Volt egy fényképalbum. Abban voltak lefényképezve a lányok meztelenül, persze csak nyaktól lefelé, hogy a fejük nem látszott. És ha valaki bement a presszóba, mondott egy számot, hogy hány cukorral kéri a kávét, és ezzel jelezte, hogy hány száz forintot szán a dologra. És akkor azokat a fényképeket megnézhette, vagyis abból a kategóriából választhatott” – mutatja be a film egyik szereplője az egyes elemeiben a Gerbeaud-sztorira hasonlító presszós jelbeszédet.

A szervező madám – ahogyan arról könyvében Tóth Eszter Zsófia is beszámol – a “kövér, pornós-presszós Kati”, akihez “vezető férfiak” járnak. Presszós Kati “rohasztja a családi életeket”, hatására terjed az alkoholizmus, üzletében összeverekednek az emberek. Üzelmeit úgy buktatják le, hogy “az egyik srác megismerte a felesége papucsát” az elébe rakott fotón.

Az egyik kritikus szerint a filmben a férfiak és a nők is vállalkozók, csak a maguk módján: “Hősünk vállalkozásának háttérében egy prostituált géemká is működik”. Az ábrázolás szerint míg a férfiak az eszükkel, a nők a testükkel foghatnak vállalkozásba. Az, hogy a gyeses anyukák miért prostituálódnak, kevésbé érdekelte a kritikusokat – említi meg Tóth. Az is csak néhányukat foglalkoztatta, hogy a film mennyiben ábrázolta a valóságot. Arról, hogy a gyeses anyukák kuplerájt rendeztek be a presszóban, “már hallott” a Kisalföld újságírója, a Déli Hírlap szerzője azonban reménykedett, ha elő is fordult valaha ilyesmi, az nem általános.

A történet valóságtartalmát Tóth Eszter Zsófia sem elemezte, csupán a film által közvetített képet. Kérdésemre azonban elmondta: szerinte fikció a sztori, amely ahhoz kötődik, hogy a jó anyák otthon vannak a gyerekekkel, azonban – ahogy az az irodalmi ábrázolásoknál szokásos – vannak rossz nők is, akik a testüket is árulják. Mindemellett megjegyezte, ő is lakótelepen lakik, ahol maga is hallott már hasonló sztorit, ezt azonban inkább a film recepciójának tudja be.

Megkerestem a készítőket is. Szomjas György rendező szerint a gyesen lévő lakótelepi kismamák ügye létező szóbeszéd volt akkoriban, aminek valószínűleg volt valami valóságalapja. Szomjas viszont ma már mosolyogva emlékezik arra, hogy ahány városban bemutatták a filmet, annyi helyen mondták rá a helyiek: “Igen, ez itt történt”.

A másik forgatókönyvíró, Fekete Ibolya elmondta: az alkotással – amelyhez Egerben gyűjtött anyagot – sem megerősíteni vagy cáfolni akarták a szóbeszédeket, csupán megmutatni, miket beszélnek az emberek a történet kapcsán. Ennek megfelelően lejegyzetelt minden helyi pletykát az ügyben, és ezek nagy része be is került a filmbe.