2010. dec. 28.
2010 internetes átveréseinek listája
marinovMegint eltelt egy év; nézzük, mit hozott 2010 internetes átverés fronton. A tavalyihoz hasonlóan ez sem egy toplista, csupán szubjektív kronológiai sorrend. Azaz – mielőtt a kommentek között szóvá tennétek – nem a legfontosabb átverések listája, csupán egy szórakoztató és tanulságos válogatás a neten terjedő hoaxokból.
500 férfit fertőzött meg HIV-vel
Internetre feltöltött videójában január közepén egy amerikai nő azt állította, több mint 500 férfit fertőzött meg a HIV vírusával. A felvételről később kiderült, hogy átverés.
Facebook-átverések
2010 a Facebook éve volt a magyar weben: a közösségi oldal már az év első felében megközelítette, majd túl is szárnyalta magyar riválisát, az iWiW-et. Bár sok új tagot meggyőztek a rémisztgető levelek, továbbra sem igaz többek között az, hogy fizetős lesz a Facebook, nem lehet megnézni, ki nézi a profilunkat, nem kell törölni rejtélyes alkalmazásokat, viszont bizonyos esetekben nem célszerű kattintani még az ismerőseinktől kapott ajánlatokra sem.
Pirosat kapott az MTI, majd korrigált
A naponta sok kis színes hírt – köztük nem egyszer hoaxokat is – közlő MTI februárban elismerte, hogy tévedett, és visszavonta a Piros lap helyett bugyit rántott elő a bíró című anyagát.
Óvodából eltűnt kislányt kerestünk
A szokásos internetes rémisztgetésnek tűnt, aztán kiderült, van valóságalapja annak a lánclevélnek, mely egy kislány eltűnéséről számolt be. A bűnügyis kolléganő megtudta: nem egy lány tűnt el, hanem kettő, de nem ismertetlen tettes vitte el őket, hanem az apjuk.
Tojással megállított autósok
Újfajta rablási technikával és az azt alkalmazó “kissebségekkel” rémisztgetett egy körlevél februárban, azonban még a módszer hatékonyságát sem sikerült bizonyítani.
A forgetomori.com áprilisban egy 40-es évekbeli fotóról számolt be, amelyen egy furcsa alak tűnik fel, sokak szerint egy időutazó. Orosz tévések decemberben megvizsgálták az eredeti fotót egy félreeső kanadai múzeumban.
Sárga lap megjátszott halálért
Szupermorbid sztori szaladt végig a neten május elején, eszerint egy pályán haldokló focistának szimulálásért sárgát mutatott a játékvezető. Később cáfolták az értesülést.
Terhesség 3D pornótól
Szintén májusban a Gizmodo dőlt be a brazil Hírcsárdának, és röppentette világgá a(z ál)hírt, miszerint egy amerikai nő teherbe esett egy 3D-s pornótól.
A miskolci kínaiak
Májusban Miskolc volt a sláger a magyarok postafiókjában, feltámadt ugyanis a legenda, miszerint kínai boltból rabolnak el ártatlanokat. A rendőrség természetesen cáfolt, a sztoriból pedig Jáger Attilának köszönhetően BookArt-könyv született.
Két nap
Ezen a nyáron sem maradt el a lánclevél, amely évről évre az égitestek duplázódását ígéri. Sőt, idén alaposan felülígértek az addig szokásos holdra, és két napot jósoltak június 21-ére.
Egy másik nyári körlevél Sziget-jegyek megnyerésével kecsegtetett, a KOSÁR magazin azonban bemutatta, mennyibe kerülhet az ingyenesség annak, aki nem figyel.
A Google keresések és a Twitter-üzenetek alapján július elején sokan boldogan konstatálták, hogy eljött a nagy nap, ahová a Doki a filmben utazni szeretett volna. A baj csak az, hogy 2010. július 5. soha nem szerepelt a filmben. Photoshop-átverés áldozatai lettek a rajongók.
A Hírcsárda, tudod, a vicclap – tanulták az új nevet a nyáron országszerte. A vicces kamuhíreket közlő oldal júliusban több személyt és oldalt megviccelt; áldozataik között minisztérium és lapok egyaránt megtalálhatók.
Júliusban felbukkant egy ötletes körlevél, amely azt állította, hogy a Fidesz egy 1952-es Szabad Nép cikkből nyúlta a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának szövegét. A lóláb több helyen is kilógott, s a történész meg is mutatta, hol.
Nagyon-nagyon régi rémisztgetős levél bukkant fel a magyar neten októberben. Hangfelvétellel is illusztrált tartalma szerint tudósok Szibériában lefúrtak a pokolba, és valami egészen elképesztő dolgot találtak ott.
Ugratásnak indult, de a végén balul sült el. Egy ijesztgetős rövidfilm története október végéről.
Celebhalálok
Idén is sokkal több sztár halt meg a neten, mint a valóságban. A Michael Jackson halála óta újult erővel támadó álhalálhírek 2010-ben is rengeteg ellenőrző munkát adtak a szkeptikus újságíróknak.
Online szavazás a születendő gyerekről
Óriási vihart kavart egy amerikai házaspár weboldala, mert állítólag az internetezők segítségével szerették volna eldönteni, hogy születendő gyermeküket elvetessék-e vagy sem. Később kiderült: csupán online átverésről volt szó – a szerző egy amerikai internetes körökben jól ismert provokátor volt.
Hamis iPadek, ünnepi munkalehetőségek, gyanúsan olcsó ajánlatok – a McAfee toplistát készített az ünnepek környékén.
Kamu a szerb cápaölő története
Egy decemberben felröppent “hír” szerint egy részeg szerb turista beugrott a tengerbe, és ezzel hősiesen megölte a hetek óta rettegett egyiptomi cápát. A tudósítás azonban egy szatirikus híreket közlő szerb oldalról érkezett.
Na mit hagytam ki? Írjátok csak meg!
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:












Tudom már, mi maradt ki, amire szintén Thuróczy Gergely hívta fel a figyelmem:
http://szeretembudapestet.hu/hirek/2010/09/lakner-hugo-emlekoldal/
http://hugolakner.com/
http://www.octogon.hu/szobrot+a+gellert-hegy+tervezojenek+1.html
http://www.octogon.hu/a+hegyet+is+magyarok+talaltak+fol++1.html
de kár, hogy nem tarthattam meg ezt a bookart könyvet…
iwiw-es körlevél pontos tartalmára nem emlékszem, de a lényeg: bill gates szétosztja vagyona felét, ha időben jelenkezel valahol, te is részesülhetsz belőle.
Ezt a Bill Gates-es levelet már 5-6 éve is megkaptam myvip-en…
Meg kéne ismernünk annak a romániai hatéves kisfiúnak a történetét, akivel gyerekpszichológushoz fordultak, ott derült ki hogy földönkívüli, és a beszélgetésekből egy hetvenvalahány oldalas könyv készült amit apró keresgéléssel bárki elolvashat. Ez mi lehet? Kamu,valóság, üzlet, félrevezetés, új hit, erre nagyon kíváncsi volnék,mert ez a jelenség állítólag nagyon kinyitja az emberek szemét…
Gellérthegy röviden: http://szeretembudapestet.hu/hirek/2010/10/pontositas-lakner-hugo-kapcsan/