Totónyeremények az 56-os forradalom előtt és után

A budapesti munkásról, aki több mint félmilliót nyert totón, ám hatalmas nyereményét éppen az 56-os forradalom kitörése napján vette át, már szó esett a Legendavadászatban és itt is. Az MTI ma indult online archívumát tesztelgetve első körben e sztori további részletei után kapirgáltam.




Az 1956-os totónyertes sztorija azt követően vált országszerte ismert történetté, miután a különös esetből Szabó Illés volt újságíró Telitalálat címmel könyvet írt, majd filmet rendezett. A Legendavadászatban aztán kiderült, hogy a részben fikciós műben sok igaznak mondott részlet nem stimmelt.

Az MTI ma indult archívumában – melyben az érdeklődők az 1887-1919, az 1920-1944, az 1945-1949 közötti időszak, az 1956-os év illetve az 1988-2005 közötti periódus MTI-hírei között keresgélhetnek ingyen – utánanéztem a történetnek, egészen pontosan annak, volt-e bármi nyoma a távirati iroda hírei között. Sikerült is megtalálni az ominózus 42. hét eredményhirdetését, de az átadás körülményeiről nem sikerült további információkat megtudni.

mti_1956

Az azonban kiderült, hogy nem a 42. heti totó volt az utolsó a forradalom előtt, október 22-én még kihirdették a 43. hét eredményeit is. Megtudhattuk, hogy azon a héten 9 darab 12 találatos, 215 darab 11 találatos, 2798 darab 10 találatos szelvény volt. Aztán nagy csend következett totófronton, a következő ezzel kapcsolatos híradás 1956. november 21-én jelent meg. Ebben hírül adták, hogy a “kifizetések október utolsó napjaiban rövid ideig megkezdődtek, majd a központban és a kirendeltségeknél november 16.-a óta folytatódnak tovább rendszeresen”.

A fogadók ígéretet kaptak a totózás újraindítására is, amit akkor december 16. és 23. közé ígértek. Ebből aztán december 23-a lett; a relaunch iránt egy december 21-ei híradás szerint a vártnál sokkal nagyobb volt az érdeklődés. “A mindennapi élet rendes kerékvágásba kerülésének egyik bizonyítéka a TOTO újraindulása is” – hozsannázott akkor a hírügynökség, az előzmények konkrét említése nélkül.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link