2010. dec. 25.
Fizetett-e Rejtő Jenő kéziratokkal?
marinovRejtő egy legenda. Annyiszor cincálták már életének minden apró momentumát, hogy nehéz érintetlen területet találni, holott valójában nincs is életrajza, csak legendáriuma: a 20. századi magyar irodalom egyik legolvasottabb írójáról kevés bizonyosat lehet tudni. Újat így nem nagyon tudok e témában adni, inkább csak összefoglalom, amit a két leghíresebb Rejtő-legendáról tudni érdemes.
Október végén az MTI interjút készített Thuróczy Gergellyel, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) munkatársával. Az írás elolvasása után megkerestem az irodalmi muzeológust, hogy kifaggassam a cikkből kimaradt részletekről, ezzel azonban – mint kiderült – nem voltam egyedül. Az MTI-anyagot követő hetekben a szakértő interjúk sorát adta különböző sajtóorgánumoknak, amelyek tovább boncolgatták a témát. Ezért arra kértem, hagyjuk a teljes legendáriumot, és mélyüljünk el inkább két híres Rejtő-legendában. Ma megtudjátok, igaz-e, hogy Rejtő kéziratokkal fizette adósságait, a minisorozat második részében pedig majd azt, valóban járt-e légiósként Afrikában.
Pincér, cetlizek!
A legenda szerint Rejtő gyakran rendezte számláit kéziratokkal a Japán kávéházban, a pincérek pedig rohantak a szemközti kiadóba, ahol már türelmetlenül vártak a folytatásokra. Thuróczy szerint azonban e szóbeszéd nemcsak a kortársak visszaemlékezéseinek, hanem az író írásaihoz való viszonyának is ellentmond.
Egy 1985-ös, a Magyar Hírekben megjelent cikkben Rejtő kortársa és barátja, Ritter Aladár (1903-1993) így emlékezik a legendáról: „Müller úr, a Nova kiadója nem is bajlódott volna azzal, hogy sorokat fizessen, vagy oldalakat. Emlékezésem szerint Müller úr – bármilyen szőrösszívűnek gondolják -, felfedezte Rejtőt és viszonylag jól fizette. Az persze megtörtént, hogy a kéziratot részletekben ’szállította’ a szerző, és ilyenkor előlegeket kapott”, de az, hogy „a főpincérnek tíz sort adott, a trafikosnak ötöt, a szabójának tizenkét gépelt oldalt”, nem igaz. Ritter visszaemlékezése szerint P. Howard mintegy 2000 pengőt kaphatott egy-egy légiós történetért, ami igen jó fizetségnek számított akkoriban, a pénz azonban szétfolyt a kezei között (leginkább elkártyázta).
Thuróczy, aki számos alkalommal átbúvárlotta a PIM-béli kéziratos Rejtő-hagyatékot, illetve a Széchényi Könyvtárban lévő, mennyiségét tekintve kisebb anyagot, úgy véli: a legenda azért is alaptalan, mert Rejtő nem készre írta a műveit. Munkamódszeréről Hámori Tibor Piszkos Fred és a többiek című könyvében Kovács Magda, a szerző egyik gépírónője számol be. Vallomásából megtudjuk, hogy Rejtő folyamatosan diktált, és közben nem korrigált. „Nem jegyzetelt előre, a szerkezet és a hős benne élt. Miután elkészültem, átvette tőlem az anyagot és elkezdte stilizálni a szöveget. Másnap visszakaptam a kéziratot, majdnem mindegyik oldal össze volt firkálva, de úgy, hogy néhány flekken csak két-három olvasható sor maradt.” Könyve függelékében Hámori ezt mintaoldalakkal illusztrálja, s a PIM-ben őrzött töredékes Rejtő-regénykéziratok java részét is agyonfirkálta javításaival a szerző.
Rejtő hosszú és dühödt levelekben tiltakozott, ha többszörösen átírt anyagából a kiadó húzott valamit. A tizennégy karátos autó folytatásaként írt Vanek úr Párizsban című regényében Müller Pál kiadó ellentmondásokat talált, és átírásra visszaküldött néhány fejezetet Rejtőnek. Az akkor már idegszanatóriumban tartózkodó szerző dührohamot kapott, és szakított addigi kiadójával, de még a kéziratot is szétszakította.
„Ez a Howard kibírta azt is, hogy az Előretolt helyőrség legjobb részeiből 42 oldalt húzzon, mert ezeknek az olvasóknak nem kell a humor, csak épp egy kicsi. Ez kibírta A fehér folt 3×25 oldalas húzását … és a Szőke ciklon-ra erőszakolt afrikai véget. Ez íróölés. Ajánlom magamat uram!” – idézi Rejtő dühös levelét Hámori. Márpedig – mutat rá már Thuróczy – ha valaki ennyire ragaszkodik a szövegéhez, az nem sordíjra ácsingózó bérszerző, hanem igazi művész.
Szerinte e legenda esetében inkább egy vándoranekdota Rejtőre címkézéséről lehet szó. Ha a neten rákeresünk a „kézirattal fizetett” kifejezésre, láthatjuk, hogy például Sarkadi Imréről is meséltek hasonlókat:
„A kávéházi író, a legendák szerint, kézirattal fizetett egykoron. Volt egy kis fürge aggastyán a New York-házban, Feldmann bácsinak hívták. Fiatalon Aranymadár volt a neve, mert a kávéházban neki adta át versét, tárcáját az író. ’Repüljön fel, fiam, a szerkesztő úrhoz vele, cserében pénzt kap tőle.’ Az író aztán ebből fizette ki cechjét, Feldmann meg a neki járó borravalóból élt. Állítólag olyan fizetőpincér is létezett, akinél az Aranymadár közvetítését ki lehetett kerülni, az író egyenesen a főúrnak fizetett kézirattal”.
Hámori Tibor, Rejtő Jenő „életrajzírója” avagy legendáriumának rostálója-kompilátora – aki évtizedekkel ezelőtt még találkozott az író személyes ismerőseivel, s ennek nyomán írta meg idézett riportkönyvét – pedig egy nemrégiben megjelent interjúban lehetséges magyarázattal szolgál a vándormotívumnak tűnő „kézirat-valutázás” Rejtőre való vetítésének okáról.
„És hogy fizetett-e kézirattal? Ilyet nem hallottam, olyat viszont igen, hogy megállapodott a Techner hentessel, akinek a Wesselényi utca és a körút sarkán volt az üzlete, hogy ha ő valakinek felír mondjuk 15 deka absnitzlit (szalámivéget) vagy 20 deka töpörtyűt, és az a valaki bemegy a boltba ezzel a Rejtő által írt cetlivel, fizetés nélkül szolgálják ki, a számlát majd ő utólag rendezi.”
Összefoglalva: Thuróczy azt elképzelhetőnek tartja, hogy Rejtő egyszer, poénból, hatásvadász szándékkal kézirattal fizetett kedvenc kávéházában, ám azt, hogy ez rendszeres lett volna, és hogy a szemközti kiadóban egy nagy füzetbe ragasztották az innen-onnan beérkező szövegrészleteket, várván a teljes mű kikerekedését, valószínűtlennek tartja.
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:
Ma olvastam ki (64 évesen) gyerekkorom kedvenc írójának megint egy könyvét (sokadjára, szerintem mindegyik megvan). A humorát, a stilusát nem lehet utánozni. A fenti cikk valamit ír – lehet hogy igaz – de én sokat olavastam Rejtő Jenő életéről de nem hiszem el, hogy ez rendszeres lett volna. (Mármint a kézíratokkal való fizetés.)
Holnap a “Néma revolverek városa” következik.
Legjobban azt hiányolom,hogy 1943.december 30,vagy 31-e nem hozott még kellő megemlékezést az író halálának.
Nekem van egy díszkiadásom,amit természetesen nem olvasok,de az albatrosz könyvekben,a vasárnapi regények sorozatban és máshol megjelent valamennyi Rejtő írásom megvan,még azok is,amik nem Rejtő J (P. Howard) néven jelentek meg. Én így tisztelgem előtte,függetlenül attól,hogy mennyire lehet a “nagy ” jelzőt ráilleszteni.A maga stílusában egyetlen volt és máig is utolérhetetlen.
számomra az érdekes a fenti anyagból, hogy miért von le valaki logikailag megkérdőjelezhetetlen következtetést nem tényszerű információkból (“emlékezetem szerint”, stb…)? ez nekem olyannak tűnik, mint amikor kapunk egy frappáns, teljesen korrektnek tűnő magyarázatot, s mivel nem is akarunk hibát találni benne (lustaság, igénytelenség vagy egyéb ok miatt), hát nem is fogunk, s elfogadjuk késznek.
szerintem azonban az maga nem bizonyíték a cetlis fizetésre, hogy azt mondja valamely kortársa: “szerintem aki így viszonyul a műveihez, az nem alacsonyodhat le arra a szintre, hogy béríróvá váljon…” valami ilyesmi volt a magyarázat, ugye…
nos, ez akár igaz is lehet, én nem tudom, de azt is vegyük figyelembe, hogy aki ennyire összetett egyéniség, mint Rejtő, aki ennyire zilált életet élt, az nem fog mindig logikusan cselekedni. tehát nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy általában véve ragaszkodott az írásaihoz, de ha úgy hozta a sors (kártyaadósság, új cipő vétele a meglévő lyukas helyett, amit hordott, és sorolhatnám még…), akkor akár el is kótyavetyélhette azokat részletekben. ez ráadásul illene is hozzá, illetve a légiós vagány karaktereihez. tehát ki tudja, talán ez is, az is előfordult életében. hol ragaszkodott az irományaihoz, hol egy kézlegyintéssel eladta egy számla kifizetéséért. ettől még lehetett művész (szerintem az is volt), de érzésem szerint ő nagyon is jól tudta, mi az, amit alkot napról napra. tudta, hogy remek, de mégiscsak ponyva az, amit létrehoz, éppen ezért lehet, hogy saját művei felé is egyfajta malíciózus érzéssel fordult. talán… nem állítom, de hihetően hangzik, meggyőztem magamat
nem mondom, hogy ez az igazság, amit én itt összehordok, de van olyan ötlet, mint az, amit itt olvashatunk. a fenti okfejtés írója igazából beletúrt valamibe, aztán kész. ez közel sem komoly felderítő riport, csupán egy érdekes sztorizgatás, ami ettől még lehet, hogy rátapint a lényegre, de nem bizonyít semmit. tehát értékén kezelendő…
javítás:
“szerintem azonban az maga nem bizonyíték a cetlis fizetésre…”
helyesen:
szerintem azonban az maga nem bizonyíték a cetlis fizetés NEM LÉTÉRE…
ezt kihagytam belőle az előbb, úgy félreérthető volt…
fanny,
az általad idézett “bizonyíték” csupán a magyarázat _egy része_ volt, ennél voltak konkrétabb “bizonyítékok” is, még ha én egyszer sem használtam a bizonyíték szót.
szerintem az anekdota valóságtartalmára a józan ész mutathat rá a leginkább: miért fizetne a pincéreknek a kiadó cetlidarabokért, amikor a szerző maga – kis túlzással – hetente szállítja neki a könyveket.
Az első mondat máris helyeten: Rejtő legenda, nem “egy” legenda. Még jó, hogy nem két legenda. Ha már írókról írunk, használjunk irodalmi stílust, ne pongyolát. Vagy ne írjunk semmit.
@ fanny (meg mindenki):
Eltekintve Rejtő művészetétől és életstílusától, van itten egy logikai csavar. Nem a legenda valóságtartalmának hiányát kell bizonyítani, hanem a meglétét. Amennyiben arra nincs konkrét bizonyíték (legalább egy személyes vallomás a pincértől, akinek így fizetett), akkor legendának tartjuk a sztorit. A többi része a cikknek, ahogyan Marinov úr is írja – magyarázat.
Ez egyébként mindenféle okfejtésre igaz – aki állít valamit, az bizonyítson is!
Lehet, hogy ez is legenda, de az évfolyamon mindenki úgy tudta a 60-as évek végén, hogy belgyógyász professzorunk, prof. Földi Mihály Rejtő Jenő fia volt. Talán ő vagy lányai (a fiatalabb, Földi Katalin évfolyamtársunk volt)tudnának hiteles választ mondani a legendára. Ők – az egész család – 1969-ben távoztak nyugatra.
Kedves Alius,
nem nagyon értem ám, miért ne lehetne az egyet használni abban mondatban. De majd biztos elmagyarázod.
jogos. amit állít valaki, azt kell igazolni általában, s nem azt, hogy nem így van… ebben egyetértünk Janossal.
De:
ennek az oldalnak ha nem tévedek az a témája, hogy ismert, valósnak vélt tévhiteket cáfol. tehát ha már logikai gondolatmenetnél járunk, akkor hogy is van ez?
szóval ebben az esetben igenis azt kell bizonyítani, hogy ez a cetlis fizetés nem volt valós, mert hogy erről szól az oldal, kérem alássan… ha az lenne a portál célja, hogy kiderítsen bizonyos dolgokat, más volna a szitu, de tudtommal itt a cáfolás a lényeg.
hozzáteszem, nagyon jó kis oldal ez, nem a kákán is csomót kereső ember vagyok, de itt éreztem egy kis logikai bukfencet, azért írtam…
másik dolog, Ivánnak igaza van, a józan ész azt sugallja, aki elég gyorsan kész anyagokat szállított, annak miért fizetett volna a kiadó rész-fecnikért?
De:
újfent azt mondom, mint korábban: ez egy – amúgy elég erős – feltételezés, de nem bizonyíték. ön így gondolja, s lehet igaza is van, mert valóban, mért fizetett volna a részletekért, ha egészet kapott pár nappal később esetleg. na de én meg azt mondom erre (további ismétlése önmagamnak, de ezek szerint szükség van rá), hogy egy olyan ember, mint Rejtő nem szorulhatott meg sokszor, s nem vasalhatott ki kisebb összegeket a kiadótól, mivel “vészhelyzet” volt? dehogynem. ön laboratóriumi logika szerint vezeti le ezt, én meg életszagúan, ha szabad így különbséget tenni kettőnk között.
igen, elvileg ez így van, ahogy Iván írja, de egyfelől nem biztos, másfelől nekem túl steril a gondolatmenet. nekem sincs semmiféle bizonyítékom a magam igazára, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy zilált lelkületű emberke mindig ugyanúgy, mindig optimálisan viselkedett…
ja, és ha netán úgy van, ahogy sejtem, az is magyarázatra lelhet, hogy mire fel jött létre ez az egyébként érdekes anekdota (nevezzük így). mert – s itt most tényleg nem akarom egyik kedvencemet deheroizálni – lehet, tényleg voltak ilyen esetek, amikor a kiadóhoz bekopogtatott Rejtő, hogy ugyan már, adna némi pénzt, bár még nincs kész teljesen, de meglesz hamar, stb. viszont utólag ezt a talán számára degradáló dolgot, hogy ilyenre kényszerült, úgy lehetett legjobban finomítani, hogy egy nagyvonalú sztorit körítettek hozzá. tehát nem ő kopogtatott be előlegért megszorulva, hanem a kávézóból a pincér caplatott át egy cetlivel.
mindjárt máshogy hangzik. s még részben az igazságot is fedi.
na, de ez is csak “agymenetelés” volt a részemről, ám nekem tecccik ez is
lehet gyártani még párat.
a lényeg: hajlok rá, hogy Iván írása rendben van, csak éppen engem nem győzött meg. de szerintem nem is ez volt a célja. arra szeretnék csupán rávilágítani, hogy ez a szempont, amit én képviselek, nem hagyható ki a logikai gondolatmenetből sose, ha művészekről van szó. hol így, hol úgy viselkednek. nem hiszem, hogy rájuk lehetne húzni a sablon lepedőjét, már hogy egy képzavarral éljek.
Alius kifogásának magyarázatára én is kíváncsi vagyok… Sőt, én még egy kéréssel megfejelNÉNK:
“Ha már írókról írunk, használjunk irodalmi stílust, ne pongyolát.”
Miért is? Miért ne lehetne EGY íróról pongyola-stílusban írNUNK (ha egyáltalán egyetértÜNK abban, hogy a cikk stílusa “pongyola”…)
bio
Kedves fanny!
Hogyan lehet valaminek a nemlétét bizonyítani? Vagy azt, hogy nem történt meg? Ilyen bizonyíték nem létezik, és nem is létezhet – gondolkodásunk, logikánk jellegéből fakadóan.
Továbbá: Ha jól értem Marinov úr korábbi szavait, ez az oldal nem a legendák cáfolatára , hanem azoknak a józan ész fényében való bemutatására jött létre (igaz, hogy ez gyakran cáfolatot is jelent). A józan ész méltóságának (meg a sajátunkénak)tartozunk azzal, hogy a hitet nem keverjük össze a bizonyossággal, a tetszetős feltételezést a tényekkel, és nem különböztetünk meg “laboratóriumi” meg “életszagú” logikát. Csak logika, csak józan ész, csak ráció létezik – ezeknek nincsenek különböző fokozatai.
Ennek tükrében összefoglalom a cikk lényegét: Van egy anekdota, mely szerint Rejtő rendszeresen kézirat részletekkel fizetett a kávéházban, ilyenkor azt mondta, hogy “Főúr, cetlizek!” . Arra senki nem mutatott fel bizonyítékot, hogy ez akár egy alkalommal is megtörtént volna, sőt több személy véleménye szerint, különböző okokból is, valószínűtlen a történet. Ennyi.
Kiemelem belőle, hogy rendszeres eseményről szól a történet, amelyhez még rituálé is társult. Ez a valószínűtlen dolog. Arról senki nem beszélt, hogy egy alkalommal, valami hasonló megtörténhetett-e. Nem erről szól a cikk. A legenda születésére, pusztán spekulatív alapon, én is ki tudnék találni mindenféle magyarázatot, pl.: Rejtő egy kabaréjelenetben kívánta felhasználni a kézirattal fizető író ötletét, ezt valakinek el is mesélte, az tovább mesélte, aztán ez a legenda lett belőle.
Teljesen logikus magyarázat, csak éppen mindenféle tényalapot nélkülöz. Attól még lehet, hogy igaz, de nem kívánom senkitől, hogy annak tartsa.
De nem megyek ilyen messzire. A cikkből azt a végkövetkeztetést vonom le, hogy pusztán vándoranekdotáról van szó – amíg ennek ellenkezőjéről a tények meg nem győznek.
Feleségem most mondja, hogy Szerb Antalnál olvasott valamit a témáról. Utánanéz. Az eredményt közölni fogom.
Kedves Erazmusz! Képzavarral szólván: mint a legendagörgeteg egyik felgöngyője és adattáros szólok hozzá az általad megpendített legendához. Földi Mihály 1920-ban született (és ha minden igaz, ma is él), Rejtő Jenő pedig 1905-ben. Ebből az következik, hogy Rejtőnek 14 éves korában kellett volna nemzenie a belgyógyász professzort, ami bár biológiailag nem lehetetlen, de valljuk be, nem életszerű és nem valószínű (valamelyest azonban rávilágíthat a legendák születésének mikéntjére)… Ennek ellenére érdekes lenne megkérdezni a családot, mert vélhetően volt közük Rejtőékhez (tán újabb legendafoszlató adatmorzsákat is kaphatnánk tőlük, vagy épp megerősítést). Ne fogd vissza magad…
Alius (szerintem) a határozatlan névelő használatát kifogásolta (fogásolta ki
), ami jellemző az angolra, németre, a választékos magyarra viszont kevésbé. Már úgy értve ezalatt, hogy a jelzett mondat értelmes lenne a névelő nélkül is, így a névelő fölösléges. Az angolban, németben nem hagyható el, a magyarban igen.
Másrészt viszont.
A mondat így, éppen így “pesties”, a két világháború közti kávéházi miliő, a germanizmust használó kabarészerzők világa stb. “Hát kérlek alássan kedvesem, ez a Rejtő egy legenda. Egy talentom. Weisz úr, egy kapucínert lesszíves.”
Alius észrevétele helyén lenne, ha tudományos cikkről vagy emelkedett stílű szépirodalmi műről beszélénk. Itt bőven elmegy. (Ami nem az oldal kritikája, természetesen.)
[...] szombati bejegyzéshez képest a maiban több a kérdőjel, ugyanis egy olyan legendát készülünk az irodalmi [...]
Megvan, honnan ismerős ez a történet: Cyrano de Bergerac a Holdbéli utazás című regényében (1649) használják a holdlakók verseiket fizetőeszközként. Vagy még régebbi gyökerei lennének az ötletnek?
Rejtő Jenő hatalmas iró volt, de azt kevesen tudják hogy akkoriban többen is irtak hasonló stílusban, légiós könyveket, ezek közül Rejtő után mindenképp említésre méltó Nagy Károly akinek szintén volt álneve, nem is egy (Kockás Pierre, Charles Lorre, Charley Long). Aki szereti Rejtőt feltétlenül olvassa el Kockástól Az elfelejtett erődöt és Az öngyilkos század-ot, nekem csak ezeket sikerült beszerezni ezért a többi könyve nem tudom milyen, de mintha Rejtőt olvastam volna.
@zsobi: “Alius (szerintem) a határozatlan névelő használatát kifogásolta”
Aha, és ezzel: “Még jó, hogy nem két legenda.”
Mert a kettő még határozatlanabb?
Ez 1 ellentmondás. Vagy 2?
Az újpesti Berda József, aki ígéretes fiatal költőként kezdte – Baumgarten díat is kapott – később annyira elzüllött, hogy a kocsmaajtóban állva megszólítot minden, a kocsma előtt elhaladó jobb öltözetű férfit, hogy: “Nem akar egy Berda verset?” És ha az illető igent mondott, akkor a mindig nála lévő jegyzefüzetbe lefirkantott egy kisebb verset, az illető meg fizetett Berdának egy felest.
Ezek a “fecnik” a mai napig kerülnek elő, tehát ez pl. nem urban legend, és Rejtővel is előfordulhatott hasonló, ha meg volt szorulva, ha képes volt akkori 10 havi járandóságát elverni pillanatok alatt…