2010. jan. 19.
Mi hasznuk a náthaszereknek?
marinovNem gyógyítják a náthát a náthagyógyszerek – derül ki a csütörtökön utcára kerülő HVG-ben. A hetilap annak járt utána, hogy mire jók a legnépszerűbb meghűlésre szedett szerek.
A cikkből többek között kiderül, hogy a náthavírus-fertőzés iránti fogékonyságot nem befolyásolják az étkezési szokások, vagy a krónikus alapbetegségek, ráadásul megelőzésére egyetlen hagyományos vagy alternatív gyógyászati termék sem alkalmas bizonyítottan. A szervezetet az sem védi, ha valaki rendszeresen sportol, másik oldalról pedig attól sem lesz senki náthás, ha sok fagylaltot eszik, hűvösebb időben sapka nélkül merészkedik a levegőre. Az efféle összefüggések azért tűnhetnek sokak számára „tapasztalatilag bizonyítottnak”, mivel a felső légúti nyavalyákért felelős – hét vírustörzsbe tartozó – több mint száz kórokozó hidegben ütőképesebb. Legfeljebb az immunrendszer erőssége befolyásolhatja, ki hányszor betegszik meg évente, illetve bizonyos kutatások szerint a tartós stressz és a fáradtság is növeli a náthavírusok esélyét.
Mivel a náthavírusokat az orvostudomány mai eszköztárával nem lehet kiirtani, a kezelés pusztán a tünetek enyhítését célozza. E logikát követhetik a gyógyszergyártók is, amikor többféle összetevőt tartalmazó szereket ajánlanak a náthára. Ez azonban növelheti a negatív mellékhatások esélyét, illetve a túladagolás veszélyét. A lap szerint a kombinált készítmények – láz- és fájdalomcsillapításra, gyulladáscsökkentésre, C-vitamin pótlásra szolgáló – hatóanyagait külön-külön szedve olcsóbban jutunk ugyanarra az eredményre. Másfelől azonban a szakértők szerint a fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, köhögéscsillapító hatóanyagot tartalmazó pirulák, orrcseppek, cukorkák közül elegendő lenne csak azt használni, amelyikre épp szükség van.
Ami a kalapkúra hívőit illeti, a betegségüket szegfűszeggel, fahéjjal, borssal, mézzel és citrommal ízesített forralt borral, forró fürdővel, ágymeleggel kezelők módszerét ugyan sokan vitatják, korántsem biztos, hogy a megfázás ellen javasolt házi praktikák mind haszontalanok. Ma már az orvostudomány sem vitatja, hogy meghűlés esetén bármilyen forró ital hasznos lehet: a teát szürcsölgetőknek jó hír például, hogy „bármilyen forró ital, különösen a savanykás ízűek enyhülést hozhatnak meghűlés esetén (…), mert elősegítik a légutak kitisztulását”.
A toplistás náthaszerek összetételéről, napi maximális adagjairól és árairól, valamint a nem kívánt mellékhatásokról és a házi vírusirtásról a csütörtöki HVG-ben olvashattok. Ugyanitt hatóanyag ábécé, gyógyszertoplista és a fontosabb gyártók listája.
- Korábban a multivitamin-őrületről
Címkék: nátha gyógyítása, gyógyszer, megfázás, betegség, vitaminMegosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en


Szóval csak igaza volt a faternak:
Nátha ellen pálinkát. Megelőzésre is. Az se hat, de jobban esik.
A pálinka mindenre jó. Kismértékben gyógyszer nagymértékben orvosság.
http://medicalterapia.uw.hu/
A megfázás ellen: http://medicalterapia.uw.hu/