2010. okt. 31.
Videó az elütött lányról, akit csak meg akartak viccelni
marinovUgratásnak indult, de a végén balul sült el. Egy ijesztgetős rövidfilm története.
Előre teszem a videót, hogy ne lőjjem le a poént, gyengébb idegzetűek azonban inkább a felvétel alatti szöveggel kezdjék. (A még rövidebb, csak a végkifejletet mutató verziót, aminek címe az volt, Girl Gets Hit by Car- Prank Gone Wrong és hasonlók, a YouTube a felháborodott látogatók kérésére folyamatosan törölgeti, lehet, ez is eltűnik majd hamarosan.)
Ahogy az a főszerepet játszó színésznő, Cindy Vela facebookos oldalán olvasható, a szereplők eredetileg egy négyperces filmet forgattak, aminek az elején a viccet kiagyaló és a felvételt készítő lányt is láthatjuk. Ennek a videónak a lábjegyzetében szerepel az az infó, hogy a felvételt egy peres eljárásban bizonyítékként használják fel.
A színésznő állítása szerint azonban ebből semmi nem igaz: a videót megrendelésre készítette, nem egy megtörtént eset újraforgatása volt, és promózni vagy eladni sem akartak semmit vele.
Azt persze mindenki maga eldönti, mit hisz el a magyarázkodásból, a lényeg: a felvétel átverés, egy jól sikerült vírusvideó, amiben senki nem halt meg.
A kommentek között lehet gyűjteni az árulkodó jeleket.
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:











Ezt a videót pár napja láttam facebookon is. Legszembetűnőbb az volt, hogy a kocsi elejének semmi baja sem lett, pedig egy ekkora ütközésnél simán behorpadt volna a lökhárító. Az, hogy az autó orra egy kicsit emelkedik, majd süllyed meg, a többszöri kemény fékezésnek köszönhető. Legalábbis szerintem…
Nehezen tudom elképzelni, hogyan került az autó alá, az első kerék mögé. Egy nagyot döccenni kellett volna a kocsinak, hogy oda kerüljön, ilyen nem látszik a videón.
Baszki. A fejének a kocsi 2 első kereke között kellett volna lennie. Újszülöttnek minden vicc új, a tizenévesekkel még minden szart meg lehet etetni.
Amikor az ember barátján átmegy egy kocsi, nem arra figyel, hogy a kamera pontosan vegye azt…
Hihetelen, hogy ennyi multimédiás-internetes év eltelte után emberek még mindig képesek gagyi hamis videóknál leragadni. Ezek lehettek azok az emberek akik SzDSz-MSzP re szavaztak, meg Isaurának gyűjtöttek. :-/
FAKE!
A leggyanúsabb az, hogy még alig ütötte el az öreg a csajt már kint is van a kocsiból
Én totál elhittem! A média céltáblája vagyok…
Hmmm. Elég gagyi, bár a sztori elképzelhetö. Pepe01-nek orvosi vizsgálatot javaslok, hamár mindenről ez jut eszébe.
Hat ez tuti kamu videó, bar elég jól megcsinálták….
bubu, a kamera pontosan veszi a semmit, nem is arról van szó. Pont erről beszélek.
Nézzétek meg, amikor a lány leteszi a telefon. Ahogy megfordul, az olyan ‘barátok közt’-ös: nagyon gagyi. Látszik, hogy nincs miért igazán megfordulnia, hiszen a szatyrot maga elé tette, átlag ember először abból pakol ki. vagy ha megfordul, nem így… amúgy vannak a neten olyan videók, amik ilyen és ehhez hasonló trükkök készítését mutatják be számítógépen, egy okos szoftverrel: Adobe After Effects
Egyszerű, kinézek az konyhaablakon(a videozo lány megtezsi helyettünk a kamerával) ott nincs is utca;)
Elsőre nem túnt teljesen hihetetlennek, de legalábbis gyanúsnak.
De újra megnézve tényleg vannak jelek. Főleg az tűnt fel, hogy a kamerát (és az azt tartó kezet?) nem rejti el semmi, az áldozat szemből tuti kiszúrná.
Az autós észrevételek is jogosak (rossz helyen van a test, nem döccent, nem horpadt (a motorháztető sem!)) de a “többszöri fékezést” én az ABS-nek tulajdonítanám. Még egy a motorháztetőhöz: az ilyen esetek nagyobb részénél szerintem lepattanna az áldozat, az alágyűrés inkább nagyobb járműnél reális.
A fickó is túl gyorsan kipattant, de a fő gondom: túl gondosan becsukta maga után a kocsiajtót!
Igen, az előttem szólóval egyetértek, kb. nekem is ezek tűntek fel. Főleg a döccenés hiánya feltűnő, egy emberi testen, ha átmegy a kerék egészen biztos látszik az autó mozgásán. Sőt az ütközés ereje miatt is nyilván mozog valamennyire az autó eleje függőlegesen. Érdekes, hogy erre nem gondoltak, pedig valami nem feltűnő bukkanó az úttesten könnyen megoldható lett volna, ami imitálja a döccenést és a test által kiváltott mozgásokat. A csajszi odavágódik a motorháztetőre háttal, én mégis azt mondom, hogy ez még nem 100%, hogy horpadást kell, hogy okozzon azon. Ugyanakkor a lepattanás, vagy lependerülés a motorháztetőről nagyságrendekkel valószínűbb, ennek a lefelé mozgó, kocsi alá gyűrődő testnek a mozgása nem nagyon hihető egy személygépkocsi esetében. Egy kisteherautónál, terepjárónál vagy SUV-nál már könnyen elképzelhető (magasan van és függőleges, vagy majdnem függőleges a járművek orr része).
Íme balesetem leírása, ahol engem ütött el egy autó, hasonló szituációban ilyesmi sebességgel, igaz az a különbség, hogy én kerékpárral haladtam át az úttesten.
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080602/balesetem-zebran-2008-06-02
Én amondó vagyok, hogy az ütközési jelenetet CGI-vel készítheték.
A program neve: adobe after effects
Képkockánként megnézve látszik, hogy a lány már azelőtt hajlítja a térdét, mielőtt a kocsi eleje hozzáérne.
A legalapvetőbb jel (szerintem), hogy a kamerát tartó emberke, még akkor sem dobja el a gépet, amikor a barátnőjét elütik, hanem szépen, mindent megörökít…