Magyar ember nem koccint sörrel, így tiltakozva az 1849-es aradi kivégzések ellen, ami után az osztrákok ily módon ünnepeltek – a legendát mindenki ismeri, szó esett róla itt is, valamint a Legendavadászat című könyvben is. Most egy frissen megjelent regényben, Darvasi László Virágzabálók című művében sikerült összefutnom vele. A történetben nem sokkal az 1848-49-es szabadságharc leverése után járunk (tehát Darvasi úgy helyezte el a legendát művében, mintha az már akkor is ismert lett volna), és épp egy birodalmi nyomozó elmélkedik egy megfigyeltjéről:

„A jelentéseket lapozgatva a bécsi úr azon tűnődött, miért itta le magát Schön a Léni néninek nevezett nőszemély kocsmájában az előző esztendő őszén. Támolyogva botorkált haza, s a városháza mögötti második akácfa mellett, jókora hányás után, a kalapját is elhagyta. Ő persze másnap elküldette neki. Nem csak sört ivott Schön ekkor, de látványosan koccintott is. Hogyan lehetséges ez, amikor a magyarok a sört német italnak tartják, nem értenek a sörfőzéshez, s megvetésük jeléül az egyik főlázadó, Batthyány miniszter lelövetése óta a sört nem tisztelik koccintással?! A bécsi úr szippantott a tubákos szelencéből, hátravetette a fejét. Huh, már jó is volt, könnybe lábadt a szeme a gyönyörűségtől. A válasz igen egyszerű. Ki ne hallotta volna, hogy az idióta Haynaut csaknem meglincselték. A tábornok az angliai utazása alatt meglátogatta a Barclay és Perkins sörgyárat a festőinek egyáltalán nem nevezhető Southwarkban, és csaknem vesztére, mert a munkások felismerték, és kis híján meglincselték. Vagyis Schön provokált!
A bécsi úr legyintett, a sörrel val rebellis játszadozás is értékelhetetlen esemény, nem koccint a magyar, sag’ schon. Késnek, hazudoznak, letagadják, hogy nem értik a németet, szóra sem érdemes.”

Fotó: fortepan.hu