Ha már a papírhajtogatós történet  kedvéért a múlt héten előszedtem a Fordulópontot, akkor mielőtt visszahelyezem a polcomra, idézek belőle még egy érdekes esetet egy második világháborús pletyka terjedéséről.

A The Psychology of Rumor (A pletyka pszichológiája) című könyvében Gordon Allport szociológus beszámol egy pletykáról, amelynek eredője egy kínai tanár volt, aki 1945 nyarán  Maine államban töltötte vakációját, nem sokkal az előtt, hogy Japán a második világháború végén kapitulált a szövetségesek előtt. A tanárnál útikönyv volt, amelyben az áll, hogy remek kilátás nyílik a vidékre egy bizonyos hegy tetejéről, és megállt egy kisvárosban, hogy megkérdezze, hogyan juthat el oda. Ebből az ártatlan kérdésből gyorsan elterjedt a pletyka: japán kém ment fel a hegytetőre, hogy lefényképezze a vidéket.

„Az egyszerű természetes tények, amelyek ebben a pletykában az ’igazság velejét’ alkotják – írja Allport –, már az elején három irányba is torzultak.” Először is, a történetet leegyszerűsítették. Kihagytak minden részletet, ami lényeges lett volna az eset valódi jelentésének megismeréséhez. Mint Allport rámutat, nem történt említés arról, hogy „az idegen udvariasan és félénken közelítette meg a helyi embert, akitől útbaigazítást kért; azt sem említették, hogy a látogató pontos nemzetisége ismeretlen… azt sem, hogy a látogató később készséggel igazolta magát.”

Aztán kihegyezték a történetet, vagyis a megmaradó részleteket specifikusabbá tették. A turistából kém lett, a környék nevezetességeinek megtekintéséből kémkedés lett, a tanár kezében levő könyvből fényképezőgép. Végül bekövetkezett az asszimiláció folyamata: a történetet úgy változtatták meg, hogy a pletyka terjesztői számára érthetőbb legyen. A vakációzó kínai tanár olyan fogalom, ami a legtöbb farmer fejében nem fordult volna meg, mert nem tudták, hogy amerikai egyetemeken tanítanak kínai tudósok, és hogy ezek a tudósok jogosultak a nyári szabadságra – idézi Allportot Gladwell. – Az új szituációt ezért szükségszerűen, elkerülhetetlenül asszimilálták a legvalószínűbbnek tűnő keretbe.” És mi volt ez a referenciakeret? 1945-ben Maine állam vidékén, akkor, amikor szinte minden családban valaki részt vett a háborúban, egy ilyen történetet csak úgy tudtak értelmezni, ha a háború kontextusába helyezik.

A pszichológusok úgy vélik, ez a torzítási folyamat szinte egyetemes jelenség minden pletyka terjedésében. Memóriateszteket végeztek, amelyekben a kísérleti alanyoknak egy történetet kellett elolvasniuk, vagy egy képet megnézniük, majd egy hónap múlva megkérdezték, mit láttak vagy mit olvastak. Minden esetben jelentős leegyszerűsítések történtek. Néhány részlet kivételével szinte minden árnyalat eltűnt, ám ugyanakkor más részletek kihegyeződtek.

Egy klasszikus példában a kísérleti alanyoknak rajzot mutattak, egy hatszöget, amit három vonallal metszettek át, és azokon hét egyenlő méretű kört helyeztek. Az egyik jellegzetes kísérleti alany több hónappal később úgy emlékezett, hogy két vonallal átmetszett négyzetet látott, amelynek szélén 38 kis kör volt. „Igen markáns tendencia mutatkozott: a képek és történetek az emberek emlékezetében olyan képek és történetek felé gravitáltak, amely az alanynak saját életéből ismerős volt, hasonlított saját kultúrájára, és mindenekfelett különleges érzelmi jelentősége volt a számára – írja Allport.

Fotó: sxc.hu