Lássuk kronológiai sorrendben:

1927. november 4.
Különös tréfával ültette fel egy eddig ismeretlen tréfacsináló a legnagyobb milánói sportlapot. Telefonon közölte a szerkesztőséggel, hogy Redaelli Ambrogio az ismert olasz boxolo meghalt. A lap meleg megemlékezést közölt a boxolóról, de midőn a sportferfi barátai a lap által jelzett időben a temetésen megjelentek, maga a boxoló fogadta őket, akinek könnyebb influenzán kivül semmi baja nem volt. A tréfa milánói sportkörökben élénk feltűnést keltett.

1928. június 9.
A Morning Post feltűnő helyen nagy alcímekkel állitolag Magyarországot járt angol névtelen levelét közli a Rothermere-kultusz által keltett magyarországi veszedelmes illúziókról. Az egész ország felett – úgymond – a Rothermere-őrület lett úrrá. Az összes kirakatokban nemzeti színekkel diszitett Rothermere-arckép látható. Csak az ő nevét emlegetik. Az intelligensek emberek körében némi kételkedésre lehet találni, mégis nagyon nyugtalanító: hogy a nép többsége megvan győződve, hogy Rothermere rövidesen vissza fogja állítani Magyarország régi határait. A megoldást egyszerűen ugy képzelik, hogy a legközelebbi választáson Rothermere megbuktatja Balawint és Lloyd Georgeot ülteti a helyébe. Noha az utóbbi is szerzőtársa volt a gyalázatos trianoni békének, “most állitolag bevallja, hogy Magyarország ellenségei őt félrevezették és befolyásolták. Annyi biztos; hogy az angolok még sohasem voltak olyan népszerűek Magyarországon, mint most. … Amióta valaki azt hazudta, hogy átúszta a Csatornát, azóta nem volt példa ilyen groteszk felültetésre, sajnos azonban ez a tréfa rosszul végződhetik ugy Angliára, mint Magyarországra nézve.

1933. július 25.
A londoni Földtani Múzeum folyosóin óriási derültséget keltett az a hir, hogy a világgazdasági értekezlet irattárában komoly külsejű, szabályszerűen iktatott és kezelt beadványt találtak, amely a “Ruritania bizottság” javaslatát tartalmazza. A javaslat az értekezlet ismert hivatalos nyelvezetén hivatkozik arra, hogy a munkanélküliek száma meghaladja a 30 milliót, az egész világon óriási árukészletüket halmoznak fel, a külkereskedelem elsorvad, a vámsorompók megfojtják a kereskedelmet és növelik a munkanélküliséget s a józan pénzpolitika a gazdasági javulás első feltétele. Mindezek alapján a világgazdasági értekezlet szellemének megfelelően javasolja a küldöttség, hogy 1./ korlátozzák az összes elsőrendű szükségleti cikkek, különösen buza, cukor, kávé, tej, vaj, gyapot, hus, stb termelését 2./ pusztítsák el az összes felesleges készletet, melyeket az éhező nemzetek javára lehetne használni s a fennmaradó készletek árát emeljék; 3./ emeljék a nemzetközi vámtételeket, ahol teljes behozatali tilalmat nem lehetne alkalmazni; 4./ halasszák el az összes valutaügyi döntéseket; 5./ szólitsák fel az összes kormányokat, hogy ne folytassanak közmunkákat a munkanélküliek támogatására. Végül tekintettel a szőlőtermelési, a phyto-pathelogiai és a kakaocsérjék megbetegedéséről szóló határozatok feltűnő nemzetközi sikereire, mondják ki az összes bizottságok, hogy ‘indokoltnak találták az értekezlet újbóli összehívását 1935. április 1.-ere. A tréfa szerzőjét senki sem sejti. Ruritania Sir Anthony Hope, a napokban elhalt angol regényíró egyik szatirikus regényének színtere, mely alatt Angliában elmaradt balkáni országot szoktak érteni.

1933. szeptember 15.
Lisszabonban egy fiatalember 50 escudoba fogadott barátjával, hogy házassági ajánlatára legalább kétszáz nő jelentkezik. Az egyik napilapban hirdetést tettek közzé és a “jövendőbeliekkel’ a találkozót egy nagy szállodában jelölték meg. A megjelölt időben a szálloda ostromlott várhoz hasonlított, míg a két fiatalember az előcsarnokban szivarját sziva, nyugodtan számlálgatta az érkező hölgyeket. Epen a kétszáztizennyolcadik hölgynél tartottak, amikor rendőrök jelentek meg a szállodában és fiatalembereket a becsapott nők fenyegető magatartása közben elhurcolták. A rendőreire a gonosz tréfa szerzői egyenként 150 escudo pénzbüntetésre és a vidékről érkezett hölgyek utazási költségének megtérítésére ítélte.

1935. április 6.
Louis Cherry, a Ford-vállalat detroiti gyárának munkása, hosszú szenvedés után korházban meghalt, mert valaki áprilisi tréfaként megmérgezte szendvicsét. A rendőrség nyomozza a kegyetlen tréfa szerzőjét.

1935. december 6.
Az Universul válaszol az Uj Magyarságnak “A magyarok nem mennek Ázsiába” cimü cikkére, s azt irja, hogy egyszer irtak a magyar lapok valami okosat és végül az is tréfának minősült. Nincs kifogásunk az ellen – irja a lap – hogy a magyarok itt maradjanak, ha nem zavarjak az európai békét. De jól ismerjük propagandájuk eszközeit. Ezek a hazudozás, siránkozás, megtévesztés és a történelmi valóságok meghamisítása.

1936. december 10.
Parisban az államférfiakat magas állásuk nem védi meg a tréfa és a guny nyilaitól. Egy nagy montmartrui étterem Blum miniszterelnök fejének hatalmas káposztáiéból kivágott torzkópét helyezte el kirakatában. A miniszterelnök jólismert lelógó bajuszát szálakra vagdalt hagymaszárak mosolytkeltő jellegzetességgel adják vissza.

1938. január 11.
Toronto polgárai egy reggel arra ébredtek, hogy a háborús emlék női főalakja két fűzőt tart felemelt kezeiben. A hatóságoknak csak tüzoltólétrák segélyével sikerült a szokatlan ruhadarabokat a szédítő magasságból eltávolítani. A tréfa elkövetőjét nem sikerült kinyomozni.

1938. május 11.
A nyugat-ausztráliai Gwalia városkában Felico Amanasco olasz bányász csendesen borozgatott szállásadónőjével és egyik lakótársával, majd a konyhában talált fehér kristályból, amelyet timsónak vélt, néhány darabot-tréfából lopva a borba kevert. Néhány perc múlva a két ivó irtózatos kinok között összerogyott. Csak ekkor látta Amanasco, hogy a fehér kristály méreg volt. Lelkiismeretfurdalástól félőrülten hatalmas disznóölőkéssel mellbe szúrta magát s vérrel borítva a konyha padlójára zuhant. Nemsokára hazaérkezett a ház másik két lakója, akik a tragédia három áldozatát gépkocsira rakták, hogy kórházba vigyék őket. A kocsi útközben egy másik jármüvel összeütközött, darabokra tört és ” két kisérő olasz súlyosan megsebesült. A szerencsétlen tréfa öt áldozata élet-halál között lebeg.

1939. március 7.
Csuta István péksegéd és Mészáros János motorszerelő még 1937 újév napján Dunakeszin a kocsmában borozgattak és a spanyolországi eseményeket tárgyalgatták. Ez alkalommal Mészáros János olyan kijelentést tett, hogy jön a vörösvilág, nálunk is kommunizmus lesz és lángtengerré változik itt minden, kő- kövön nem marad. Csuta István hozzáfűzte: jó is lesz, ha jönnek a vörösök, okkor egy-két embert én is megfojtok. Te is ezek között leszel, – mutatott egy kocsmabeli vendégre Csuta István.
Eljárás indult ellenük az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására” irányuló izgatás miatt. Mészáros János tagadta a cselekmény elkövetését, azzal védekezett, hogy ő nem szólt semmit. Ellenben Csuta István beismerte, hogy résztvett a vitában, meg is tette azt a kijelentést, amely miatt vádolják, de egyáltalán nem komoly formában, az egész nem volt egyéb mint borozgatás között elkövetett tréfa. A biróság azonban ezt a védekezést sem fogadta el és mindkét vádlottat tizenötnapi fogházra ítélte.

1947. április 1.
“Atomrémhir” – mint áprilisi tréfa,
Eindhovenben április 1-én majdnem vakrémületet okozott az a megtévesztésre szánt hir, hogy “atompor* elpusztítással fenyegeti a várost. Az Eindhoven Dagblad cimü lapban megjelent hír hatására sok lakos előkészületet tett a menekülésre és végül a rádiónak kellett megnyugtató közlést kiadni, hogy csak április bolondját járatták a lap olvasóival. Az eindhoveni rendőrséget a telefonálók elárasztották kérdezősködésekkel.

Bónuszként pedig egy jóslat a két világháború közötti évekből: így vélekedett Karinthy 1929-ben a film jövőjéről.