Az egyik legismertebb magyar etimológiai koincidencia azt sugallja, hogy Hatvan városa azért kapta a nevét, mert pontosan hatvan kilométerre van Budapesttől. Hatvan nevű település azonban már a XIV. században létezett, a méterrendszert pedig csak a francia forradalom után vezették be – mutat rá Beck Mihály. A Földrajzi nevek etimológiai szótára szerint a település neve ugyan valóban a hatvan tőszámnévből keletkezett, de hogy mi volt hatvan, az ma is kérdéses. Az egyik verzió szerint “talán figyelembe vehetjük a Debrecen központjából nyugat-délnyugati irányban vezető Hatvan utcának azt a megfejtési kísérletét, amely szerint a névadás indítéka az utca mindkét oldalán lévő harminc-harminc telek volt. De minthogy ez az utca valóban a távoli Hatvan felé vezet ki a városból, nevét e településről is nyerhette.”

Egy másik etimológiai egyezésre is Beck hívja fel a figyelmet. Eszerint a telefonáláskor világszerte használt hallót mi magyarok a hallommal hozzuk kapcsolatba. A szó azonban német eredetű (vö: hallo, halloh), hozzánk a telefon elterjedése után került, és a hall igével való rokon hangzása valószínűleg csak hozzájárult ahhoz, hogy idehaza is gyorsan elterjedt. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a telefonáláskor alkalmazott jelentkező szó az amerikai angolból terjedt el és vált nemzetközi szóvá (vö: hello, hillo), a magyar szó alakváltozatainak fő típusai azonban a különböző német formák átvételei.

A messze van, mint Makó Jeruzsálemtől mondást hallva jogosnak tűnhet az az elképzelés, hogy két város – a dél-alföldi és a közel-keleti – közti távolságra kell gondolnunk. Valójában azonban – mint azt már Tóth Béla is leírta a 19. század végén – egy Makó nevű keresztes vitézről van szó, aki a Szentföldre vágyott, de úgy berúgott, hogy már a dalmáciai Spalatóban (Split) azt hitte, megérkezett Jeruzsálembe. Makót egyébként akkoriban, amikor ez történt, Vlnuk (ejtve: Velnök) néven ismerték.