Általánosan elfogadott vélemény, hogy az új kenyér ünnepét 1949-ben, az alkotmány elfogadásakor szovjet minta alapján, mesterségesen “kreálták”. Kovács Ákos azonban sokkal messzebbre vezeti vissza az ünnepet.

A történelmi emlékezet egyrészt úgy tartja számon, hogy az új kenyér ünnep politikai aktussá emelésére csak a második világháború után került sor, másrészt napvilágot láttak olyan interpretációk is, miszerint az új kenyér ünnepét “1945 után mesterségesen kreálták”, illetve hogy a kommunisták a kenyértisztelet ősi rítusát kisajátították, “megszállták”, valamint hogy “a magyar Új Kenyér Ünnep bevezetésénél az illetékes pártszervek a szovjet ünnepet vették mintául” – olvasható Kovács Ákos Az Új Kenyér ünnepe című írásában.

Ezzel szemben Kovács úgy véli, az új kenyér ünnepeknek, még ha hatással voltak is rájuk, nem a szovjet, nem a “kommunista”, hanem a Darányi-féle aratóünnepek voltak az előképei, kizárólagos rendeltetésük pedig abban állt, hogy az 1890-es évek társadalmi és politikai feszültségeit segítsék levezetni. Mindez teljes összhangban volt azzal a jelenséggel, hogy az 1870-es évektől az első világháborúig Európa-szerte ilyen nyilvános ceremóniákat, “felülről jött” hagyományokat találtak ki, amelyek – Eric Hobsbawm találó megfogalmazása szerint – lebilincselték és fogva tartották e látványos ceremóniák iránt fogékony emberek egyre növekvő fogolytáborát.

Ennek a tömeges hagyománygyártásnak volt sajátos megnyilvánulási formája a Darányi által felújított arató-, majd a belőle kifejlődött új kenyér ünnep is. Kovács szerint a szokás gyökereit keresve egyrészt az Apostolok oszlása néven ismert középkori liturgikus ünnephez (július 15.), másrészt Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1899. évi rendeletéhez kell visszanyúlni. Darányi volt az, aki a földesúr és az aratók közötti “patriarchális jó viszony” helyreállítása érdekében az aratóünnepek “felújítását” szorgalmazta. Ezek a Darányi által réginek nevezett aratóünnepek azonban korántsem voltak olyan régiek, mint azt a miniszter sugallta: a velük kapcsolatos legkorábbi adat a 18. század elejéről való, ráadásul ezen eseményeknek sem tájanként, sem országosan nem alakult ki általános formája – olvasható a szerző Kitalált hagyomány című könyvében. Mivel azonban igen sok településen korábban egyáltalán nem voltak aratóünnepek, gyakran előfordult, hogy a rendezők az ünnepség szerves részéhez tartozó szokáselemeket egyszerűen elhagyták. Másokat viszont, így többek között az Apostolok oszlása ünnepén még élő hagyományt, a kenyér megáldását megpróbálták a felújított aratóünnepek szokásrendszerébe illeszteni.

A különböző forgatókönyvű ünnepségeknek eleinte semmi közük nem volt augusztus 20-ához, azokat júliusban tartották. E jeles nap és a kenyér ünneplésének összefűzése először akkor merült fel, amikor képviselők rájöttek, hogy Szent István napjának ünneplése nem arat nagy sikert az akkor még soknemzetiségű és különböző vallású állampolgárok között. Az Országos Nemzeti Szövetség ezt szerette volna feloldani, amikor – augusztus 20. „össztársadalmibb” jellegének növelése érdekében – felvetette, hogy az aratóünnepek „hozassanak kapcsolatba” a Szent István-nappal. Ez azonban – néhány ünnepséget leszámítva – ekkor még nem volt túl sikeres.

A második világháború befejezése után a pártok között azonnal megkezdődött a harc az új kenyér ünnepének eszmei kisajátításáért. Ebben nem csak a Kisgazda- és a Szociáldemokrata, hanem a Kommunista Párt is részt vett. A pártot ugyanis, arra való hivatkozással, hogy semmit sem tesz a nemzeti hagyomány ápolásáért, többen a “nemzetközi hazaáruló bitangok pártjának” nevezték. A kommunisták, akik ezt visszautasították, arra hívták fel a figyelmet, hogy ők nem csak a nemzet érdekeinek védelmében, hanem a nemzeti hagyomány ápolásában is példát mutatnak. Ezért aztán 1946-os ünnepük előtt gyorsan meg is fogalmazták, hogy ők miért fogják augusztus 20-át ünnepelni:

„AUGUSZTUS 20.: AZ ÚJ KENYÉR ÜNNEPE! … A cséplés bevégeztével tehát minden joga megvan a falu népének hozzá, hogy annyi küzdelem és annyi fáradozás után megpihenjen és augusztus 20.-át, Szent István napját munkája gyümölcsének, az új kenyér ünneplésének szentelje. Ezen a napon minden faluban, ahol csak kommunista pártszervezet van, számba vesszük az elmúlt esztendő küzdelmeit, levonjuk a tanulságokat s a jól végzett munka örömével népünnepélyt tartunk. Készülődjék hát minden falu és mezőváros! Szervezzünk gyűlést, színpompás felvonulást! A gyűlés után való népünnepélyt tarkítsuk szórakoztató műsorszámokkal. Ha már feledésbe mentek volna: tanuljuk el az öregektől ősi arató-dalaikat, szemet-lelket gyönyörködtető népi táncaikat. Tanuljunk be verseket, rövid jól csattanó jeleneteket. Mutassuk meg, hogy nemcsak a munkában, de az igazi népi kultúra terjesztésében és fölelevenítésében is élen jár a Magyar Kommunista Párt.”

A párt tehát a magyar kenyér ünnepét Péter-Pál napjáról augusztus 20-ára tette át, Szent Istvánt “országalapító forradalmárként” említette, s az így szekularizált ünnepet saját politikai liturgiájába emelte. Az alapelgondolás, hogy augusztus 20-a Szent István mellett egyben az új kenyér ünnepe is legyen – mint arról korábban szó esett – voltaképpen nem az MKP-től, hanem az Országos Nemzeti Szövetségtől származott; az MKP csupán ezt az évtizedekkel korábban felvetett javaslatot valósította meg – írja Kovács.

Még javában folytak a pártok közötti küzdelmek, amikor az MDP főtitkára a kecskeméti új kenyér ünnepen megtartott híres beszédében bejelentette: augusztus 20. már nem csak Szent Istvánnak, az országalapító forradalmárnak és a magyar dolgozók kenyerének, hanem egyúttal a Magyar Népköztársaság alkotmányának is az ünnepe. E bejelentést utóbb az 1950. évi I. számú törvényerejű rendelet is rögzítette, anélkül azonban, hogy az akár Szent Istvánról, akár a magyar dolgozók kenyeréről és annak ünnepéről csak egyetlen szóval is megemlékezett volna.

Alig fél évtized alatt tehát újra átalakult minden, és az új kenyér motívuma legközelebb csak a hatvanas évek elején kapott fontos szerepet, amikor a forradalom leverése után augusztus 20. jelentősége kezdett felértékelődni. Az, hogy az alkotmány- és az új kenyér ünnepségek három évtized múltán ismét változni fognak, 1989-ben, a Kongresszusi Palota mellett tartott augusztus 20-ai ünnepségen volt érezhető. Ott, ahol a Szent István napi megemlékezésen Raj Tamás főrabbi és Debrecenyi Károly református lelkész ökomenikus kenyérszentelést tartott. Az akkori ellenzéki pártok és a baráti társaság arra a közös elhatározásra jutott, hogy a Szent István-napi ünnepségen az MSZMP-t penitenciára ítéli, azaz onnan ökomenikusan kizárja. Vélhetőleg azért, mert szerintük ez a párt volt az, amely Szent István napját, illetve a hagyományos népi kultúrából származó kenyérünnepet hosszú évtizedeken át saját politikai céljainak szolgálatába állította, ti. a sztálini típusú alkotmány ünnepévé tette.

Összefoglalójában Kovács rámutat: mivel nemzeti ünnepünk kanonizálásához az évről évre ismétlődő látványos rituálékra ezután is szükség lesz, az immár három-négy generáción át tovább élő kitalált hagyomány hitelesként él, s fog a jövőben is élni.

További tények és tévhitek augusztus 20-ával kapcsolatban

Szent István vagy új kenyér ünnepe?

• Az újévi fogadalom nem régi szokás
  Jó néhány évtizeddel ezelőtt az embereknek Magyarországon eszükbe sem jutott, hogy újévi fogadalmat ...
• A kassai bombázás rejtélye
  A magyar történelem egyik nagy kérdőjele, hogy 1941-ben kik bombázták Kassát, ami után Magyarország ...
• Ki tűzte ki elsőként a szovjet zászlót a Reichstagra?
  Dzsudzsák Balázs múlt heti kaukázusi igazolása kapcsán újra eljött annak a tavaly elhunyt dagesztáni...
• A belgrádi fantom legendája
  Áprilisban érkezik a magyar mozikba az a film, mely a belgrádi fantom harminc évvel ezelőtti tündökl...
• Tényleg Ópusztaszeren ülésezett az első országgyűlés?
  A jóval a honfoglalás után íródott Anonymus-beszámolón alapuló Pusztaszer-kultusz újabb fejezete nyí...