A történet szerint a belgrádi fantom – mint az később kiderült: egy Vlada Vasziljevics nevű, harmincas férfi – a hetvenes évek legvégén lett népi hős. Az emberek élték szürke életüket Tito Jugoszláviájában, aztán egyszer csak jött a fantom, és néhány napra felpezsdítette a jugoszláv főváros életét.

A sztori szerint Vasziljevics ellopott egy utcán tartott, fehér Porsche 911 Targát, és tíz napon át minden éjszaka az utcára vitte, hogy macska-egér játékot űzzön a rendőrség zastavás különítményeivel. Minden este ugyanoda – a Szlavija térre – ment, nem egyszer a rádión keresztül üzent üldözőinek.

A rendszer teljes gépezete ellen egymaga kiálló férfi hamar népszerű lett, néhány nap után már jókora tömeg gyűlt össze az esti villámrandik színhelyén. Senki nem tudta, ki ülhet a volán mögött, senki nem tudta, miért provokálja a hatalmat. Egy fotós utólag azt állította: sikerült olyan közel lopóznia, hogy megörökítette a fantom arcát, de végül nem buktatta le a férfit.

BEOGRADSKI FANTOM (Belgrade Phantom) documentary film

BEOGRADSKI FANTOM dokumentarac…

A film producere szerint ez a fotó – amit senki nem látott, csak meséltek róla – volt az a kulcselem, ami felkeltette érdeklődését a mítosz iránt. A történetről Bogdan Petkovics az apjától hallott először, és amikor nyomozni kezdett, kiderült, hogy a mitikus történet valós eseményeken alapul. Elmondása szerint a film a fantom egyik cellatársának, a politikai fogolyként bemutatott Momcsilo Szelics vallomásán alapul. Petkovics egy cikkben úgy emlékezett, a megkeresett egykori rendőrök 60 százaléka a segítségükre volt.

Pedig lett volna okuk haragudni a fantomra. A rendőrség abban a korban a rendszer egyik legfőbb ereje volt, érinthetetlen hatalom. Ha valaki kikezdte a szervezetet, és rámutatott a gyenge pontjaira, azzal a rendszer alapjait feszegette. Ezért aztán nem csoda, így a filmkészítők, hogy a hatóságok minden erejüket mozgósították az egyre kényelmetlenebb ügy mielőbbi rendezésére. És a fantom végül el is bukott: utolsó útja során a fehér Porsche beleszaladt a rendőrök által csapdaként felállított buszok egyikébe, de – kihasználva a kavarodást – Vasziljevics meglépett a rendőrök gyűrűjéből.

Hogy mi történt a férfival ezután, sokfélét olvasni a neten. Az esetét feldolgozó film szerint kicsivel később elkapták, két évet börtönben töltött, majd tíz nappal szabadulása után fehér Ladájával beleszaladt egy parkoló kamionba, és meghalt. Jovan Todorovics rendező szerint a fantom Rómában élő testvére úgy véli, megrendezett baleset volt. A készítők az egykori belügyminiszteren keresztül megpróbáltak utánanézni Vasziljevics ügyének, de az aktákat állítólag nem találták meg.

Ennyi a sztori, és ha valaki a neten utánakeres a történetnek, annyi mitikus extrát és különböző verziót talál, hogy a végén már nem szabadul a gondolattól: a mítoszfeltáró film álcája alatt talán egy jól felépített áldoku bújik meg.