Rejtői történet helyszíne volt 1963-ban a budapesti Royal Szálló, ahol a külföldi vendégeket és dolgozókat három hétig tartották karantén alatt egy rossz orvosi diagnózis miatt. Orgiába fulladt állítólag Izlandon is egy halálváró parti, csak az még 1910-ben, így arra már annyian sem emlékezek, mint a royalos sztorira.

1963-ban a budapesti Royal hotelben különös esemény történt: két alkalmazott a szállodában tartotta meg a lakodalmát, és az ifjú ara testén másnapra gyanús kiütések jelentek meg – írja Majtényi György K-Vonal című munkájában. Mivel az orvos himlőre gyanakodott, a szállót azonnal lezárták, a vendégeknek és a dolgozóknak az épületben kellett maradniuk, a környéket pedig államvédelmisek biztosították. A kiütések a fiatalasszony testéről hamar elmúltak, és kiderült, hogy rossz volt a diagnózis. Sokan gondolták mégis, hogy a szálloda lezárása egy előre megtervezett államvédelmi akció része volt. A korban minden politikával telítődött, és a hétköznapi embereknek még mindig hihetetlen volt, hogy egy elzárt világban Budapest közepén nyugati vendégek élhetnek fényűzően – írja Majtényi. Az utcáról kíváncsiskodó járókelők próbálták kikémlelni, hogy mi zajlik odabenn, s valószínűleg sokkal morbidabb történeteket találtak ki, mint ami odabent valójában történt.

Majtényi könyve szerint három hétbe telt, mire a vesztegzárat feloldották; nyolcszáz vendég – köztük nagyszámú turista – rekedt erre az időre a szállóban. A márványborítású termekben mindeközben zajlott az élet, az épületben két zenekar is folyamatosan játszott. A személyzet tagjai is elmerülhettek abban a fényűző világban, amelyet a rendszer a nyugati turistáknak teremtett. “Ki-ki a saját vérmérséklete szerint élt, volt, aki elhitte, hogy ez az utolsó három hét, és akkor eszerint szállt szobáról szobára” – emlékezett a történtekre Vadnai Tibor egykori dolgozó. Hasonlóan nyilatkozott az akkori portás is: “Düböröghettek a numerák a szállodában éjszakánként, mivel a személyzet és a vendégsereg együvé volt zárva.” A Majtényi által meginterjúvolt pincér, Meskál Tibor szerint ennek köszönhetően kilenc hónappal a karantén után a Royal több női alkalmazottja is gyermeknek adott életet.

Blum Tamás karmester visszaemlékezése szerint az eset a külföldre utazásokat is érintette. Blum Varsóba utazott éppen, ahová “kijutni kicsit nehéz volt, mert a pesti Royal Szállóban egy feketehimlő-gyanús személy miatt mindenkit karanténba zártak, és Magyarországról csak friss himlőoltással lehetett kiutazni. Nálam az első oltás nem fogant meg, másodjára lónak való porciót döftek belém, amitől aztán még Varsóban is lázas meg vörös foltos voltam”.

A Royal Szálló a hatvanas években a magyar vendéglátóipar fellegvárának számított. A Royal két emeleten 170 vendégszobával nyitotta meg a kapuit a háború után, de az 1956-ban tankokkal lövetett épület kiégett. A felújítási munkálatok lassan haladtak, az átépítés végül 1961-re fejeződött be.

És egy orgia legendája Izlandból

Egy hasonló, világvégével kapcsolatos orgia története jelenik Arnaldur Indridason krimijében (tehát egy alapvetően fiktív írásban, de erről majd még később). Kihantolt bűnök című könyvében a szerző leírja: az 1910-es izlandi lapok a Halley érkezése kapcsán azzal riogatták az embereket, hogy az üstökös csóvája tele van cianiddal.

A lakosság körében emiatt pánik tört ki, az emberek sok helyütt túladtak mindenükön, hogy a hátralévő pár órát fékevesztett dorbézolással töltsék. A helyiek úgy gondolták, az üstökös elől csak a frissiben felhúzott gázgyár tartálya nyújt menedéket.

Az ott történtekről futótűzként terjedt el a szóbeszéd a következő néhány nap alatt. Általános vélekedés szerint a részeg mulatozók reggelig ülték orgiájukat, amikor is bizonyossá vált, hogy a Föld mégsem pusztul el. Izlandon azt is tudni vélik, hogy azon az éjszakán sok gyermek fogant meg, akiket utána hosszú időn át csúfoltak születésük körülményei miatt.

A royalos történet kapcsán megint eszembe jutott ez a kis részlet, és kiadóján keresztül megkerestem a szerzőt, hogy megtudjam, fantáziája szüleményéről van-e szó vagy valós tényeken alapul a krimi ezen epizódja. A szerző a sztorit állítólag egy idős nőtől hallotta, és kutatott is annak valóságtartalma után, de nem talált semmilyen írásos bizonyítékot. Mivel azonban a történet hihetőnek tűnt számára, és az öreg hölgy is meggyőző volt, úgy döntött, felhasználja a történetet a könyvében. Mondjuk, erre – krimiről lévén szó – akkor is joga lett, ha bebizonyosodik, hogy nem igaz.