Két nap lesz az égen június 21-én?

Ha jön a nyár, akkor jön a lánclevél is, amely azt ígéri, hamarosan két holdat láthatunk az égen. Idén két napot ígérnek, készülni azonban most is felesleges.




“Bárhol vagy 2009 augusztus 27-én éjfélkor, 0 óra 30-kor pillants fel az égre. Két holdat fogsz látni. A Mars fog a legszebben fényleni, és olyan lesz mint a telehold. A Mars 34,65 millió mérföldre lesz a Földtől. Ilyen esemény legközelebb 2287-ben lesz. Add tovább ezt az infót, mert ma élő ember ilyet nem láthat még egyszer.” – terjed a hamis figyelmeztetés évek óta, mindig az adott évre aktualizálva.

A tengerentúlon most erre is rátöltöttek, és nem két holdat, hanem mindjárt két napot ígérnek. Ezt majd állítólag egy Aderoid nevű csillagnak köszönhetjük, amely június 21-én, 12:30 órakor lesz a legközelebb (34,56 millió mérföldnyire) a Földhöz. Ekkor érdemes majd jól figyelni, mert ilyesmire legközelebb 2287-ben lesz példa – ígéri a levél, melynek magyar változatával még nem találkoztam, de a “bennfenntes infó” minden bizonnyal ide is eljut majd. Ha nem idén, majd a jövő nyáron.

A Snopes szerint a levél kamu, és a minden évben felbukkanó marsos körlevélre épül. A szöveg mellé csatolt illusztráció nem valós fotó, a NASA adatbázisában nincs Aderoid nevű objektum, egy ekkora csillag nem csupán egy adott nap adott percében lenne látható, hanem hosszú-hosszú időn át. Ez azonban már nem nekünk szólna, mert ha olyan közel jönne a Földhöz, mint azt a levél ígéri, elpusztulna itt minden – írja a legendavadász oldal.

- Egy “három napos” legenda a történelemből 



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

10 hozzászólás

  1. Kovács János szerint:

    Ez van, hogyha nem a hiteles forrásokra támaszkodunk. Nem tudom, hogy ezután majd mivel állnak elő.:D

  2. Bozonth szerint:

    Nem két Nap lesz, hanem a Nibiru jön. 3600 évente kerüli meg a Napot, de olyan pályán kering, mint egy üstökös.
    Na, de azt hiszem olyan valóban előfordul, hogy két (vagy három?) Napot látni. Nem egy csillag jön, meg nem is a Nap osztódik, hanem a légkör okozta optikai csalódás.

  3. Timur szerint:

    Szerintem bármelyik év bármelyik napján láthatunk mostantól két napot, két holdat, két monitort, hiszen liberalizálják a pálinkafőzést.

  4. Névtelen szerint:

    Kettő? Én egyet se látok :)

  5. Bellajkó szerint:

    Én láttam már egyszerre négy napot úgy,hogy középen a főnappal,körülötte egy fénygyűrű három másik fénygyűrű metszéspontjában fénnylő halványabb nap ragyogott.Apám nagyapja az ilyen jelenséget vaknapnak nevezte.Egy fénytörésen alapuló légköri jelenség,babonás hiedelmek is fűződnek hozzá.Magaslégköri jégkristályok okozzák.

  6. Lacush szerint:

    Érdekes…Két nap XD ha az egyik szétrobbanna vagy szétesne legalább van tartalék XD

  7. fl szerint:

    aztán vigyázni kell a buckalakókkal

  8. Húsevő szerint:

    ezután két ég lesz, egy piros, meg egy zöld. jól figyelj mert 2961-ig nem lesz ilyen! natessék :D

  9. SBlaise szerint:

    Hali,
    én csak azt nem értem mi értelme van terjeszteni ezt a hülyeséget…Szép lenne jó lenne csak éppen minden és mindenki megsülne a földön szerintem. x’D
    Viszont amit Bellajkó írt az nagyon érdekes,én még nem tapasztaltam ilyesmit,de ki tudja. :D

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Rekordösszeget adtak a baseball-legenda pólójáért - Pár hete írtam egy cikket a Play ball! blogra baseballos legendákról. A válogatásban szerepelt egy ... - #link
  • Angyal az áruházban? - A 2011. szeptember 11-einek mondott videó természetesen hamisítvány, méghozzá elég gyenge munka, mivel nincsenek jól ... - #link
  • Így büntetik a szabálytalankodó gyalogost Detroitban? - Az incidens valóban megtörtént, a Snopes szerint azonban nem Detroitban, hanem a dél-afrikai Bloemfonteinben, 2012 ... - #link
  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link

Pinterest

Archive Gallery: BeaSpectacular SinkingSpectacular Sinking
Pazar fotók a gyűrűsOrigami Paper GardenBeautiful Portraits
mail manBruce vs BKVMinnesota Timberwolv