Különös egybeesések Kennedy és Lincoln között

Bámulatosan sok egybeesés fedezhető fel Abraham Lincoln és John F. Kennedy meggyilkolása között – állítja egy iromány. Az első olvasatra igen hatásos anyag egy része azonban téves, a maradék pedig felszínes egybeesés.




Néhány példa a szövegből:

“– Abraham Lincolnt 1846-ban választották a Kongresszusba, John F. Kennedyt pedig 1946-ban.

– Abraham Lincolnt 1860-ban választották elnöknek, John F. Kennedyt 1960-ban.

– Lincoln és Kennedy neve egyaránt hét betűből áll.

– Mindketten sokat foglalkoztak az állampolgári jogokkal.

– Mindkettejüknek a felesége elveszítette a gyermeküket, mialatt a Fehér Házban éltek.

– Mindkét elnököt pénteki napon lőtték le, mindkettejüket fejbe lőtték.

– Lincolnt titkára, Kennedy figyelmeztette, hogy ne menjen a színházba. Kennedyt titkára, Lincoln figyelmeztette, hogy ne menjen Dallasba.

– John Wilkes Booth 1839-ben született, Lee Harvey Oswald pedig 1939-ben.

– Mindkét merénylőt három nevéről ismerjük, és mindkét név 15 betűből áll.

– Booth a színházból egy raktárépületbe futott, ott kapták el. Oswald egy raktárból futott el és egy színházban kapták el.

– Boothot is, és Oswaldot is meggyilkolták a tárgyalás előtt.”

 

Az impresszív lista nem sokkal Kennedy elnök 1963-ban történt meggyilkolása után jelent meg – írtuk Legendavadászat című könyvünkben pár éve a Snopes-ra hivatkozva. Most ebből szemlézek pár érdekeset, hogy ma is legyen olvasnivaló.

Abraham Lincolnt valóban 1846-ban, John F. Kennedyt pedig 1946-ban választották a Kongresszusba. Kevésbé meglepő ugyanakkor ezek után az, hogy Abraham Lincolnt 1860-ban választották elnöknek, John F. Kennedyt pedig 1960-ban, tekintve, hogy mindketten egy évszázad különbséggel érték el első nemzeti szintű politikai sikerüket. Ez az egybeesés még kevésbé érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy csak minden negyedik évben tartanak elnökválasztást.

Lincoln_KennedyA legtriviálisabb egybeesés, hogy Lincoln és Kennedy neve egyaránt hét betűből áll. Különösen lapos az érvelés, ha figyelembe vesszük, hogy a két ember keresztneve különböző számú betűt tartalmaz, és hogy amíg Kennedynek volt középső neve (Fitzgerald), addig Lincolnnak nem. Ha feltételezzük is azt a meghökkentő apró véletlent, mint amilyen a két ember elnökké választása száz év különbséggel, illetve vezetékneveinek egyező számú betűje, a továbbiakban semmi sem jön ki a számos össze nem függő dologból. Lincoln 1809-ben született, Kennedy 1917-ben. Lincoln 1865-ben halt meg, Kennedy 1963-ban. Lincoln 56 éves volt, amikor meghalt, Kennedy 46, Lincolnt áprilisban ölték meg, Kennedyt pedig novemberben.

Nem érdemi megjegyzés az sem, miszerint mindketten sokat foglalkoztak az állampolgári jogokkal. Azt állítani, hogy Lincoln és Kennedy „sokat foglalkozott az állampolgári jogokkal”, nagyjából ahhoz hasonló, mintha azt mondanánk, hogy Woodrow Wilson és Franklin Roosevelt „különösen a háborúval foglalkozott”, vagy hogy Herbert Hoover és Ronald Reagan „főleg a gazdasággal törődött”.

Az, hogy mindkét politikus felesége elveszítette gyermekét, mialatt a Fehér Házban éltek, igaz ugyan, de félrevezető és elfed több alapvető különbséget. Az állítás módja a halvaszületési vagy csecsemőágyi tragédiát sejtet – ez azonban csak Kennedyék esetében igaz. Lincoln valójában két gyermekét vesztette el, nemcsak egyet: a kis Edward Lincoln tuberkolózisban hunyt el 1850-ben, a negyedik születésnapja előtt, tizenegy éves fia, Willie pedig hastífuszban a Fehér Házban töltött első év végén. Kennedy 1963-ban megszületett koraszülött gyermeke a világrajövetelét követő második napon meghalt. Kennedynek azonban három gyermek adatott, két fiú és egy lány – közülük ketten érték meg a felnőttkort.

A pénteki merénylet szintén nem túl meglepő, mivel egy a héthez az esélye annak, hogy valakit pénteken lőjenek le. Ráadásul a legjobb alkalom egy merényletre, ha az illető közszereplésen vesz részt, amit általában hétvégenként tartanak. Az sem véletlen, hogy mindkettejüket fejbe lőtték. Két olyan fajta lövés van, amelyik nagy bizonyossággal végez az áldozattal: a mellkaslövés és a fejlövés. Mivel Lincolnt és Kennedyt hátulról és ülve érte a lövés, a gyilkosaiknak – ha biztosra akartak menni – nem nagyon volt más választásuk.

Lincoln titkára, Kennedy – Kennedy titkára, Lincoln, plusz a jövőt megérző aggodalmas titkári figyelmeztetések: ez talán a lista leghatásosabb kitétele. Viszont a petárda nem pukkan: ez ugyanis az olyan egybeesések egyike, amelyek nem esnek egybe – ez egyszerűen hamis közlés. John Kennedy titkárnőjét Evelyn Lincolnnak hívták, de egy kutatás sem talált Lincolnnál Kennedy nevű titkárt.

A gyilkosok 39-es születéséről tudósító állítással nincs értelme sokat foglalkozni, Booth ugyanis 1838-ban született. Mindkét merénylőt három nevéről ismerjük – ez ismét olyan „megegyezés”, aminek vitatható az igazsága. John Wilkes Bootht gyakran nevezték „J. Wilkes Booth”-nak is, vagy egyszerűen csak „John Wilkes”-nek. Lee Oswaldot általában csak „Lee”-ként említik (nem „Lee Harvey”-ként). Továbbá: miért van jelentősége annak, hogy a gyilkosok teljes neve ugyanannyi betűből áll, amikor ugyanez nem igaz Abraham Lincolnra és John Fitzgerald Kennedyre, illetve Andrew Johnsonra és Lyndon Baines Johnsonra?

Pontatlan és felszínes az az állítás is, hogy Booth a színházból egy raktárépületbe futott, és ott kapták el, illetve Oswald egy raktárból futott el és egy színházban kapták el. Booth ugyan valóban színházban lőtte le Lincolnt, aztán elmenekült az államból, és végül egy dohánybarakkban ölték meg napokkal később. Oswald egy tankönyvraktárról (és nem -ból) lőtte le Kennedyt, aztán Dallasban maradt és élve fogták el egy moziban, bő egy órával később. Booth és Oswald is merénylet áldozata lett a tárgyalás előtt – állítják a mítoszcsinálók, de ez is erősen vitatható. Miután Booth lelőtte Lincolnt, elmenekült a tett színhelyéről, és tizenegy nappal később ölték meg az őt kereső katonák. Oswaldot egy órával a merénylet után tartóztatták le – más ügy miatt – a rendőrök, és éppen két napja volt őrizetben, amikor Jack Ruby lelőtte.

Összefoglalva: a fenti egybeesések könnyen magyarázhatóak a véletlennel. Nem nehéz hasonlóságokat találni bármely két eltérő vagy összefüggő adathalmazban, az eredmény attól függ, mennyi információnk van és mennyi időt szánunk a kutakodásra. Az ember természeténél fogva szereti az ilyen „játékokat”, úgy gondolja, ettől könnyebben megérthetővé válik a világ. Még jobban kedveljük az előre megírt sors nyomait amiatt, hogy az azonosságra rámutatók és a beavatottak különleges helyzetbe kerülnek az összefüggéseket nem ismerőkkel szemben.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

9 hozzászólás

  1. [...] – akárcsak a tegnapi bejegyzés kapcsán – itt is lehetne hosszan értekezni a számok (dátumok) mágikus erejéről, de [...]

  2. That' me szerint:

    Na ez azért így túlzás. Aki ezekben az összefüggésekben misztikumot keres, az hibázik, de szintén helytelen annyiva elintézni, hogy “nem nehéz hasonlóságokat találni bármely két eltérő vagy összefüggő adathalmazban, az eredmény attól függ, mennyi információnk van és mennyi időt szánunk a kutakodásra”. Mert akkor mutass még egy ilyen példát a történelemből!

    A téves állítások sajnálatosak, dea maradék így is érdekes. Semmi több.

    Amúgy akarva akaratlanul a posztíró is hozzátett egyet a hasonlóságokhoz: “Mivel Lincolnt és Kennedyt hátulról és ülve érte a lövés”

    :)

  3. Nűnű szerint:

    Ne felejtsük el, mindkettejüket Johnson követte az elnöki székben.
    Viszont, a gyilkosok személyével nem érdemes foglalkozni, mert Lee Harvey Oswald bűnösségében szinte senki sem hisz.

  4. [...] mint arról az összeesküvés-elméletek kapcsán már itt is szó esett – párhuzamokat találni bármely két eltérő vagy összefüggő adathalmazban nem nehéz; [...]

  5. xyxyxy szerint:

    héjhó

  6. asd szerint:

    azisfura hogy pont 2009 09 09. Én lett kiirwa:O

  7. Mi ez a hülyeség? szerint:

    “Lincolnt titkára, Kennedy figyelmeztette, hogy ne menjen a színházba. Kennedyt titkára, Lincoln figyelmeztette, hogy ne menjen Dallasba.”
    Milyen kár, hogy Lincolnnak nem volt Kennedy nevű titkára.

    “John Wilkes Booth 1839-ben született, Lee Harvey Oswald pedig 1939-ben.”
    Booth 1838-ban született, így ez is hibás.

    “Booth a színházból egy raktárépületbe futott, ott kapták el. Oswald egy raktárból futott el és egy színházban kapták el.”
    Booth több napig menekült és egy csűrben kapták el. Oswaldot pedig egy moziban kapták el.

    Az utolsó dolog pedig az, hogy Oswald csak feltételezett gyilkos, sőt valószínű, hogy nem ő volt a tettes, ellenben Booth egyértelműen a tettes.

  8. Bandi szerint:

    “Az ember természeténél fogva szereti az ilyen „játékokat”, úgy gondolja, ettől könnyebben megérthetővé válik a világ.”

    Szerintem pont hogy azok gondolják könnyebben megérthetőnek a világot, akik mindenre rámondják, hogy “csak véletlen”. A Lincoln-Kennedy gyilkosságokkal kapcsolatosan egy helyen vagy 40 féle összefüggést olvastam angol nyelven, magyarul általában olyan 20-at, most attól, hogy ebből megcáfolnak-magyaráznak párat, vagy akár a felét, attól még a többi furcsaság marad. That’ me-vel értek egyet, ez nem csak kutakodás kérdése.

  9. RebelCsabi szerint:

    VAlahol láttam ezt még kiegészítve ezzel:”Lincoln a merénylet előtt Monroe-ban volt,Kennedy a merénylet előtt Marilyn Monroeval volt.”Kis probléma:Marilyn Monroe 1962-ben hunyt el-JFK-t 1963-ban lőtte le Oswald..

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link