Mit tegyünk egy zuhanó liftben?

Segít-e, megmenekülhetünk-e, ha egy zuhanó liftben a becsapódás pillanatában felugrunk?




Megint egy olyan népi okosság, amely első hallásra akár hihetőnek is tűnhet, de melyet senki nem próbálna ki szívesen. E két dolog általában elég ahhoz, hogy – kézzelfogható bizonyíték híján – makacs tévhit szülessen.

A How Stuff Works oldal szerzője szerint a módszer akkor sem segítene a becsapódás hatását csökkenteni, ha egy ilyen kiélezett pillanatban, a pontos távolságok ismerete nélkül is a megfelelő pillanatban fel tudnánk ugrani. A felugrás ugyanis csupán a lift aljához képest történik, a lift eközben zuhan tovább a maga sebességével.

Ugrándozásunkkal csupán annyi történik, hogy akaratlanul is hozzáteszünk még néhány centit zuhanásunk hosszához (ami persze egy többemeletes zuhanás esetén nem oszt, nem szoroz), vagy ha olyan alacsony mennyezetű liftben vagyunk, mint ami az én házamban is van, még a becsapódás előtt beverjük a fejünket.

Az oldal azt tanácsolja, ha valamit mindenáron tenni akarunk, akkor inkább feküdjünk le: ezzel stabilizáljuk magunkat és szétterítjük a testünket becsapódáskor érő erőket. Persze így is fájni fog, teszik hozzá, de a cikkben megnyugtatásunkra azért sorra veszik azokat a biztonsági rendszereket, amelyek segítségével mára elkerülhetővé, illetve – ha a baj mégis megtörténne – jó eséllyel túlélhetővé váltak a liftbalesetek.

A felugrásos technológiát a Mythbusters csapata egy lerobbant hotelben ki is próbálta, a videót itt (0:47-től) láthatjátok:

What if you were on an elevator and the cable broke?



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

85 hozzászólás

  1. liftS szerint:

    Timur. Ha hiszed ha nem, a dunaújvárosi (mellesleg itt lakom)I. számú rendelőintézetben ilyen fülkeajtó nélküli lift működik. Meg tudod fogni az aknaajtó fülke felöli oldalát. De csak akkor, ha a liftes néni engedi. :)
    Mást már nem hiszem, hogy megfognának, ugyanis majdnem az összes nyugdíj mellett liftezik. Na nekik aztán megvan a napi jópár kilóméteres utazásuk föl-le.

  2. liftS szerint:

    A 15-20 személyes személyliftek tetején (vagy pl. szociális otthonokban lévő liftek) valóban van egy kibúvó nyílás, az aknán keresztüli mentésre.

  3. szerelő szerint:

    Adani..

    Az autómata ajtóknál valóban a fülkeajtó nyitja az aknaajtót, ennek ellenére vésznyitó kulccsal azt is ki lehet nyitni, de azoknál nem áll fenn a veszély hogy nyitva maradjon, mert egy súly valóban visszazárja.

    Amerikában valóban vannak olyan liftek amiknek vészkijárata van a fülke tetejére. Magam nem találkoztam ilyen lifttel, de azt hiszem az az ajtó csak kívülről nyitható, tehát az akna felül.

  4. szerelő szerint:

    “liftS szerint:”

    Nyugdíjas vagyok, már nem járok a liftekhez.
    Egyébként nagyon szép szakma, én imádtam csinálni bár nem egy könnyű munka.

  5. szerelő szerint:

    Az ajtó nélküli fülkékben is beszereltek infra érzékelőket elég régóta.

    Korházi lifteknél igencsak fontos hogy a hordágyat ne lehessen az akna faláig tolni. Ugyanakkor az akna falának teljesen sima kiképzésünek kell lennie.

  6. szerelő szerint:

    A páternoszter egy más kategória, ott a legtöbb baleset a szerelőket érte karbantartás közben.
    Hatalmas hely kell a kiépitéséhez az épületben, nem igazán gazdaságos, bár meg kell mondanom érdekes egy masina. :-)

  7. liftS szerint:

    Korházi lifteknél igencsak fontos hogy a hordágyat ne lehessen az akna faláig tolni. Ugyanakkor az akna falának teljesen sima kiképzésünek kell lennie.

    Ez igaz. De az én általam említett lift rendelőintézetben működik. Az egész rendelő elég lepukkant, mért lenne a lift kivétel? :)
    Állitólag wellness centrumot csinálnak belőle hamarosan újgazdagéknak.
    Ezt a kis időt már csak kibírja valahogy ez a csotrogány.
    Az emeleteken hagyományos fekete bakelit hívógomb van, piros “foglalt”, piros “üzemen kívül” és zöld “szabad” jelzővel.
    Amikor hívja a kedves beteg, berreg a csengő, a néni nagy dirrel-durral becsukja a vasajtót és elindítja a jószágot.
    Igazi békebeli masina. Kb. 50 éves. Ez a lifteknél igencsak matuzsálemi kor.

  8. proto-n szerint:

    na még egyszer – zárt rendszer, de egy zárt rendszeren belül lehet a dolgoknak különböző sebességük, ami bizony nem csak egymáshoz képest mérhető, hanem a külvilághoz képest is

  9. liftS szerint:

    Kedves koto-n! :)

    Itt már réges-régen nem a zuhanó liftekről megy az eszmecsere.
    Holnap megszervezek egy felvonó-konferenciát.

  10. Mio szerint:

    Egy zuhanó liftben imádkozzunk, lehetőleg gyorsan és őszintén :)

  11. liftS szerint:

    Vagy gyorsan maszturbáljunk egy utolsót. Valószínű, hogy az lesz az utolsó.
    Isten megbocsát. :)

  12. Adani_ szerint:

    Szerelő:

    A páternoszter érdekelt mindig is, de sose láttam még élőben. Az mindig izgatott ,h benne lehet-e maradni és menni vele egy teljes kört. Átfordul a fülke a az alján vagy a tetején?

  13. Adani szerint:

    Nem tudjátok hol van még működő páternoszter? A MÁV kórházban a Podmaniczky-n megvan még? Azt írták ,h ott még van, meg, h a Markó utcai bíróságon.

  14. Iván Marinov szerint:

    pár éve még a mol-székházban is volt.

  15. aliftes szerint:

    Maradj a páternoszterben nyugodtan álló helyzetben fordít át , nem lessz semmi bajod.

  16. szerelő szerint:

    Adani: ki is van írva az utolsó szintek elhagyásakor hogy a váltótéren való áthaladás veszélytelen.

    Mindenesetre az áthaladás nem éppen csendes és sima.

    Hatalmas gép mozgatja a felső váltótérben a fülkéket hordó láncokat. :-)

    Alul pedig a pincében van kialakítva a forduló.

  17. szerelő szerint:

    Nem tudom lehet e képet beilleszteni, megpróbálom.

    [img]http://m.blog.hu/su/subba/image/erdo.jpg[/img]

  18. szerelő szerint:

    http://m.blog.hu/su/subba/image/erdo.jpg ezen a címen lehet megnézni a képet.

  19. liftS szerint:

    Azon a képen úgy néz ki a bácsi, mint akit már kettészelt a páternoszter.:)

  20. Adani szerint:

    Múlt hét végén jártam a BKV székház közelében és belestem, rögtön szemben ott a páternoszter, de nem működött így nem mentem be. Nem tudjátok mi van vele? Szokott működni? Be lehet oda menni csak úgy páterezni egy kört?

  21. Nyeszledék szerint:

    Nem lehettem liftszerelő, mert szinttévesztő vagyok…bocs

  22. Mega szerint:

    A Mo használatos lifteken kötelező az úgynevezett fékek használata,amely akkor lép működésbe ha a drótkötél elszakadna.
    Onnan tudom hogy a cégemnél kaptunk liftes oktatást
    (hogyan menthető ki a liftbe ragad személy?) mivel a munkakörömhöz hozzátartozik.
    Nincs ok az aggodalomra.

  23. gabOrKa szerint:

    meg mukodo paternoszter van a Miskolci Egyetemen, 3 emelet pljusz az alagsor.

  24. monstremanus szerint:

    A z ELMÜ Váci úti központjában is van egy páternoszter!
    Toom, mee ottan dolgoztam! :) )

  25. monstremanus szerint:

    AZ ELMÜ központjában is van.

  26. m84 szerint:

    kecskemeten a varosi korhazban is van paternoszter
    9 emelet+pince+tetöter

  27. Kartsibald szerint:

    ez is egy fasság, mármint a magyarázat, miért nem használ a felugrás… mikor zuhan egy lift és földetér mittudomén, nagy sebességgel, legyen mondjuk 50 km/h, vagy bármekkora, ami halálosan sok. ráadásul gyorsululó sebességről van szó, de lényegtelen abból , hogy ha én fel akarok ugrani, akkor kb ugyanakkora, esetünkben 50 km/ óra sebességgel kéne elrugaszkodnom, hogy ellnsúlyozzam a zuhanás keltette lefele irányuló sebességemet és akkor lőn 0 sebességgel esek le, vagyis nem érzek semmit…
    lényeg, hogy a lift zuhanásának sebességét átveszi a testünk is, mint egy autóban utazás során

  28. Kartsibald szerint:

    még az is vicc, hogy egy “pillanat” alatt kellene ellenkező irányú sebességet elérni, ami a szöveteink károsdását okozza, pl a fejünk a helyén maradna, de szemünk az kiesne vagy az agyunk is összepréselődik a hirtelen sebességváltozás hatására.

    ez éppen olyan, mint autóban falnak, fának ütközve nagy sebességnél tök mindegy , be vagy e kötve, ha még oda is vagy betonozva az ülésbe, belsőszerveid halálosan károsodnak a pillanat alatt mondjuk 100 ról való 0 sebességre történő változás miatt. nagyobb az esélyünk, ha idő előtt kiugrunk az autóból (nem falnak ütközve), ezzel normális lassulásra bírjuk a testünket a légellenállás és a talaj surlódásának következtében. más kérdés, hogy azt se éljük túl, de nagyobb az esélyünk, vannak csodák is :D egy szerencsés esés vagy bármi, vannak kaszkadőrök is akik értenek hozzá

  29. kpa szerint:

    A video itt találhato (1:50-nél kezdödik a lényeg)
    http://www.youtube.com/watch?v=O22asR5HtHs

  30. Névtelen szerint:

    Ez pedig a régi idők egyik gyöngyszeme.
    Hasonló felvonókon kezdtem a szakmát Budapest ötödik kerületében.

    http://www.youtube.com/watch?v=ZzlhOt1nWiY&feature=related

  31. nyeszledék szerint:

    A Gottsegen György szívcentrumban is működik páternoszter, valahol a Lurdy ház környékén van

  32. anonymous szerint:

    Nem elérhető a videó.

  33. thinkpanther szerint:

    Nos, véletlenül ismerem az idevágó baleseti statisztikát: a lift a létező legbiztonságosabb hely (Nota bene: a konyha a legkevésbé az).
    Tudtátok-e hogy magán az ellensúlyon kivül
    -az akna alján egy gigantikus rugó is fogadja a zuhanó testet
    -maga a kabin kétoldali sineken fut, mely zuhanáskor a tisztán mechanikus elven müködö (áramszünetben is aktivizálódni tudó) sinfékkel ÖNÁLLÓAN is meg tudja fogni a liftet
    Érdekesség: a lift és a kötél közt is van rugó, mely a rezonancia elvén megszakitható(eltörik), egy 6 személyes liftben ha legalább három ember egyszerre rogyasztja a lábait kb.l-2 Hz-es frekvenciával a lift kb.husz centit zuhan e miatt, s vészleáll.(Do’nt try it home!)

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link