10 tévhit a H1N1-gyel és a védőoltással kapcsolatban

Te kiben bízol a leginkább? Honnan tájékozódsz, kinek hiszel jobban, ha a saját egészségedről van szó?




H1N1-kérdésben eddig nem nagyon írtam, egyszerűen azért, mert a téma nem túlzottan érdekel, és a sajtó amúgy is eleget foglalkozik vele. Az utóbbi időben azonban annyi olvasói kérdés jött, hogy végül elhatároztam, az UL is megemlékezik a legfrissebb médiahájpról. Forrásként az ÁNTSZ honlapját választottam, ezen oldal GYIK-jából válogattam ki 10 gyakran hangoztatott tévhitet.

Az ÁNTSZ, mint honlapjukon írják, „irányító, koordináló és felügyeleti feladatokat lát el a közegészségügyi és a járványügyi tevékenységek felett, továbbá felügyeli az egészségügyi ellátást”. Ez az a szervezet, melyet korábban is megkerestem, ha valamilyen egészségüggyel kapcsolatos tévhitről szerettem volna információkat kapni. Nyilván maga a tény, hogy a szolgálat élén a tisztifőorvos áll, aki „feladatait az egészségügyi miniszter közvetlen irányításával látja el”, – politikai hovatartozástól függően – emberek százezreiben kételyeket ébreszt.

Való igaz, hogy a H1N1 kezelése és az ellene való védekezés világszerte erősen átpolitizálódott. Van, ahol korunk pestiseként tekintenek a H1N1-re (mint például a választások előtt álló Ukrajnában), és van, ahol csupán a nagy gyógyszergyártók átverésének tartják (Lengyelországban például egyáltalán nem veszik komolyan). Ahogy az a Washington Post egy publicisztikájából kiderül, már a tengerentúlra is eljutott a híre annak, hogy az “ukrán vésztől” rettegő Magyarország kampányt indított a tömeges beoltatásra, ám az a regnáló kormány népszerűtlensége, hiteltelensége miatt kudarcba fulladt.

Mindezek ellenére az ÁNTSZ-t továbbra is hiteles forrásnak tartom. Nem hiszem, hogy a szolgálat megengedhetné, kivitelezhetné, hogy weboldalára – politikai vagy üzleti érdekből – hamis információkat tegyen ki, miként azt sem hiszem, ha ezt elkövetné, ne lepleződne le azonnal. E bejegyzéssel senkit nem akarok rábeszélni az oltásra - még ha az ÁNTSZ által felsorolt tévhitek nagy része azt is sugallja, hogy kisebb kár érhet bennünket, ha beoltatjuk magunkat, mint ha elkapjuk a vírust -, csupán tájékoztatni szeretnék.

Az örök kétkedők persze azt is felhozhatják, hogy az ÁNTSZ csupán azokat az adatokat tette fel, amelyek saját igazát támasztják alá. Még ha így is lenne, az idézett kutatások valóságtartalmából ez nem von le semmit. Ezért is közlöm az alábbi 10 tételt. Titeket pedig arra kérlek, ha ismertek olyan hazai vagy nemzetközi forrást, szaktekintélyt mondani, akiben jobban megbíztok, a hozzászólások között bátran osszátok meg információitokat az olvasókkal – az sem baj, ha azok ellentmondanak az alább leírtakkal.

Egy dolgot kérnék csupán: forrást minden esetben, hogy az olvasó is eldönthesse, kinek hisz jobban. Összeesküvés-elméletek hívői („Ezeknek minek oltassam be magam”), saját termékeit reklámozó kuruzslók, varázslók rajongói („Az én szerem mindennél jobban megvéd”) és futóbolondok („Kikapcsolnak benneteket egy gombnyomással”) kíméljenek.

1. Tévhit, hogy az influenza az egészségeseket nem betegíti meg

Eddig közel 6000 halálesetről tudunk a világon, akik az új influenzavírus okozta megbetegedésben szenvedtek. A halálesetek többsége a 60 éven aluliak között fordult elő. Az elhunytak mintegy 50%-a fokozottan veszélyeztetett csoportokból került ki, de a többieknek nem volt alapbetegségük, és nem tartoztak – egyéb okból – a fokozottan veszélyeztetettek közé, egészségesként tartották őket számon.

2. Tévhit, hogy az influenza ellen elegendő vitaminokkal védekezni

A vitaminhiány, az egészségtelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód mind-mind gyengítik a szervezet védekező rendszerét. Az influenza elleni védekezésnek így fontos része az immunrendszer erősítése. Az egészséges életmód azonban nem feltétlenül elég a fertőzés kivédésére, csupán segíthet a gyorsabb gyógyulásban. A vitaminkúrák általában csak akkor hatásosak, ha valaki vitaminhiányban szenved. Nem ajánlott azonban nagy dózisú C-vitamin szedés megelőző jelleggel az általános népesség körében, mert a hatékonysága nem bizonyított. Nincs tudományosan megalapozott bizonyíték arra sem, hogy pl. a homeopátiás készítmények hatékonyak lennének az influenza megelőzésére.

3. Tévhit, hogy a fertőző betegségek – például az influenza – biztonsággal megelőzhető a megfelelő higiénés viszonyokkal

A fejlett társadalmi, gazdasági körülmények kétségkívül hatással vannak a betegségek visszaszorítására, azonban a higiénés helyzet javulása önmagában nem elegendő a fertőzések jelentős mértékű visszaszorításához.

4. Tévhit, hogy az influenza elleni védőoltás veszélyesebb, mint maga az új, világjárványt okozó influenza

Az influenza megbetegedés kockázata a 2009-2010-es influenza szezonban:

Influenza 1:4-5 lakos;

Kórházi kezelés, tüdőgyulladás max. 1:100 beteg;

ITO, lélegeztetés max. 1:250 beteg;

Halál max. 1:1000 beteg

 A védőoltás kockázata: 

Gyakori mellékhatás: fájdalom, bőrpír, duzzanat az oltás helyén; fáradtságérzet, rossz közérzet.

Nem gyakori mellékhatás: fejfájás, izületi fájdalom, izomfájdalom, verítékezés, láz.

Súlyos mellékhatást nem tapasztaltak a klinikai vizsgálatok során.

Igazoltan az oltással összefüggő halálesetet mindeddig nem regisztráltak.

5. Tévhit, hogy az influenza elleni védőoltás nem biztonságos, mert gyorsan készült

A világ valamennyi oltóanyaggyártója az Egészségügyi Világszervezettől kapta az oltóanyag-gyártáshoz szükséges vírust. Az influenza világjárványra való felkészüléskor az Európai Unióban egy gyorsított engedélyezési eljárás kidolgozására került sor. A Bizottság által engedélyezett vakcinák ún. modell-vakcinákon (mock-up) alapulnak. A világjárványra történő felkészülés idején kidolgoztak egy technológiát egy potenciálisan világjárványt okozó influenza vírus elleni vakcinára, amely akkor történetesen a H5N1 influenzavírus volt. Amikor egy új vírus megjelenik, csupán a vírust kell kicserélni az oltóanyagban, minden más összetevő változatlan marad. Ezt követően még szükség van különböző ellenőrző vizsgálatokra, de már jóval kevesebbre, mintha egy teljesen új oltóanyag kerülne kipróbálásra. A magyarországi vizsgálatok három csoportban folytak a pilisborosjenői és a veszprémi háziorvosi körzetekben. Ebben önkéntes felnőttek, 3-18 év közötti fiatalok, valamint 6-36 hónapos kisgyermekek vettek részt. A védőoltás beadása előtt alapos orvosi kivizsgálás, laboratóriumi vizsgálat zajlott, melyet az oltás beadást követően többször, majd a legvégén, az oltás beadása után a 21 nappal megismételtek.

6. Tévhit, hogy az influenza elleni védőoltás kötelező

Az influenza elleni védőoltás esetén a beavatkozás egyénre szabott, meghatározó az egyéni motiváció. Az ÁNTSZ, amikor a védőoltásra buzdít, arra hivatkozik, hogy a lakosság 60%-ának beoltásával az influenza terjedése visszaszorítható lenne. Vannak ugyanis olyanok, akik nem olthatók (pl. a 6 hónaposnál fiatalabb csecsemők). Ők is fogékonyak a fertőzésekre, és az egyetlen esélyük a védelemre az, hogy ha a körülöttük élő személyek nem fertőzik meg őket.

7. Tévhit, hogy a védőoltásoknak sokféle káros mellékhatása lehet

Sokan félnek attól, hogy a védőoltások megbetegedéseket okozhatnak, akár halált is – nem beszélve a hosszú távú káros következményekről, amelyeket nem ismerünk teljesen. A védőoltások valójában biztonságosak: a nem kívánt következményeket jócskán túlszárnyalja az általuk biztosított egészségnyereség. Az oltásokkal kapcsolatos legtöbb nem kívánt esemény az oltási betegség kategóriájába esik (pl. az MMR oltóanyagban lévő egyik élő, gyengített kórokozó a rózsahimlővírus a fertőző betegség enyhe formájára jellemző tüneteket idéz elő az oltott személyben), ez csupán enyhe kellemetlenséggel jár.

8. Tévhit, hogy az oltás nem hatásos

Az, hogy az oltottak néha megbetegedhetnek influenzában, önmagában igaz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az oltás nem hatásos. Még azoknál is, akik a védőoltás ellenére megbetegednek, enyhébb lefolyású lesz a megbetegedés. A járványügyi vizsgálatok eredményei alapján határozottan állítható, hogy az influenza elleni védőoltás hatásos a betegség súlyos lefolyásának, a kórházi kezelésnek és a halálozásnak a kivédésére is. 

9. Tévhit, hogy az oltóanyagok alkalmazása túlterheli az immunrendszert

A szervezetünk nap mint nap különböző antigénekkel találkozik. Egy felső légúti vírusos fertőzés egyszerre minimum 10-15-féle antigén szervezetbe jutását is jelentheti. Ezeknek a szokásos fertőzéseknek a tükrében valószínűtlennek tűnik, hogy az oltóanyagokban lévő további néhány antigén számottevően megterhelné az immunrendszert, vagy, hogy annak gyengítését okozná. 

10. Tévhit, hogy a vakcina az idegeket érintő Guillain–Barré-szindrómát (GBS) válhat ki nagy számban

A Guillain-Barré Szindróma (GBS) előfordulását az influenza elleni oltással összefüggésben széles körben vizsgálták. A GBS előfordulását először 1976-ban írták le az akkor készült influenzaoltással kapcsolatban. Nem sikerült azonban ok-okozati összefüggést bizonyítani az új oltóanyagok és a GBS között. Egy másik, az Egyesült Államokban elvégzett statisztikai vizsgálat szintén az influenzaoltás és az azt követően esetlegesen kialakuló GBS összefüggését vizsgálta. A szerzők megállapították, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján nem zárható ki teljesen, hogy influenzaoltást követően megnő a GBS kialakulásának a kockázata, de a kockázatnövekedés rendkívül alacsony: számításaik szerint 1 millió oltásonként csupán 1 többlet GBS várható. Ez pedig sokkal kisebb kockázatot jelent az oltottakra nézve, mint az influenza súlyos szövődményei.

Forrás: ÁNTSZ - az Egészségügyi Világszervezet, valamint a CDC tájékoztatói alapján.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

106 hozzászólás

  1. kemenes szerint:

    Világos gondolatmenet. Én is azt hiszem, hogy valahol a két “igazság” között lehet a valódi igazság. Aki akar, oltasson, aki nem, próbálja kihúzni anélkül. Mindenki vigyázzon magára!

  2. nemigaz szerint:

    Méghogy az ÁNTSZ honlapjába bízni..

    “Nem ajánlott azonban nagy dózisú C-vitamin szedés megelőző jelleggel az általános népesség körében, mert a hatékonysága nem bizonyított. Nincs tudományosan megalapozott bizonyíték arra sem, hogy pl. a homeopátiás készítmények hatékonyak lennének az influenza megelőzésére.”

    Magyarul szedjél gyógyszert/oltasd be magad..Tökmindegy..Ugyanaz..Észre kellene már vennünk emberek, hogy mi folyik itt, és nem a médiából, szennylapokból informálódni akik össze vissza hazudoznak.. Nagyon sok betegséget a gyógyszeripar “generál”, hogy utána el tudja adni a “csodatevő” gyógyszerét/gyógyszereit..

    Még hogy a vitamin káros.. A vitamint nem lehet túladagolni.. Minden vitaminból egyenlő arányban kell a szervezetbe juttatni, hogy ne alakuljon ki hiánybetegség..

    Elég szomorú, hogy az embereket ilyen könnyű megtéveszteni..

  3. marinov szerint:

    Túlzásba vitt vitaminfogyasztás

    Nem tévhit: a túlzott bevitel egyes esetekben komoly mellékhatásokhoz vezethet. A C-vitamin napi ajánlott beviteli értéke 60–90 milligramm. Ennek több százszorosát nem ajánlatos fogyasztani, mert bár a felesleg kiürül a vizelettel, a túlfogyasztás például veseproblémákat okozhat. De igaz ez a zsírban oldódó vitaminokra is: a túl sok A-vitamin például májpanaszokat, terhes nőknél pedig akár a magzat károsodását okozhatja.

    http://www.urbanlegends.hu/2007/09/hitek-es-tevhitek-a-vitaminokrol/

  4. nemigaz szerint:

    “Minden vitaminból egyenlő arányban kell a szervezetbe juttatni, hogy ne alakuljon ki hiánybetegség..” Merthogy az így kialakult hiánybetegség okozhat bármiféle tünetet.

  5. nemigaz szerint:

    de nem fogok leállni vitatkozni..most is csupán 2 ember reagált egyből rá..csak azért mert valahol olvasott valamit..

  6. vadász szerint:

    nemigaz: Ne állj le vitatkozni. Én nem azért reagálok, mert “valahol olvastam valamit”, hanem mert tanultam az egyetemen. Ha túladagolod a C-vitamint, elég jó eséllyel lesz veseköved, és nem fog elegendő B12-vitamin felszívódni a bélcsatornádból. Ugyanezt teheted a D-vitaminnal, és elmeszesednek az ereid. És ez csak két példa a sokból.

  7. Illuminált szerint:

    Kemenes! A “valódi igazság” urban legend! Csak még nem írták meg…

  8. Real Trebitsch szerint:

    A legjobb cikk, amit a témában olvastam, az a Critical Biomasson volt.
    http://criticalbiomass.freeblog.hu/archives/2009/11/07/Influenza-para_-_8/

  9. Asszem szerint:

    Mintha az információ megszerzésének valahol történő valamit olvasása önmagában hibás lenne…hehe, ezek szerint csak az autentikus, aki nem olvasott semmit. De az meg honnan tudja?

  10. vinitor szerint:

    off:

    “Túlzásba vitt vitaminfogyasztás

    Nem tévhit: a túlzott bevitel egyes esetekben komoly mellékhatásokhoz vezethet. A C-vitamin napi ajánlott beviteli értéke 60–90 milligramm. Ennek több százszorosát nem ajánlatos fogyasztani, mert bár a felesleg kiürül a vizelettel, a túlfogyasztás például veseproblémákat okozhat. De igaz ez a zsírban oldódó vitaminokra is: a túl sok A-vitamin például májpanaszokat, terhes nőknél pedig akár a magzat károsodását okozhatja.

    http://www.urbanlegends.hu/2007/09/hitek-es-tevhitek-a-vitaminokrol/

    ez mind szép és jó, csak kicsit sántít

    előre leszögezem, nem kötekedésből írom, valóban ez a hivatalos, szakértői álláspont, csak éppen a megjelenése óta már párszor bebizonyították, hogy nem teljes egészében igaz

    a vitaminokat túl lehet adagolni, ez tény
    a zsírban oldódókat könnyebben, mert nem ürülnek ki azonnal a szervezetből

    DE!

    a vitaminellátottság is az ún. minimumtörvény alapján fejti ki a hatását, azaz a legalacsonyabb mennyiségben lévő összetevőhöz igazodik a többi összetevő hatékonysága

    azaz ha x vitaminból dupla mennyiséget szed valaki, az összes többiből pedig triplát, akkor is csak a dupla mennyiség fog érvényesülni, a fölötte lévő adag nem hasznosul, sőt, a túladagolás jeleit produkálja
    azonban ha az egyensúly megvan az elemek között, az egészséges szervezetben nem lép fel túladagolási tünet

    az egyensúly a legfontosabb

    c vitaminból 60-90 mg/nap
    ez a skorbut (c-vitamin hiánybetegsége) megelőzésére elegendő mennyiség, nem pedig a szükséges

    az ember nem képes a szervezetében szintetizálni a c-vitamint, az összes többi állat igen

    testtömeg alapján a szintetizált mennyiségekből kiszámítható, hogy egy átlagos felnőttnek napi 3000-5000 mg c-vitamin szükséges, az állati szervezet ilyen mennyiségben állítja elő saját magának

    azonban ha ezt valaki be is szedi, de mellé nem pótolja a többi vitamint, akkor a minimumtörvény alapján ennek jó része felesleges, sőt, túladagoláshoz vezethet

    a legnagyobb baj az, hogy a vitaminok felére szinte semmi ilyen kutatás nem vonatkozott még, így nem ismerhető a pontos szükséges mennyiség sajnos

    önmagában tehát nem a nagy dózisú vitamin a jó vagy a rossz
    az egyensúly a jó, és annak hiánya a rossz

    a c-vitaminról egyébként szentgyörgyi albert írt elég sokat, ő is ezt a mennyiséget említi, és ugye nem a múlt héten publikálta, valahogy mégis eltűnt a süllyesztőben

    hogy ez összeesküvés (gyógyszeripar), tudományos féltékenység, vagy egyszerűen emberi hanyagság, érdektelenség, valószínűleg sosem foguk megtudni, de ha az ember igyekszik az egyensúlyt megtartani, nagy baj nem lehet

    on:
    nem tudom ezzel az oltással mi legyen, én voltam már párszor influenzás, egyszer sem oltattam magam, és viszonylag hamar, gyorsan, könnyen lezajlott a dolog

    ha beoltatom magam, majd veszek vért, és a laborban megpróbálom elcsípni a nanorészecskéket :D majd küldök róla egy jó kis írást, ha megvannak :) ha nem ér be a levél, akkor a nagytesó kikapcsolt :D

  11. korbacs szerint:

    Szerintem mindenkinek joga vitamint szedni az influenza ellen. Emberek! Tul vagyunk nepesedve! Minel tobb vitaminszedo, termeszetgyogyasz, kozmikus energiaval taplalkozo, … stb. hal bele a hitebe annal kevesebben lesznek. Szerintetek kar ertuk? Egyre inkabb hiszem hogy ez az evolucio ujabb szakasza amikor is a hulyeseg szelektal.

  12. Névtelen szerint:

    ez jó :)

    “Egyrészről, ha Czeizel Endre valamiért “tűzbe teszi a kezét”, akkor jobb, ha annak magunk is utána olvasunk, legyen szó örökbefogadásról, vagy abszolút hallásról. Ugyanakkor, amikor Lenkei “gyógyítsuk az AIDS-t C vitaminnal” Gábor le akar beszélni egy oltásról, szinte teljesen biztosak lehetünk benne, hogy a vakcina jó és hatékony.”

    http://criticalbiomass.freeblog.hu/archives/2009/11/07/Influenza-para_-_8/

  13. Kercso szerint:

    És azok szerint akik a C-vitamin hatékony, a gyógyszer meg összeesküvés elmélet, miért van az hogy a gyógyszergyárak akik előállítják a C-vitamint (és mellesleg mindenki más) nem mondják azt hogy meggyógyulsz tőle, aki viszont a bödömnyi vitaminmixet árulja aranyáron, miért mondja azt hogy igen?

    Nekem inkáb Lenkei tűnik összeesküvőnek, nem tudom miért.

  14. Firiszman szerint:

    Minden vitaminból meghatározható, hogy mennyi kell a szervezetnek, ami baromi sokmindentől füg. Az sem mindegy, hogy ipari gyógyszerként, tehát szintetikus vagy természetes módon kerül be a szervezetbe, mert utóbbi esetben a felszívódás kb 10-szeres. A C vitamintól meg nem azért lesz veseproblémád, mert sokat veszel be belőle, hanem maga a kapszula csomó minden adalékanyagot tartalmaz, ami ugye kémiai úton előállított akár csak a maga a C vitamin. Az élőlények szervezete a természetben előforduló anyagokhoz van szokva, ennyit erről.
    Persze a vitamintúladagolás tény, de tudomásom szerint csak a zsírban oldódóaknál áll fenn probléma. De a valóság már csak ilyen, akár az alkohol: kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság :D Jobb példa: sóra is szükségünk van, de egyél meg belőle egyszerre 1 kilót, tuti meggebedsz tőle…

  15. kampó szerint:

    Off: Tényleg, mennyi só öl meg egy embert? Mennyi kell a szó szerinti halálra sózáshoz? Van valakinek erről infója?

  16. korbacs szerint:

    @Firiszman, lehet valami igazad. Biztos forrasbol tudom hogy az osszeeskuvo gyogyszergyartocegek a vitamintablettajukba teljesen mas C vitamint raknak mint ami pl. egy citromban talalhato. arrol nem is beszelve, hogy emellett meg 1000 fele vegyi anyagot is tesznek bele amelyek valoszinuleg nagyon artalmasak (nem istentol valoak). szerintem vegyel be par almat vagy citromot, lehetoleg rektalisan (ugy hamarabb felszivodik) es remenykedj hogy nem leszel H1N1 koros!

  17. fourmi szerint:

    Kedves hozzászólók , akik a H1N1 oltás ellen vannak: nem kötelező az oltást felvenni, mindenkinek szive joga, mennyire akar a világjárvány áldozata lenni.

  18. Levi szerint:

    Öööö ha tényleg 90mg a minimum a C vitaminból, ami ahhoz kell, hogy ne kapj skorbutot, miért nincs több millió skorbutos? Emlékszem, amikor katona voltam, volt, hogy hetekig nem láttam zöldséget, csak olajos halat, mégsem lettem skorbutos. Ugyan már!

  19. marinov szerint:

    H1N1: kismamák oltása és a rémhírek

    Továbbra sincs könnyű helyzetben az a várandós nő, aki tanácstalan az ügyben, hogy oltasson-e vagy sem. Az infektológusok nem ajánlják a vakcinát a kismamáknak, míg a tisztiorvosi szolgálat és a nőgyógyászati, szülészeti orvosi kollégium igen, ahogy több orvos is. Ám, hogy még nagyobb legyen a zavar a fejekben, a vírusnál is gyorsabban terjednek a legkülönfélébb rémhírek.

    http://hvg.hu/egeszseg/20091119_h1n1_terhesek_oltasa_remhirek.aspx

  20. orbán szerint:

    Zöld utat kapott a vakcina, lehet oltatni:
    H1N1: Orbán Viktor beoltatja magát
    http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/h1n1_orban_viktor_beoltatja_magat/2126122/

  21. [...] Ez a védőernyő mára eltűnt, mutatnak rá a szerzők. A politikusok hajlamosak rosszabb színben feltüntetni egy-egy problémás helyzetet, de rajtuk kívül még számos más érdekcsoport létezik – [...]

  22. Szabó Éva szerint:

    H1N1 Média által terjesztett hisztéria, a vakcina gyártók által ösztönözve, s örömére! Én nem fogom beőltatni magam. A környezetemben mindenkinek ez a véleménye. (XY meghalt!! Szervezetében H1N1-et találtak! Elütötte a villamos!! ….stb)

  23. Urbán szerint:

    Tökéletesen egyetértek Szabó Évával!!!
    (A nagy sietségben egyes ampullákat nem feliratoztak!? Ilyen ampullákat emberi gyógyitásra, szerintem nem szabad felhasználni!!! Ezzel a kutyámat nem oltatnám be!! …bocsánat Bodri)

  24. marinov szerint:

    Kedves Szabó Éva (alias Urbán)!

    Véleményed szabad, de nem szükséges azt különböző profilok alatt kinyilvánítanod. Hogy a két hozzászólás ugyanattól a személytől származik, az is látja, aki nem látja az IP-címeket. Sokkal jobban örülne mindenki, ha inkább forrásokkal támasztanád alá mondanivalódat.

  25. Tessék Adatok szerint:

    “Nagy-Britanniában a szezonális influenza nagyobb veszélyt jelent, mint az újinfluenza. A H1N1 megbetegedések száma csökken.

    A brit egészségügyi hatóságok júliusban még riasztó előrejelzéseket tettek közzé, 65 ezer halálesetre készültek.

    A legújabb becslés szerint legrosszabb esetben ezer halálos áldozatot követel az újinfluenza”
    http://www.inforadio.hu/hir/tudositoink/hir-316326

  26. Tessék Adatok szerint:

    “Az újinfluenza elleni vakcina gyártásakor is alkalmazott technológiát az 1960-as évek óta használják Magyarországon”
    Azért örültem volna, ha továbbfejlesztik közben, mint ahogy az összes többi nyugati országban.

  27. Tessék Adatok szerint:

    Gyerekek számára a németek nem a teljes vírust tartalmazó vakcinát adják, ráadásul azt se egyszerre, hanem két lépcsőben.
    A teljes vírust tartalmazó vakcinát kizárólag katonáknak, rendőröknek és a katasztrófaelhárítás tagjainak adják csak be.
    http://www.welt.de/die-welt/wissen/article4977171/Die-Impfstoffe-in-der-EU.html

  28. Tessék Adatok szerint:

    “Paál Tamás az Országos Gyógyszerészeti Intézet Operatív Tanácsának elnöke az internetes portálnak elmondta: az oltás és a súlyosabb tünetek között egyik esetben sem lehet összefüggésről, vagy valószínűségről beszélni.”
    http://gazdasagiradio.hu/cikk/35085/

    A betegtájékoztató szerint azért lehet ilyenről beszélni, csak tényleg nagyon kevés az esélye:
    “Ritka (1000 oltásból kevesebb mint 1 esetben, de gyakrabban mint 10 000 oltásból 1 esetben): súlyos szúró vagy lüktető fájdalom egy vagy több idegen, bizsergés, görcsök, átmeneti vérlemezkeszám csökkenés, allergiás reakciók, amelyek a vérnyomás veszélyes leesésével, sokkos állapot kialakulásával járhatnak
    Nagyon ritka (10 000-ből kevesebb mint 1 esetben): a véredények szűkülete vagy elzáródása veseproblémákka, gyulladás az agyban vagy a gerincvelőben, átmeneti ideggyulladás, amely fájdalmat, gyengeséget és bénulást okoz a végtagokban és gyakran ráterjed a mellkasra és arcra is (ideggyulladás, Guillain-Barré szindróma).”

  29. Tessék Adatok szerint:

    Az a baj, hogy a média és az illetékesek már annyit hazudtak a témában, hogy teljességgel lehetetlen valós információhoz jutni (pro és kontra). Állítólag a beoltott 400e emberből csak 7 ember halt meg egy héten belül itthon, ami azért nem stimmel mert ennél sokkal többnek kellett volna “természetes úton” is meghalnia. Azért azt nem hiszem, hogy ez egy életelixír lenne.

  30. Urbán szerint:

    Tisztelt Marinov!

    Igaza van!
    Egy gépet használunk!
    Véleményünk sem különbözik!

  31. Mcu szerint:

    “Állítólag a beoltott 400e emberből csak 7 ember halt meg egy héten belül” – ezt honnan szoptad, mert beoltottból egy sem halt meg…

  32. bobo szerint:

    Egy Mancs cikk, ami sok mindent megmagyaráz. Többek közt én ezért oltattam be magam:

    “A józan észre kellene hallgatni”
    http://mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=20094

  33. kolbi szerint:

    “Az újinfluenza elleni vakcina gyártásakor is alkalmazott technológiát az 1960-as évek óta használják Magyarországon”
    Azért örültem volna, ha továbbfejlesztik közben, mint ahogy az összes többi nyugati országban.

    Ki mondja, hogy nem fejlesztették tovább?

    de érdekes, hogy miért csak a fél mondatot idézted, a másik felét miért nem?

    … és körülbelül 20 millió embert oltottak be a szezonális törzsek ellen készített védőoltással. Súlyos mellékhatások csak néhány esetben léptek fel, de ezekről utólag bebizonyosodott, hogy nem az oltóanyag okozta őket. A súlyos mellékhatások kockázata minimális” – mondja dr. Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ tudományos tanácsadója.”

    http://www.origo.hu/tudomany/20091103-h1n1-uj-influenza-vedooltas-vakcina-20-es-50-ev-kozott.html

  34. Tessék Adatok szerint:

    “Ki mondja, hogy nem fejlesztették tovább?”
    Ha megváltoztatták, akkor ez egy nem jó érv a jelenlegi oltóanyag biztonságára. A nyugatiak valamiért nem ezt használják.
    Miért idéztem volna a második felét, amikor az lényegtelen a mondanivalóm szempontjából? Azt nem cáfoltam. Azt mondtam, hogy létezik már jobb oltóanyag is.

  35. Tessék Adatok szerint:

    “Állítólag a beoltott 400e emberből csak 7 ember halt meg egy héten belül” – ezt honnan szoptad, mert beoltottból egy sem halt meg…

    Asszem nem értetted meg a mondanivalómat, egyébkét innét:
    http://index.hu/belfold/2009/11/11/tobbszazezer_oltas_keves_mellekhatas/?rnd=87

    Azt mondtam, hogy ennél több kellett, hogy meghaljon, nem az oltás miatt, hanem mert az emberek meghalnak. Évente kb. 100e Magyarországon. Azaz az adatok rosszak, nem gyűjtik rendesen, tehát nem is tudunk semmit. Se pro, se kontra. És ez nagy hiba!

  36. Tessék Adatok szerint:

    @bobo: Tényleg jó cikk!

  37. Jenny szerint:

    nem tudom hol, nem akarok hazudni, de az egyik országban, kötelezővé tették a kórházi alkalmazottak számára az oltást, ők meg tiltakoznak ellene, vajon miért?

  38. Tessék Adatok szerint:

    “A legújabb becslés szerint legrosszabb esetben ezer halálos áldozatot követel az újinfluenza, kevesebbet, mint a betegség szezonális válfaja, amely négy, rossz években nyolc ezer halált okoz.”
    http://www.inforadio.hu/hir/tudositoink/hir-316326

  39. pali szerint:

    @Tessék Adatok
    Nyugaton a vírust darabolják, itthon meg nem. Azzal ezért kell kétszer oltani azonos védettséghez. Cserébe nincs benne higany.

    “MN: Az is elhangzott, hogy a magyar vakcina az elölt teljes vírust tartalmazza, aminek így több lehet a mellékhatása, mint a hasított vírust tartalmazóknak.
    BGY: Ha egész vírust tartalmaz, akkor az immunrendszer a vírus felszínén levő antigéneket fogja észrevenni és azok ellen fog ellenanyagot termelni. Ha a hasított vagy az alegység vakcinához a vírust szétrobbantják, akkor a belsejében lévő antigének ellen is termelődik ellenanyag. De ennek semmilyen biológiai hatása nincsen, mert amikor szaporodik a vírus, akkor az immunrendszer úgysem tud hozzáférni a belsejéhez. Ezért a split vagy az alegységvakcina feleslegesen megdolgoztatja az immunrendszert, mégis csak ugyanaz a nyolc ellenanyag hatékony, mint az egész vírust tartalmazó vakcina esetén. Sőt, a szétrobbantás miatt abból a nyolcból a kémiai kezelés egyet-kettőt még tönkre is tesz, tehát a felszínen ható ellenanyagok száma még kevesebb is lesz. Ma már egyébként máshol is kezdenek visszatérni a teljes elölt vírust tartalmazó vakcinához. ”
    http://mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=20094

  40. kolbi szerint:

    Tessék Adatok!

    Ezer ember biztosan nem fog soha meghalni oltásban Nagy-Britanniában (de még a világban sem). Tehát ha ezren halnak meg a betegségben, akkor nem lenne érdemes inkább oltani?

  41. kolbi szerint:

    Ráadásul ez az ezer azért csak ezer, mert a normálisabbak beoltották magukat, és nem lett komolyabb a járvány. Úgyis mondhatjuk: megvédték ezzel az őket birkának nevező birkákat.

  42. Tessék Adatok szerint:

    @pali: Ezt tudom, de nem hiszem el, hogy csak szórakozásból tértek át a nyugatiak erre. Semmi jelét nem látom, hogy mondjuk a németek elkezdenének visszatérni. Fel se merült náluk idén.

  43. Tessék Adatok szerint:

    @kolbi: Nem látod a lényeget és érzelmi alapokra próbálod terlni a beszélgetést. Azzal, hogy minden érv és adat nélkül birkának nevezed a vitapartnereidet, magadat minősíted.

    Rosszabb években nyolcezer ember hal meg náluk sima influenzában, és nincs ekkora felhajtás. Ha valami ellen oltani kéne ilyen vehemensen, akkor az a sima influenza, hiszen azzal fél nagyságrenddel több embert tudsz megmenteni ugyanannyi pénzből. Az eddigi mortalitási adatok arra utalnak, hogy ez nálunk is így van.

  44. Tessék Adatok szerint:

    Ehhez képes nálunk: “Fogytán a szezonális influenza elleni oltóanyag. Ugyan a megrendelt kétmillió adagból még tudnak szállítani a patikáknak, de az országos tisztifőorvos szerint heteken belül elfogyhat a készlet.”
    http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=110895

  45. Tessék Adatok szerint:

    USA: “Kétévesnél fiatalabb babáknak például csak a Sanofi-Pesteur által gyártott, segédanyag és tartósítószer nélküli oltást lehet beadni, más cégeknek az FDA nem adott engedélyt csecsemőoltásra.”
    http://felicitasz.blog.hu/2009/11/13/h1n1_oltas_kockazatok_es_mellekhatasok

  46. Tessék Adatok szerint:

    “A lengyel egészségügyi miniszter, Ewa Kopacz 2009. november 5-én feltette a kérdést a szejmben (lengyel parlament): vajon a korábbi években miért nem hirdették ki, hogy pandémia van, pedig sokan meghaltak a szezonális influenzában. Azt is megkérdőjelezi, hogy miért kellene veszélyeztetniük a lengyelek egészségét olyan oltásokkal, amelyeknek a biztonságosságát nem tesztelték megfelelően, és ráadásul a vakcinagyártók nem vállalják a felelősséget a H1N1 ellen adott oltások bármilyen esetleges szövődményéért.”

    Ajánlom olvasásra: http://antalvali.com/hirek/h1n1-lengyelorszag-nem-ker-az-oltasbol.html

    Ez a legnagyobb baj, és erre nem válaszol senki. Nincs ingyen ebéd, mindennek van mellékhatása (attól még lehet hasznos). Senki se venne meg egy műszaki berendezést, amiről azt állatja a gyártó, hogy semi baja se lesz évekig, de ő nem vállal rá garanciát.

  47. kolbi szerint:

    Tessék Adatok!

    Nem értem az álláspontod. Látszólag megjátszod, hogy semleges vagy. Igazából meg gőzerővel kampányolsz a H1N1-oltás ellen. A média és a hatóságok pánikkeltésére mutogatsz. Ahelyett, hogy beoltatnád magad egyik és másik ellen is. Mert abban szerintem mindketten egyetértünk, hogy oltatni kevésbé veszélyes, mint elkapni a betegséget.

  48. Tessék Adatok szerint:

    @kolbi: Nem játszom meg semmit. Azért, mert nem mondom mindenre azt, hogy hülyeség amit a másik fél mond. Amiben igaza van valakinek azt elismerem. Rendesen átgondolom a mondanivalómat és hoztam olyan ellenérveket, amit senki se hajlandó megválaszolni, pedig engem nagyon érdekelne a válasz. Tényleg!

    Szerintem sajnos az egész egy nagy felfújt kampány és már megint nem arra költjük a pénzünket, mint amire kéne. Egyébként meg igazából arra keresem a választ, hogy miért kell ennyit hazudni magas szinten (nem média) akkor, ha ez tényleg valami hatásos és jó dolog.

    Ez a kérdés foglalkoztat a legjobban (és ezzel nem vagyok egyedül): Miért tért át a nyugat egy másik technológiára, és mi miért nem? Erre nem válaszol itthon senki, csak mondogatják, hogy már régóta ez van.

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Rekordösszeget adtak a baseball-legenda pólójáért - Pár hete írtam egy cikket a Play ball! blogra baseballos legendákról. A válogatásban szerepelt egy ... - #link
  • Angyal az áruházban? - A 2011. szeptember 11-einek mondott videó természetesen hamisítvány, méghozzá elég gyenge munka, mivel nincsenek jól ... - #link
  • Így büntetik a szabálytalankodó gyalogost Detroitban? - Az incidens valóban megtörtént, a Snopes szerint azonban nem Detroitban, hanem a dél-afrikai Bloemfonteinben, 2012 ... - #link
  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link

Pinterest

Archive Gallery: BeaSpectacular SinkingSpectacular Sinking
Pazar fotók a gyűrűsOrigami Paper GardenBeautiful Portraits
mail manBruce vs BKVMinnesota Timberwolv