Az MMR-oltás autizmust okozhat? Egy káros tévhit története

Egy brit orvos 1998-ban összefüggést vélt felfedezni az autizmus és az MMR-védőoltás között, ezt azonban később széles körben cáfolták. Ennek ellenére az Egyesült Államokban és Európában sok szülő máig nem engedi beadni kisgyermekének a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő elleni kombinált oltást (MMR). Ennek következtében ugrásszerűen megszaporodott a kanyarós betegek száma.




A botrány nem közvetlenül a kombinált vakcina 1988-as bevezetése után pattant ki, olvasható a Pánikológia című könyvben, hanem 10 évvel később, amikor a londoni Royal Free Hospital egyik orvosa publikált egy tanulmányt, amelyben az oltóanyagot az autizmushoz és bizonyos emésztőrendszeri megbetegedésekhez kapcsolta. 

Andrew Wakefield tizenkét gyermek vizsgálatára alapuló kutatása eredményeire bizonyítékokat nem mutatott, egyszerűen megállapította: „A rendellenesség kialakulását a szülők a kanyaró, mumpsz és rubeóla elleni védőoltással hozták összefüggésbe.” Az orvos ezek után azt javasolta a szülőknek, hogy a tripla védőoltás helyett három különálló vakcinát adassanak be a gyermekeiknek.

A hírt azonnal felkapta a sajtó, és a rémisztgető kampány következménye az lett, hogy a kanyaró elleni védettség szintje esni kezdett. Az aggódó szülők a különálló oltóanyagokat, illetve a kizárólag a kanyaró elleni védőoltást keresték. A különálló vakcinák készletei azonban rövid idő alatt kifogytak, s ennek köszönhetően 1998-ban a kétévesek lefedettsége egy év alatt 91%-ról 88%-ra csökkent, majd a tendencia tovább folytatódott.

Azóta több nagy tanulmány arról számolt be, hogy a Wakefield által feltételezett összefüggés nem létezik. Az orvosi kutatások értékelésével foglalkozó Cochrane Library nemzetközi csapata 31 tanulmányt vizsgált felül, amelyek mindegyike több száz, sőt egy esetben félmillió alannyal dolgozott. E vizsgálat messze nem kapott akkora médiafigyelmet, mint Wakefield 12 gyermekkel foglalkozó tanulmánya, akit közben azzal vádoltak meg, hogy 55 ezer fontot fogadott el azoknak a családoknak a jogi képviselőitől, akik elvitték hozzá a gyermekeiket.

A félelem okai: ismeretlen terepek

Az autizmussal diagnosztizált betegek száma az Egyesült Államokban az 1970-es, Nagy-Britanniában pedig az 1980-as években kezdett emelkedni, ami nagyjából egybeesik az MMR-vakcina bevezetésével a két országban. Az autisták száma ötévente megduplázódott, részben a jobb diagnosztikai módszerek és a betegség tágabb értelmezése, részben pedig azonosítatlan tényezők miatt. Az emberek – érthető módon – szerettek volna olyan kapcsot találni, ami révén valami konkrétan felelőssé tehető a betegség kialakulásáért.

Másrészről a vakcinák szennyező anyagokat juttatnak a szervezetbe, és így erős ellenérzéseket válthatnak ki. Az ősi félelmet az oltásoktól modern aggodalmak bonyolítják tovább, amelyek minden egyes újonnan felfedezett vakcinával ismét a felszínre kerülnek. Mivel ma már semmi nem emlékeztet bennünket arra, hogy pontosan mi ellen is kapjuk a vakcinákat, megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy az oltóanyagok mellékhatásain töprengjünk. A kombinált oltások kevesebb injekciót jelentenek, azonban az emberek attól tartanak, hogy ezek a „vegyi koktélok” túlterhelik a gyermekek immunrendszerét – mutatnak rá a Pánikológia című könyv szerzői.

Megszűnő védelem

Az MMR-ellenes kampány azt eredményezte, hogy azokhoz, akik tudatlanságból vagy lustaságból eleve nem oltatták be gyermekeiket, csatlakoztak az „aktív ellenállók” sorai. Ennek hatására a kanyarós megbetegedések száma 2002-ben, majd 2006-ban erősen megugrott. Az európai régióban 2005 és 2008 között 25 halálos kanyaróeset fordult elő, de a WHO szerint a tényleges helyzet lényegesen rosszabb lehet, mert a kanyaró miatti halálos esetek okát sokszor tüdőgyulladásként vagy agyvelőgyulladásként tüntetik fel a statisztikákban.

Update: a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóirat 2011-es cikke szerint Wakefield nem pusztán hibázott, hanem szándékosan meghamisította az adatokat tanulmányához. Az elemzés szerzője orvosi, kórházi feljegyzések és szülői interjúk segítségével mutatta ki, hogy Wakefield - miközben tanulmányában 12 gyerek adatairól beszél – legalább 13 gyereket vizsgált, akik közül legalább öten már a vakcinálás előtt autizmusra utaló tüneteket mutattak. Andrew Wakefield – aki 2004 óta az Egyesült Államokban praktizál – a CNN hírtelevíziónak szerdán adott nyilatkozatában tagadta az ellene felhozott vádakat. (MTI)



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

28 hozzászólás

  1. mig8 szerint:

    Mint kisgyermekes szülő, súlyos felelőtlenségnek tartom a védőoltások beadatásának elmulasztását. Igen, tudom, hogy egyik védőoltás se tökéletes és lehetnek mellékhatások. De ez a kockázat vállalható.

    Egyébként érdekes, hogy egy ilyen alacsonyszámú mintán elvégzett felmérés ekkora visszhangot kelt, ugyanakkor a benne foglalt feltételezés ennyire kevéssé alátámasztott. Erősen emlékeztet ez a homeopátia módszereire.

  2. Felicitasz szerint:

    Köszi a cikket, remek.
    Azt még azért érdemes megemlíteni, hogy utólag, a következményekkel szembesülve már ellenőrizte egy kicsit a szakma Wakefield kutatásait (ezt talán idézőjelbe is lehetne tenni), és azonnal bevonták az összes cikkét, azokat is, ahol csak társszerző, őt magát meg kizárták az orvosi kamarából. Csak persze a halottakat ez már nem hozza vissza.

  3. netuddki szerint:

    “Mivel ma már semmi nem emlékeztet bennünket arra, hogy pontosan mi ellen is kapjuk a vakcinákat, megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy az oltóanyagok mellékhatásain töprengjünk.”

    Ez mekkora igazság!!

    Ennél többet nem is lehet elmondani az oltások körüli hisztivel kapcsolatban.

  4. Adani_ szerint:

    Ezek ráadásul már régótaalkalmazot többször kipróbált oltások ,ezekkel nincs baj.

    Tavaly meg ugye a h1n1 oltásból sokan nem kértek, én sem, mert eleve szinte nulla volt a kockázat, h ha elkapom akkor súlyos szövődményei lesznek, az oltás pedig még új volt rendesen le se tesztelték. És végül kiderült, h nekünk volt igazunk, azóta a WHO is elismerte ,h nagyobb volta füstje mint a lángja és ok nélküli volt a pánikkeltés. Oltás és oltás között is van különbség, ahogy gyógyszereknél is. Nem jó ha mindent válogatás nélkül bevesz az ember, meg beadat, amit mondanak neki, mérlegeli kell meg tájékozódni.

  5. Janoss szerint:

    “Egyszerűen megállapította: „A rendellenesség kialakulását a szülők a kanyaró, mumpsz és rubeóla elleni védőoltással hozták összefüggésbe.” – Ha jól értem, az összefüggést a szülők feltételezték, a doki meg megállapította, hogy a szülők összefüggésbe hozzák. 12 fős mintából. Hogy jön ide az 50.000 dollár? Nem értem, kérem, magyarázza meg valaki!

    Egyébként az oltások körüli hisztéria szerintem is veszélyesebb, mint az esetleges mellékhatások. A kanyaró meg a többi még annál is veszélyesebb.

  6. marinov szerint:

    Gondolom, kellett nekik egy orvosi megerősítés a perhez. De ezt csak gondolom, utána kell nézni.

  7. Déjvid szerint:

    Janoss – “Ha jól értem, az összefüggést a szülők feltételezték, a doki meg megállapította, hogy a szülők összefüggésbe hozzák. 12 fős mintából. Hogy jön ide az 50.000 dollár? Nem értem, kérem, magyarázza meg valaki!”

    Nem. A szülők a bíróságra mentek, kártérítésért perelni a vakcinát gyártó céget. Az orvos ún. “szakértő tanúként” lépett fel, és “kimondta” a kétséget kizáró összefüggést. Minden esetben. Összesen ötvenötezer fontért…

  8. serpico szerint:

    “a következményekkel szembesülve már ellenőrizte egy kicsit a szakma Wakefield kutatásait ”

    A “szakma”. Szeretném kifejezni aggályomat egy olyan “szakmával” kapcsolatban ahol egy ilyen fércmunka az egyik, ha nem a legtekintélyesebb (The Lancet) lapban jelenhet meg (ha visszavonták, ha nem).

    A szakma ítéletének következménye ezen a lapon nulla. Ennek a ponyvának megbecsültsége a mai napig a legmagasabbak között van a “szakmában”.

    Sajnos ez nemcsak a magyar, de általában az orvosi szakma természettudományos képzésének színvonaltalanságát jellemzi. Oktatásuk olyan dogmák és nem term.tud. megközelítés mentén történik amelyek gyakran hasonló alaposságú kutatásokon alapszanak mint ez itt.

  9. nómen szerint:

    Azért ez nem igaz. Ha igaz lenne, akkor ez a ponyvakutatás még mindig tananyagként szerepelne, miközben mára tucatnyiszor megcáfolták. Az orvostudományban épp az a szép, hogy ha hibázik, az hamar kiderül.

  10. Janoss szerint:

    Kösz, Déjvid, most már kezdem érteni. Akkor nem kutatásról és azt követő publikációról, hanem hamis tanúzásról van szó. A bírósági szakértői vélemények mióta számítanak publikációnak? És mióta tananyag?(Ez csak költői kérdés, nekem nem “jött le” a cikkből a teljes kép, úgy látom, másnak sem…)

  11. akos szerint:

    Az ehhez hasonló tévhitek az orvostudománynak való kiszolgáltatottságból és a tudatlanságból erednek. Az emberek szeretik azt hinni, hogy az orvosok és a gyógyszerészek velejükig gonosz kis férgek akik egész életükben mások pusztulását lesik.

    Azt persze sokan elfelejtik hogy az átlagos életkor mennyire kitolódott és hogy a csecsemő- és gyerekhalandóság mennyire visszaszorult a fejlett világban.

    Ez biztosan a véletlen műve.

  12. kacsa27 szerint:

    serpico: Az, hogy belekerült egy ferde “tanulmány” egy folyóiratba, az megesik. Mások leellenőrzik, nem találnak összefüggést, lesz 1, v. akár több cikk, hogy mégsincs összefüggés és a dolog lefut, mint sok más esetben. A probléma ott volt, hogy a sajtó “felkapta” és kész, bizonyított tényként tálalta.
    Másik, de nem elhanyagolható kérdés, hogy a “doki” tisztességtelen volt. Ilyen is előfordul, nem csak a The Lancet-ben.
    Hogy az orvosok időnként röhelyesen kis mintából statisztikáznak, hát abból dolgozhatnak, ami van. De 12 mintából következtetés közlése tényleg durva a lap részéről.
    Többen hibáztak, az események láncolata jó nagy durranást okozott.
    De nehogy már azok az orvosok, akik lelkiismeretesen dolgoznak, egy kalap alá kerüljeneak az ilyen wakefieldekkel egy hülye bíráló miatt!
    Ez a “cikk” sajtó rásegítéssel lett csak ismert, erről pedig nem a szakma tehet.

  13. Déjvid szerint:

    Janoss: “A bírósági szakértői vélemények mióta számítanak publikációnak? És mióta tananyag?(Ez csak költői kérdés, nekem nem “jött le” a cikkből a teljes kép, úgy látom, másnak sem…)”

    A szakértő a bíróság előtt előadott szakvéleményeit kutatásokra és publikációkra alapozta. “Véletlenül” nagyrészt saját kutatásokra és publikációkra :-) Mikor egy ilyen ítélet jogerőrte emelkedett, az a következő tárgyaláson azonnal legitimált is: lám, lám, egyszer már elfogadták a kutatási eredményeimre építő szakvéleményemet…

    Nagyjából így. :-)

  14. Janoss szerint:

    Déjvid, te vagy az én emberem!

    Lehet egy kérdéssel több? A fickó már eleve kutatott a témában, és ezért kérték fel szakértőnek, vagy a felkérés miatt kezdett kutatni?

  15. Gizella szerint:

    Csak tudnám, a rózsahimlő ellen miért is kell védőoltás, mivel egy háromnapos gyerekbetegség, még soha senki nem halt bele, hacsak különben is meg nem halt volna. Ott pl. az oltás nagyobb kockázat. A kanyaróban meghaltak közé pedig beleszámolják a közlekedési baleset idején kanyarósokat is.

  16. ukridge szerint:

    Elnézést, hogy magamat ajánlom, de ebben a sztoriban sokkal több van annál, mint amit az idézett könyv alapján megtudhatunk.
    Szóval egy Magyar Narancs cikk kapcsán másztam bele két éve az MMR sztoriba.
    (Magyarul BCG egyébként, a lefedettség pedig átoltottság, és vélelmezem, hogy fordítási hiba lehet a
    “Másrészről a vakcinák szennyező anyagokat juttatnak a szervezetbe, és így erős ellenérzéseket válthatnak ki. ”
    mondat, ami gondolom eredetiben toxin volt és mellékhatás a szennyező anyag és az ellenérzés helyett).

    . ez az MMR sztori azóta is a homeopátia egyik “fegyvere” az orvostudománnyal szemben

    . Wakefield egy csaló, ahogy azt egy oknyomozó újsáíró ki is derítette annó

    . de ez nem gátolta meg a brit médiát abban, hogy két évtizeden át nyomassa a Wakefield “eredményeket”. És a két élenjáró pernahajder a Guardian és a BBC volt

    . Nálunk sem jobb a helyzet, két és fél év alatt sem sikerült Bojtár B. Endrének és/vagy Varró Szilviának helyreigazítani ezt az időn túli hülyeségimportot. Ami szerintem felháborító sajtóetikai vétség.

    Itt a cikk, tele linkekkel, további zaftos részletekkel:
    http://verbalnumera.nolblog.hu/archives/2008/05/29/88389/

  17. Déjvid szerint:

    Janoss: ezt már nem tudom :-D

    Ukridge: na igen. De egy csomó sajtóorgánum van, amelyik kifejezetten igényli, hogy nagy leleplezéseket közölhessen, vagy “kételyeket” fogalmazhasson meg – ettől lesz a sajtóorgánum hiteles, mértékadó, az olvasó meg ezért veszi. Már az az olvasó, akinek erre van igénye.

    Olyan világban élünk, ahol komoly arccal meg lehet kérdőjelezni a holdraszállást vagy a vírusok létét, illetve ahol reális igény van a párkapcsolati horoszkóp és a kristálykoponyák karmájának összevetésére… Miért lenne ez alól kivétel az orvostudomány…? Orvosok szájából is hallottam hajmeresztő ostobaságokat még a h1n1 oltással kapcsolatban…

  18. ukridge szerint:

    Janoss: itt van Brian Deer e témában összerakott honlapja. Ő volt az oknyomozó riporter, ki leleplezte Wakefieldet. Itt megtalálod a korabeli cikkeit is.

    http://briandeer.com/wakefield-deer.htm

  19. Janoss szerint:

    @ Déjvid, @ukridge

    Közeledünk, közeledünk…

  20. blogerman77 szerint:

    Kedves Gizella

    Mi ugyan csak 12 évesek voltunk 1990-ben, amikor kaptunk rubeola elleni oltást, de a védőnő elmondta: azért kapja meg mindenki, fiú és lány, mert ha a nők a terhességük első 3 hónapjában rubeolát kapnak, és nem immunisak, a betegség olyan károsodást okoz a fejlődő magzatban, hogy az szinte biztosan súlyos fogyatékosan jön a világra.

    Tehát a rubeola oltás a “nyáj-elv” alapján védi a terhes nőket-főleg a saját kisgyermekeiktől elkapható betegségtől, ami valóban egy 3 napos kis betegség, de a magzatokra végzetes.

    Az a megállapítása pedig, hogy az oltások veszélyesek – ezt inkább nem kommentálom. Minden bizonnyal a “veszélyességük” miatt nőtt meg a népesség a 3. világban, hiszen mióta oltanak ott is, drasztikusan visszaesett a gyermekhalandóság, és eltűntek olyan “kedves” betegségek, mint a fekete himlő…

    A bulvármédia felfújja néhány végzetesen allergiás ember esetét, akik az oltásokban meglévő bizonyos adalékanyagokra allergiásak, és ezzel rémisztgetik a világot.

  21. ropcsike szerint:

    Tisztelt Címzettek!

    Ez úton értesíteném kedves ismerőseimet, s ugyanakkor ez által Mindenkit,
    hogy hosszú, és lelkes munkánk eredményeként létrehoztuk a
    NEBÁNCSVIRÁG EGYESÜLET-et,
    mely szervezet működését
    a Zala Megyei Bíróság 2010.12.22.-én kelt 60077/2010/4.számú
    határozatával nyilvántartásba vette, s kiadta a működési engedélyt.
    Egyesületünk mottója:
    “LEGYEN VÁLASZHATÓ A KÖTELEZŐ!”
    Egyesületünk célja:
    “Az emberi és állampolgári jogok védelme, amelyet elsősorban az egészségvédelem területén kíván kifejteni.
    Elismertetni a szakhatóságokkal a jelenlegi kötelező védőoltások rendszerével szemben a szülő szabad
    döntéséhez való demokratikus jogát.
    Legyen a szülők részéről önkéntes a teljes körű tájékoztatáson
    alapuló beleegyezés a védőoltások tekintetében.”
    Az egyesület hivatalos honlapja: http://nebancs.hu/

  22. Mirtill szerint:

    MMR tényleg nem a legjobb oltás, mivel sok mellékhatása van. Régóta van ugyanilyen védőhatású, de jóval kevesebb mellékhatású oltás.

    BCG-oltásról is beszélhetnénk, amiről 20 éve bebizonyították, hogy növeli a TBC-s megbetegedések számát, ennek ellenére nálunk még mindig kötelező, sőt, azt is hallottam már orvostól, hogy lehet, hogy máshol nem, de nálunk véd. (nyilván látja a határt)

    Amikor az egyik kislány agyhártya-gyulladást kapott az egyik oltástól, aminek következtében megvakult, az orvos nyolc mondatot nyilatkozott, amiből öt teljesen azonos volt: Biztos nem az oltástól vakult meg, mert már volt olyan, aki megvakult tőle.
    Én is kaptam egy jó nagy fejmosást az orvostól, amikor megkérdeztem, mivel lehetne kezelni az oltás miatti ekcémát. A doki szerint ugyanis teljesen véletlen volt, hogy pont az oltás másnapján jelent meg, ill. az oltás helye volt a folt központja.

    H1N1-gyel is sok hülyeség volt. Ha oltva volt a halott, akkor biztos más betegsége miatt halt meg, még akkor is, ha influenzával került be. Ha nem volt oltva, akkor az influenza miatt halt meg, még akkor is, ha egy kamiongázolás miatt került be, és semmilyen tünete nem volt.

    Félreértés ne essen, nem vagyok oltás ellenes, csak azt szeretném, ha normálisan állnának a dologhoz, nem szent-csodaszerként kezelnék, aminél minden mellékhatás csak gonosz kitaláció lehet, ahogy a hatékonyság csökkenése is.

  23. Autista bátyja szerint:

    Pontosan nem ismerem az egyes védőoltásokat, faterom jobban képben van. De öcsém autizmusa bizonyítottan az egyiktől van. Valamint Kent Hovind “Az Éden kertje” videóban (asszem) mutat statisztikát az autizmus ugrásszerű növekedéséről bizonyos védőoltások bevezetése után. És mindez nem városi legenda, hanem az életemet átszövő valóság!

  24. Autista bátyja szerint:

    “Az orvostudományban épp az a szép, hogy ha hibázik, az hamar kiderül.”
    Nómen, és többiek is, csak egyetlen példa arra, hogy ha felbukkan valami addig ismeretlen igazság, az milyen lassan válik elismertté. Semmelweis Ignác mikor felfedezte, hogy szülés levezetése előtt alaposan kezet kell mosni, a kismamák halálozási aránya 30%-ról 2%-ra csökkent. Ignácot viszont kirúgták. Aztán még 3 kórházból is. Végül diliházba zárták, és ott halt meg. Miért? Mert a mai napig a közfelfogásban egyre modernebb dogmák az uralkodók, és ez lassítja nagyon a fejlődést!

  25. mahavira szerint:

    A BCG oltást Izraelben 30 éve betiltották. Nálunk minden újszülött megkapja.
    Az MMR oltás valóban autizmust okoz, de nem (csak) az időközben kivont higany (tiomerzal) miatt, hanem mert emberi géneket tartalmaz. Lemészárolt (abortált) magzat tüdőszöveteiből… Ettől zakkan meg a 15 hónapos csecsemő, amikor az ilyen nagy mellel nyilatkozgató főorvosasszony szerint teljesen veszélytelen idegen sejtek a testébe kerülnek…

  26. [...] cáfoló könyvével egyes számú közellensége lett minden oltástagadó amerikai mozgalomnak (az autizmus és az oltások közötti kapcsolatról már az Urbanlegends.hu-n is szó [...]

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Rekordösszeget adtak a baseball-legenda pólójáért - Pár hete írtam egy cikket a Play ball! blogra baseballos legendákról. A válogatásban szerepelt egy ... - #link
  • Angyal az áruházban? - A 2011. szeptember 11-einek mondott videó természetesen hamisítvány, méghozzá elég gyenge munka, mivel nincsenek jól ... - #link
  • Így büntetik a szabálytalankodó gyalogost Detroitban? - Az incidens valóban megtörtént, a Snopes szerint azonban nem Detroitban, hanem a dél-afrikai Bloemfonteinben, 2012 ... - #link
  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link

Pinterest

Archive Gallery: BeaSpectacular SinkingSpectacular Sinking
Pazar fotók a gyűrűsOrigami Paper GardenBeautiful Portraits
mail manBruce vs BKVMinnesota Timberwolv