltöttem, és valóban Ausztiából “kellett” csempészni a Red Bull-t még a ’90-es évek elején is. Nálunk a pokol akkor szabadult el, amikor a németországi iskolával ausztriai síelésre mentünk: A tanárok elmondták, hogy a Red Bull csúnya dolog, és aki olyat iszik, azt máris külön úton szállítják haza, fegyelmi eljárás mellett. Persze mit csináltunk mi, diákok? Este az utolsó busszal lementünk a pályaszállásról a közeli faluba, és vettünk fejenként legalább öt dobozzal. Mind benyakaltuk, és vártuk izgatottan, hogy mennyire aktívak leszünk – erre fél óra múlva mindenki aludt, mint a kisangyal… Azóta át tudom élni a “Megáll az idő” c. film hasonló jelenetét a Bécsből hozott kólával. :-) Egy lehetséges tanulság: Amit tiltanak, az kívánatossá lesz.

  20. Varga Tímea szerint:

    Arról tud valaki, hogy ez a GLÜKURONSAV LAKTON csak a Red Bull-ban van, vagy az összes energiaitalban?? Én ált. Hell-t iszom, azt ellenőriztem: abban tuti nincs:)

  21. Herkules szerint:

    Gyerekek!

    Nem tudtok a sorok között olvasni?
    Ti soha nem néztek a dolgok mögé?

    Vajon kinek állhat érdekében a Red Bull nimbuszát rombolni?
    Csak nem annak, aki ÉPPEN MOST szeretne a piacon megjelenni egy hasonló termékkel?

    Nahát, hogy mik vannak……

  22. H25 szerint:

    Háát gyerekek az alkohol tartalmú, vagy szeszes italok nem hasonlóak?!
    Ez is olyan mint a többi MŰIZÉ amit a polcról levesznek az emberek a boltban…
    Vagy elég felnőtt vagy a mérlegeléshez, vagy nem. Ennyi_

  23. vogon jeltz szerint:

    Én csak annyit mondanék: http://hu.wikipedia.org/wiki/Koffein
    Tessék elolvasni a mellékhatásokat és a halálos adagot. Nem kell hozzá atomfizikusnak lenni, hogy rájöjjünk, ha túladagoljuk, meghalunk.
    Mint sok mást is.

  24. Almond szerint:

    OFF “Grósz Andor (Szegedi Tudományegyetem) és Szatmári Ákos (Radó György Honvéd-egészségügyi Központ)” munkahelyeik felcserélődtek a cikkben.

  25. Adani szerint:

    Martino Succi:

    Placebo hatás. Okozhat néha furcsa dolgokat. Annyira várja az ember a kívánt hatást,h beképzeli magának.

    Szintén legenda, h a 70-es években berúgtak a fiatalok a Bécsből becsempészett Coca-Colától, mert elhitték, h az cukrozott pálinka ill. h kokain van benne azért tiltott.

    A tiltott gyümölcs mindig édesebb.

  26. Dantes szerint:

    Szerintem meg, bekéne tiltani a dihidrogén-monoxid-ot. Sokkal több embert öl meg évente, mint bármilyen más vegyület! Azt hiszitek a Red Bull káros?
    Semmi a dihidrogén-monoxidhoz képest!

  27. atek szerint:

    kávé zöldtea kombó, az odatesz Vörös Bikának is…, vagy egy kis jó amfetamin!

  28. Adani_ szerint:

    Dantes: Igazad a. a Dihidrogén monoxid nagyon veszélyes anyag. A savas esőkben is kimutatható, légnemű állapotban égési sérüléseket és halált is okozhat, sőt nagy menyiségben belélegezve is halálos.

    A kenyér is halálos méreg, mert brit tudósok megállapították, h az elhunytak 99%-a a halálát megelőző 24 órában fogyasztott kenyeret. :)

  29. vörös bika szerint:

    én csak azt nem szeretem benne hogy függőséget okoz, amúgy az íze király és szerintem egyáltalán nem károsabb mint a kóla,abba a foszforsav szétmarja a fogaidat,jó nyilván nem az energiaital a világ legegészségesebb itala,de a koffein halálos adaga 5-10g míg az alkoholé 5 ezrelék a vérben,tehát hogy a koffein túl adagold kb, 15-30 liter red bull-t kell innod, kb. 4-5 óra alatt.
    míg házipálinkából vagy abszintból kb. 1-2 liter is elég hogy meghalj, úgyhogy ez a cikk elég nagy átkúrás, főleg ha tényleg a Ferrari és Alonso írta.

  30. Kémikus szerint:

    Minden tiszteletem a kémiai tudásotoknak.Külön köszönet “Dantesnek” Az építő jellegű hozzászólásáért. A dihidrogén=kettőhidrogén monoxid=egyokszigén vajon mi lehet? Talán csak nem a víz leegyszerűsítve? Remélem elgondolkodtok ezen! Ha nem megy a rejtvény megoldása segít a gugle..csak be kell írni a keresőbe,aztán lehet röhögni..

  31. Kémikus szerint:

    A vízbefulladás meg nem szájon át bevihető élvezeti cikk. Viszont nagyon szomorú esemény.

  32. Rekettye szerint:

    Jaj de okos vagy, Kémikus! Figyelj, egy tréfát érteni kell, nem elmagyarázni.

  33. neterka szerint:

    “A kutatók emellett felhívják a figyelmet arra:
    nem mindegyik energiaital-összetevő ismert részletesen,
    és csak kevésnek vizsgálták meg az emberi szervezetre kifejtett hatásait,
    egyéb anyagokkal való kölcsönhatásait.
    S mivel az emberek fogékonysága e vegyületekkel szemben eltérő, az energiaitalok rendszeres, teljesítménynövelésre történő fogyasztása nem megengedhető – vélik.”

    No komment.

    Vagy kell?

    Hát, talán akkor még annyit, hogy mi az, hogy “élelmiszerbevizsgálás” “ellenőrzés” nélkül, csak úgy ukk-mukk-fukk bármit piacra lehet dobni, anélkül, hogy tudnák, hogy miből van?????

    És ezt el is ismerik.
    Nem hazudnak, nem csalnak.
    Nem tudják.

    Nahát?!

    A “körlevél” nekem tetszik.
    Bár sosem kellett volna megíródnia.
    De legalább valaki megírta.

    Nem valószínű, hogy sokat számítana.
    Nem tudni – gondolom – azt sem, hogy csakis az ilyen “plussz szerek” hatására,
    vagy ezek nélkül “ügyesen” és önállóan, saját tehetségükkel megáldottan
    és dacolva minden józansággal és önmérséklettel,
    éppen csak “behúnyt (vagy befogott?) szemekkel” sikerűlt így ez,
    ösztönből,
    de tény bizony, hogy eléggé felelőtlenné és komolytalanná váltak az emberek:
    “homo ludens” -é,
    és olyat játszanak, amiben nagyon rugalmasak a szabályok…
    (és valójában nem játék, csak úgy állnak hozzá.)
    Ámbár vesztükre.

    Elolvasni egy-egy cikket, írást, ha apróbetűs is lehet fárasztó, unalmas,
    mint a suliben a 45 percek naponta többször is..
    Néha bosszantó, ha mások tanítanak, elismerem.
    Nem is tudom, mi lehet annál bosszantóbb?
    Mondjuk, ha iskolák nincsenek és senkit sem érdeklek?

    Honnan jöttünk, kik vagyunk?
    És minek?

    Sok munka van sok-sok megírt könyvben és élet,
    azoké, akik igazán jó szándékkal hagyták az útódokra tudásukat,
    de unalmas lehet mind elolvasni és tudni, megérteni…
    Fárasztó, igen.
    Még csillogó márványlépcsős egyetemeken is :S
    ( Húú, hogy lehet kibírni?! Tényleg ?! )
    :S
    - De ember gondolkodjon legalább,
    ha van mivel,
    hiszen attól ember,
    hogy van értelme.

    Néha elgondolkodhatnának azon,
    (főleg még ártatlan, fríss, tiszta értelmek)
    hogy mi lenne, ha nem lenne,..
    és milyen lehetett, amikor nem volt?
    És mennyire hiányozna, ha nem lenne,..
    és mennyire hiányzott is,..
    - és hiányzik is már, ha nincsen…
    ?
    Ott üllnél egymagadban magányodban, és majszólnád pl. a bolond gombát,
    és senkinek nem mondhatnád el, hogy ne egye,
    és senki sem szólna rád, hogy ne edd meg,
    de vágynál rá nagyon…
    Arra, ami már régen lehetne,
    aki TE lehetnél régen.

    Hm. S csak az álmaidban és csak doppingolva mered és vagy képes rá, emberke?
    És mire?
    Erre?

    De biztosan már legalább nem hülyén halsz majd bele?
    :S

  34. goj01 szerint:

    Kedves Fiatalok!
    Nagyon sok összetevője van az emberi életnek főleg,ha folyamatnak tekintjük, azaz óráról órára,percről percre vizsgáljuk az adott folyamatot.Az élet mindenkor energia kérdése, olyan,mint a kályha, ha leégett a tüzelőanyag, akkor már nem fűt úgy, ha teszünk rá, akkor felfut a kályha mellett a hőérzetünk, érezzük,hogy ontja az energiát, azaz a hőt.De ha helyette csak stimuláló szert adunk, akkor csak a maradék eléghető anyag elégését gyorsítjuk fel, s utána a kályha kihuny és elfelejthetjük azt az érzést,hogy ontja az energiát, azaz a hőt. Ilyenek ezek a stimuláló eszközök az emberi kályhában. Ha nincs a szervezetben energia hordozó,forrás, akkor csak a maradékot mozgósítod nagyon gyorsan és utána kipukkadsz,mint a lufi. Ha nem tudnátok, amikor nem forog az észkerék, hót fáradtnak érzitek magatokat, akkor nincs a szervezetben energia hordozó, nincs energia forrás a szervezetben, s ha beviszel az sem azonnal jelentkezik, mert idő kell hozzá,hogy felhasználhatóvá váljon az emberi kályhában.Pont.

  35. forgital szerint:

    Okostojás és a többi összeesküvés elmélet kreáló! Egy komoly dolog hiányzik a szövegeitekből: a BIZONYÍTÉK! Mi az hogy, kizárt, hogy ne legyen káros? Ugyan már. Hagyjatok a f…ságaitokkal energiaitalos mámorunkban csendben elpusztulni.
    Ja és goj01!
    Az emberi szervezet nincs tekintettel a társadalmi elvárásokra. Te sem akkor alszol, amikor éppen rád tör az álmosság(vagy ha igen akkor felettébb jó sorod van!). Nincs elég energiahordoz? Álmos vagy, egyél cukrot!! Kíváncsi leszek hatni fog-e!!!

  36. lOc szerint:

    Azért én hiányolom a cikkből a körlevél rendes cáfolatát, ugyanis tele van baromsággal.
    Pl:

    “1. Fogyasztása veszélyes, ha utána nem végzel fizikai gyakorlatokat, mivel energizáló hatása felgyorsítja a szív ritmusát és ez egy GYORS LEFOLYÁSÚ INFARKTUST okozhat.”

    Tehát ha megemelkedett a pulzusod, emeld meg még jobban nehogy szívinfarktusod legyen.

    A könyv szintén:
    “Ez a fent említett, akkor még ismeretlen taurin…”
    Tehát az 1824-ben felfedezett taurin (ami egy ártalmatlan aminosav) a 80-as években még ismeretlen volt.

    Koffeinből meg kb. 1 csészényi van benne. Nem mellesleg az utóbbi években sorra fedezik fel a koffein jótékony élettani hatásait.

    De úgy látom még mindig van elég hülye aki bedől az összeesküvés-elméleteknek.

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Rekordösszeget adtak a baseball-legenda pólójáért - Pár hete írtam egy cikket a Play ball! blogra baseballos legendákról. A válogatásban szerepelt egy ... - #link
  • Angyal az áruházban? - A 2011. szeptember 11-einek mondott videó természetesen hamisítvány, méghozzá elég gyenge munka, mivel nincsenek jól ... - #link
  • Így büntetik a szabálytalankodó gyalogost Detroitban? - Az incidens valóban megtörtént, a Snopes szerint azonban nem Detroitban, hanem a dél-afrikai Bloemfonteinben, 2012 ... - #link
  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link

Pinterest

Archive Gallery: BeaSpectacular SinkingSpectacular Sinking
Pazar fotók a gyűrűsOrigami Paper GardenBeautiful Portraits
mail manBruce vs BKVMinnesota Timberwolv