A múlt század második felében látszólag ugrásszerűen megnőtt az efféle mítoszok száma, holott valószínűleg csak arról van szó, hogy az idő még nem rostálta ki közülük a kérészéletűeket. Ezek egyike az, hogy „a felszabadító szovjet hadsereg” Battonyánál lépte át 1944-ben a magyar határt, de Murányi rámutat, a világháború történetével foglalkozók csak azért nem írhatták le az 1980-as években, hogy a „dicsőség” egy kisebb községé, Nagylaké, merthogy az akkori befolyásos külügyminiszter, Puja Frigyes Battonya szülötte volt. Akkortájt a határ egyébként már és még nem trianoni volt: a szovjet hadsereg elsőként, 1944. augusztus 27-én a székelyföldi Sósmezőt vette be.

Közhelyszámba megy már az is, hogy a kádári megtorló gépezet két évet várt arra, hogy Mansfeld Pétert „törvényesen” felakaszthassa, merthogy a pesti srác még nem töltötte be a 18. életévét – írja Murányi, hozzátéve, hogy e legendára világszemlélettől, politikai nézettől függetlenül sokan hivatkoztak. Egy 2003-as nyilatkozatában Kertész Imre már általánosítva úgy fogalmazott, Kádár János tömeggyilkos voltát bizonyítja az is, hogy „megvárta, amíg a tizenhat éves gyerekek tizennyolc évesek lesznek, hogy kivégezzék őket”. Pedig több történész, elsősorban Eörsi László hosszú évek óta rendre megemlíti, hogy Mansfeldet ugyan valóban nagykorúvá válása után 11 nappal, 1959. március 21-én végezték ki, ám egyáltalán nem a jogi ügyeskedés miatt. Arra ugyanis 1957. július 17-e óta nem volt szükség. Akkor lépett hatályba az Elnöki Tanács 34. számú törvényerejű rendelete, amely megengedte fiatalkorú ellenforradalmárok halálra ítélését is.

Illusztráció: fortepan.hu