Darwin pintyeinek mítosza

Mai laikus értelmezésekben az evolúcióelmélet felfedezése összefonódott Darwin föld körüli útjával, azon belül is a Galápagos-szigeteken élő pintyek tanulmányozásával. Ez a Darwinhoz és a pintyekhez kapcsolódó történet azonban kevés valóságalapot tartalmaz – foglalta össze a tudomány álláspontját Zemplén Gábor tudománytörténész.




“Mint ismeretes, a neves természettudósban éppen a galápagosi élővilág, elsősorban az itt honos földipintyek (Darwin-pintyek) tanulmányozása közben fogalmazódott meg az evolúciós gondolat” – olvasható például egy természetfotó-kiállítás ajánlójában.

Ezzel szemben Zemplén Gábor néhány hete, a Népszabadságban megjelent cikkében megjegyzi: A fajok eredete című mű sehol sem tartalmaz utalást a fent említett történetre, sőt, Darwin egyéb nyomtatott munkáiban sem jelennek meg a pintyek mint az evolúció iskolapéldái. Az, hogy a madarak mind egy családba tartoztak, már csak Londonban derült ki, és e felismerés igencsak meglepte Darwint. A kutató ugyanis éppen azzal az elengedhetetlenül fontos információval nem rendelkezett a madarak szokásainak különbségéről, amelyek alapján a földipintyek az adaptív radiáció iskolapéldáivá váltak.

A madarak tehát sem az evolúcióelmélet felfedezésében, sem annak igazolásában nem játszották azt a szerepet, amit a tudományos folklór (és a tankönyvek) nekik tulajdonítanak. A mítosz kialakulása – mutat rá Zemplén – sokkal inkább David Lack nevéhez fűződik, aki 1947-ben egész kötetet szánt a földipintyek anatómiájának és táplálkozási szokásainak bemutatására (Darwin’s Finches), és a csak 1930-as évektől létező “Darwin-pintyek” fogalma a század közepén, az új, ún. neodarwini elmélet sikerével terjedt el – ma ezt az elméletet tanítja a legtöbb tankönyv “darwini evolúcióként”.

A Darwin-pintyek története ironikus szimbóluma annak, ahogy a tudomány időnként fittyet hány a tényeknek – jegyzi meg Zemplén. Mindez történik annak ellenére, hogy a mítoszt Frank Sulloway már több mint negyedszázada leleplezte, és pontosításokkal évtizedek óta tudománytörténeti képzések standard tananyaga.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

Olvasd el még ezt is:

6 hozzászólás

  1. qvik szerint:

    Azért megnyugtató – számomra legalábbis – hogy az evulúciós tanokat nem cáfolja a tudománytörténész.
    Sokunknak a “vallása”.

  2. Cuki szerint:

    Egyetértek qvik-kal.Fontos nem elfelejteni,hogy az ő elmélete indított el valamit ami logikus értelmet adott az élet fejlődésére.”először az elmélet aztán a gyakorlat”

  3. orlik szerint:

    Azt ugye remélhetem, hogy ez a vallás nem tiltja, hogy az elméletet akár önmagára is alkalmazzuk? :)

  4. qvik szerint:

    orlik: Nem, sőt! Véleményem szerint, mint minden tudományos tézist, ezt is folyton vizsgálni kell, és ha bizonyságot nyer, hogy hülyeség, törlendő. De perpillanat ez tűnik a leglogikusabbnak, legalábbis néhányunk számára, de azért azt hiszem e “vallás” hivei nem fognak tömegesen égőáldozatot és eretnekeket égetni. Bár némely tudós, hát nem is tudom…

  5. Kotorman Istvan szerint:

    Azt hittem,hogy itt Shrewsbury-ban Darwin szuletese 200.ik evfordulojan (tekintve ez a szulovarosa)Hatalmas felhajtas lesz,de nem.Jo epult egy erdekes szoborkompozicio(meg epp nincs kesz)meg volt par eloadas a szulohazanal,iskolajanal es ha a varosba ersz,mar reg az van a tablan:Shrewsbury-Charles Darwin szulovarosa.Eloszor nem ertettem,de mostanra rajottem,hogy ez (nemcsak Darwin eseteben)folyamatosan napirenden van tartva,allandoan teremtenek alkalmat megemlitesukre.Nem beszelve,hogy rajta van az 10 £-oson.A varos tele van evtizedek ota a ra valo utalasokkal es mint Anglia elso parlamentjet befogado varosa,meg is orizte sok-sok szaz eves epuleteivel a korabeli hangulatot.

  6. Erik szerint:

    Éljen a Népszabi, aki mgment minket a csúnya pintyektől …!!! XDXDXD

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link