2009. nov. 17.
10 tévhit a H1N1-gyel és a védőoltással kapcsolatban
marinovTe kiben bízol a leginkább? Honnan tájékozódsz, kinek hiszel jobban, ha a saját egészségedről van szó?
H1N1-kérdésben eddig nem nagyon írtam, egyszerűen azért, mert a téma nem túlzottan érdekel, és a sajtó amúgy is eleget foglalkozik vele. Az utóbbi időben azonban annyi olvasói kérdés jött, hogy végül elhatároztam, az UL is megemlékezik a legfrissebb médiahájpról. Forrásként az ÁNTSZ honlapját választottam, ezen oldal GYIK-jából válogattam ki 10 gyakran hangoztatott tévhitet.
Az ÁNTSZ, mint honlapjukon írják, „irányító, koordináló és felügyeleti feladatokat lát el a közegészségügyi és a járványügyi tevékenységek felett, továbbá felügyeli az egészségügyi ellátást”. Ez az a szervezet, melyet korábban is megkerestem, ha valamilyen egészségüggyel kapcsolatos tévhitről szerettem volna információkat kapni. Nyilván maga a tény, hogy a szolgálat élén a tisztifőorvos áll, aki „feladatait az egészségügyi miniszter közvetlen irányításával látja el”, – politikai hovatartozástól függően – emberek százezreiben kételyeket ébreszt.
Való igaz, hogy a H1N1 kezelése és az ellene való védekezés világszerte erősen átpolitizálódott. Van, ahol korunk pestiseként tekintenek a H1N1-re (mint például a választások előtt álló Ukrajnában), és van, ahol csupán a nagy gyógyszergyártók átverésének tartják (Lengyelországban például egyáltalán nem veszik komolyan). Ahogy az a Washington Post egy publicisztikájából kiderül, már a tengerentúlra is eljutott a híre annak, hogy az “ukrán vésztől” rettegő Magyarország kampányt indított a tömeges beoltatásra, ám az a regnáló kormány népszerűtlensége, hiteltelensége miatt kudarcba fulladt.
Mindezek ellenére az ÁNTSZ-t továbbra is hiteles forrásnak tartom. Nem hiszem, hogy a szolgálat megengedhetné, kivitelezhetné, hogy weboldalára – politikai vagy üzleti érdekből – hamis információkat tegyen ki, miként azt sem hiszem, ha ezt elkövetné, ne lepleződne le azonnal. E bejegyzéssel senkit nem akarok rábeszélni az oltásra - még ha az ÁNTSZ által felsorolt tévhitek nagy része azt is sugallja, hogy kisebb kár érhet bennünket, ha beoltatjuk magunkat, mint ha elkapjuk a vírust -, csupán tájékoztatni szeretnék.
Az örök kétkedők persze azt is felhozhatják, hogy az ÁNTSZ csupán azokat az adatokat tette fel, amelyek saját igazát támasztják alá. Még ha így is lenne, az idézett kutatások valóságtartalmából ez nem von le semmit. Ezért is közlöm az alábbi 10 tételt. Titeket pedig arra kérlek, ha ismertek olyan hazai vagy nemzetközi forrást, szaktekintélyt mondani, akiben jobban megbíztok, a hozzászólások között bátran osszátok meg információitokat az olvasókkal – az sem baj, ha azok ellentmondanak az alább leírtakkal.
Egy dolgot kérnék csupán: forrást minden esetben, hogy az olvasó is eldönthesse, kinek hisz jobban. Összeesküvés-elméletek hívői („Ezeknek minek oltassam be magam”), saját termékeit reklámozó kuruzslók, varázslók rajongói („Az én szerem mindennél jobban megvéd”) és futóbolondok („Kikapcsolnak benneteket egy gombnyomással”) kíméljenek.
1. Tévhit, hogy az influenza az egészségeseket nem betegíti meg
Eddig közel 6000 halálesetről tudunk a világon, akik az új influenzavírus okozta megbetegedésben szenvedtek. A halálesetek többsége a 60 éven aluliak között fordult elő. Az elhunytak mintegy 50%-a fokozottan veszélyeztetett csoportokból került ki, de a többieknek nem volt alapbetegségük, és nem tartoztak – egyéb okból – a fokozottan veszélyeztetettek közé, egészségesként tartották őket számon.
2. Tévhit, hogy az influenza ellen elegendő vitaminokkal védekezni
A vitaminhiány, az egészségtelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód mind-mind gyengítik a szervezet védekező rendszerét. Az influenza elleni védekezésnek így fontos része az immunrendszer erősítése. Az egészséges életmód azonban nem feltétlenül elég a fertőzés kivédésére, csupán segíthet a gyorsabb gyógyulásban. A vitaminkúrák általában csak akkor hatásosak, ha valaki vitaminhiányban szenved. Nem ajánlott azonban nagy dózisú C-vitamin szedés megelőző jelleggel az általános népesség körében, mert a hatékonysága nem bizonyított. Nincs tudományosan megalapozott bizonyíték arra sem, hogy pl. a homeopátiás készítmények hatékonyak lennének az influenza megelőzésére.
3. Tévhit, hogy a fertőző betegségek – például az influenza – biztonsággal megelőzhető a megfelelő higiénés viszonyokkal
A fejlett társadalmi, gazdasági körülmények kétségkívül hatással vannak a betegségek visszaszorítására, azonban a higiénés helyzet javulása önmagában nem elegendő a fertőzések jelentős mértékű visszaszorításához.
4. Tévhit, hogy az influenza elleni védőoltás veszélyesebb, mint maga az új, világjárványt okozó influenza
Az influenza megbetegedés kockázata a 2009-2010-es influenza szezonban:
Influenza 1:4-5 lakos;
Kórházi kezelés, tüdőgyulladás max. 1:100 beteg;
ITO, lélegeztetés max. 1:250 beteg;
Halál max. 1:1000 beteg
A védőoltás kockázata:
Gyakori mellékhatás: fájdalom, bőrpír, duzzanat az oltás helyén; fáradtságérzet, rossz közérzet.
Nem gyakori mellékhatás: fejfájás, izületi fájdalom, izomfájdalom, verítékezés, láz.
Súlyos mellékhatást nem tapasztaltak a klinikai vizsgálatok során.
Igazoltan az oltással összefüggő halálesetet mindeddig nem regisztráltak.
5. Tévhit, hogy az influenza elleni védőoltás nem biztonságos, mert gyorsan készült
A világ valamennyi oltóanyaggyártója az Egészségügyi Világszervezettől kapta az oltóanyag-gyártáshoz szükséges vírust. Az influenza világjárványra való felkészüléskor az Európai Unióban egy gyorsított engedélyezési eljárás kidolgozására került sor. A Bizottság által engedélyezett vakcinák ún. modell-vakcinákon (mock-up) alapulnak. A világjárványra történő felkészülés idején kidolgoztak egy technológiát egy potenciálisan világjárványt okozó influenza vírus elleni vakcinára, amely akkor történetesen a H5N1 influenzavírus volt. Amikor egy új vírus megjelenik, csupán a vírust kell kicserélni az oltóanyagban, minden más összetevő változatlan marad. Ezt követően még szükség van különböző ellenőrző vizsgálatokra, de már jóval kevesebbre, mintha egy teljesen új oltóanyag kerülne kipróbálásra. A magyarországi vizsgálatok három csoportban folytak a pilisborosjenői és a veszprémi háziorvosi körzetekben. Ebben önkéntes felnőttek, 3-18 év közötti fiatalok, valamint 6-36 hónapos kisgyermekek vettek részt. A védőoltás beadása előtt alapos orvosi kivizsgálás, laboratóriumi vizsgálat zajlott, melyet az oltás beadást követően többször, majd a legvégén, az oltás beadása után a 21 nappal megismételtek.
6. Tévhit, hogy az influenza elleni védőoltás kötelező
Az influenza elleni védőoltás esetén a beavatkozás egyénre szabott, meghatározó az egyéni motiváció. Az ÁNTSZ, amikor a védőoltásra buzdít, arra hivatkozik, hogy a lakosság 60%-ának beoltásával az influenza terjedése visszaszorítható lenne. Vannak ugyanis olyanok, akik nem olthatók (pl. a 6 hónaposnál fiatalabb csecsemők). Ők is fogékonyak a fertőzésekre, és az egyetlen esélyük a védelemre az, hogy ha a körülöttük élő személyek nem fertőzik meg őket.
7. Tévhit, hogy a védőoltásoknak sokféle káros mellékhatása lehet
Sokan félnek attól, hogy a védőoltások megbetegedéseket okozhatnak, akár halált is – nem beszélve a hosszú távú káros következményekről, amelyeket nem ismerünk teljesen. A védőoltások valójában biztonságosak: a nem kívánt következményeket jócskán túlszárnyalja az általuk biztosított egészségnyereség. Az oltásokkal kapcsolatos legtöbb nem kívánt esemény az oltási betegség kategóriájába esik (pl. az MMR oltóanyagban lévő egyik élő, gyengített kórokozó a rózsahimlővírus a fertőző betegség enyhe formájára jellemző tüneteket idéz elő az oltott személyben), ez csupán enyhe kellemetlenséggel jár.
8. Tévhit, hogy az oltás nem hatásos
Az, hogy az oltottak néha megbetegedhetnek influenzában, önmagában igaz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az oltás nem hatásos. Még azoknál is, akik a védőoltás ellenére megbetegednek, enyhébb lefolyású lesz a megbetegedés. A járványügyi vizsgálatok eredményei alapján határozottan állítható, hogy az influenza elleni védőoltás hatásos a betegség súlyos lefolyásának, a kórházi kezelésnek és a halálozásnak a kivédésére is.
9. Tévhit, hogy az oltóanyagok alkalmazása túlterheli az immunrendszert
A szervezetünk nap mint nap különböző antigénekkel találkozik. Egy felső légúti vírusos fertőzés egyszerre minimum 10-15-féle antigén szervezetbe jutását is jelentheti. Ezeknek a szokásos fertőzéseknek a tükrében valószínűtlennek tűnik, hogy az oltóanyagokban lévő további néhány antigén számottevően megterhelné az immunrendszert, vagy, hogy annak gyengítését okozná.
10. Tévhit, hogy a vakcina az idegeket érintő Guillain–Barré-szindrómát (GBS) válhat ki nagy számban
A Guillain-Barré Szindróma (GBS) előfordulását az influenza elleni oltással összefüggésben széles körben vizsgálták. A GBS előfordulását először 1976-ban írták le az akkor készült influenzaoltással kapcsolatban. Nem sikerült azonban ok-okozati összefüggést bizonyítani az új oltóanyagok és a GBS között. Egy másik, az Egyesült Államokban elvégzett statisztikai vizsgálat szintén az influenzaoltás és az azt követően esetlegesen kialakuló GBS összefüggését vizsgálta. A szerzők megállapították, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján nem zárható ki teljesen, hogy influenzaoltást követően megnő a GBS kialakulásának a kockázata, de a kockázatnövekedés rendkívül alacsony: számításaik szerint 1 millió oltásonként csupán 1 többlet GBS várható. Ez pedig sokkal kisebb kockázatot jelent az oltottakra nézve, mint az influenza súlyos szövődményei.
Forrás: ÁNTSZ - az Egészségügyi Világszervezet, valamint a CDC tájékoztatói alapján.
Címkék: H1N1, tévhitek, újinfluenza, vakcina, CDCMegosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en


De hát a szezonális influenza oltását is ezzel a technológiával adják, azt mégis beadatnád az embereknek:
“Ha valami ellen oltani kéne ilyen vehemensen, akkor az a sima influenza, hiszen azzal fél nagyságrenddel több embert tudsz megmenteni ugyanannyi pénzből.”
A blogomra összeszedtem egy csomó információt és lefordítottam egy cikket az oltásnak tulajdonított veszélyes események átlagos gyakoriságáról. A blogom nem oltási propaganda – a legkevésbé sem: nem kell MINDENKIT beoltani – csak benne van egy csomó szempont, ami segíthet eldönteni, hogy NEKED kell-e az oltás vagy nem.
http://felicitasz.blog.hu/2009/11/13/h1n1_oltas_kockazatok_es_mellekhatasok
Ezt a linket akartam volna betenni, de mindegy, aki átjön, úgyis megtalálja, csak a fordítást akartam volna elsősorban reklámozni:
http://felicitasz.blog.hu/2009/11/21/oltasi_reakciok_es_veletlen
Kár, hogy a szerzô nem nézett utána jobban. Ott a vakcina mellékhatásainál lett volna pár dolog. Már csak lelkiismereti okokból, jó lenne utánajárni.
Szent-Györgyi Albert forogna a sírjában, ha tudna. A második pontban azt tanácsolja ez a vadb…, hogy ne egyél sok C vitamint, mert nem bizonyított a hatása. Azért mert valaki leír valamit, el ne hidjétek. Több százezer emberen tesztelték már a C vitamint, és gyakorlatilag bármenyit lehet enni belőle. A szervezet mindig többet vesz fel belőle, és megszámlálhatatlan a jótékony hatásainak száma. Aki elég C vitamint eszik( 2-5 000 mg) nagyfokú védettséget szerezhet. Legjobban teszed, ha kipróbálod. Szent-Györgyi óriás koponya volt, aki a 9.X után halt meg. Ezek a gyógyszerfüggő majmok a hatvanat is ritkán élik meg.
Én ennél a pontnál abba hagytam a cikk olvasását. Nem érdemes rá, hogy bárki is elolvassa.
Szegi!
Ki mondta, hogy ne egyél C-vitamint? A bejegyzés azt mondja, hogy ha többet eszel, mint kell, attól nem leszel jobban védve sőt. Ezen felül hiába eszel C-vitamint, attól még ugyanúgy elkaphatod.
Üdv!
Kedves Szegi!
Szent-györgyi Albert, ha “szedett” is C-vitamint, akkor ő csakis természetes formában juthatott hozzá. Ezért ő élhetett szép hosszú életet. Amennyiben Te tömöd magad C-vitaminnal, NAPI 2-5 EZER mg-mal, akkor Te valószínűleg jóval 90 éves korod előtt májrákban fogsz meghalni. Ez is bizonyított tény. A C-vitamin hiánybetegsége a skorbut. Ezen kívül, akármennyit ehetsz belőle, ez tény, de másnap reggelre kipisiled a felesleget, és mindeközben a májadat jól felpörgette a szintetikus vitamin, tök feleslegesen.
Én hogy mindezt honnan tudom? Egy májkutató orvostól, aki már több évtizede ezzel foglalkozik. Ő is igazolta számomra, hogy a szitetikus vitaminkészítmények akkor érnek valamit, hogyha vitaminhiányos az ember, amit egy vérvétellel meg lehet állapítani. Nagyon sok helyen után lehet nézni, hogy egy-egy vitaminnak mik a hiánybetegségei, de az influenzát egyiknél sem fogod megtalálni.
Ha okosságot akarsz írni, akkor súgok: MÉZ. Bizonyítottan fertőtlenítő hatású, nem véletlen eszi az ember előszeretettel, ha fáj a torka.
Láttam egy kísérletet, amelyben egy petri csészébe tettek bacikat táptalajra. Két kis körbe tettek antiszeptikus, gyógyszertárban kapható fertőtlenítő szert, és mézet. A méz körül nagyobb körben nem tudtak elszaporodni a bacik, mint a fertőtlenítő körül. Szóval engem meggyőzött.
B.
“9. Tévhit, hogy az oltóanyagok alkalmazása túlterheli az immunrendszert”
Ezt nem támasztottad alá, mert ilyen felmérést nem is végeztek itthon, így ez egy légből kapott teória amivel előállsz.
Külföldön viszont elkezdtek vizsgálódni, és könnyen lehet, hogy ennek az ellenkezője lesz az igaz:
“Preliminary research suggests the seasonal flu shot may put people at greater risk for getting swine flu, CBC News has learned.”
http://www.cbc.ca/health/story/2009/09/23/flu-shots-h1n1-seasonal.html
@kolbi: Azt írtam, hogy HA oltani KÉNE, akkor az az. Az ellen egyébként minden évben oltanak is a veszélyeztetettek között (meg aki szeretné). Most igyekszem utánajárni, hogy milyen hosszú távú hatása lehet az oltásnak. Majd referálok, mert úgy látom itt se tudja senki.
A C vitaminról nem hiszem, hogy érdemes ilyen szinten beszélni, persze, hogy nem jó semennyit se venni, és nem jó túl sokat se. Asszem ebben egyet tudunk érteni. Ha influenzaszezonban egy-két héten át túladagolod magad, akkor a májadnak semmi baja se lesz. Ha éveken keresztül teszed, akkor hülye vagy.
A cbs ezt is írja:
“Preliminary research suggests the seasonal flu shot may put people at greater risk for getting swine flu, CBC News has learned. … This is some evidence that has been floated. It hasn’t been validated yet, it’s very preliminary,” cautioned Dr. Don Low, microbiologist-in-chief at Mount Sinai Hospital in Toronto.”
Nekem azt tetszik az egészben ahogy a híreket és az
áll híreket kezeli a média.
Egy lehetséges “borgőzös” megoldás a vakmajom.hu -ról
Influenza tematika. Az oltás nem árt, kiegészítő védettséget viszont egyszerűen is lehet szerezni.
“Bertelli professzor már évekkel ezelőtt felfigyelt arra, hogy a jó minőségű fehérborok Qercetint és Sikiminsavat is tartalmaznak, 30-40mg-os mennyiségben literenként. A Tamiflu hatóanyaga kapszulánként 75mg – hívja fel a figyelmet a belgyógyász-kardiológus. . Az influenza vírusa RNS vírus, tehát benne az örökítő anyag nem DNS. Ahhoz, hogy egy sejtet megfertőzzön, szükséges egy enzim, az RNS függő DNS polimeráz, aminek a segítségével a vírus a genetikai anyagát beleírhatja a megtámadott sejtbe. Ezt az enzimet gátolja erősen a Quercetin. A vírusnak le kell győznie még egy akadályt, nevezetesen be kell jutnia a sejtbe. Ehhez egy neuraminidáz nevű enzimet használ, amit hatékonyan roncsol a sikiminsav.”
Szóval 1 kapszula tamiflu= 2 liter fehérbor.
Kemény terápia!
“The results of this study showed that children whose flu was severe enough to require hospitalization were three times more likely to have been given a seasonal flu shot. Children with asthma were at even higher risk for complications.
…
While children who are given the flu shot may be 66% less likely to contract the seasonal flu, they are significantly more likely to experience a severe case if they are infected. For this reason, parents of children who have had the seasonal flu shot should still take precautions to prevent infection, including encouraging hand-washing, and avoiding large groups of people as much as possible.”
http://public-healthcare-issues.suite101.com/article.cfm/swine_flu_shot_vs_longterm_risk_study_for_kids
“A miniszter arról is beszélt, hogy bár az oltást korábban nem ajánlották azoknak, akik tojásallergiában szenvednek, kórházban, ellenőrzött körülmények között beadható a vakcina.”
http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-317473
Ezt se előzte meg valami nagy kutatás, most már tényleg csak az számít, hogy elfogyjon az összes oltás?
Ezt írják itt a címlapon: (MTI) Falus András: az új influenza kórokozója sokkal veszélyesebb, mint eddig hittük about 3 hours ago Erről hol lehet bővebben olvasni?
@Komjáti: Valószínűleg sehol, mert csak mondja, de nem valami kutatásról számol be, olyan itthon tudtommal nem készült (sajnos). Érdekes módon most már mindenhol kezd lecsengeni a dolog, az angolok is már csak kevesebb mint 1000 halálos áldozatról beszélnek a 65000 helyett (míg a sima influenza esetében 4-8000 szokott ez lenni). A külföldi sajtóban mindenhol azt lehet olvasni, hogy nem veszélyesebb mint a sima influenza és nem olyan veszéles mint eddig hittük:
http://www.eurekalert.org/pub_releases/2009-11/ljif-lji111609.php
Ez propaganda, nem látom alátámasztva az állítását egyetlen ponton se.
A Mézga sorozat jól leírja mind a H1N1 oltás fontosságát:
http://www.youtube.com/watch?v=MtRJvilGTng#t=6m22s
Mind az akadémia működését:
http://www.youtube.com/watch?v=HJwTo4y_jxM#t=4m22s
(Ezt nem gondolom teljesen komolyan, csak nem tudtam kihagyni, mert azért van rendesen igazságtartalma)
“hiteles forrásnak tartom. Nem hiszem, hogy a szolgálat megengedhetné, kivitelezhetné, hogy weboldalára – politikai vagy üzleti érdekből – hamis információkat tegyen ki” … már hogyne engedhetné meg? aki megkérdőjelezi, azt egyébként sem hallgatják meg, leszólják, és bolondnak tartják, paranoiásnak és futurisztikus összeesküvés elméletesnek
és ami azt illeti mivel ilyen körökben nőttem fel, szerintem nyugodtan fogadhatjátok feltételekkel az adott információkat, úgy varialhatja mindenki a saját adatait ahogy akarja, főleg ha azok között akik meg is nézik ilyen ellenállás van az esetleg kételkedőkkel szemben
Jó lenne, ha valamelyik oltáspárti egy kutatást tudna mutatni, amelyik alátámasztja a vakcina hosszú távú biztonságát és védelmét! Itt milliárdos profitról beszélünk, biztos megéri ezt egy-két kutatással alátámasztani, akkor jobban veszik az emberek!
Jó lenne, ha valamelyik oltásellenző egy kutatást tudna mutatni, amelyik alátámasztja a vakcina hosszú távú negatív hatásait!
@Kérek Adatot: Fent megtalálod, kettőt is találtam, de azért ugye nem gondolod komolyan, hogy egy vakcinát bevezetünk és utólag kell bebizonyítani, hogy nem biztonságos. Normálisan ezt fordítva kell, előbb megnézzük a mellékhatásait és utána vezetjük be. Azaz amit én kérek annak lennie kéne, ha becsületesen jártak el, amit te kérsz, az valami olyan ami vagy van, vagy nincs. Egyébként van:
– 2009. november 24. kedd 09:53-kor
– 2009. november 25. szerda 10:03-kor
Érdekes dolog ,hogy sok Orvosgyerek nem kapja meg az oltást.Vajon miért?Szerintem a cikk írójának maximum akkor kellene belinkelni ilyen írást,ha kompetens lenne a témában, másrészt pár orvosi szaklapot átolvasott volna.A megfelelően működő immunrendszer adott dolog, picit “edzhető” ,de születéskor ,már nagyjából eldől ki mennyire tud majd megbirkózni a különféle betegségekkel…
Egy nap alatt 4 halott? Médiahisztéria? Egyre nehezebb kimagyarázni a nemoltást…
jhun: az orvosok között is vannak hülyék, remélem jól meg büntetik az oltást megtagadókat
János: Nézz utána jobban az adatoknak, egy sima influenzában sokkal többen halnak meg, és általában nem az egészségesekre veszélyes semelyik se. Egy nap több min 250 ember hal meg Magyarországon, az, hogy ebből négyben kimutatták a H1N1 vírust nem jelent semmit. Igen, ez médiahisztéria.
Csak a tisztánlátás kedvéért, ők mind a fokozott rizikófaktorú csoportba tartoztak, és a sima influenza is ugyanilyen veszélyes lett volna rájuk nézve (sőt, a kutatások szerint sokkal veszélyesebb): “Az egyik beteg, egy 52 éves férfi, hétfőn halt meg … A férfinak kétoldali tüdőgyulladása volt, és más krónikus betegsége is. Immunbetegsége és az érrendszerével is baj volt, az egyik lábát korábban amputálták
…
A másik áldozat múlt hét szerdán hunyt el. A 83 éves férfi a fertőzése előtt egy héttel oltást kapott, de a védettség még nem tudott kialakulni nála. A férfinak szintén tüdőgyulladása volt. Az idős férfi a Pécsi Egyetemi Klinikán halt meg.
…
Meghalt a karcagi Kátai Gábor Kórházban is egy H1N1 vírussal fertőzött tiszafüredi fiatalember … A fiú súlyos alapbetegségekben szenvedett, a múlt hét második felében került be a kórházba, de olyan súlyos volt az állapota már akkor, hogy hiába próbáltak az orvosok segíteni, pár óra múlva meghalt.”
http://index.hu/belfold/2009/11/30/h1n1_ket_ujabb_halal_hazankban/
Halee!
Szerintem el lett cseszve a kommunikáció, azt kellett volna mondania az eü-i miniszternek hogy az oltás szar, akkor a Fidesz szimpatizánsok (az ország nagyobbik “fele”) beoltatná magát
avagy
az is lehet hogy ez taktika, és ha az oltás mellé áll, akkor a Fideszesek halnak többen:)
Viccet félretéve: Engem Czeizel Endre meggyőzött múltkor egy műsorban, és nehezen hinném el hogy Omnivest-től kapja a fizetését, plusz valószínű jobban ért a témához mint én, akkor is ha “csak” egy genetikus:)
Szóval okoskodás helyett inkább oltsatok, okoskodni elég abban amiben jók vagytok.
@Bali: sok butaságot sikerült összehordanod, ha utánaolvasol a Fidesz is támogatja az oltást, Orbán be is oltatta magát
http://www.nol.hu/belfold/h1n1__mar_orban_is_beoltatta_magat
Nem teljesen értem, hogy miért tiltakoznak az oltáspártiak a tisztánlátás ellen. Semmi mást nem kéne, mint elvégezni az összes olyan kutatást, amelyiket minden más engedélyköteles gyógyszer esetében is elvégeznek. Még csak azt se tudjuk, hogy mennyire hatásos ez a szer. Csak össze kéne vezetni az adatokat, amelyeket eleve tárolnak.
Érdemes elolvasni a HVG cikkét: H1N1: szaporodó fertőzöttek, szaporodó kérdőjelek ( http://hvg.hu/velemeny/20091124_h1n1_antsz_oltas_vakcina_maszk.aspx )
“A biztosítási jogosultság és a járványügyi rizikókategóriához tartozás – térítésmentesség/térítéskötelesség dolgában – a TAJ-kártya révén itt is ugyanúgy leellenőrizhető. Bár választ nem kaptunk…”
“Hány olyan polgár van, akinek abszolút nincs háziorvosa? Netán papíron van ugyan, de gyakorlatilag nem látogatja soha? Választ nem kaptunk.”
Azért a HVG nem egy kis újság, és még ők se kapnak választ a legalapvetőbb kérdésekre se, miért várja el akárki is, hogy ha nem válaszolják meg az emberek kérdéseit, akkor elhiggyük amit adatok és minden látszólagos kompetencia nélkül mondanak. Az egyetlen ok, amit el tudok képzelni az az, hogy az adatok nem az ő igazukat támasztják alá. Fontos megjegyezni, hogy ezek az adatok léteznek, csak le kell kérdezni és publikálni, itt nem évtizedekig tartó kutatások elvégzése hiányzik, csak az adatok kiértékelése.
Tessék_Adatok
1. Olvassad el figyelmesen, nem beszéltem arról mit támogat a FIDESZ.
2. Oltás párti vagyok, és tisztán látok ==> vagyis tudom ha nem értek az oltásokhoz érdemes egy szakemberre halgatni.
3. Nem butaságokat hordtam össze hanem viccelődtem, elég nagy különbség.
Amúgy meg még pár ember aki valószínüleg jobban ért hozzá mint mi:
“A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium állásfoglalása az, hogy a terhes nőket a terhességi kortól függetlenül oltani kell” – mondja Rigó János professzor, a Semmelweis Egyetem I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója. “A feltételezett oltási rizikó ugyanis jóval kisebb, mint a fertőzés várható következményeinek kockázata.”
Forrás: Origo
Bár tudom, nem zárható ki hogy őket is az Omnivest pénzeli:)
“Nincs tudományosan megalapozott bizonyíték arra sem, hogy pl. a homeopátiás készítmények hatékonyak lennének az influenza megelőzésére.” Ezt a 2. pontban irtad. Mar hogyne lenne???
“Engystol-N at the doses of 10-4 and 10-8 in isolated human leukocytes stimulates the superoxide anion generation by neutrophils and the cytokine(s) production by T lymphocytes. In whole blood the same concentrations of the drug produce the decrease of the superoxide anion generation of neutrophils, this inhibiting activity appears 6 h after the administration of the drug and persists only in presence of lymphocytes. Culture media of T lymphocytes treated with Engystol-N show the same inhibiting effect on superoxide anion generation by neutrophils. From these data it is possible to conclude that the drug stimulates the secretion of lymphokine(s) with inhibiting action on superoxide anion generation of neutrophils that prevail over the direct stimulating effect, confirming and extending the immunomodulatory ability of the drug. ”
http://www.informaworld.com/smpp/content~db=all~content=a787529222
@Bali: Nem teljesen értelek, szerinted akiket én idéztem és konkrét kutatásokat végeztek a témában, azok kevésbé hitelesek mint a levegőbe beszélő emberek, akiket te idéztél? Mutass konkrét adatokat, és nehogy már azt játsszuk, hogy ki tud több hülyét felsorolni, aki ellenzi/mellette érvel.
Itt van egyébként előttem a Fluval P betegtájékoztatója. Nekik hiszel? Te már olvastad?
“Terhesség és szoptatás: Hasonlóan más prepandémiás vagy pandémiás influenza vakcinákhoz, a Fluval P esetében sem állnak rendelkezésre adatok a vakcina terhes nők körében történő alkalmazásával kapcsolatban.”
…
“A terhesség korai időszakában javasolható a terhes nők védelmére a velük egy háztartásban élők oltása.” (ugyanezt írja a kisgyermekekről is)
Azaz egyértelműen nem ajánlják a terhes nők és kisgyermekek részére, illetve megpróbálják a felelősséget áttolni másra. Ha 40 éve használjuk ezt az oltási formát, és még mindig nem merik ajánlani, akkor lehet, hogy tudnak valamit? Vagy egyszerűen csak lusták elvégezni egy kísérletet? Pedig nem lenne bonyolult, hiszen pontos adatok állnak rendelkezésre az oltásokról és a szülésekről… évekre visszamenőleg.
Nem azt mondom, hogy senkit se szabad beoltani, hanem azt, hogy ésszel kell oltani, mert például ha elolvastad a fenti cikkeket, háromszor nagyobb eséllyel kerül kórházba egy gyerek a vírus miatt, ha előző évben be volt oltva, mintha nem. Azaz idén megvéd, jövőre meg majd még jobban retteghetsz. Két év múlva meg ki tudja.
Nem is fogsz érteni. Ha eddig nem esett le mi a lényege annak amit mondog akkor mind1.
@Bali: Sajnos nem esett le, én nem hiszek senkinek aki olyat állít amit még az oltást előállító profitorientált cég is cáfol.
Ha az ANTSZ független lenne, akkor már rég betiltották volna a dohányzást.
Ebből kifolyólag nem hiteles forrás
Nagy érvelés, jól levezetted!
Nomármost.
Akik beoltatják magukat többnyire nem betegszenek meg ha elkapták a vírust. Ettől függetlenül a vírusnak hordozói. Mivel nem betegszenek meg, nem maradnak otthon, viszik a gonosz vírust ezerfelé. Akik nem oltatták be magukat, azok, ha elkapják a vírust otthonmaradnak, kifekszik, a csúnya vírust nem terjesztik.
Akkor hát mitévők is legyünk?
Tessék Adatok,
elég nagy buzgó mócsing vagy – a bizonytalanságot tudod kelteni giga méretekbe egy olyan több változós szituációban ahol részigazságokat pufogtatsz.
Nem sok hatóanyagot teszteltek még terheseken így influenza elleni vakcinákat és mást sem – mert ezt egyetlen gyógyszer cég sem meri etikusan bevállalni
Ami biztosnak tűnik
-van egy H1N1 es influenza vírus amely 1957 óta nem
volt jelen a világban így a jelenleg 52 év alattiak nagy valószínűséggel nem találkoztak vele és a fölöttiek ?
- van egy magyar oltóanyag aminek a WHO kiváló minősítést adott
csak egy oltás van míg a nyugatiaknál 2 szer kell menni szurira
- tudomásul kellene venni hogy ez egy háború a XXI században
az összes információval és dezinformációval
- ez a háború folyik jönnek a sajnálatos hírek nőnek csökkenek a valószínűségek, beleugat a háziorvos a genetikus a miniszter az ellenzék
a gyógyszercégek ÁNTSZ és ezt mind nagyítja a média ( talán V. hatalmi ág)
- a vírus bármikor mutálódhat
- és te olvasó hozz bölcs döntés ami ma holnap és a távolabbi jövőben is
helyes lehet
- ja az én véleményem – oltani kell !!! – tőzsdei szaknyelven a hozam kockázat nincs azonos arányban
Régen ez egy jó honapl volt, az írásokban nem elégedtek meg a médiában elterjedt nézetek bemásolásával, újrafeldolgozásával, hanem utána is néztek az “urbánus legendáknak”. Kár hogy ennyire híg lett, hogy már ilyen rosszul kidolgozott írás megjelenhet. Nem csak amatôr az író, de gyakorlatilag utána sem járt a témának becsülettel. Remélem a következô cikk nem valamenyik celeb kutyájáról fog szólni
(
@nu pagagyi: ahhoz képest, hogy itthon több ezer ember halt meg idén sima influenzában és 20 az új influenzában te még mindig hiszel a nagy járványban? Ha valamivel nem értesz egyet amit írtam, akkor mondjad nyugodtan, cáfoljad meg! Ha részigazság akkor egészítsed ki!
Az a baj, hogy te is mindent beszopsz amit a média mond. Minden adat rendelkezésre áll egy ilyen felméréshez, egyetlen embert se kell etikátlanul megszúrni. Elárulom neked, hogy a gyerekek születése előtt 9 hónappal történik valami és ezt az állambácsi ki tudja számolni, és azt is pontosan tudja, hogy kit mikor oltottak, és mivel évente százezer gyerek születik és többmilliót oltanak be, így valószínűleg igen szép kis statisztikát lehetne csinálni, még a terhesség különböző szakaszait is szépen szét lehetne választani. Hiszen 40 éve így oltunk nem? Vagy szerinted etikátlan lenne egy ilyen kb. egy nap alatt, a meglévő adatokból elvégezhető, több évre visszamenő kutatás elvégzése?
Magyar nyelven szólva ez teljesen értelmetlen: a hozam kockázat nincs azonos arányban
Ami biztosnak tűnik:
– A H1N1 még 2004-2005-ben is jelen volt nem a H1N1-sége miatt különleges ez a vírus (http://www.cdc.gov/flu/weekly/weeklyarchives2005-2006/05-06summary.htm)
– A WHO nem minősít és tesztel oltóanyagokat, legalábbis a honlapján semmi erre utaló adat nincs
– Tudomásul kellene venni, hogy ez nem egy szakmai háború, csak a politika háborúzik, szakmai kérdéseket nem szoktak érzelmi alapon szerencsétlen megbetegedett, elhunyt terhes nőkkel reklámozni, és kizárólag kutatások és konkrét adatok alapján döntik el
- ez a háború folyik jönnek a sajnálatos hírek nőnek csökkenek a valószínűségek, beleugat a háziorvos a genetikus a miniszter az ellenzék
a gyógyszercégek ÁNTSZ és ezt mind nagyítja a média (teljesen egyetértek ezzel)
Továbbá:
– Az egészségügyi hatóságok is nyakig benne voltak a pánikkeltésben, össze-vissza dobálódznak a számokkal (a britek 65-ször annyi halálos áldozatot jósoltak négy hónapja, mint most)
– A mostani H1N1 sokkal kevésbé veszélyes mint a szezonális influenza, sokkal kevesebben halnak bele szerencsére
– vannak veszélyeztetettek, főleg idősek, és krónikus betegségben szenvedők, akiket valószínűleg érdemes oltani, főleg a szezonális influenza ellen (ami elfogyott), de lehet akár a H1N1 ellen is utána, de ezt statisztikai alapon kéne megállapítani és nem érzelmi alapon
– teljesen egészséges embereknek én semmiképp se adnék oltást egészen addig, amíg meg nem tudjuk, hogy ez miképpen hat az immunrendszerükre hosszú távon (5-10év), ezt úgyszintén lehetne vizsgálni és minden adat rendelkezésre áll ehhez is, sajnos az általam elérhető és fent idézett vizsgálatok igen rosszat sejtetnek, de nyitott vagyok, ha mutat valaki egy normál, független kutatási eredményt, ami ezeknek ellentmond
Tessék Adatok
Kettőnk között az a különbség hogy Te a lehető legjobb megoldást keresed
addig én a kis valószínűséggel bekövetkező nagy kockázat ellen védem a családom és nem hiszem hogy lehet tökéletes döntést hozni. A nagy kérdés hogy ha a legrosszabb következik be akkor neked lesz-e elég időd és szerencséd. Az hogy 5-10 év múlva mi lesz az már egy más kérdés – tőzsdei nyelven szólva : hosszú távon mindannyian meghalunk
Matematikailag az hogy én beoltattam a családom a te véleményed esélyét növelem hiszen milliomod % al is de csökkentem ENNEK a járványnak a kialakulási esélyét így ennyivel növelem azt hogy te tudj filozofálni azon igen kit és mikor kell lehet “beótani” és mi lesz velük 10 év múlva
és növelem azt az esélyt is hogy a TE immunitásod 10 év múlva is hasonló szinten lehet a mostani oltás nélkül – persze ha túléled az idei járványt
A 20 idei és 1000 előző szezonbeli halálozási ráta is téged látszik igazolni azonban ma még csak december eleje van az igazi járvány csúcsot én már két hete is valamikor február márciusra vártam. Azonban annyi megjegyzést szabad hozzátennem hogy egy szezonális influenzában emlékezeteim szerint ennyi terhes nő nem volt intenzíven – persze a média is nagyít. A WHO 2-3 éves időtávot vár mire végleg lecseng ez a járvány és az is több hullámban jöhet – Mexikóban már egy második hullám indult el
WHO kiváló minősítése a magyar vakcinának – Tóth Zoltán Professzor – Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium tól idéztem bár igazad van írásban eddig én sem láttam a WHO honlapján
http://www.babanet.hu/lazi/hetrol_hetre/index.php?id=0912032
@nu pagagyi: Természetesen nem lehet tökéletes döntést hozni, de mint látod, elérhetőek olyan statisztikák amik arra mutatnak rá, hogy van még mit javítani az oltáson. Tulajdonképpen lehet, hogy ha nem engednénk meg, hogy a nem veszélyeztetett csoportba tartozó embereket beoltsunk, akkor jövőre kevesebb lenne a súlyos megbetegedés. Ezeket a kísérleteket el kell végezni, az adatokat össze kell vezetni akkor is ha nem a mostani propagandának ad igazat. Abban teljesen igazad van, hogy most mindenkinek magának kell mérlegelnie, hogy mit tesz, mert ehhez itthon semmilyen segítséget nem kaptunk. Van több olyan ismerősöm is, akinek javasoltam, hogy oltsa be magát (mindkét vírus ellen), de ők veszélyeztetettek. A többieknek nem javaslom, mert valami nagyon nem stimmel az oltás körül és ilyen adatok hiányáért más “gyógyhatású készítményt” levesznek a polcokról és megbüntetik a gyártót, csak az oltás esetében engedik meg, hogy ne végezzék el ezeket a kutatásokat.
A terhes nők közül sokan meghaltak előző években is, ebben biztos lehetsz, sajnos nem árulják el a statisztikákat sehol se. Ha kicsit utánaszámolsz, biztos, hogy több mint 1000 halálos áldozata lehet egy évben az influenzának nálunk (valaki 2500-at írt, de nem találtam hivatalos adatot). Egy időben kb. a lakosság 0,7%-a terhes. A terhes nőkre sokkal veszélyesebb az influenza és a tüneteik is súlyosabbak, ezt mindenki elismeri, így valószínűleg nem tévedek sokat, ha azt mondom, hogy a halottak között a terhes nők aránya minimum 0,7%, azaz 5-10 között van (mindenhol lefelé kerekítettem), és akkor még a kórházban kezeltekről nem is beszéltünk.
Csak azért nem értek egyet azzal, hogy mindent meg kell tenni ez ellen, mert olyan pici az esélye, hogy valaki H1N1-ben hal meg, hogy számos egyéb dolgot tehetnénk amivel sokkal olcsóbban és sokkal több ember életét mentenénk meg. Nézzed meg ezt a statisztikát:
http://www.flickr.com/photos/therealedwin/4073835474/sizes/l/
A H1N1 olyan alacsony és olyan jelentéktelen, hogy ha két nagyságrenddel többen halnának meg benne, akkor is még elenyésző lenne. Itthon ennél picit árnyaltabb a helyzet, de még gyilkosságból és öngyilkosságból is egy nagyságrenddel több van, mint H1N1-es áldozatból (kb. napi egy mindkettőből, de erről se beszél a média).
Tessék Adatok
Úgy gondolom hogy van hivatalos álláspont és az nem különbözik az enyémtől
Oltani kell !!!!!
Érdekes a németeknél Európa egyik legtekintélyesebb járványügyi intézményének számító Robert Koch Intézet is egyértelműen mindenki beoltása mellett foglalt állást. Most amikor enyhül a járvány a németeknél is !!!!
A terhesnőkről nincs adatom de én is utána nézek mi történt az előző szezonokban
Én nem becsülném le az említett vírust
Megnéztem a linket és úgy gondom hogy a leírt halálokok elég jól megbecsülhetők statisztikailag de a H1N1 vírus sokkal nehezebben és én már említettem a legrosszabbra készülök kis valószínűséggel
@nú pagagyi: a hivatalos álláspont eléggé mellékes, hiszen az havonta változik minden másban is, ez nem egy jó érv. Ha csak azt megnézem, hogy az elején a tojásra érzékenyeknek és a terheseknek nem ajánlották, most meg már mindenkinek majdhogynem kötelezővé tennék, akkor jól látható, hogy itt már a politika irányítja az egészségügyi szervezeteket is sajnos.
Az Amerikaiaknál például csak egyetlen egy szerrel szabad oltani terheseket, és az nem tartalmaz semmi olyan adalékot mint a mi vakcinánk és nem teljes vírust tartalmaz. Így a hivatalos álláspontok különbözőek. A németeknél is kizárólag a katonák, rendvédelmi szervek és a katasztrófavédelem kap tejes vírust tartalmazó vakcinát, ezért nem feltétlenül releváns az ránk, amit ott mondanak.
Mindenesetre eddig nem hallottunk oltott terhesek megbetegedéséről, hallottunk viszont szép számmal nem oltott terhes halálozásokról.
anonim: ha a mi oltásunk jobb a svédekénél, akkor lehet nem volt semmilyen probléma.
Svédországban így jártak: http://psycho.blog.hu/2009/11/29/osszefoglalo_a_bejelentett_pandermix_mellekhatasokrol
Ott lentebb van a terhesekrôl is.
Nem kell kardoskodni, politizálni. Meg kellene maradni az észérveknél.
Na, ezt meg a WHO mondta: http://www.who.int/csr/disease/swineflu/notes/briefing_20091203/en/
Criticisms: understandable but unfounded
Public perceptions about the current H1N1 influenza pandemic, as well as national preparedness plans, were strongly influenced by a five-year close watch over the highly lethal H5N1 avian influenza virus, which was widely regarded as the virus most likely to ignite the next influenza pandemic. A pandemic caused by a virus that kills more than 60% of the people it infects is strikingly, and fortunately, very different from the reality of the current pandemic.
Adjusting public perceptions to suit a far less lethal virus has been problematic. Given the discrepancy between what was expected and what has happened, a search for ulterior motives on the part of WHO and its scientific advisers is understandable, though without justification.
WHO has consistently assessed the impact of the current influenza pandemic as moderate. WHO has consistently reminded the medical community, public, and media that the overwhelming majority of patients experience mild influenza-like illness and recover fully within a week, even without any form of medical treatment. WHO has consistently advised against any restrictions on travel or trade. Although influenza viruses are notoriously unpredictable, it is hoped that this moderate impact will continue throughout the duration of the pandemic.
Tessék alaposan elolvasni, és megérteni. Nem kellene pánikot kelteni. És nem a politikusok értelmezését kellene hallgatni, hogy szerintük mit mond a WHO, hanem el kell olvasni valójában mit is mond.
Ani!
Az ÁNTSZ mióta “politikusok”?
BTW: ki politizál? Az én bejegyzésemben egyszer sem hangozott el a politika. A tiedében viszont ott volt.
Kedves Anonim, nem állt szándékomban személyeskedni, a hozzászólásom vége természetesen nem neked szól.
@anonim: Azért az nagyon buta feltevés, hogy ha valamiről te nem hallottál, az nem is létezik. Most a te logikáddal nézve azt mondhatjuk, hogy olyat még nem hallottunk, hogy egy villamosvezető elkapta volna az újinfluenzát. Elég sok minden van amiről szerencsére nem hallunk minden nap a médiában. Nem szeretném a híradókat a Magyarországon meghalt napi 250 ember felsorolásával kezdeni. Azok között is számos egészséges ember van.
Gondolom olvastad, hogy egy beoltott férfi is elkapta az újinfluenzát és elég súlyos tünetei vannak. Ez egy terhessel is megtörténhetett volna, az influenza nem válogatós, sőt a terhesekre veszélyesebb.
Az a baj, hogy valamilyen általunk nem ismert okból az ÁNTSZ (aki sose politizálna) nem készített olyan statisztikákat, hogy a korábbi években beoltottak hány százalékban és milyen súlyossággal kapják el később az influenzát (pedig a súlyos eseteket és a halálozásokat látják és személyes adatok gyűjtésére is jogosultak).
Sajnos ezekre a kérdésekre a politikától mentes ÁNTSZ nem is hajlandó válaszolni, még a HVG-nek se. (http://hvg.hu/velemeny/20091124_h1n1_antsz_oltas_vakcina_maszk.aspx)
Mivel a politikától mentes, ÁNTSZ csak dumál, de semmit se bizonyít, és kutatásokat se végez, ezért abból kell kiindulni ami elérhető (http://public-healthcare-issues.suite101.com/article.cfm/swine_flu_shot_vs_longterm_risk_study_for_kids), ezért azt mondom, hogy ha következő évben háromszor akkora az esélye, hogy súlyos lefolyású lesz a betegségem, ha idén megkapom az oltást, akkor a legrosszabbra készülve nem adatom be magamnak. Ha a súlyos eset bekövetkeztének az esélye X akkor két év alatt 2X, és ha idén beoltatom magam, akkor idén 0,1X jövőre viszont 3X. Azaz már két év alatt rosszul járok, és akkor még nem is beszéltünk hosszú távról, amiről végképp semmi adatunk nincs.