Többkilónyi rúzst esznek meg a nők életükben?

Legalábbis ezt állítja több magazin is, a Snopes azonban a számok mögé néz, és megmutatja, ez mit jelentene.




“Alapul véve azt, hogy a nők nagy része élete folyamán akaratlanul is több mint két kiló rúzst nyel le, mindenféleképpen olyan rúzst keressünk, amely növényi alapanyagokból készült, nem pedig szintetikus olajokból, viaszból és mérgező szénszármazékból” – olvasható például a fashion.hu-n.

A Snopes friss bejegyzése szerint a figyelmeztetés több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, a lenyelt rúzs mennyisége pedig “forrásonként” változó: 1,4 és 4,5 kilogramm közötti. A legendavadászok szerint – egy átlagos rúzzsal számolva – másfélszáz rúzs ad ki egy fontot (0,453592 kg-ot), azaz – ha az oldalon idézett példák szélső értékeit (1,4 és 4,5 kg) nézzük – az állítás szerint egy nő az életében 455 illetve 1512 teljes rúzst fogyaszt el.

Egy rúzs átlagos használat mellett 410 alkalomra jó, ami – újfent a két határértékkel számolva – 186 140 illetve 619 920 rúzsozást jelent. 55 év rúzsfogyasztást számítva egy nőnél (15 éves kortól 70  éves korig) a fenti két érték napi 9 illetve 31 rúzsozást jelent. Minden napot, minden évet beleszámítva.

Ráadásul, hogy a példánál maradjunk, a fenti számítás nem arra vonatkozik, hogy ennyit ken magára egy nő, hanem azt, hogy ezt mind le is nyeli. Tehát semmit nem töröl le magáról, hagy a kávéscsészén vagy valakinek az arcán – mutatnak rá az állítás abszurditására a Snopes szerkesztői. Évekre bontva ez azt jelentené, hogy egy nő 8 illetve 27 darab rúzst eszik meg évente, szőröstül bőröstül.

Az oldalon még közölnek egy jóval moderáltabb számokkal dobálózó tanulmányt, de annak elfogadása kapcsán is óvatosságra intenek.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

2 hozzászólás

  1. mo'at szerint:

    Volt egyszer egy málnaízű, csillámos szájfényem, ami használhatatlan volt, mert egy órán belül szétfutott. Motyogtam is magamban, hogy kár érte, hoyg használhatatlan. Erre a nagyobbik fiam megkérdezte: – Nem lehetne, hogy Öcsike meg én megegyük…?

  2. pif szerint:

    Barátnőmnél ez még össze is jött volna. Ő nassolta a szájfényeket. Különösen a fentebb említett ilaltos+ízletes darabokat :)
    Persze gyakran én is besegítettem neki :)

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Rekordösszeget adtak a baseball-legenda pólójáért - Pár hete írtam egy cikket a Play ball! blogra baseballos legendákról. A válogatásban szerepelt egy ... - #link
  • Angyal az áruházban? - A 2011. szeptember 11-einek mondott videó természetesen hamisítvány, méghozzá elég gyenge munka, mivel nincsenek jól ... - #link
  • Így büntetik a szabálytalankodó gyalogost Detroitban? - Az incidens valóban megtörtént, a Snopes szerint azonban nem Detroitban, hanem a dél-afrikai Bloemfonteinben, 2012 ... - #link
  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link

Pinterest

Archive Gallery: BeaSpectacular SinkingSpectacular Sinking
Pazar fotók a gyűrűsOrigami Paper GardenBeautiful Portraits
mail manBruce vs BKVMinnesota Timberwolv