Egy drámai adásszünet igaz története

Kutatás a világháború miatt félbeszakított, s csak hét évvel később leadott Mickey egér rajzfilm drámai meséje után.




A BBC-n éppen szintén egy Disney-rajzfilm ment (Touchdown Mickey), amikor II. világháború kitörése miatt megszakították az adást, hogy tudósítsanak az összecsapásokról. De amikor 1945-ben véget értek a harcok, akkor onnan folytatták a rajzfilmet, ahol megszakították” – olvasható a híres tévés legenda a Népszabadság egy cikkében.
 
A történet igaz, csak nem ebben a világszerte mesélt, drámai formában. Sőt, annyi a különbség az eredeti verzióhoz képest, hogy akár azt is írhatnám, a történet nem igaz, de történt valami hasonló. De hogy pontosan mi, azt még azoknak sem sikerült kideríteniük, akik nagyon mélyre ásták magukat a témában.

Ami biztos: nem azért szakították félbe az adást, hogy az összecsapásokról tudósítsanak, hanem egyszerűen megszűnt a BBC, hét hosszú évre. A Transdiffusion alapos nyomozásából megtudhatjuk, hogy az 1939. szeptember 1-én vetített rajzfilm valójában nem a Touchdown Mickey volt, hanem Gala Premiere. S bár valóban ezzel a műsorszámmal kezdtek 1946. június 6-án, az újraindítás napján is, de nem onnantól adták, ahol állítólag 1939-ben abbahagyták, hanem az elejétől.
 
Ráadásul, mint írják az oldal szerkesztői, 1939-ben nem a rajzfilmet szakították félbe, ami valószínűleg pánikot váltott volna ki a lakosság körében, hanem az adást, a film végeztével, pontban délben. A félbeszakított rajzfilm mítosza valószínűleg az esetről beszámoló, később készült dokumentumfilmekből ered. Ezen adások szerkesztői ugyanis dokujaikban rekonstruálták, hogyan érhetett véget a műsor az ominózus napon, és ezen, illusztrációnak szánt képsorok vésődtek be az emberek agyába.
 
DE. Kicsivel cikkük első verziójának megírása után az oldal szerkesztői újabb forráshoz jutottak. A BBC mikrofilm archívumából származó műsornapló szerint 1939-ben ugyan valóban a Mickey’s Galát vetítették utoljára, de nem hogy nem szakították félbe délben, hanem csak 12.05-kor kezdték. A rajzfilm végigment, sőt, még utána sem kapcsolták le az adást, egészen 12.35-ig. Megrázó búcsúbeszédet – bár a legendába ezt is beleszőtték – senki nem mondott.
 
S ha már Walt Disney, ne feledkezzünk meg a mi legendás és szomorú műsormegszakításunkról sem. Itt megnézheted, hogyan emlékeznek rá a szemtanúk.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

9 hozzászólás

  1. Adani_ szerint:

    Erre minden 20-30 év közötti emberemlékszik, mert kb. az akkori 18 év alatti korosztály 90%-a biztos nézte a Disney blokkot. Ezzel a húzással érték el azt, h azok is sírjanak a miniszterelnök halála miatt, akiket amúgy nem érdekelt vagyis kb. minden kiskorú.

  2. Timur szerint:

    1993-ban nekem egy darabig nem volt tiszta, hogy miért kell az MTV-nek gyászzenével megemlékeznie Dagobert bácsi felfalt vagyonáról. Aztán a kacsák helyett jött egy hóbagoly…

  3. vpeti szerint:

    Nem értem a BBC-s dolgot. Hitler csak később támadta meg a briteket, akkor miért szűnt meg mindjárt az első nap a BBC?

  4. Bambino szerint:

    1993-ban azon a napon én is éppen a Walt Disney-t néztem, és 7 évesen nagyon felháborodtam, hogy mindenféle pitiáner dolog miatt félbeszakítják a mesét..

  5. Adani_ szerint:

    Én is, a gyászzenére emlékszem is arra is, h jó sokáig ment. Ezen külön felhúztam magam 7 évesen is, h ennyi idő alatt (10-15 perc) végig le is mehetett volna. Aztán egy nagy barna asztalnál beszélt Boross Péter

    Még reménykedtünk ,h a hétfői ismétlésben (mindig ismételték hétfő délelőtt a Disney blokkot) vagy a jövő héten leadják azt a részt, de nem adták. A hétfői ismétlés szintén elmaradt és azt a részt se adták le soha.

  6. slindagor szerint:

    nálunk 2 disney megszakítás is volt és 1iket sem ismételték meg újra
    Antal József temetése, 1993. december 12: Kacsamesék
    II. János Pál pápa 1991. augusztusi látogatása hazánkban: Chip & Dale szakadt meg

    egyiket sem ismételték meg, csak évekkel később talán, másik csatornán
    érdekes lenne megkérdezni a műsorszerkesztőt, miért nem ismételték őket meg

  7. Adani_ szerint:

    A pápásra nem emlékszem biztos fiatal voltam akkor biztos. Egyébként lehet benne vmi, mert sokan állították ,h ők emlékeznek rá, h nem is Dagobert bácsi örjöngött akkor hanem a Csipet Csapat szakadt meg. Azóta már van videófelvétel róla, és látszik, h a Csipet Csapat lement még a középső blokk is. A Kacsamesék volt az utolsó és az már nem.

    1991-ben sem volt hétfői ismétlés? Mert 1993-ban valamiért azt se adták le.

  8. sTormy szerint:

    A fórumon az iskolarádiós hozzászólónak valószínűleg csak másnap szóltak, mi történt. A Disney-nézés ugyanis a bizonyíték arra, hogy ez vasárnap volt, késő délután, tehát két okból sem lehetett iskola.

  9. Tunde szerint:

    nem 1993 hanem 1939… sok dillo…

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link