Először lássuk a legenda egyes verzióit az 1100 történeti monda című könyvből:

“Én nem vótam ott, de olyanoktól tudom, akik annak idején leellenőrizték. A forradalom kitörése után a pártházban, a későbbi fehér házban megtalálták a húsdarálót, amelyikből a Dunára vezetett a csatorna. Ott vót egy ilyen húsdaráló. Akik nyomtalanul eltűntek, azok a Dunába mentek.

Egy ilyen húsdaráló gép vót, egy ember belefért. 140-150 centiméter átmérőjű tölcsér vót, egy nagyteljesítményű valami. S egy külön kis csúszdán bele, zutty, aztán el is tűnt. Nem úgy dobták bele, a csúszdán léptették bele. Egy gombot megnyomtak és a gép elindult. A Dunába vezetett ki egy ilyen alagút-szerű folyosó.

Hát rengeteg ember eltűnt, akiről nincs semmi, eltűntek, hazulról egy éjjel és többet nem tudtak róluk.” (Pálfy Gyula, Kapoly)

“A Saci keresi a testvéreit, a két testvérét, mert van egy lista, hogy kit végeztek ki, és azon az ő testvérei nincsenek. “A húsdarálóba tették, azt mondja, a börtönbe, a gyűjtőbe, akármelyik börtönbe mentem, sehol sem találtam. Nincs a listán, nincs sehol. A húsdarálóba tették”. (Cserven Irén, Budapest)

“A húsdaráló legenda, abból semmi nem igaz. Utolsó voltam majdnem, akik elhagyták a gyűjtőt, nehéz éveket lehúzott emberekkel voltam együtt, akik a legkülönbözőbb helyeken megfordultak, de egy sem beszélt róla. A Duna-parti legenda – legenda”. (Pásztor Géza, Budapest)

A legendáról Magyar Zoltán, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa is nyilatkozott az FN.hu egy 2008-as cikkében:

“Az úgynevezett „urban legend” (városi legenda) egy külön műfaja a népmondáknak. Főként a városokhoz kötődő összeesküvés-elméletek tartoznak ide. Magyar Zoltán a „húsdarálót” említette: az ÁVH főhadiszállásának több emelet mély pincéjében található megsemmisítő eszközt, amelynek a végtermékét, a ledarált emberi testeket a Dunába ürítették. A legenda szerint a horgászok igen jó kapásról meséltek ezen a területen, és állítólag a mai napig rengeteg csontot lehet találni a folyó medrében. A húsdaráló története a néprajztudós szerint a mondákban szereplő kaszakútból származik, amelybe az elítélteket dobták. Például Vajdahunyadon is létezett hasonló.”

A mindezidáig senki által nem bizonyított történetet – melyről színdarab is készült, Usztics Mátyás rendezésében és a Nemzeti Kamara Színház híradása szerint film is forog, melyhez magánadományokat várnak  – a tavalyi év vége felé újra leporolta a Magyar Televízió. A szintén Usztics Mátyás főszerkesztette Átjáró című műsor a Svájcban élő Horváth J. Zoltánnal készített egy több mint húszperces interjút, amelyben a nyugalmazott villamosmérnök arról mesélt, hogy az ötvenes években egy nagy testek darálására alkalmas szerkezet megtervezésével bízták meg.

Ugyan felkonfjukban az adás szerkesztői jelezték, hogy a nézőkre bízzák, hitelesnek fogadják-e el a “kivételes tanúvallomást”, a műsor után volt olyan lap, amely már a “Tényleg létezett az ÁVH-s húsdaráló!” címmel számolt be a vallomásról.

A Köztársaság téri kazamaták legendája

Fotó: fortepan.hu