A miskolci emberrablás és a Gyilkosság négy lépésben

Az Urbanlegends.hu is csatlakozik a méltán elfeledett könyvek újraértelmezését szorgalmazó BookArt mozgalomhoz. T. O. Teas könyvét Jáger Attila dekorálta ki, szürreálba hajló mini képregényének témája a miskolci emberrablás városi legendája.




A háztartásokban, könyvtárakban és antikváriumokban sok olyan könyv található, amely értékén jócskán túlmutató példányszámban került kiadásra. Sőt, van amelyiknek nem csak a relativizált, hanem az abszolút értéke is a nullához konvergál. Ezeknek a könyveknek az újrahasznosítására találtam ki a book-art-ot, ami a street-art-hoz hasonlóan újraértelmezi és színesebbé varázsolja a használaton kívüli oldalakat” – áll a BookArt felhívásában.

Az, hogy legyen egy városi legendás tematikájú bookartos könyv is, akkor jutott eszembe, amikor a Deszkás Piknik facebookos oldalán először láttam Jáger Attila Kerekesszánkó című képregényét. Dezső Andrison keresztül megkerestem a szerzőt, akinek rögtön megtetszett az ötlet. Az alapanyagra a Központi Antikvárium elé kitett olcsókönyves dobozokban bukkantam, a rejtélyes nevű T. O. Teas művéért végül 50 forintot fizettem.

Attila nagy lendülettel kezdett az illusztrálásba, aminek eredménye egy kilenc képkockás mini képregény lett. Témája a miskolci emberrablós-szervkereskedős legenda, a képek szépen és szervesen illeszkednek a könyvben elszórt üres helyekre. Legszívesebben nem is adnám senkinek (Attila is nehezen vált meg tőle), de ezzel a csúnyán megsérteném a játék szabályait. Úgyhogy a könyv a Komikon képregényboltból elvihető. Ára: 5 db hívás az eladó előtt a 1749-es árvízi segélyhívóra (azaz 5×200 forint). Hajrá!



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

13 hozzászólás

  1. coNore szerint:

    Gratula PókMester! Márvány lett!

  2. dave szerint:

    Te jézus istenem borogass :D Ez zseniális uram!

  3. usznakahalak szerint:

    Woooowwww!!!! Teccetőss darab! :)

  4. Iván Marinov szerint:

    ki, mit tud t. o. teasról? magyar volt? vagy?

  5. johnny graveyard szerint:

    proud owner

  6. qvik szerint:

    Nekem valami rémlik, még a sötét nyolcvanas évekből, T. O. Teas néven írt valaki valami regényt. A sztori nem maradt meg bennem, felejthető volt. Amúgy kiejtve totisz, s mintha ez lett volna a fickó neve Tótisz András, vagy ilyesmi. De már vagy cca. 25 év homály fedi ezt bennem. Mintha a saját neve alatt is írt volna talán valamit a keleti harcművészetekről? Az a baj, azóta vagy 10szer költözködtem, s már a könyvtáram sem a régi, így nem sok esély van visszakeresnem, hacsak anyámnál nem kallódik a könyv, de az meg nekem vagy 300 km ide.

  7. Krumpli szerint:

    off
    Boldog Névnapot!
    on

  8. Iván Marinov szerint:

    közben a hír is megjött, hogy tegnap 15:45-kor elment a könyv.

  9. johnny graveyard szerint:

    amint az ezek szerint megfejthetelen (angol nyelvű) bejegyzésemben utaltam rá, a könyv büszke tulajdonosa én volnék. minthogy biztos nem értem haza 7 perc alatt, hogy megírjam a bejegyzést, szerintem valamivel előbb “vettem”

  10. pif szerint:

    T.O. Teas Írt egy könyvet, Öld meg puszta kézzel! címmel. Emlékszem rá, valami nyomozós-távolkeletis-harcművészes izé volt. Talán az egyetlen könyv aminek sosem jutottam a végére, pedig nagy hévvel kezdtem neki. Elképzelhetitek mennyire volt jó :D

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link