Murányi Gábor – aki nem mellesleg printes kollégám és aki nélkül a sztálinos idézet története megmaradt volna spekulációnak – új könyvében a Könyvhétben megjelent recenzióit gyűjtötte össze, majd ezeket lábjegyzetelte. “Megkésett eszmefuttatás, a szerzővel való (meglehetősen gyakori) személyes viszony feltárása (amely esetenként kényszerű gyászmunka), máskor (ön)korrekció, új, azóta felbukkant adatok közzététele, a tárgyalt kötetek körül felszikrázó viták vagy érthetetlen csöndek kommentálása, nemritkán kísérlet az elsüllyedt művek feltámasztására” – mutatja be a lábjegyzetek lényegét a szerző. A Lapmargó lábjegyzetekkel két, az Urbanlegends.hu tematikájába illő történetet is rejtett.

Az újság mint történeti forrás

Az újság az egyik legfontosabb történeti forrás, még akkor is, ha a lapokból nem deríthető ki az igazság – elmélkedik a szerző a 2006-ban kiadott, Budapestről jelentjük… Az 1956-os forradalom az egykorú nemzetközi sajtóban című könyv kapcsán. A korabeli cikkek nem visszatekintő megfontolással születnek, szerzőik nem ismerik a következményeket, a jövőt, így ha a valóságot nem is, de az aznapi korhangulatot remekül bemutatják. A lapok ráadásul több egykori szóbeszéd, kiirthatatlan tévhit ősforrására is rámutatnak.

Számos külföldi lapban szerepel például a forradalom azon – valójában meg nem történt – híres momentuma, amikor Gerő Ernő október 23-án elmondott rádióbeszédében “fasiszta csőcseléknek” nevezte a tüntetőket. Ezzel szemben Murányi szerint Gerő legdurvább mondata az volt, hogy “elítéljük azokat, akik ifjúságunk körében a sovinizmus mételyét igyekeznek terjeszteni”, illetve “nacionalista jellegű tüntetésről” is beszélt.

“Mindig meglepődöm azon – pedig jól tudom, ez a dolgok természete -, hogy a keletkezett legendák milyen makacsak. Ha egyszer október 23-án a nép úgy hallotta, s úgy terjesztette, hogy Gerő csőcselékezett, nincs az az Isten, nincs az a tényfeltáró történetíró, aki ezt a tévhitet meg tudná változtatni. Hiába jelent meg a rádióban elhangzott beszéd betűhíven pontos szövege például A forradalom hangja című forráskötetben” – lábjegyzetelte pár évvel ezelőtti recenzióját a kötetben Murányi.

Aki beszólt Rákosinak

Murányi egy másik recenziójában – Litván György Magyar gondolat – szabad gondolat című könyve kapcsán – a történész szerző egyik leghíresebb beszédének interpretációiról értekezik. 1956. március 23-án egy pártaktíván Rákosi felszólalását követően felállt az akkor 27 éves Litván, és – ahogy azt az utca embere mesélte – elküldte a fenébe a kopaszt. Mondatai megrengették a politikai életet, de azzal kapcsolatban, hogy valójában milyen formában hangzottak el azok, mindenki másképp emlékezett.

Biszku Béla, az MDP akkori 13. kerületi pártbizottságának első titkára például így: “kerek perec megmondta, Rákosi mondjon le, mert tehertételt jelent a párt számára már.” “Miért nem mond maga le, annyi minden tapad a kezéhez, inkább magának kéne lemondani” – színesítette a történteket Kelen Béla kerületi pártbizottsági titkár. “Rákosi elvtársnak szemébe mondta azt, hogy tűnjön el, mert rossz politikus” – egyszerűsítette le az eseményeket Lukácsy Sándor “szabadfoglalkozású irodalomtörténész”. “Jöttek a hírek, Litván Gyuri felszólalásáról, hogy ‘Rákosi elvtárs, magának mennie kellene a párt éléről’. Azért ez lecsurgott bizonyos hajszálereken, csatornákon keresztül a megyébe, Miskolcra is” – idézte fel Földvári Rudolf borsodi első titkár.

Lábjegyzetében Murányi elmeséli, hogy azt, valójában mit mondott az eseményen Litván, csupán halála után nyomozta ki, a hivatalos, ám még a rendszerváltás után sem publikált jegyzőkönyv segítségével: “A nép és a tagság nem bízik Rákosi Mátyás elvtársban sem. (…) Komoly önbírálat szükséges, és a pártvezetőségben egyes vezetőknél személyi cserét kell végrehajtani.”

Még rákérdeztem Murányinál, biztosak lehetünk-e benne, hogy a hivatalos jegyzőkönyvbe valóban a pártülésen elhangzottak kerültek-e, vagy már ott is a beszéd finomítása, szalonképesebb leírása szerepel, amire ő úgy válaszolt: ő csupán egy feltételezést kockáztatott meg, és azt tartja ma is. Alighanem a jegyzőkönyv rögzítette szavak állhattak a legközelebb az elhangzottakhoz, méghozzá azért, mert a korba, annak atmoszférájába illenek. Ha megnézzük a Petőfi Kör bátor és vihart kavart felszólalásait, amelyeket gyorsíró jegyzett fel, és tett át – mutat rá Murányi – akkor kiderül, hogy körülbelül ilyenformán hangzottak el akkortájban a vakmerő mondatok.

Fotó: Gerő Ernő a Magyar Rádióban / fortepan.hu