Tény, hogy amikor a Philips és a Sony a 70-es évek végén, 80-as évek elején kialakították a lemez paramétereit, a kivitelező Philips technikusai egy 11,5 centiméter átmérőjű, 60 perces prototípust ajánlottak, a Sony azonban ragaszkodott egy nagyobb kapacitású koronghoz.

A miérteket illetően azonban már nem tudni biztosat. A legenda egyik verziója szerint Beethoven 9. szimfóniája  volt a Sony-vezető Norio Ohga kedvenc darabja, és olyan lemezt akart, amire ez a zenemű is ráfér. Egy másik változat szerint egy másik Sony vezető, Akio Morita felesége régi vágyát akarta teljesíteni a beethoveni időtartammal, egy harmadik szerint pedig maga Herbert von Karajan karmester kérte, ajánlotta ezt a hosszúságot.

A Die Zeit legendavadásza könyvében egybegyúrta a három verziót: az ő változatában a Sony alelnök felesége álmodozott egy olyan adattárolóról, amire egészében ráfér a 9. szimfónia általa kedvelt, Herbert von Karajan vezényelte, 66 perces változata. A kivitelező Philips technikusai azonban átkutatták a zenei archívumokat, és találtak egy hosszabb variánst is, így lett a cédé 74 perces.

A Philips hivatalos oldalán mindössze két írásban találkozhatunk Beethoven nevével: a 25 éves jubileumra készült cikkekben arról írnak, hogy a cédé végső változata azért lett 74 perces, hogy lehetővé tegyék a 9. szimfónia rögzítését.

A MarantzPhilips oldalon – ahol egyébként a cédé keletkezésének hosszabb verziói is megtalálhatók – több említés is van. Az egyikben arról írnak, hogy Norio Ohga a zenét helyezte az előtérbe, és tényleg ő kérte, hogy a 9. szimfónia legyen a bázis. E cikkben megemlítik azt is, hogy a Philips-leány Polygramnál a biztonság kedvéért azért még utánanéztek, vannak-e hosszabb verziók a Karajan által jegyzett 66 percesnél, és találtak is: a leghosszabb egy 74 perces mono verzió volt 1951-ből – s ezért lett a cédé 74 perces.

Ugyanitt olvasható egy Joop Sinjou-interjú is, amiben a cédéprojekt vezetőjeként említett férfi arról beszél, hogy azért álltak át a 11,5-ös átmérőjű korongról 12 centisre, mert Akio Morita és felesége szerint létezett egy 73 perces (!) verziója a 9. szimfóniának, ami nem fért volna fel a 11,5-ös lemezre.

A harmadik írásban, amelyet ugyanezen az oldalon Kees A. Schouhamer Immink jegyez (akit szintén a cédéprojekt egyik vezetőjeként mutatnak be), csupán egy fél mondattal említik a beethovenes legendát, kategorikusan cáfolva azt.

A Sony weboldalán olvasható visszaemlékezésben Ohgát idézik, aki szerint mivel az operák közben sem megy le a függöny, ugyanúgy egy cédével sem fordulhat elő, hogy nem fér rá teljes egészében a 9. szimfónia. Ohga úgy vélte, egy 75 perces (!) adattárolóra a klasszikus zeneművek 95 százaléka ráférne, s e megfontolásból döntöttek végül a 12 centis változat mellett.

Az egymásnak helyenként ellentmondó verziók láttán a Snopes szerzője a mai napig nem volt hajlandó egyértelműen se igaznak, se hamisnak megjelölni a legendát, de – látva a fent felsorolt nyilatkozatokat és Ohga szerelmét  a komolyzene iránt – valószínűleg lehet valami alapja a beethovenes mesének.

Fotó: Wikipédia.hu / Joseph Karl Stieler műve