Muybridge óta tudjuk, hogyan vágtat a ló – olvasom Malcolm Gladwell új könyvében. A téma érdekesnek tűnt, de a szerző csak szőrmentén érintette, ezért rákerestem kulcsszavaira. Eadweard J. Muybridge angol fotográfus 1830-ban született, majd a tengerentúlra költözött, és ott lett fotográfus. Képei feltárták, hogy a futó ló, a sétáló ember vagy az ugró atléta mozgásának szokványos ábrázolásai a megfigyelő agyában létrejövő keveredéseken alapulnak – olvasható Robert Taft írásában.

A legenda szerint egy kaliforniai milliomos, Leland Stanford éppen farmján álldogált vendégeivel, amikor egy ló ügetett el előttük. A milliomos azt állította, hogy időnként a lónak egyik lába sem érte a földet, és e megfigyelésére 25 ezer dolláros fogadást kötött egyik vendégével. Ez azonban Stanford életrajzírója szerint nem több legendánál, mivel szerinte Stanfodnak nem volt szokása a fogadás, másrészt, akivel állítólag a baráti fogadást kötötte, esküdt ellensége volt.

Mindenesetre ami biztos: Stanford volt az, aki – állítólag tudományos érdeklődése kielégítésére – felkérte Muybridge-et a lovak mozgását szemléltető fotók készítésére. Az első kísérletek még nem sikerültek, de pár év múlva, 1877-ben a fotós már olyan eredményeket tudott felmutatni, amik elnyerték Stanford tetszését és bőkezű támogatását – egészen addig, amíg büszkeségből össze nem vesztek.

Muybridge technikájának lényege a következő volt: élesen fehér háttér, ragyogó kaliforniai napsütés, nagy rekesznyílás, rugókkal és gumiszalagokkal mozgatott redőnyzár, nagyon érzékennyé tett lemezek 2/1000 mp-es expozícióhoz, 24 – a lóversenypályára és a mozgásirányra derékszögben beállított – fényképezőgép. A ló átszakította a gépek redőnyzárát tartó fonalat, amikor elhaladt a gép lencséje előtt – írja Taft, akinek cikkében technika további fejlesztéséről is olvashattok.