2009. nov. 18.
2012 + világvége – NASA = kasszasiker
marinovNem lesz világvége 2012-ben – idézi az e heti HVG a NASA minap kiadott nyilatkozatát. A múlt héten – több helyen éppen péntek 13.-án bemutatott – 2012 című mozifilm azonban így is tarolt. Egy jól sikerült víruskampány mellékhatásai.
A filmforgalmazó mindent megpróbált, hogy a 2012 alapjául szolgáló történetet megfelelően alátámassza: több kamuhonlap, köztük az „Emberiségfolyamatossági Intézet” honlapja is hozzájuk kapcsolható. A Sony nem törődött azzal sem, hogy az álhonlapok mellett a gyanútlan polgárok tőle független áltudományos, jobb esetben bóvlit árusító oldalakra jutottak, sőt, örült minden ingyenreklámnak. (A Guardian cikke itt részletesebben elemzi azt, hogyan lehet egy ötletes víruskampányból pánik, ha olyan emberek elé kerül, akik azt nem tudják összekapcsolni a mozifilmmel)
A NASA honlapján viszont az olvasható, hogy nem létezik a titokzatos Nibiru bolygó, amely összeütközhetne a Földdel; a meteorkutatások honlapja nyilvános, és nincs rajta a 2012-es vészjóslathoz illő bejegyzés; a sokat emlegetett maja naptár pedig nagyjából úgy ér véget 2012-ben, ahogyan a konyhai naptár december 31-én elfogy, de ettől még nem marad el az újév – írja a HVG. További kérdések és válaszok a filmmel kapcsolatban a NASA honlapján.
A hónapok óta tartó félelemkeltés persze nem maradt hatástalan: Emmerich katasztrófafilmje világszerte 225 millió dolláros (40 milliárd forintos) mozibevételt hozott az első hétvégén – adja hírül az MTI. Az észak-amerikai piac 65 milliós (11 milliárd forintos) jegyeladásán kívül a francia mozizók 17,2 millió, az oroszok 15,3 millió, a dél-koreaiak pedig 9,9 millió dollárt adtak ki a filmre.
- A Scifiwire.com 15-ös listája az elmaradt világvégékről
- 2012 and how good viral marketing can go bad
Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en


A Nibiru már 2002 végén a Földbe csapódott, vagy csak nagyon közel haladt el mellettünk, ezért nem találják a NASA-sok.:)
és te ezt jobban vágod mint a NASA-sok?*-)
Már 1983-ban felfedezte egy napkutató szonda.
2010 májusában már állítólag szabad szemmel is látható lesz.
Remélem nem lesz világvége. Ha igen előtte kaja, pia, buli, pasik dögivel. Ja, és szerzek sportverdát majd száguldozni fogok 300km/h-val. Mire ideér az üstökös vagy merev részeg vagy közlekedési baleset áldozata leszek. Muhahaha
) Így átvészelem az Armageddont.
maradjunk annyiban,hogy a kormány,a Nasa,soha nem fog igazat mondani.itt van pl:az ufo incidens.mi a válaszuk rá?márpedig Ufo-k nem léteznek.szerintetek akkor miért hoznák azt nyilvánosságra,hogy hamarosan itt a világ vége?kitörne a káosz és nemtudnák az embereket megfékezni.
kedves igazmondó, ez mind szép és jó, de gondolj csak bele: a 2036-ban a földet fenyegető aszteroidát mért nem titkolták?? egyből a pofánkba jött az egész úgy kb 4-5 éve a tv-ben…ja, naaaagyon titkolózósak…mellesleg egy ilyet nem lehet eltitkolni…ja,ha meg az ufó-s dolgot annyira titkolják, akkor Te miért tudsz róla most annyira bizosan?!?!?
:D jóóóól titkolóznak…:D
:D:D
Tota: igen, 2003-ban, 2009 augusztusára, és most 2010re mondják h szabad szemmel látható lesz…igazad van…kehet szabad szemmel látni minden éjjel…Holdnak hívják
Nem gondoljátok, hogy az “eltitkolás”-teória az képtelenség?
Èrtelmetlen és logikátlan, hiszen azok is meghalnának, akik (ideig-óráig) eltitkolnák a veszélyt…
Nyugodjatok meg, nincs veszély.
Ami van, az csak az emberek végtelen butaságára építõ filmproducerek és a hasonló cipõben járó középszerü regényírók sok pénzt hozó “bulija”.
Ha valóban világvége lenne 2012-ben, akkor aki filmet forgat róla, az egy perverz vadbarom!!!! De nem lesz!
[...] 2012, az év promója A filmforgalmazó mindent megpróbált, hogy a novemberben bemutatott 2012 című katasztrófafilm alapjául szolgáló történetet megfelelően alátámassza: több kamuhonlap, köztük az „Emberiségfolyamatossági Intézet” honlapja is hozzájuk kapcsolható. A Sony nem törődött azzal sem, hogy az álhonlapok mellett a gyanútlan polgárok tőle független áltudományos, jobb esetben bóvlit árusító oldalakra jutottak, sőt, örült minden ingyenreklámnak. Az eredmény meg is lett: a 2012 mindenhol tarolt. [...]
A Nasa-nak nem érdeke hogy az emberek felkészültek legyenek…Ők is a Bilderberg csoporthoz tartoznak akik aliv várják hogy a hitetlen tömegek elpusztuljanak és Ők, akik már készülnek előre, túléljék…Tudom sci-fi, de bizonyítékok vannak a találkozóik témáival kapcsolatban. Mi túl niavak vagyunk, és túl média által hipnotzáltak, hogy ezt elhiggyük, addig amig nem lesz kézzelfogható. És ha felteszed magadnak a kérdést: Mi van ha igaz ?
“2012 A foldet eléri a Foton Öv.
Foton övvel a tudósok és asztrológusok éppen úgy foglalkoznak, mint a médiumi üzenetek. 1961-ben fedezték fel műholdak segítségével, hogy a Plejádok körül valami furcsa, aranyló energia felhő jelenik meg. Pontosan nem tudták definiálni, hogy mi ez, de az észrevehető volt, hogy határozottan közeledik a Naprendszer felé. Akármilyen megdöbbentő is, a NASA először kidolgozta a tervet a Foton öv felrobbantására, és állítólag tettek is erre kísérleteket. Ez tökéletesen kifejezi ezen csoport valódi szándékait, hatalmi gőgjét, és hamis mindenhatóság tudatát. Hamarosan azonban rá kellett döbbenniük, hogy a Foton övet nem tudják megsemmisíteni, és az határozottan, ellentmondást nem tűrve közeledik. A foton keletkezéséről, a fizika szintjén annyi elmondható, hogy amikor egy pozitron találkozik egy elektronnal, a másodperc töredéke alatt lenullázódik a töltésük, és a kiegyenlítődés pillanatában az anyag energiává, fotonná, fénnyé alakul át. Tulajdonképpen ez az abszolút Fény, ami a részecskék találkozásából született.
1987 óta, sőt már az 1960-as évek óta számtalan tudományos munka és találgatás látott napvilágot arról, hagy vajon milyen lesz az, amikor a Naprendszerünk és a Föld találkozik ezzel a mezővel.
Egyébként a Foton övvel való találkozás valóban hozhat kataklizmákat, mint ahogy a legutóbbi Oroszlán világkorszakhoz kötődik Atlantisz pusztulása is, és az azt követő Özönvíz, i.e. 10 800 körül. Tehát a Foton övbe való belépés, nem mindig kellemes, csupán felemelő átélés, de mindenképpen egy hihetetlen mély transzformáció. Lehetőség az emlékezésre, egy kvantum ugrás megélésére, amikor is egy egész civilizáció felemelkedhet a létspirálján egy magasabb szintre.
A mi kollektív és egyéni rezgésszintünkön múlik, hogy ebből mit fogunk megélni”
Ha lesz is világvége 2012-ben(amit kötve hiszek), betépve fogom átvészelni.