A közelmúltban két könyvben is megjelölt ajtók, kapuk történetére bukkantam, amelyekhez a szerzők rövid értelmezést is fűztek. Anekdoták ezek, amelyek magukban hordozzák a feloldozást (a megoldást) is egyben, így e felületen is megállják helyüket.

Csavargók jelei

Az első példa egy tengerentúli történet a múlt héten olvasott The Anatomy of Buzz Revisited című könyvből. Főszereplője Jimmy Carter későbbi amerikai elnök édesanyja, aki georgiai otthonában a nagy gazdasági válság alatt rendszeresen megvendégelte a délről érkezett szegényeket. A hajléktalan vándorlók egy kis kenyérért cserében elvégeztek kisebb házkörüli munkákat, majd továbbálltak.

Carter édesanyja sosem bocsátott el senkit étel nélkül, de egy idő után furdalni kezdte oldalát a kíváncsiság, miért éppen hozzájuk kopogtatnak be állandóan. Egy alkalommal el is kapta az egyik megvendégelt férfit, aki bevallotta: társaival jeleket követnek, amiket sorstársaik róttak egykor a házak postaládáira. Saját jelzése van a harapós kutyának, a puskás gazdának, az adakozó nőknek, ahogyan annak is, hogy az adott településen milyen a rendőrség hozzáállása a csavargókhoz. (E jelek, ahogy az a National Hobo Convention oldalán is olvasható, ma is tovább élnek, sőt, még csak nem is kifejezetten amerikaiak.)

A történet felelevenítésével a szerző azt szerette volna illusztrálni, milyen motivációval használunk illetve adunk át információkat. A jeleket (tanácsokat) követők mások tapasztalataiból okulva időt és energiát spórolnak meg, bizonytalanságukat és kockázatukat csökkentik (nem harapja meg őket a kutya, nem lövi le őket a birtokát védő gazda illetve nem vesznek rossz minőségű terméket). Ezzel szemben a jelölőket (tanácsokat adókat) elégedettséggel tölti el az az érzés, hogy másokon segíthetnek, nem utolsósorban pedig elismerést szereznek, illetve kapcsolati tőkét építenek tapasztalataik megosztásával.

“M” vs “N”

A második példa egy magyar vonatkozású lakásmegjelölés, 1956-ból, Kőszeg Ferenc: K. történetei című művéből; íme a részlet körítés nélkül:

„(…) A házban, de valószínűleg az egész városban is elterjedt a rémhír, hogy egyes lakásokat – a kommunisták, vagy a zsidók lakását – ismeretlenek X-szel jelölték meg. X jel volt a mi ajtónk mellett is a falon, O. doktorék ajtaja mellett a harmadikon ellenben M díszelgett. – Jelentheti, hogy ‘Magyar’ vagy azt, hogy ‘Megbízható’ – töprengett anyám elsötétülő arccal. Engem annyira izgatott a kérdés, hogy végigjártam az ötemeletes házat. A jelölések azonban egyáltalán nem látszottak frisseknek, néhány ajtó mellett nem volt semmilyen jel, a megjelölt lakások kétharmadán X volt a jel, de volt egy N betűvel megjelölt lakás is. Talán ez gyújtott világosságot a fejemben: a lakásokat az újságkihordó jelölte meg. Az X a Szabad Népet jelentette, minthogy abból volt a legtöbb, az M a Magyar Nemzetet, az N pedig a Népszavát. A jelek időtlen idők óta ott voltak az ajtók mellett, csak korábban senki nem vette észre őket.”

Fotó: sxc.hu