2009. dec. 14.
Mit mondott Litván, és mit (nem) Gerő?
marinovA fiatal, aki “elküldte a fenébe a kopaszt”, illetve az első titkár, aki „fasiszta csőcseléknek” nevezte 56 forradalmárait. Két sokat emlegetett idézet története 1956-ból, Murányi Gábor új könyvéből.
Murányi Gábor – aki nem mellesleg printes kollégám és aki nélkül a sztálinos idézet története megmaradt volna spekulációnak – új könyvében a Könyvhétben megjelent recenzióit gyűjtötte össze, majd ezeket az ajánlókat lábjegyzetelte, néhol hosszabban, mint az eredeti szöveg volt. “Megkésett eszmefuttatás, a szerzővel való (meglehetősen gyakori) személyes viszony feltárása (amely esetenként kényszerű gyászmunka), máskor (ön)korrekció, új, azóta felbukkant adatok közzététele, a tárgyalt kötetek körül felszikrázó viták vagy érthetetlen csöndek kommentálása, nemritkán kísérlet az elsüllyedt művek feltámasztására” – mutatja be a lábjegyzetek lényegét a szerző. A Lapmargó lábjegyzetekkel, túl azon, hogy több, általam nem ismert, érdekes kiadványra hívta fel a figyelmet, két, az Urbanlegends.hu tematikájába illő történetet is rejtett.
Az újság mint történeti forrás
Az újság az egyik legfontosabb történeti forrás, még akkor is, ha a lapokból nem deríthető ki az igazság – elmélkedik a szerző a 2006-ban kiadott, Budapestről jelentjük… Az 1956-os forradalom az egykorú nemzetközi sajtóban című könyv kapcsán. A korabeli cikkek nem visszatekintő megfontolással születnek, szerzőik nem ismerik a következményeket, a jövőt, így ha a valóságot nem is, de az aznapi korhangulatot remekül bemutatják. A lapok ráadásul több egykori szóbeszéd, kiirthatatlan tévhit ősforrására is rámutatnak.
Számos külföldi lapban szerepel például a forradalom azon – valójában meg nem történt – híres momentuma, amikor Gerő Ernő október 23-án elmondott rádióbeszédében “fasiszta csőcseléknek” nevezte a tüntetőket. Ezzel szemben Murányi szerint Gerő legdurvább mondata az volt, hogy “elítéljük azokat, akik ifjúságunk körében a sovinizmus mételyét igyekeznek terjeszteni”, illetve “nacionalista jellegű tüntetésről” is beszélt.
“Mindig meglepődöm azon – pedig jól tudom, ez a dolgok természete -, hogy a keletkezett legendák milyen makacsak. Ha egyszer október 23-án a nép úgy hallotta, s úgy terjesztette, hogy Gerő csőcselékezett, nincs az az Isten, nincs az a tényfeltáró történetíró, aki ezt a tévhitet meg tudná változtatni. Hiába jelent meg a rádióban elhangzott beszéd betűhíven pontos szövege például A forradalom hangja című forráskötetben” – lábjegyzetelte pár évvel ezelőtti recenzióját a kötetben Murányi.
Aki beszólt Rákosinak
Murányi egy másik recenziójában – Litván György Magyar gondolat – szabad gondolat című könyve kapcsán – a történész szerző egyik leghíresebb beszédének interpretációiról értekezik. 1956. március 23-án egy pártaktíván Rákosi felszólalását követően felállt az akkor 27 éves Litván, és – ahogy azt az utca embere mesélte – elküldte a fenébe a kopaszt. Mondatai megrengették a politikai életet, de azzal kapcsolatban, hogy valójában milyen formában hangzottak el azok, mindenki másképp emlékezett.
Biszku Béla, az MDP akkori 13. kerületi pártbizottságának első titkára például így: “kerek perec megmondta, Rákosi mondjon le, mert tehertételt jelent a párt számára már.” “Miért nem mond maga le, annyi minden tapad a kezéhez, inkább magának kéne lemondani” – színesítette a történteket Kelen Béla kerületi pártbizottsági titkár. “Rákosi elvtársnak szemébe mondta azt, hogy tűnjön el, mert rossz politikus” – egyszerűsítette le az eseményeket Lukácsy Sándor “szabadfoglalkozású irodalomtörténész”. “Jöttek a hírek, Litván Gyuri felszólalásáról, hogy ‘Rákosi elvtárs, magának mennie kellene a párt éléről’. Azért ez lecsurgott bizonyos hajszálereken, csatornákon keresztül a megyébe, Miskolcra is” – idézte fel Földvári Rudolf borsodi első titkár.
Lábjegyzetében Murányi elmeséli, hogy azt, valójában mit mondott az eseményen Litván, csupán halála után nyomozta ki, a hivatalos, ám még a rendszerváltás után sem publikált jegyzőkönyv segítségével: “A nép és a tagság nem bízik Rákosi Mátyás elvtársban sem. (…) Komoly önbírálat szükséges, és a pártvezetőségben egyes vezetőknél személyi cserét kell végrehajtani.”
Még rákérdeztem Murányinál, biztosak lehetünk-e benne, hogy a hivatalos jegyzőkönyvbe valóban a pártülésen elhangzottak kerültek-e, vagy már ott is a beszéd finomítása, szalonképesebb leírása szerepel, amire ő úgy válaszolt: ő csupán egy feltételezést kockáztatott meg, s azt tartja ma is. Alighanem a jegyzőkönyv rögzítette szavak állhattak a legközelebb az elhangzottakhoz, méghozzá azért, mert a korba, annak atmoszférájába nagyon illenek. Ha megnézzük a Petőfi Kör bátor és vihart kavart felszólalásait, amelyeket gyorsíró jegyzett fel, s tett át – mutat rá Murányi – akkor kiderül, hogy körülbelül ilyenformán hangzottak el akkortájban a vakmerő mondatok.
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:
Litvántól magától többször is hallottam ezt a történetet, de nemcsak én, hanem a családtagjai és más ismerősei, politikai barátai is. Kb. a korabeli jegyzőkönyvnek megfelelően mondta el ő is. Nem mintha ez a felszólalása nem lett volna vakmerő (ő maga is várta, hogy hozzálép-e két bőrkabátos, hogy elvigye).
Mikor jönnek már rá a történészek és a történészkedő újságírók, hogy egy politikai megnyilvánulást csak a kor, az akkori “illemszabályok”, kötelező kódok ismeretében lehet értelmezni? Mikor jönnek rá arra, hogy az, ahogy a közemberek között elterjedt, nem feltétlenül legenda, hanem egyszerűen a kódolt beszéd lefordítása közönséges magyar nyelvre? Ma még rengetegen ismerik ezeket a kódokat, csak nem akarnak emlékezni rá, mert nem szívesen szembesülnek azzal, hogy akkor mit gondoltak, miben hittek.
Litván nyilván kb. azt mondta, amit a jegyzőkönyv feljegyzett, főleg, ha maga is így emlékezett rá. De ez pontosan annyit jelentett, hogy Rákosi távozását követelte. Akkor egyszerűen nem lehetett direktebben fogalmazni egy pártgyűlésen – ez volt a kötelező nyelv. És Gerő sem fasiszta csőcselékezett – ezt a nyelvezetet a kommunisták használták addig, amíg voltak kampánygyűlések és hasonló alkalmak, meg használták a sajtóban a külpolitikában, az “imperialistákat” “bírálva”, esetleg a már perbefogott “ellenségről” megemlékezve. De a folyton precíz, hidegfejű mérnökember benyomását kelteni igyekvő Gerő nem beszélhetett így egy tüntetésről, amit végeredményben engedtek lefolyni. Ha “fasiszta csőcselék” volt, akkor szét kellett volna lőni. Az ő szájából az is épp elég fenyegetően hangzott, ahogy ténylegesen fogalmazott, és ezt a nép egyáltalán nem értette félre. A harmadik nevezetes átfogalmazási történet pedig a Mindszenty-beszéd. Szó szerint valóban nem mondta azt, hogy vissza akarják kapni az egyházi nagybirtokot, csak éppen ez volt az értelme annak, amit mondott. A katolikus egyház képviselőinek éppúgy megvolt a maguk kódja, mint a kommunistáknak, és ezt a nép éppúgy megértette.
“És akkor a szünet után, amikor már mindenféle előkészített hozzászólások elhangzottak, én is elmondtam a magamét, ami a többiekétől eltérően őszinte beszéd volt, és arról szólt, hogy itt most a kommunista párt vagy mozgalom nagy lehetőséget kapott a megújulásra. De Magyarországon ennek az a fő akadálya, hogy ugyanaz a vezetés akarja állítólag megvalósítani az új politikát, amelyik a bűnöket elkövette, és ebben nem hisz senki. És akkor aztán ehhez toldottam egy előre pontosan átgondolt mondatot: hogy teljes felelősséggel ki kell mondani, hogy sem a magyar nép, sem a párttagság zöme nem bízik többé a jelenlegi vezetésben,személy szerint elsősorban Rákosi Mátyásban.
…Ez volt az a bizonyos szöveg, amely akkor tényleg bombaként robbant, és néhány nap alatt elterjedt a híre. És az volt a kérdés – ezt is tudtam -, hogy ezek után vagy lecsukat vagy nem. De akkor neki már mindkét megoldás rossz volt. Másként ugyan, de szinte egyformán rossz volt. És én azt tippeltem, hogy nem fog lecsukatni, mert ehhez már nincs elég ereje, és ebben az esetben a példa ragadós lesz – aminthogy az is lett -, és hozzá fog járulni az ő kibuktatásához. Mert Rákosi eltávolítása volt akkor a továbblépés, a kibontakozás első számú feltétele.” (Hogyan láttam a 20. századot? Tóbiás Áron rádióinterjúja Litván Györggyel, Társadalmi szemle, 1997. 8-9. sz., Elhangzott 1995. január 9-én a Magyar Rádióban)
A fentiekből látszik, hogy a felszólalás abszolút tudatos volt, nem pedig egy váratlan, szinte akaratlan elszólás. Az emberek pedig pontosan megértették, hogy mi hangzott el – én hat és fél éves voltam, és nagyon jól emlékszem, hogy egy-két nap múlva jött szemben egy férfi az utcán, és apám nyakába borult, majd a kezembe nyomott egy kis plüssmackót: egy Váci utcai játékkészítő “maszek” volt, akiben Rákosi esetleges eltávolítása azonnal felkeltette a reményt, hogy vége lesz a maszekok minden módon való sanyargatásának is. A mackó megvan. Apám 2006 novemberében halt meg, az interjú majd 12 évvel előbb hangzott el a rádióban.