2010. okt. 1.
E. A. Poe, ahogy leigázza a levegőt – és a médiát
marinovEgy megélhetési médiahack története a 19. századból, a rémirodalom atyjával a főszerepben.
A nélkülözés Poe rövid életének egyik meghatározó élménye volt: állandóan szerencsejáték-adósságokba verte magát, rengeteget ivott, emellett igazi balek volt – olvasható a minap megjelent Híres szerzők titkos élete című könyvben. „A holló” című versével például szinte egy fityinget sem keresett, ugyanis fogalma sem volt a szerzői jogokról.
Így aztán nem csoda, hogy mindent megpróbált, ha pénzről volt szó. A nélkülöző író 1844 áprilisában eladott egy történetet a The New York Sunnak arról, hogy sikerült valakinek – a világtörténelemben először – léghajóval átkelnie az Atlanti-óceán felett.
“Megoldódott hát a nagy probléma – írta diadalittasan. – A tudomány leigázta a Levegőt, csakúgy, mint a Földet és az Óceánt. Hamarosan az emberiség országútja lesz, használata mindennapossá válik, azt rójuk majd unos-untalan.”
Poe alaposan kifundált, 5 ezer szavas cikke ezután csudálatos aprólékossággal mesélt a kérdéses kormányozható léghajóról, kezelőjéről (a valóban létező, Monck Mason nevű fickóról), és leírta magát az utazást is. Egy volt csupán a bökkenő: füllentett.
Másnap a Sun lehozott egy visszavonó nyilatkozatot: „Miután a délről érkező posta … nem tartalmazott megerősítést a léghajó angliai leszállásáról … hajlunk rá, hogy azt gyanítsuk, a híradás tévedésen alapult.”
- A teljes cikk szövege
- The Balloon-Hoax
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:











Hát tényleg egy balek volt, ha másnapra kiderült a füllentése…
Egyébként az ötlete akár szerethető is. Nem ártott vele senkinek, nem keltett vele félelmet. Ma hány ilyen van a bulvárlapokban?
Végül is igaza lett a végén. Legyöztük a repülés mindenkinek elérhető. Inkább látnok volt most hogy jobban belegondolok
Ma ez a pontosítás is másként hangzana, egy újság ebből is lapeladásszám növekedést tudna produkálni.
wGTDD2 ornreqtxpptz, [url=http://xlgpgjcljejp.com/]xlgpgjcljejp[/url], [link=http://pqehssjwfguv.com/]pqehssjwfguv[/link], http://bwhmgmthlmdf.com/